Tizennégy hazai város önkormányzati vállalataira dolgozott ki egységes irányítási javaslatot az IFUA Horváth & Partners az elmúlt tíz évben. Ezek az elképzelések az esetek nagy részében megvalósultak, és a város hasznára váltak, hiszen például a Debreceni Vagyonkezelő és a Miskolc Holding által eddig elért megtakarítások milliárdokban mérhetőek.
A gazdasági válság a magánszektorban tovább erősítette a tőkekoncentrációt, illetve a független - esetenként egymással versenyző - üzleti szereplők önkéntes együttműködését olyan területen, mint a beszerzés vagy a támogató szolgáltatások közös megszervezése. Anakronisztikus és nyilván az adófizetőkkel szemben is erősen aggályos, ha a stratégiai-pénzügyi felügyeletből és a méretgazdaságos működésből származó előnyöket a közszektor - akár állami, akár regionális, akár települési szinten - nem használja ki.
Ez a törekvés ráadásul nem is „hungarikum". Települési önkormányzatok az üzleti szektor konszernszervezeteihez hasonló struktúrákat a világban sok helyen működtetnek, amennyiben több közüzemi szolgáltató van a birtokukban. A legismertebb és számunkra aránylag könnyen átvehető minta Németország, ahol majdnem minden jelentősebb városnak megvan a maga jól működő, szinte teljes körű szolgáltatást nyújtó Stadtwerke-je. Ezeknek a nemritkán 100-150 éve működő vállalatcsoportoknak a konstrukciója a hazainál is radikálisabb: az ügydöntő felügyelőbizottság elnöke sok esetben maga a polgármester, az irányító társaságban vagy az egyes tagvállalatokban pedig gyakran van kisebbségi magántulajdon is.
Az egységes irányítás egyrészről közös célrendszert, központilag koordinált fejlesztéséket, másrészről szakmailag kontrollált pénzügyi tervezést és rendszeres beszámoltatást, végül pedig egyes feladatok olcsóbb és hatékonyabb ellátását jelenti. A méretgazdaságossági előnyök forrása mindenekelőtt a közös beszerzés (üzemanyag, gépkocsi, papír-írószer, számítástechnika, biztosítás, telekommunikáció), a kamatoptimalizálást lehetővé tevő cash-pool rendszer, és a támogató szolgáltatások (gazdasági adminisztráció, bérügyvitel, informatika, számlázás-behajtás) egy helyen történő megszervezése. A közös ügyfélszolgálat, az egységes megjelenés, a koordináltan végzett műszaki kivitelezés pedig nemcsak költségmegtakarítás jelent, hanem egyben jobb szolgáltatásokat is lakosság számára.
Az egységes társaságirányítási javaslat nem egy kész sablon alapján készül. A társasági portfólió egészének méretéből, valamint az egyes társaságok gazdasági súlyából, tulajdonosi szerkezetéből, és társasági formáiból adódóan esetenként az összevont (és belül divizionálisan tagolt), máskor pedig a jogilag önálló tagvállalatokból álló „tiszta holding" forma a kívánatos. Köztes megoldás az ún. törzsház konszern, amelyben az irányítást végző domináns vállalat egyszerre rendelkezik belső divíziókkal, illetve tulajdonol jogilag önálló társaságokat.
Az önkormányzati egységes irányítás lehetősége nem korlátozódik a társasági szférára. Az IFUA az elmúlt években úttörő munkát végzett arra vonatkozóan, hogy miként lehet a még inkább fragmentált, menedzsmentkapacitás szempontjából még több hiányt szenvedő önkormányzati intézményeket közös irányítás alá vonni. Az ún. intézményirányítási központ koncepció megőrzi az egyes intézmények (iskolák, óvodák, egészségügyi, szociális és kulturális szervezetek) önállóságát, de felszabadítja őket a gazdasági és műszaki adminisztráció ezernyi nyűgétől, közös szakmai célrendszert érvényesít, és pótlólagos szolgáltatásokat nyújt. Ez a ma már jogszabályilag is jól alátámasztott intézményirányítási megoldás talán az önkormányzati társaságokénál is nagyobb megtakarítási potenciállal bír - a következő években eldől, hogy önkormányzataink tudnak-e élni vele.
Szakmai együttműködő partnerünk: IFUA Horváth & Partners Kft.
- cikk értékelése /uzlet/egysegben-az-ero-27769/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 14
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
