"Akik ott járkáltak, azt láthatták, hogy mi édes kettesben sétálgatunk a folyosón" - emlékezett vissza a volt vezető.
15 millió forintot személyesen adott át Hagyó Miklósnak Balogh Zsolt - ezt maga a BKV volt megbízott vezérigazgatója mondta el a Hír Tv-ben, ahol nyilatkozott a közlekedési vállalat kézi vezérléséről és a pénzek visszaosztásáról. A korábbi vezérigazgató megismételte, hogy 70 millió forint rajta keresztül jutott el a volt szocialista főpolgármester-helyetteshez és azt is, hogy Hagyó mellett az SZDSZ-es igazgatósági elnök, Tóthfalusi György kéréseit kellett teljesítenie.
A BKV egykori megbízott vezérigazgatója megismételte: Hagyó Miklós irányította a BKV-hálózatot. Úgy emlékszik, hogy a volt szocialista főpolgármester-helyettes először 2007 őszén, műszaki vezérigazgató-helyettesi kinevezése után hívatta magához a városházára. Egy rövid beszélgetés során közölték vele, hogy keményen kell dolgoznia, elvárások lesznek, és aki ezeket nem teljesíti, annak „el kell vágni a torkát".
Balogh elmondása szerint az első utasítás három hónappal a kinevezése után érkezett: engedélyeznie kellett volna a szentendrei HÉV vonalán lévő kijelzőket gyártó cég jelentős áremelését és határidőcsúszását. Amikor erre nemet mondott, Hagyó újra raportra rendelte: a főpolgármester-helyettes kihívta Baloghot az irodája előtti folyosóra, ahol nyakát átkarolva, szorongatva igyekezett rábeszélni Baloghot az igazolás aláírására. „Akik a városháza folyosóján járkáltak, azt láthatták, hogy mi édes kettesben ott sétálgatunk a folyosón. Ekkor mondta Hagyó úr, hogy a szentendrei többletköltséget el kell ismerni" - mondta a volt vezérigazgató.
Balogh végül aláírta a teljesítési igazolást, a pályázatból - úgy tudja - 40 millió folyt vissza Hagyónak. A pénzt - állítása szerint - a tartótisztjeként emlegetett Hatvani Szabó János borítékban vitte a volt főpolgármester-helyettes irodájába.
Balogh azt mondta: ő egyszer 15 millió forintot adott át Hagyónak, egy telefonos dobozban. Ez volt a szocialista politikus által csak éves tagdíjnak nevezett összeg, amit a közlekedési vállalattal szerződésben álló informatikai cég többletfizetéséből fedezett a megbízott vezérigazgató. Balogh azt mondta: egy év alatt - csak rajta keresztül - mintegy 70 millió forint jutott a BKV-t akkor felügyelő szocialista politikushoz.
A volt vezérigazgató egy titkos éttermi megbeszélésről is beszélt, ahol Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főtanácsadója, valamint Tóthfalusi György, a BKV igazgatóságának SZDSZ-es elnöke is részt vett. Tóthfalusinak - állítása szerint - ingatlanokkal kapcsolatos kérései voltak. Mesterházy Ernő neve az új BKV-vezér kinevezésekor is felbukkant.
Hagyó ugyanis arra kérte Baloghot 2008 nyarán, hogy megbízott vezérigazgatóként ismét pályázzon a posztra, annak ellenére, hogy nem felelt meg a kiírási feltételeknek (az elvárt egyetemi végzettség helyett csak főiskolai végzettsége van), a papírokat Mesterházynak kellett leadnia. Balogh úgy emlékszik, talán háromszor is nemet mondott, de „annyira üvöltött Hagyó, hogy már Horváth Éva szólt rá, hogy kicsit csendesebben, mégiscsak nem otthon vagyunk". Hagyó azt mondta Baloghnak, hogy vigye át az anyagát - amivel pályáznia kell - Mesterházy Ernőnek.
A volt megbízott vezérigazgató beszámolója szerint mindenhol Hagyó Miklós embereibe ütközött, a politikus érdekeit sajtósa - a szintén gyanúsított -, Horváth Éva képviselte a tömegközlekedési vállalatnál. A pénzek útját Balogh Zsolt - ahogy fogalmazott - Hagyóig tudta követni, de nem zárja ki, hogy a milliók párthoz vagy pártokhoz is vándorolhattak.- cikk értékelése /uzlet/hagyo-a-nyakamat-szorongatva-kenyszeritett-hogy-alairjam-27735/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 117
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #19
- Spitfire
- 2010.03.09. - 16:52
Hát nincs ebben az országban egy "bat-man" szerű sorozatgyilkos , aki mondjuk ezt a zsírfejűt leszedné?????.......Nem csak Őt.... -
- #18
- a_hun_
- 2010.03.09. - 16:11
Hagyó a lánya nevére íratta két budai ingatlanját
http://nol.hu/belfold/hagyo_a_lanya_nevere_iratta_ket_budai_ingatlanjat
Jó mi, a kis sártatlan! :D -
- #17
- koronaszep
- 2010.03.08. - 21:47
Előzmény:
#11 -nori-
http://www.hirextra.hu/2007/11/08/minden-jo-ha-kozpenz-a-vege/ -
- #16
- koronaszep
- 2010.03.08. - 21:45
Előzmény:
#4 -nori-
T Nori !
Mekkora összeg elsíbolása után lennék Ön előtt hiteles " elszámoltató " ?
Nem a nagyságrendekről beszélünk, hanem a morális alapról, ami nincs.
Az ember csak néz ki a fejéből, amikor Kövér követel elszámoltatást ?
Mondjuk, kezdhetné a saját, családi cégével, ami több száz milliós köztartozást hagyott maga után, mikor megszűnt.
ps.
Egyébként az " Ezüsthajó" ügy, több mint tíz milliárdos ügy . / 10 000 000 000 huf / -
- #15
- zlaci
- 2010.03.08. - 16:53
tökéletesen be fog illeszkedni a sitten, egyáltalán nem lesz feltűnő, ...........ilyen pofával! remélhetőleg fecó is lebukik ezek után, mert ha ő nem tudta(igazgatta) ezeket a dolgokat akkor...........jó az ügyvédje! -
- #14
- Napoly
- 2010.03.08. - 11:41
Előzmény:
#13 KarelGott
Ez az eset is világosan mutatja, hogy az utóbbi 8 évben hová került a befizetett adónk? Válság? Persze, ez a proliknak szóló szöveg. Ők még elhiszik. A valós helyzet pedig a Hagyó esete. Ami csak a jéghegy csúcsa. Ott van még a mav, mol, paks, stb... Összesen vajon mennyit lophattak el a baloldalon? Meg meri valaki saccolni?
Minden és mindenki jobb lesz a mszp-szdsz csűrhétől. Tényleg velejéig rohadtak. -
- #13
- KarelGott
- 2010.03.08. - 11:28
biztos, hogy a fideszesek sem Mária-lányok, de alattuk előrementek a dolgok és nem az országot rohasztották le kormányzás helyett, mint ez a csürhe.. Szemét, velejéig rohadt mszpszdsz banda. (felbérelt fórum-provokátorok - nagyon kilóg a lóláb, legalább ügyesebben érvelnétek) -
- #12
- lacilaci
- 2010.03.08. - 11:27
Kedves Sutbaone,ennél szebben,jobban én sem tudtam volna elmondani,nics mit hozzáfüzi,aki ezt másképpen látja az tudatos buta,ill,politikai képzettségét tekintve hátrányoshelyzetű......... -
Na ne má'.......
Szóval a rágalmak nem voltak bizonyíthatók, ezért aztán azt mondod, hogy Polt Péter sikált?
Szerintem pedig, ha lettek volna bizonyítékok, nem lehetett volna úgy elsikálni! Nézz már körül!!!
Jelenleg nem a Fidesz kormányoz, mégis ha még várunk egy kicsit az összes rohadt mocskos szoci-libsi - pedig ők vannak hatalmon - eljárás alá lesz vonva!!!
Hagyjátok már ezt a süket dumát, hogy Polt sikált el mindent! -
- #10
- sutbaone
- 2010.03.08. - 10:36
Én is úgy gondolom, hogy az mszp és a fidesz lenyúlásai között fényévnyi a különbség. A fidesz közelikre nem is volt bizonyíték, csak aljas rágalom,gyanusítás, sértett feleség bosszúja. Én nem mondom a 19 és huszat,mert az mszp kontójához az ezres szorzó a minimum. A botló fideszeseket azonnal kizárták, emitt meg takargatják,védik. ez lényeges különbség.
Lehet itt fröcsögni,jöhet a nép hangja is, de a tények azok megcáfolhatatlanok. Ha zusi,meg az Antala meg a máv és posta vezéresek, metróépítők,autópályások elkezdenek énekelni, akkor lesz nagy balhé. És milyen kormány az,amelyik kiveti rád az adót (nem kicsi9 ők meg a milliárdjukat azért viszik ki,hogy ne kelljen adózni. Erre kérek választ sumpesz úr! Te fizetsz adót,kapcsolati tőkéd jövedelmez, és céges,lizingelt luxusautóval furikázol? -
- #9
- cseszle68
- 2010.03.08. - 09:59
Szemét egy bagázs az összes akinek a neve csak felmerült ebben az ügyben. Hagyónak meg olyan irritáló képe van, hogy az nem emberi. Az biztos, hogy mindegyik csalt, lopott, meg hazudott csak most süllyed a hajó és menekülnek a PATKÁNYOK! Sajnálom, hogy nem lehet teljes vagyon elkobzást alkalmazni mert garantálom, hogy még a dédi mama nevén is van egy terepjáró!!!!!!! Ami viszont tetszik az az, hogy hangzatos szavakkal kampányolnak szinte repülnek az önbecsülésütőktől meg a sok hülyeségtől és az a baj még, hogy el is hiszik milyen f@sza gyerekek. -
- #7
- gékovács
- 2010.03.08. - 09:48
Mutyi mutyi hátán ez a maszopos-szadesz 8 év hozadéka az elvtársaknak!Kell több ....... -
Kedves Nóri!
Az általad említett cégek kb 900 millió köztartozást hagytak maguk után ami 9 eleonórát jelent
az ezüsthajó 420 millióért készített filmet OV útjairól.
Persze nem szeretném hagyóékat mentegetni de ez is tény ,csak már felejtetek, mert polt úr már elsikálta 98-2002 közötti dolgokat. -
- #5
- kolbán57
- 2010.03.08. - 09:22
Erről a Hagyó (úrról) mindent el tudok képzelni,nem olyan régen kb. 3 éve részt vett egy Nógrád megyei fácánvadászaton,néhány képviselőtársaival˙(szeretnek vadászni,persze ingyen).AMIT OTT MŰVELT AZ NEM VOLT SEMMI. Szégyen-gyalázat volt amit ott művelt,ha nem rárepült az összes fácán már ordított mindenkivel,már akkor el kellett volna kergetni az országból.Remélem megkapja méltó büntetését.Legalább 10 év fegyház és teljes vagyon elkobzás. -
- #4
- -nori-
- 2010.03.08. - 08:56
Előzmény:
#2 sumpesz
Tudod sumpesz, nagyon nem bírom ezt a maszatoló hozzászólást, amivel megpróbálod azonos szintre és nevezőre hozni a két oldal viselt dolgait.
A tévedésed ott van, hogy a különbség a két oldal között nagyságrendekkel mérhető.
Amit itt izzadtságszagú erőlködéssel mantráztok (Ezüsthajó,Orbán papa bányái, Joszip Tot meg Kaja Ibrahim) összességében nem tett ki annyit, amit itt a BKV-nál Eleonóra asszony végkielégítése.
Nekem nem kell egy politikust vagy pártot, sem bemutatni, mert a világ bármely pontján, akár demokráciában működő, akár diktatórikus hatalmát látom, azt kell mondanom, hogy nem lehetnek illúzióink, ha politikusokról, és az ő nagy önzetlengségükről beszélünk.
De azért álljunk meg már egy baráti szóra jó ember!
Ami itt történik, az már bünszövetkezetben elkövetett, lopás, csalás, sikkasztás!!!! Méghozzá párt és állami szinten!
Egy oszág ment tönkre bele!!!!
Hogy veszi bárki is a jogot ahhoz, hogy ilyen elvtelen módon összemossa a dolgokat, mert elég csak a Fidesz kormányzása alatti makro-mikro adatokat összehasonlítani a jelenlegivel, és máris nincs miről beszélni!!!
Mindenhol vannak kisstílű és a maguk hasznát hajtó politikusok. EZ MINDEN PÁRTRA IGAZ.
AZONBAN A MÉRTÉKE NEM MINDEGY!!!!
Ezt az egész nyomorult szoci-libsi bagázst eljárás alá kellene vonni, és csak annyit mondok, hogy a mentelmi jog mögé sem bújhatnak, hiába is akarnak, mert azt meg is lehet vonni!!!! Csupán 2/3-ad kell hozzá!!!!
Remélem, hogy mind a börtönben fog megrohadni, ezzel a Hagyóval az élen, de hogy ne legyen egyedül, mellé küldeném az MSZP-SZDSZ-MDF prominenseit is! -
- #3
- zsil
- 2010.03.08. - 08:45
Előzmény:
#2 sumpesz
Ajánlom figyelmedbe!!!!!
http://index.hu/velemeny/eheti/2010/03/08/engedjetek_hozzam/
Ne tedd az ártatlant! Hagyó volt annyira pénzéhes, hogy végrehajtotta , amit a szadesz és a szocik elvártak tőle.
Már megint jössz a lejárt lemezzel!!
Tudomásul kell vennetek, hogy közöttetek is van olyan ember, akinek már sok vgytok!
Medgyessy is nehezen tűrte azt a nagy fokú rablást, amit a kedvenceid műveltek. /Egyébként Ti is személyenként kettő kis nyugdíjas pénzét veszitik fel havonta!!!
EZÉRT NINCS TIZENHARMADIK HAVI NYUGDÍJ , KISPOFA!!!
Azért nincs, hogy Titeket tudjon fizetni a mai hatalom!!! Egész nap itt "ügyeltek" és mindent megtesztek azért, hogy elússzon az ország egyetlen esélye, mi szerint összefogunk és a helyetekre mehettek végre!
Remélem, a Fidesz-nek lesz egy-két szava rólatok is, akiket nyugodtan lehet az új besúgó bandának titulálni, ha már itt tartunk! A Fidesz helyében megvilágítanám, hová is teszik a gazdáitok a 13. havi nyugdíjat!!!!!!!!!!
Megérhetitek még, nagy bomba lenne! Megér majd egy ellenőrzési témát a Ti finanszírozásotok s!!!! -
- #2
- sumpesz
- 2010.03.08. - 08:29
Tény ami tény ezzel a pofával tizszer is meggondoltam volna a szocik helyébe, hogy Hagyót ekkora pozicióba juttasam. Tehetséges és főleg becsületes emberek százait mellőzték és ilyen első látásra gazembereket favorizáltak. Ennek ellenére a riportot látva a megbizott vezér dumája alatt végig röhögőgörcsöt kaptam, a gyors karrier, a szánalmas betanult magyarázat. Jól dolgozott a fidesz uralta birói, ügyészi kar, mit is és hogyan mondjon az ártatlan szegény megfélemlitett vezér, mert ez az erőszakos hagyó ráerőszakolt mindent. Neki egy fillér sem tapad a kezéhez, ő egy áldozat volt.A szocik 19 a fidesz egy hilyán húsz. Hazug sipista banda mind egytől egyig. Biztosan megvádolják hagyót, de bizonyitani semmit sem fognak tudni, akárcsak Joszip Tot, Kaja Ibrahim esetében. De amikor sikerült pl. Orbán, Kövér szóló ingyen támogatások, a papa bányái és üzletei, akkor sem történt semmi akárcsak az Ezüsthajó bizonyitott lopásai, sikkasztásai idején. Egyforma gazember mind, csakhát a népek hamar felejtenek..... -
- #1
- sutbaone
- 2010.03.08. - 08:13
Nem is várható más tőlük erőszakosság,durvaság,hazugság.
Megint jönnek a zorbánbányákkal meg a kaya ibrahimmal. Nem kopott egy kicsit ez a lemez? Miért nem jönnek öszöddel,meg a timföld-aluminiumipar e meg az ország elkótyavetyézésével,az évtizedes elqrással? Egyébként tényleg nem értem azorbánbányákat, többször jártam gánt fele,szerintem semmi probléma nincs vele, csak jól hangzó szlogennek,vaktölténnyel való lövésnek tűnok, Nyakó nyugodtan tükör előtt bő nyállal leköphetné magát.
Ahogy életszerűen nyilatkozott BZs az nem semmi.Szerintem megindult a lavina, és a fordulatból előnyt szerezni akaró, valamint becsületesebb beosztottak jönni fognak elő a többi állami cégektől,vállalkozásokból. Várom még Antal A urat is,meg a Zusit is,hogy ki hagyta jóvá a pénzosztást a minisztériumban, mert hogy nem ő egyedül arra mérget merne venni mindenki.
Ezek egy fillért sem engedélyeznek jóváhagyás nélkül
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
