Jelentős aranykészletet halmozott fel a görög jegybank: míg a Magyar Nemzeti Bank aranytartaléka még a 3 tonnát sem éri el, addig Görögországé a 100 tonnát is meghaladja. A görögök, de a kínaiak is aranyba menekítik a pénzüket.
Akadozik az aranyellátás az európai, s benne a magyar piacon, ugyanis a görögök pánikszerűen válnak meg az eurójuktól, s menekítik aranyba a vagyonukat. A helyi piacon máris felár alakult ki, a kereskedők pedig drasztikusan megemelték a marzsaikat - a legfrissebb piaci fejleményekről Juhász Gergely, a befektetési célú arany kereskedésével foglalkozó Conclude Kft. ügyvezető igazgatója számolt be a Heti Válasz Online-nak.
A szakember szerint a görög jegybank is jelentős aranykészletet halmozott fel: míg a Magyar Nemzeti Banknak minimális, még a három tonnát sem éri el az aranykészlete, addig a görög jegybanké már a 100 tonnát is meghaladja. „Ha a görögök kénytelenek lennének búcsút mondani az eurónak, s újra a drachmát kell bevezetniük, akkor gyakorlatilag aranyfedezetet tudnának tenni mögé".
Mivel Európa szerte mindenhol különösen megnövekedett a befektetési arany iránti kereslet, ezért az aranyrudakat és -érméket gyártó társaságok nem győzik kielégíteni az igényeket, a szállítások folyamatosan csúsznak, bizonyos termékkörben pedig tartós hiány alakult ki. A 250 grammos aranyrudakra például legalább két hetet várni kell, az árak pedig az egekben.
A grammonkénti ár jelenleg 9300 és 9400 forint között mozog, a nemzetközi piacokon az unciánkénti ár is rekordszint közelében található: euróban 1000 körül, míg dollárban 1220 és 1240 között alakul. Jelentős árkorrekció pedig nem várható a közeljövőben. Mint Juhász Gergely fogalmaz: „keresleti oldalról nagyon alá van támasztva a piac". A gyakorlatban a Conclude esetében ez azt jelenti, hogy a gazdag vállalkozóktól az orvosokon át az egyetemistákig és a nyugdíjasokig szinte mindenféle vevővel találkoztak az elmúlt hetekben.
De nemcsak a görögök tartanak a nem múló gazdasági és pénzügyi bizonytalanságoktól, a devizaárfolyamok nem csillapodó ingadozásától. Kínában is - ahol egyébként két éve liberalizálták az aranykereskedést - magasra szökött az aranyláz: a hongkongi tőzsdén is szárnyal a nemesfém kereskedése, s nem véletlenül. Kínában még az állami televízió fő műsoridejében is az arany felhalmozására biztatják a lakosságot.
A közelmúltban alapított sanghaji aranytőzsdén például a fizikai arany forgalma már napi 6500 kilogrammot is meghaladja. Ezért a tőzsde országszerte 43 nemesfém-raktárt hozott létre, hogy a kereskedőket ki tudják szolgálni. (Kevesen tudják egyébként - bár nem meglepő -, hogy Kína a világ legnagyobb aranytermelője, évi 330 tonna körüli termeléssel. Aranytartaléka pedig meghaladja az 1050 tonnát.)
- cikk értékelése /uzlet/kifosztjak-europa-aranykeszletet-29753/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 20
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #15
- verebgy
- 2010.06.04. - 14:14
Ezeknek a görögöknek sose volt identitásválságuk... Egyből felgyújtják a fél országot, ha nem tetszik nekik valami. Emellett mivel mindenki adóelkerülő, teljes egységben lépnek fel ! Csak egy példa : a görög ügyvédek alig több,mint havi ezer eurós jövedelmet vallanak be - átlagosan...no comment. -
- #14
- zsil
- 2010.06.03. - 09:00
Előzmény:
#12 barna75
Vigyázz, mert a "tőzsdeanyagok" tulajdonsága az, hogy egyszer lent, egyszer fent. Egy biztos, logikusan gondolkodsz. /Ha most valamire rászállnak, akkor az "ellensúly a nyerő, ha még drága is/.
Ez a mai trend, a holnapot nem látni előre. -
- #13
- zsil
- 2010.06.03. - 08:57
Előzmény:
#11 optika
Szerintem ez nem Mari néni és Pista bácsi dolga, hogy értse!
Ha az ember "ilyesmiről beszél", akkor azt előadja rendesen és főleg adatokkal, eseményekkel támasztja alá.
A helyett, hogy zsideszeznek, zorbánoznak, stb. melóznának! Ki tiltja meg, hogy gazdasági témákról beszéljenek a köznépnek?
Minden kampány hülyeség, nem a lényegről szól.
Az emberek megértik , miről van szó, csak "le kell" hozzájuk ereszkedni!
Ja, hogy elég őket ellátni mocskolódással? /Akkor viszont marad a dagonya, meg a több millás adósság/.
Erről jut eszermbe, ha most mindenki befizetné ezt az összeget, akkor törölnék? -
- #12
- barna75
- 2010.06.02. - 21:21
kis buták..: olajba kell fektetni, pár év múlva többet ér, mint az arany és a gyémánt együt..!
látta valaki a Mad Max-et?
B.
-
- #11
- optika
- 2010.06.02. - 19:35
Előzmény:
#10 kergebirka
Nem hittem volna, hogy aktuális lesz az a feltevésem, ami a Jobbik egyik fordulatos gazdasági kérdése volt, hogy szarjunk az eu-s kvótákra, és a búzánkért, stb...annyi aranyat kérünk, MENNYIT ADNAK (AZ EURÓT-DOLLÁRT FEL LEHET DUGNI) és azon annyi eurót és dollárt veszünk, AMENNYIT AKARUNK....
A birka magyar nem érti, hogy mi a lényeg megint. Hisz a megvezetésnek, hogy majd rendben lesz a forint (sosem) csak dolgozzatok a kormányra rendesen, honfitársaim...
Itt dobog a szívetek a tenyerembe, 15 milla magyar jó ember, eu-s tag, jók a hagyományai, a kultúrája....jól focizunk majd egyszer....
20 éve semmi nincs rendben, miközben hitegetnek megint!
A görögök rájöttek vlamire...szerintem...
Én szóltam! -
- #10
- kergebirka
- 2010.06.02. - 17:18
Előzmény:
#1 optika
Főként ha az Uniótól a gazdaság rendbetételére kapott pénzből veszik ! -
- #9
- kergebirka
- 2010.06.02. - 17:13
Előzmény:
#7 Babatündér
Akár egyet is érthetünk bár a gyakorlati kivitelezéssel kapcsolatban - márminthogy sikerül-e meggyőznöd Kohn Ábrahámot hogy aranyrudak helyett a Lenin Kohászati Művek gazdasági kimutatásaival tömje tele a széfjét - vannak kétségeim ;-) -
- #7
- Babatündér
- 2010.06.02. - 16:35
Előzmény:
#5 Gilles
Gilles, azért veszik az aranyrudat, mert a pénzben nem bíznak. Az aranyrúdtól lehet, hogy éhen fognak pusztulni, akárcsak a semmit sem érő pénztől. De a semmit nem érő papírpénzzel se otthon, sem máshol nem megy semmire. Egy jókora aranyrúddal már világgá lehet menni. :-))) Egyébként tényleg az lenne a jó, ha egy pénznek a fedezete a gazdaság teljesítménye lenne a fedezete, és nem (csak) az ősidőktől időtálló és mindig értéknek számító arany. Egyetértek ezzel. -
- #5
- Gilles
- 2010.06.02. - 16:27
Az aranyrúdtól még éhen fognak pusztulni.
Még a mai napig sem képesek a politikusok felfogni!
Értéket létrehozni nem pénzzel és arannyal kell, hanem munkával.
Mit ér a pénz, ha csak arany van mögötte és mit ér ha megtermelt anyagi javak vannak mögötte?
-
- #4
- zsil
- 2010.06.02. - 16:14
Előzmény:
#2 Babatündér
A készletek még nincsenek kimerülőben.
Megfelelő időpontban ki fogják bányászni!
Akik életben maradnak. -
- #3
- zsil
- 2010.06.02. - 16:12
Én is szeretnék aranyrudat venni, csak nincs rá pénzem.
Pedig volt olyan időszak, amikor "közös" aranyrúdjai voltak a nemzetnek.
De rossz gazdák voltak, nem figyeltek rá eléggé! Akkor a szocialista állam volt a "jó gazda". Most meg OFF-SHOR-ék.
Így jártunk!
Gondolom, Görögországban is a fánk-árusok állnak sorba aranyrúdért.
Rájuk így hatott az álság.
Itt meg egyesek azt szajkózzák, hogy a görög lusta nép, meg korán ment nyugdíjba, stb.
Pedig ott is csak gazdát cseréltek a javak.
Akik hoppon maradtak, sokan vannak. Majd ők is "várólistára " kerülnek.
Megy a hülyítés ezerrel. -
- #2
- Babatündér
- 2010.06.02. - 15:58
Előzmény:
#1 optika
Tény: akinek aranya van, az nem hal éhen sem háborúban, sem válságban. Az arany az arany a Déli Sarkon is, a Szaharában is, és Grönlandon is. A világ aranykészletei kimerülőben vannak, egyre drágábban egyre kevesebb aranyat képesek kitermelni, az ára folyamatosan növekszik. A pénz pedig csak egy darab papír. Ma egy kiló aranyat ér, holnap egy grammot se. Úgyhogy én nem csodálkozom. -
- #1
- optika
- 2010.06.02. - 14:46
Csak nem hisznek többé sem a politikusaiknak, sem az eu-nak...
A saját vásárolt aranyuk állandóságában hisznek...lehet, hogy igazuk van?
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
-
Új szerelme szerint rossz bőrben van a szemétválogató Damu
- Időpont
- Tegnap: 16:50
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
