A héten különleges akciós plakátok jelentek meg a 4-6-os villamos vonalán.
A city lightok ironikus ál-auchanos akcióról adnak hírt, melyeken a tőzegláp élővilágát kínálják „kedvező áron". A gerillamarketing-kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a dunakeszi tőzegtavakra.
Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a dunakeszi láp területére építene parkolót az Auchan áruház; ehhez joga is lehet, amíg az Országos Környezetvédelmi, Vízügyi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKVTF) elvitatja a Dunakeszi külterületén található terület láp jellegét, amire így nem terjed ki az 1996-os természetvédelmi törvény, mely minden magyarországi lápot védelem alá helyez.
A terület védelmére szerveződött Tőzegtó Alapítvány ezért pert indított az OKVTF ellen. Egyúttal több civil szervezet is petíciót nyújtott be a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz, melynek eredményeként február 10-én Szabó Imre miniszter a főfelügyelőség minisztériumi határozatának felülvizsgálatát rendelte el.
A kérdés, hogy láp-e a láp? Egy környezetvédő aktivista által a Youtube-ra feltett bizonyító videót eddig több mint 172 ezren nézték meg. A gerillakampánynak viszont naponta lehet ennyi a „nézettsége".
A figyelemfelhívó akció készítője magánszemély, de segítséget valószínű az akcióiról elhíresült Magyar Kétfarkú Kutya Párt alapító tagjától kapott.Kovács Gergő, az egyszemélyes szerveződés - az MKKP saját honlapján és Facebook-oldalán - így kommentálta a feltett képet: „Ezt a plakátot nem én készítettem, csak a khmm utcai vizualizációban (8-as csőkulcs rendeltetésszerű használata) nyújtottam segítséget, de azt is csak úgy mondom, lehet nem is igaz, ... Örülhettek egyébként, h nem én csináltam, mert ugye akkor ...valószínűleg fekete-fehér volna és a4-ekből lenne összeragasztgatva ..."
A grafika nem újkeletű - mint Lenkei Pétertől, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagjától megtudtuk, már a december közepi demonstráció alkalmával is lehetett látni, akkor még csak A5-ös méretben.
Hogy a kampány mennyire éri el a célját, és mennyiben támogatja a minisztériumi vizsgálatot, nem látható előre. Mindenesetre azzal, hogy a civil társadalom figyelmét felkeltette a dunakeszi láp élővilágának védelme, részben már elérte célját.
- cikk értékelése /uzlet/botranyos-plakat-mindenki-az-auchanon-rohog-27371/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 78
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #8
- berkenye
- 2010.02.23. - 11:32
Az Auchan pénteken a maga szempontjából jól időzített sajtótájékoztatót tartott, amin frankón átverte az egész magyar sajtót!
Sokan értelmezték úgy a dolgot, hogy az Auchan meghátrált, de az igazság pont az ellenkezője. Annyi történt, hogy felbéreltek egy profi, válságkommunikációval foglalkozó céget (a Hill & Knowlton igazi nagyágyú, többek között Az Öbölháború előtt ők dolgozták ki a stratégiát, hogy miként állítsák az amerikai lakosságot a háború mellé), aki egy profi módon megszervezett stratégiával kiállt, és elmondta, hogy az éjfekete az bizony hófehér, jobban mondva ragyogó zöld.
Tulajdonképpen elmagyarázták, hogy a lápnak direkt jót tesz, ha a nagy részét meg a pufferzónáját beépítik, a legértékesebb magterület helyén pedig szennyvízcsatornát vezetnek.
A sajtó, sajnos, úgy látszik mással van elfoglalva, és símán lenyelte ezt a kamut. :( -
- #7
- liverpool
- 2010.02.19. - 10:57
Előzmény:
#6 zsombék
A láp lecsapolásáról nem írnak ki népszavazást a békáknak, jégmadaraknak stb. Ismerős ? Na, ez az a mentalitás, amivel rendelkeznek nagyjaink. -
- #6
- zsombék
- 2010.02.19. - 09:43
Nincs azon semmi csodálkoznivaló, hogy a környezetvédelmi és vízügyi miniszter így áll hozzá.
Képzettsége tornatanár és labdarúgóedző.
A Duna másik oldalán lakik, Leányfalut nem zavarja a láp hiánya.
És hát MSZP-s. Volt az a pénz.
A lápnak, teknősbékának, jégmadárnak, lápi pócnak, nádirigónak, ebihalaknak pedig annyi. Így jártak... :( -
- #5
- Orighunbaconer
- 2010.02.19. - 08:37
Mai mese:
Nos, adva vagyon egy polgármester, aki az elmúlt pár évben gennyesre kereste magát a város kiárúsításával. Egészen a közelmúltig a multi cégeket lehetett a legjobban fejni. A francia cég is kifizette a kifizetendőt, persze szokás szerint előre, de ekkor jött pár izgága senki, aki nem értette meg, hogy a parkoló jobb, mint az a büdös láp, és hisztizni kezdett.
A franciák persze számon kértek, a polg. mest pedig elment a miniszter elvtárshoz, aki amúgy régi cimborája. A többi pedig azt hiszem egyértelmű. Ja és a szakértői véleményt zsebből fizették, naná, h az szerepel benne, amit ők akarnak.
A fentiek persze csak találgatások és a valósággal való bármilyen egyezésük pusztán a véletlen műve. -
- #4
- liverpool
- 2010.02.18. - 20:21
Nekem jobb Auchan ellenes pólom van de nem írom le, mert kimoderálnak.Annyit segítségnek Ausch....... -
- #3
- august2
- 2010.02.18. - 20:14
Előzmény:
#1 obsitos
:) Ott meg a betonkeverő ellen tiltakozol?
---
Ugyanis ez a plakátakció kb ezzel egyenértékű. -
- #2
- berkenye
- 2010.02.18. - 19:40
Sajnos, a miniszter, úgy néz ki, nem igazán a természetet, hanem az Auchant támogatja, nyilatkozataiban szépen egymás után fölsorolja az Auchan dezinformációit ("van olyan vélemény, hogy csak 20%-ban láp a terület", "sanda politikai szándékok is feltételezhetők", "volt már olyan, hogy a bíróság megállapította, hogy a hivatal szabályosan járt el", stb.). Szóval, a minisztériumi vizsgálattal egyáltalán nem lehetünk nyugodtak, rajta kell tartania a szemét a nyilvánosságnak.
Holnap 9.30-kor a Hotel Mercure Budapestben (1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43.) Az Auchan a sajtó előre regisztrált képviselőinek sajtótájékoztatót tart. Mindenesetre olyan későn adták ki a meghívót, szerda esti regisztrációs határidővel, úgyhogy lehet, hogy gyakorlatilag csak meghívott tudósítók lehetnek jelen. -
- #1
- obsitos
- 2010.02.18. - 19:03
Üdülőkörzetben lakom , kicsiben a nyaralók is ugyanezt csinálják : lebetonozni mindent, rálőni a mókusokra, mert elviszik a diót-mogyorót; fadarabbal dobálni a galambokat mert lekakálták a betont.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Holnap néhol felhőszakadás lesz
- Időpont
- 05.21: 04:40
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
-
Új szerelme szerint rossz bőrben van a szemétválogató Damu
- Időpont
- Tegnap: 16:50
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
