Durvul a BKV-ügy: "Polgárháború is kitörhet!"
- Utolsó módosítás:
- 2010.03.10. - 07:57
- Létrehozás:
- 2010.02.25. - 07:16
Bárándy György szerint a legmagasabb szintig elérhet az ügy, amit már nem lehet eltussolni.
Bárándy György védi Balogh Zsoltot, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatóját. Az ügyvéd szerint az egykori vezetőre politikai nyomást gyakoroltak, és ezt bizonyítani is tudja - olvasható a Helyi Téma interjújában.
"Ha több százezer forintot kap valaki azért, hogy üljön a parlamentben, miért ne menne oda?" - teszi föl a költői kérdést az ügyvéd, hozzátéve: "Lassan tönkrement ebben az országban minden, és amikor kirobbant a BKV humánpolitikai igazgatójának az ügye, akkor végre volt egy kérdés, amiben pártkülönbség nélkül mindenki egyetértett. Amikor itt 50-60 ezer forintból milliók élnek, nyomorognak, akkor volt egy ügy, ahol valaki 100 milliót utalt magának, és utána pofátlanul visszament dolgozni. Ez olyan közfelháborodást váltott ki, amit nem lehetett eltussolni. Remélem, végig fog menni ez az ügy, és a legmagasabb pozíciókig is elér."
A kérdésre, hogy miért nyilatkozta a BKV-ügy kapcsán: ilyet még nem látott, Bárándy a következőt válaszolta: "A BKV-ügyben előkerült egy tanácsadói szerződés. Két és fél milliárd forint az összeg, amiről ez a szerződés szól. Milyen tanács ér 2500 millió forintot? Nem tudom elképzelni. Ez akkora összeg, amelyből a fél Andrássy utat meg lehet vásárolni."
S, hogy meddig érhet el az ügy?
Az ügyvéd szerint Hagyó Miklósnak is volt főnöke, és az ő főnökének is volt főnöke. De nem tudni, a 2 és fél milliárdból ki menynyit kaphatott. "Az embereket felháborítja, hogy ilyen pénzeket vesznek fel a semmiért. Ha ezt megpróbálják eltussolni, akkor itt még polgárháború is kitörhet" - szögezte le Bárándy György.
- cikk értékelése /uzlet/durvul-a-bkv-ugy-polgarhaboru-is-kitorhet-27491/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 39
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #49
- Leoncavallo
- 2010.02.26. - 13:29
Előzmény:
#48 zsil
Hát,komolyan mondom,nem is tudom.
1. ha ez a májfoltos ősrovar tud " az iszonyatos lopásról " , akkor mit kéne tennie?
2. nincs Fidesz-fóbiám,csak kétségeim vannak,de ezek lehetnek,nem?
3. 98-02 között kellett volna a komcsiktól megszabadulni,ha már korábban ezt antal elqrta.
4. a nagypapa-unoka kérdés nálam egyre megy.Véditek a fossziliát,de halljak egy okot,amiért szeretnem illetve tisztelnem kéne.
5. miben nyilvánul meg a Jobbik fröcsögése,hözöngése?
6. egyetértek,kitartó helytállásra van szükség.
Egyébiránt maradtam kiváló tisztelettel.
-
- #48
- zsil
- 2010.02.26. - 10:32
Előzmény:
#32 Leoncavallo
Leoncavallo!
Valami zűr van nálad! Miről szól a Topic?
Egy iszonyatos lopásról.
Mit csinálsz Te? Fidesz fóbiádban "felkoncolsz" mindenkit, aki nem hajlandó belemenni az érvek nélküli fröcsögésbe.
Az öreg Bárándy /mivel én nem ismerem/ , csak ami a médiumokon keresztül átjön, arra támaszkodva mondom, fényévnyire van mondjuk az unokájától.
Húzzátok már meg a határt, Ti Jobbikos aktivisták, hogy mi az, ami érv és mi az, ami fóbia.
A bögrések egyfolytában arról "értekeznek", hogy Gyurcsány azért nem kell, mert félünk tőle, holott szimplán z elmúlt nyolc évben tanúsított "munkája" miatt nem kell.
A Jobbik meg az aktivisták miatt nem kell. Nem a hőzöngésre, az esztelen fröcsögésre, hanem a kemény, kitartó helytállásra van szükség.
Idelent!!!
Odafönt , hidd el, "minden " rendben van. -
- #47
- Leoncavallo
- 2010.02.25. - 18:11
Előzmény:
#35 vitamin
Az se rossz mikor a szikkadt agy a tárgyaláson elaludt. -
- #46
- Leoncavallo
- 2010.02.25. - 18:08
Botrány botrány hátán,korrupció korrupció hátán,percenként új hírek.Még nekünk kell védekeznünk?Most nézem a tv-n a debreceni pert.Elképesztő!! -
- #45
- Leoncavallo
- 2010.02.25. - 18:04
Előzmény:
#37 GyulaX
Jobbiknál nincs jobb.
Elveszünk,ha nem nyerünk. -
- #44
- Leoncavallo
- 2010.02.25. - 18:03
Emberek,soha nem gondoltam volna,hogy értelmes emberekkel kell vitatkoznom véres alapon az ilyen szemét,vérszívó,másokon élőskődő család miatt mint a bárándyak.
Befejeztem. -
- #42
- Leoncavallo
- 2010.02.25. - 17:46
Előzmény:
#35 vitamin
Mondd az andersennek,honfitársnak.Éjjenek az ügyvédek. -
- #37
- GyulaX
- 2010.02.25. - 17:25
Ebben mocsokban amit "magyarországnak" hívnak Van egy párt aki felvállalta,hogy rendet tesz és MAGYAR ORSZÁGOT visszaadja a nemzetnek. JOBBIK igér. 20-évet a 20-évért. stb: az egész politikai bűnöző bandát teljes vagyon elkobzás és börtőn illeti.-rajtunk múlik --ápr.11.én --szebb-jövőt.-- Valaki tud jobbat. -
- #36
- andersen79
- 2010.02.25. - 16:05
Előzmény:
#32 Leoncavallo
Leoncavallo !
Reggel azt írtam, hogy prímitív vagy. Sikerült meggyőznöd : igazi bunker vagy !
Én változatlanul tisztelem id. Bárándy Úrat,--hosszú praktizálása alatt kiszolgált több
rendszert,--és nem lett egyiknek sem talpnyalója.
--hidd el, bármikor lehetett volna miniszter !
Gondolod,hogy most élete alkonyán akar " nyalni " a Fidesznek ??? -
- #35
- vitamin
- 2010.02.25. - 15:34
Tanmese egy ügyvédről:
Rosszul ment a bolt, tanakodott az ügyvéd mitévő legyen.A fene a megbízóimba, mostanság alig adnak munkát. Pedig sok piszokságot tudok róluk. De hát az ügyvédi titoktartás...ugye? De mi van, ha nem én mártom bele őket......néhány lapkiadóba eljuttatott névtelen DVD lelelepző infókkal..., ez jó lesz.
- Ügyvéd úr szarban vagyok! Mindenféle piszoksággal vádolnak valami újsághoz eljuttatott
DVD-n.
- Természetesen vállalom a védelmét, nálam jobban senki nem ismeheti az ügyet....1 milllió az
előleg.... -
- #34
- Majna
- 2010.02.25. - 13:44
Adója 1%-át adja az állampolgároknak a két és fél millárd forintból az, aki felvette!
...és az utlosó 1 Ft-al is számoljon "le vele"!
-
- #33
- Honfitárs
- 2010.02.25. - 13:28
Előzmény:
#32 Leoncavallo
De viccen kivül az egész családot leszarom.
_______________________
Végül is jogos !
Mi meg téged. -
- #32
- Leoncavallo
- 2010.02.25. - 13:05
Előzmény:
#18 andersen79
Ne csináld már,mindent tudsz?Nem Te vagy a bejárónő?
De viccen kivül az egész családot leszarom. -
- #31
- Leoncavallo
- 2010.02.25. - 13:04
Előzmény:
#17 emilke
Én meg asszondom a bárándy félék vezették MEG az országot évtizedekig. -
- #30
- Leoncavallo
- 2010.02.25. - 13:02
Előzmény:
#13 Honfitárs
Jaj,de sajnálom.Jól tájékozott vagy.Én nem szeretnék.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Egyszeri alkalomnak tűnt - Valóra vált a TV2 sztárjának álma
- Időpont
- Ma: 20:10
-
Gyorshír: kiderült, ki kerül az Államadósság-kezelő élére
- Időpont
- Ma: 19:39
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
Rendkívüli eresztés - Ilyen évtizedek óta csak egyszer fordult elő
- Időpont
- Ma: 18:09
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Ma: 17:06
-
Kevés a védett hungarikum
- Időpont
- Tegnap: 07:37
-
Palik lemondott, Gyulaynak "nemzeti ügy" a Forma-1
- Időpont
- Tegnap: 12:08
-
A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Időpont
- Ma: 12:32
-
Fordulat a Zámbó-ügyben: Elhallgattatnák az állítólagos szemtanút
- Időpont
- Tegnap: 04:30
-
A Facebook buktatta le a gyilkost
- Időpont
- Ma: 05:23
-
"Lehetnénk királyság is"
- Időpont
- Tegnap: 10:05
-
Török Zsolt és Kormos Kata válthatja Nyakót
- Időpont
- Tegnap: 17:33
-
Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?
- Időpont
- Ma: 07:07
-
Korszakhatáron
- Időpont
- Ma: 10:35
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?
- Időpont
- Ma: 07:07
-
A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Időpont
- Ma: 12:32
-
A látszat csal?
- Időpont
- Ma: 09:23
-
A Facebook buktatta le a gyilkost
- Időpont
- Ma: 05:23
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Ma: 17:06
-
Az új magyar külpolitikát méltányolja egy brüsszeli lap
- Időpont
- Ma: 13:51
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
Korszakhatáron
- Időpont
- Ma: 10:35
-
Videobíró helyett: Magyar fejlesztésű játékvezetői rendszer
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Kora reggel tovább erősödött a forint
- Időpont
- Ma: 08:21
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
A Mónika-show műsorvezetője felháborodott interjúnkon
- Időpont
- Ma: 12:32
-
Összeszedi-e Jávor Benedek a 29 ezer kopogtatót?
- Időpont
- Ma: 07:07
-
Korszakhatáron
- Időpont
- Ma: 10:35
-
A látszat csal?
- Időpont
- Ma: 09:23
-
Videobíró helyett: Magyar fejlesztésű játékvezetői rendszer
- Időpont
- Ma: 15:39
-
A Facebook buktatta le a gyilkost
- Időpont
- Ma: 05:23
-
Az új magyar külpolitikát méltányolja egy brüsszeli lap
- Időpont
- Ma: 13:51
-
Kaszinóbotrány: ezért kell bezárni a gyanúsítottakat
- Időpont
- Ma: 17:06
-
Lakás bérbeadás: káosz, vagy könnyebbség?
- Időpont
- Ma: 13:16
-
Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban
- Időpont
- Ma: 18:49
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
HETILAP
- 2010. 09. 02. |
- 35. heti lapszám
Címkefelhő
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- Palik lemondott, Gyulaynak "nemzeti ügy" a Forma-1
- Megdöbbentő fordulat: Tévedtek a gyilkossal kapcsolatban

