Három vélemény arról, miként is alakulhat a honi fizetőeszköz közeljövője.
Az MKB szakemberei alapesetben továbbra is arra számítanak, hogy a forint a 265-280-as sávon belül marad. A javuló külső egyensúly, az egyensúly közeli folyó fizetési mérleg a forint stabilitását segíti. A csökkenő kamatfelár és a választásokat övező növekvő politikai zaj azonban a forint ellen hat, és a globális piacok korrekciója esetén gyors leértékelődést tehet lehetővé - írja az ecoline.hu
Amennyiben a zloty a hét eleji gyengülést újra produkálja, úgy valószínű, hogy tovább lengedezünk utána, és továbbra is gyengülő forintra számíthatunk - véli a Commerzbank szakembere, aki szerint „igencsak kicsi az esélye annak, hogy sikerül elérnünk a kioldókötelet, és a porban fekhetünk egy darabig nyugodtan, valahol a 266-267-es szint környékén".
Aggodalomra továbbra sincs ok, a mérsékelt erőtlenedés a többi régiós deviza esetében is megfigyelhető és az részint a múlt heti erősödés utáni korrekciónak, profitrealizálásnak is betudható - nyugtatja meg az aggódókat Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője.
A szakember nem zárja ki, hogy a jelenlegi szintekről még tovább gyengüljön a forint, de úgy véli: az euróval szemben a 270, a dollárral szemben a 200 körüli szintek akkor is megfognák a kurzust, ha erősödne az eladói nyomás.
- cikk értékelése /uzlet/hogyan-tovabb-forint-27825/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 2
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
