- A kormányfő meghívására részt vett azon a találkozón, melyen Orbán Viktor és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter közgazdászok véleményét kérte ki a gazdasági kilátásokról. A Népszabadság önt máris jobboldalinak nevezte emiatt. Valljon színt: tényleg az?

- Elsősorban pénzügyi szakembernek tartom magam: egy banknak vagyok a makrogazdasági elemzője. Politikusoknak nem adok tanácsot, de ha megkérdezik a véleményemet, ugyanúgy elmondom, mint ahogy 2008-ban is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején, a válság kirobbanása után is voltak hasonló megbeszélések, azokon is kifejtettem nézeteimet. Akkor is úgy gondoltam, hogy sokkal mélyebb és sokkal nagyobb lesz a krízis. Emiatt azonban a partvonalon kívül találtam magamat. A többség ugyanis nem osztotta az álláspontomat. Úgy látom, attól függően sorolják be az embert, hogy milyen véleményen van. Ha valaki független szakemberként azt mondja, hogy az adóterhelések és az állami kiadások csökkentése általában helyes irány, s emiatt a jobboldalhoz tartozik, ám legyen. Három év múlva, amikor arra fogom felhívni a figyelmet, hogy a közelgő választások miatt nem szabad lazítani a költségvetésen, megint átsorolnak majd egy másik oldalra. Nem attól teszem függővé a véleményemet, hogy mit mondanak rá egy vezércikkben.

- Egy pillanatig sem habozott azon, hogy elfogadja a meghívást?

- De igen, mint ahogy 2008-ban is, bár az mindig nagy megtiszteltetés, amikor a miniszterelnöktől jön a felkérés. A meghívottak közül talán én vagyok az, aki a legközelebb áll a pénzpiacokhoz. Persze nem azért, mert olyan tapasztalt lennék, vagy akadémiai szintű tudással rendelkeznék, hanem mert naponta órákat töltök az árfolyamok elemzésével. Ebből rengeteg sajátos ismeret származik, amit jól lehet hasznosítani. Ha másként nem is, legalább úgy, hogy elmondom: miként látják a nemzetközi piacok szereplői a magyar gazdaság helyzetét.

- S lesz foganatja annak, amit a közgazdászok mondtak a megbeszélésen?

- A lényeg a gazdaság megfelelő helyzetértékelésén van, mert ez számos következménnyel bír a költségvetésre nézve. Negyven százalék az esély arra, hogy W alakot ölt a recesszió és a kilábalás, s hogy újabb visszaesés következik be a világ több fejlett államában. Aki testközelből élte át 2008 őszét, az nem becsüli le a vészforgatókönyvek jelentőségét. Az elmúlt félév legfontosabb tanulsága, hogy az az anticiklikus gazdaságpolitika, mely a második világháború után nyert teret, s aminek köszönhetően az elmúlt hat évtizedben sikerült fenntartani a viszonylag gyors, évi 2-3 százalékos növekedést, a jövőben már nem nyújt tartós megoldást a fejlett világban. A válságban is költségvetési és jegybanki lazítással igyekeztek élénkíteni gazdaságukat az egyes országok, de ez mára kifulladt, ösztönzések nélkül pedig csak 1-1,5 százalékos növekedés várható. A kormányok viszont hozzászoktak ahhoz, hogy semmit sem kell tenni a költségvetési hiány és az adósság lefaragása érdekében, csak várni kell a gazdaság növekedését, és az majd megoldja a problémát.

- Európának le kell tehát számolnia azzal az illúzióval, hogy majd "kinövi" az adósságot és a hiányt?

- A fejlett országok többségének végre el kell kezdenie a deficitcsökkentést, és meg kell hoznia azt a döntést, amit Magyarország már meghozott: akkor is tartania kell a tervezett hiány- és adósságcsökkentési pályát, ha a gazdaság a vártnál lassabban bővül. Ez építi legjobban a költségvetési hitelességet. Ezen a téren ugyanis mi rosszul állunk. Az uniós integrációnk előtt, 2002-ben már készültek középtávú költségvetési prognózisok az előcsatlakozási programokhoz. Ha megnézzük, mi valósult meg az akkori célkitűzésekből, akkor lehangoló az eredmény. Volt olyan év, amikor háromszor akkora lett az államháztartási hiány, mint ami az eredeti célkitűzésben szerepelt. A görög válság kirobbanásáig tulajdonképpen Magyarországnak volt a leggyengébb a költségvetési hitelessége. A mostani kormánynak szerintem nincs más választása, mint hogy jövőre is tartja a 2,5 százalékos államháztartási hiányt.

- Más témák is napirendre kerültek?

- Az egykulcsos jövedelemadó-rendszer esetében a követendő stratégiáról is sok szó esett. A közgazdaságtanban nincs kialakult álláspont róla, rengeteg tanulmány született mellette és ellene. A gyakorlat egyértelmű: a balti államoktól kezdve Oroszországon, Ukrajnán és Szlovákián át Szerbiáig és Romániáig mindenütt egykulcsos adót alkalmaznak. A kormány ez irányba a legnagyobb lépést már megtette. A kérdés csak az, hogy a befejező intézkedésekre, így a szuperbruttó és az adójóváírás kivezetésére milyen ütemezésben kerüljön sor. Szerintem ezt érdemes minél gyorsabban meglépni, mert annál hamarabb alakulhat ki a végleges adórendszer: kevesebb lehet a változtatás, megnyugodhat a gazdaság, és a vállalkozások is jobban tudnak tervezni.

- Nyilván sok szó esett a devizahitelesekről is.

- A kormány helyzetértékelése egybevágott a közgazdászok véleményével: a következő 8-10 évben itt nem várható lényeges változás. Európában 300 milliárdnyi svájcifrank-adósság halmozódott fel, ennek tizedét teszi ki a magyar. Ezek a hitelek zömmel 10-20 éves futamidejűek, folyamatosan törleszteni kell őket, ami évente 15-30 milliárdnyi frankkeresletet jelent. Ez pedig fenntartja a svájci frank erős árfolyamát. Ezt a közgazdászszakma - beleértve magamat is - igencsak "benézte". Ha ugyanis svájci frankban eladósodunk, akkor arra fogadunk, hogy a svájci gazdaság a magyarhoz képest viszonylag gyengülni fog, így a törlesztést végig tudjuk vinni a futamidő egészében.



- Mennyiben lehet megoldás, hogy a svájci jegybank árfolyamküszöbbel akar gátat szabni az alpesi deviza erősödésének? Innentől kezdve a frank nem erősödhet az 1,20-as szint alá az euróhoz képest.

- Ez jó hír a frankban eladósodottak számára, kérdés, hogy ez mennyire lehet tartós megoldás. A svájci jegybank elméletileg akár örökké fenn tudja tartani ezt a rendszert, mert ha a svájci fizetőeszköz túlságosan megerősödne, akkor frankot adhat el, amiért cserébe devizát vásárol, növelve ezzel a devizatartalékait. A svájci jegybank pedig korlátlanul rendelkezik frankkal. Szerencsés esetben eurót vásárol, ami után 1,5 százalékos eurókamatot kap, a svájci frank után viszont kamatot fizet, ami most praktikusan nulla százalék. A svájci jegybank ezen az üzleten is csak nyer. Gond csak akkor lehet, ha olyan komoly bizalommegingás következne be a világgazdaságban, ami miatt tőkekivonási hullám venné kezdetét, s ez mind Svájc felé tartana. Ezt a helyzetet már a svájci jegybank sem tudná kezelni.

- Ha már a svájci gazdaságot nem is tudjuk meggyengíteni, a Fidesz frakcióvezetőjének ötlete megoldás lehet-e a devizahitelezés okozta nemzetgazdasági problémára? Van-e realitása a devizahitel-állomány átváltásának?

- Lázár János felvetését nem kommentálhatom, ez nem az én asztalom a banknál. Makroelemzőként annyit mondhatok, tízmilliárd euróból átváltható lenne az egész állomány forintra, de akkor realizálni kell az árfolyamból adódó veszteségeket, és forintban jócskán megnőhetnek a hitelek törlesztőrészletei. A tapasztalatok szerint aki csak teheti, inkább előtörleszti a hitelét. Ezen az ország is nyerhet, mert ezáltal csökken a külső adóssága.

- Mire kell felkészülnünk 2012-ben? A lassabb növekedés miatt idén újabb 100 milliárd forint esik ki a költségvetésből, amit a kormány a jövedéki termékek adóemelésével és a játékadó növelésével pótolna. Jövőre viszont 700 milliárd forintot kell előteremtenie.

- A költségvetés fő összege több mint 10 ezer milliárd forint. A 700 milliárd megtalálását azért nem tartom lehetetlen feladatnak, mert ennyi mozgástér még van a büdzsében. A Széll Kálmán-terv 550 milliárd forintnyi megtakarítást irányoz elő, de még ha látható is benne megvalósíthatósági kockázat, a jövőre várható gyengébb növekedéssel együtt összejöhet ez az összeg. Talán most először fordulhat elő, hogy a költségvetési konszolidáció az adócsökkentés mellett a kiadások visszafogásával mehet végbe. Egy biztos: a következő év nagyon nehéz lesz, és az egyensúlyteremtés jegyében fog eltelni.