Erre várt négy éve a Fidesz

MTI
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.11.05. - 04:12
Létrehozás:
2010.07.06. - 14:43
2010.07.06. - 14:43
 

A Fidesz szerint négy éve vár az ország arra, hogy végre eltörölhessék az MSZP-SZDSZ-kormány "emberellenes, betegellenes" egészségügyi törvényeit. Ezek sorában az első az úgynevezett patikaliberalizációs törvény, amely ellen annak idején hiába tiltakozott a szakma, a lakosság - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján a fideszes Heintz Tamás.

hirdetés
 

A politikus úgy látja, a patikaliberalizációval a gazdasági szereplők érdeke, nem pedig a betegek gyógyulása lett fontos.

Sérült a gyógyszerbiztonság, fellazult a szakmai fegyelem, nem voltak egyenlő esélyei a betegeknek, nem érvényesült a gyógyszerész személyes felelőssége, a városokban pedig hegyén-hátán jönnek létre új gyógyszertárak, miközben az ellátás színvonala romlik - sorolta a képviselő az említett jogszabály szerinte súlyos következményeit.

A balliberális koalíció "politikai kalandorok kénye-kedvének szolgáltatta ki a gyógyszerellátást" - összegezte véleményét Heintz Tamás, hozzátéve, hogy a betegellátás és a gyógyszerellátás javításáért azonnali változtatásra van szükség. A kormány ezért az első intézkedések között hozzányúlt a gyógyszerellátás szabályozásához, az új szabályozáshoz, annak előkészítéséhez azonban idő kell, a jogalkotási program szerint ez legkorábban ősszel történhet meg - mondta.

Heintz Tamás ugyanakkor hangsúlyozta, a "további károkozást" addig is meg kell akadályozni: le kell állítani a patikalétesítést és a patikafúziókat is.

A kormány pénteken nyújtotta be a parlamentnek azt a javaslatot, amely egyebek mellett rendelkezik a 2011. január 1-jéig átmenetileg tartó gyógyszertár-létesítési moratóriumról.

Ennek lényege, hogy jövő év január 1-jéig közforgalmú gyógyszertár létesítését az egészségügyi államigazgatási szerv csak olyan településen engedélyezné, ahol a moratórium idején közforgalmú gyógyszertár megszüntette működését, és a településen nem működik patika.

A módosítás nem érinti az intézeti, a fiók- és a kézi gyógyszertárak alapítására vonatkozó szabályokat. A törvényjavaslat általános vitáját kedden hajnalban folytatta le az Országgyűlés.

Arra a kérdésre, hogy a patikaalapítás új szabályai mennyiben hasonlíthatnak majd a 2006 előtti állapotra, Heintz Tamás azt mondta: a lényeg, hogy a patikus "szakmai és egzisztenciális gazdája" legyen a patikának, vagyis például a tulajdonhányada több legyen mint 50 százalék.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/uzlet/erre-vart-negy-eve-a-fidesz-30496/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
91

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 3 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #3
    supapaMxFoMAOJ29
    2010.07.07. - 08:46
    Nagyon primitív hozzászólások!!!
     
  2. #2
    sumpesz
    2010.07.06. - 19:36
    Az igéret az volt, hogy rendbe teszik az egészségügyet és a kórházak azonnal pénzhez jutnak. Egyelőre semmi sem történik és a minap hallottam a rádióban, hogy sorban csuknak be a patikák. Olyan ez is mint a rendőrség két hetes "rendebetétele". Volt olyan nap, hogy három bankrablás is volt, megtörtént az első gárda-zaru találkozó is és ne legyen illuzionk, hamarosan komolyabb kivonulások is lesznek !
     
  3. #1
    Tobruki
    2010.07.06. - 18:01
    Ezt a bölcs mondást is ki kellene plakátolni:
    További patikák nyitása = emberellenes lépés.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 3 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés