Alig idősebb, mint Orbán Viktor volt 1989-ben. Istvánffy András a március 15-i kormányellenes tüntetésen tűnt fel, s szónoklatában azonnal kétségbe vonta az új alkotmány legitimitását. De ki ő? Kik állnak mögötte? És mit akarnak? Interjú a Negyedik Köztársaság Mozgalom szóvivőjével.
Negyedik köztársaságról beszélnek, de közben a március 15-i tüntetésen már '89 védelméről volt szó. Most akkor harmadik vagy negyedik köztársaság?
A rendszerváltáskor sikerült megteremteni egy relatíve jól működő jogállamot. Egy alkotmánynak azonban nem csak technikailag kell működőképesnek lennie, hanem eszmei, érzelmi és szimbolikus alapot kell nyújtania a köztársasághoz. Erre a 89-es alkotmány, születése körülményei folytán, nem volt alkalmas. A 2006-ban kirobbanó elégedetlenségben ezért kérdőjeleződhetett meg maga a köztársasági eszme is. A negyedik köztársaság gondolata erre a problémára reagál. Még meg kell teremtenünk azt a köztársaságot, amibe valóban bevonva érzik magukat az emberek, mind szociális, mind politikai értelemben. Ez a feladat még Magyarország előtt áll. A 2011-es alkotmányozás pedig éppen ennek az újrakezdésnek a lehetőségét játssza el. Ennek az alkotmánynak még a '89-esnél is kisebb legitimitása lesz. Az országnak, mint politikai közösségnek, az újraalakítására nem alkalmas, legfeljebb a kettészakítására.
Önök mögött viszont nincs kétharmad.
Remélem, nem is kerültek még a hátunkba...
De akkor mi legitimálja az Önök szavát?
Y generációs, azaz a nyolcvanas és kilencvenes években született fiatalokat képviselő civil mozgalomként szólaltunk meg az alkotmányozás ügyében. Egy új alkotmány és az elfogadásának körülményei hosszú időre, évtizedekre meghatározhatja a sorsunkat. Ha úgy tetszik, a fiatalokat érinti leginkább ez a kérdés. Az alkotmány az alapja az országunknak, mint politikai közösségnek, tehát van okunk megszólalni.
Mozgalmuk eddig megelégedett politikamentes utcai akciókkal. Hogyan jutottak a párnacsatától a metrópartyn át az alkotmányozás kérdéséig?
A március 15-ei sajtószabadság tüntetés szervezői az akkor induló alkotmányozási folyamatra való reagálásra kértek fel minket. A Negyedik Köztársaság (4K!) már a 2007-es indulásakor középpontba állította a köztársaság újraalapításának a kérdését. A köztér-visszafoglaló akcióink ugyanazt célozzák kicsiben, amit nagyban egy negyedik köztársaság gondolata: a közösségi érzés visszaadását.
Mire alapozódhatna egy ilyen érzés?
A 4K! a „szabad, közösségi, patrióta" értékhármassal definiálja magát. Egy újfajta közösségi érzésre törekszünk, amely nem a szabadság ellen hat, de ami patrióta, és büszke a nemzeti hagyományokra.
A 4K-hoz közel álló „Fent és Lent" blogközösség egy újfajta baloldalt hirdet. Volt eddig egyáltalán, az egy szem Tamás Gáspár Miklóson kívül, Magyarországon baloldal?
Tamás Gáspár Miklóst inkább az egy szem igazi marxistának lehetne nevezni a közéletünkben. De van baloldali gondolkodás és értékrend a marxizmuson túl is. A „Fent és Lent" blog, amely közvetlenül nem tartozik a 4K!-hoz, de aminek én is szerzője vagyok, azt a kérdést próbálja körbejárni, hogy doktrinerség és szekértábor-logika nélkül a baloldalinak nevezhető hozzáállás milyen válaszokat szülne az aktuális közéleti kérdésekre. Nem titok, ez gyakran erősebb írásokat eredményez az MSZP, mint a Fidesz ellen.
És az LMP? Ők már megfelelően baloldaliak?
Ezt a kérdést, azt hiszem, még nekik maguknak sem sikerült tisztázniuk.
A 2010-es önkormányzati választásokon „Buda Libre" néven el akartak indulni néhány budai kerületben. Végül azonban csak a jelszóig jutottak: „Legyen végre faszaság". Ez lenne a negyedik köztársaság?
A tavalyi „Buda Libre" kampány az élhető város tervéről szólt, azzal a céllal, hogy a 4K! civil szervezetként bejusson pár budai kerületben az önkormányzatokba. És nem csak a szlogenig jutottunk: valószínűleg elkerülte a figyelmét a 21 pontos kerületfejlesztési tervünk. Amikor az új kormány módosította a választási törvényt, amivel gyakorlatilag ellehetetlenítette a civil szervezetek bejutását, mégis felfüggesztettük a kampányt. A „Legyen végre faszaság!" jelszó pedig a fiatalok szembesülését fejezi ki Budapest mai állapotával.
El tudna képzelni egy generációs alapon szerveződő új pártot?
Nem hiszem, hogy egy generációs alapon szerveződő pártnak túl nagy létjogosultsága lenne. Ha megnézzük, azt látjuk, hogy az eredetileg generációs alapon szerveződő pártok, mint a Fidesz vagy a Jobbik, gyorsan igyekeztek megszabadulni ettől a bélyegtől.
Milyen politikai körökkel állnak kapcsolatban?
Jellegéből adódóan a 4K! civil szervezetekkel áll kapcsolatban, főleg zöld és emberjogi szervezetekkel, általában az informális segítségnyújtás, tanácsadás szintjén.
Március 15-én több tízezer ember előtt tartott beszédet a Szabad Sajtó útján. Talán Ön volt a legharciasabb - de mindenképp a legegyértelműbb. Előre kétségbe vonta például az új alkotmány legitimitását, ha nem tartanak róla népszavazást. Nem elég, ha a kétharmados Fidesz házon belül rendezi le ezt a kérdést?
Mivel a választási programjukban nem volt szó az alkotmányozásról, nem mondhatják, hogy a szavazóiktól erre kaptak felhatalmazást. Fontos, hogy legyen demokratikus próbája az új alkotmánynak. Csak a közvetlenül kifejezett népakarat tud megfelelő alapot biztosítani a köztársaságnak.
És ha Orbán kétharmada egy népszavazáson is megmaradna?
Egy népszavazás kimeneteléről nem akarok találgatásokba bocsátkozni. Mi nem azért javasoljuk a népszavazást, mert ezt egy alkalmas eszköznek látnánk a kormány megszorongatására, amilyen célra pár évvel ezelőtt a Fidesz használta a vizitdíj kérdését. A mi problémánk az, hogy egy valós legitimitás nélkül áterőszakolt alkotmányozás a politikai rendszer stabilitását szünteti meg.
És ha ez mégis bekövetkezik?
Ebben az esetben a Negyedik Köztársaságnak be kell rendezkednie arra, hogy egy olyan országban szólítsa meg azokat a fiatalokat, akik itt tervezik a jövőjüket, ahol egy legálisan elfogadott, de politikai szempontból illegitim alkotmány van érvényben, és ahol a többség ki lett zárva a politikai közösségből.- cikk értékelése /uzlet/meg-meg-kell-teremtenunk-a-koztarsasagot-36710/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 67
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #208
- Zokni
- 2011.04.08. - 10:51
Előzmény:
#205 georg1945
Kedves Gyurka!
"Az Antikrisztus alaptételei :...nincs bűn,létrontás,felelősség...stb."
Az író-zseni legmarkánsabb ismérve, hogy úgy tud megfogalmazni közhelyeket IS, mintha az valami szellemi releváció volna. A felsorolás lényegében "az élet sz.r" állítást önti újszerű formába.
És a közhely ugyebár nem más, mint leegyszerűsítő megállapítás, mely végső soron a valóság meghamisítását szolgálja.(Különösen abban az összefüggésben, ahogy Ön ideidézi.) -
- #207
- julianus
- 2011.04.07. - 12:58
Előzmény:
#202 pedroamigo
Kedves Pedroamigo!
Azt írod, hogy „Többször kijelented, hogy nincs kedved filozofálni”, ami alatt mindig azt értettem, nincs kedvem teóriákkal foglalkozni, mert igényes és tapasztalatom szerint eredménye sincs. Ez azonban nem jelenti, hogy elzárkózom bármilyen vita elöl.
A mostani írásodban megfogalmazottak sok mindent érintenek, bár látszólak csupán egy-két fogalommal kapcsolatosak. Amennyiben érdekel a véleményem szívesen leírom, de ez a kettőnk közötti kommunikációt tovább fogja bővíteni. Itt e cikknél erre nem látok esélyt, mert biztos, hogy nem fogom a cikket folyamatosan visszakeresgetni és a válaszom beírni. Most sem fogom megtenni, de privát üzenetbe el fogom küldeni. Ott még további kérést és véleményt is fogsz találni, amely elsősorban kettőnkre tartozik. Amennyiben az ott leírtakkal egyetértesz a vitát, véleménycserét bármeddig folytathatjuk.
Mód lenne még az általam nyitott topikban – Alkotmányozás – folytatni, ott viszont hasonló a helyzet, mert elkerülhetetlen a mások által tett blőd, hosszú és értelmetlen beírások.
Tehát keresd majd este a pü-nél a részletesebb válaszom.
Üdv. julianus
-
- #206
- georg1945
- 2011.04.07. - 11:51
Az élet általában olyan, mint amikor egy zsibárusnál megpillantunk egy táblát, amelyen az áll, hogy Mángorlunk, erre haza megyünk, összepakoljuk a holminkat és elcipeljük oda, ahol az iménti táblát láttuk. Erre a zsibárus elmagyarázza, hogy ő a táblát árulja és nem végez mángorlást. (Kirkegard után szabadon) -
- #205
- georg1945
- 2011.04.07. - 10:44
A hatvanas években egy magyar zseni már látta a holnapot:
Az Antikrisztus alaptételei:
-természeti lények vagyunk
-nincs bűn
-nincs létrontás
-nincs egymásért való felelőség
-nincs lelkiismeret
-nincs jóvátétel
-nincs adósság
-nincs felelőség
-nincs megváltás
-az élet az élvezetekért van. (Hamvas Béla) -
- #204
- georg1945
- 2011.04.07. - 10:38
Istvánffy András Kón Bendit tanítványa?
Avagy egy elfeledett nemesi család sarja?
Károlyi Mihály rokona?
Magánórákat vett Lendvai Ildikó tanárnéninél?
De az biztos, hogy a Pázmány egyetem hallgatója - vagy mégse? -
- #203
- pedroamigo
- 2011.04.07. - 10:14
Előzmény:
#202 pedroamigo
Többször kijelented, hogy nincs kedved filozofálni. Ezt amúgy megértem, de elfelejted, először az alapelvekben, követelményekben, célokban kellene egyetértenünk és csak utána lehet számszaki követelményeket meghatározni (egyébként ezek is célok, csak rövid távra). Márpedig az elvek, követelmények és célok nem számokból hanem szavakból állnak. Vagyis nem jól teszed ha filozofálásra hivatkozva bújsz ki ezen viták alól. Egy ilyen fórumon -egyébként máshol is ez van- a számszaki követelményekkel kevesen tudnak érdemben foglalkozni, ki-ki a maga szakterületén kompetens, de ágazati szinten közülük is csak kevesek látják át. -
- #202
- pedroamigo
- 2011.04.07. - 09:45
Előzmény:
#181 julianus
Kedves julianus, valóban, az alkotmány nem szimbolikus. Szerintem tisztáztuk az ezzel kapcsolatban félreértéseinket és úgy látom hasonló a véleményünk, tovább nem lovagolnék a szavakon. Azt viszont meg kell jegyeznem, az alkotmány értelmezése bizony szavakon való lovaglás, ugyanis, ahogy a logikában, itt is minden szónak, vesszőnek fontos szerepe van.
A népről. Én nem érzem az ellentmondást a korábbi megfogalmazást és a gyakorlat között, sőt, pontosan így működött. A mostani megfogalmazásban viszont valódi és súlyos van. idézem:
B cikk
(3) A hatalom forrása a nép .
(4) A nép a hatalmát választott képvisel ői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja .
Ebben a megfogalmazásban nem derül ki milyen hatalmat gyakorol a nép és honnan ez a hatalom. Mert (4) szerint birtokos nem pedig forrás... Másrészt a forrás ugye el is apadhat, erről a lehetőségről sem tudunk meg semmit. Harmadrészt, ha nem deklaráljuk, hogy a hatalom a népé -amit ahogy oda is adhat úgy vissza is vehet- akkor fennállhat az az eset, hogy bár a hatalom a néptől eredt -megválasztanak vkiket- de a választott biza nem adja vissza a hatalmat, hisz az nem a népé csak tőle ered...Negyedrészt a nép itt bukkan fel először, a preambulumban nemzetről beszél, ráadásul nem politikai hanem etnikai, kulturális nemzetről (hisz mi más szakadhatott volna szét). Vagyis nem szinonimaként használja a fogalmakat hanem különböző jelentéstartalmakkal, a népet politikai a nemzetet pedig kulturális, etnikai értelemben.
Ezen nem véletlenül lovagolnak, ugyanis etnikai értelemben nincs helye jogszabályban, mivel az túlnyúlik az országhatáron és erre vonatkozó rendelkezések sértik más ország szuverenitását. (ezt nem érti a jobb)
És vonatkoznak rá rendelkezések, ugyanis előírták az ABnek hogy a hitvallásban megfogalmazottakat is -a történeti alkotmány mellett- fel kell használni az értelmezéshez.
Ez szerintem egy valódi és igen súlyos ellentmondás. -
- #201
- 33testőr
- 2011.04.07. - 09:25
Előzmény:
#199 sumpesz
Eredj vissza a stopra a tieid közé de gyorsan, ott a helyed! -
- #200
- drtarrferenc
- 2011.04.07. - 08:50
A Heti Válasz szerkesztőinek elment az esze? Mi ez a generozitás? Miért kell "média lehetőséget" adni egy réteg "politikusnak" S mindjárt OV "utódjaként" emlegetni? Hát nem látják a szereksztő urak - az interjú szövegéből - hogy ez az Istvánffy (2 ef, y) nevű ifjonc a városi, szabadelvű- kissé öngyűlölő, nihilista szdsz nézeteit adja elő kissé burkolt formában? Talán azért, mert a ballib. érzi: az LMP formációval kissé melléfogott (az "emberek" nehezen veszik be a Szakasits unoka zöld, meg egyéb formuláit) Megjegyzem, ez a figura is ZÖLD, nagyon ZÖLD. (Ahogy a magyarban ennek van egy, itt igen csak alkalmazható jelentése:ÉRETLEN!) S mi az a negyedik köztársaság? Hiszen, még az első sem teljes (szabadság, testvériség, egyenlőség... a petróleum lámpával világító tanyasi ember, meg a luxus "kéróban" világot megváltó istvánfffxyy félék egy gyékényen...?) Ugyan már! Ez a karakter, olyan, mint a demszkíj "5-ös metrója...) -
- #199
- sumpesz
- 2011.04.07. - 08:44
Én nem tudom, kik is ők és azt sem, hogy mit akarnak, de aki letakaritja ezt a fidesznyik bagázst a szinről az már jót cselekedett. -
- #198
- CaraGabor
- 2011.04.07. - 07:13
Y generáció....4K!.....Patriota... ! Mind tisztázatlan _"megmagyarázom"_ fogalom, bármit mögé lehet érteni ! New szadesz+LuMP ! Van már nemzetrombolóból elég !
Még egy nemtudomka , hazudozós megélhetési (élősködő) poltömörülés ! -
- #197
- imarosi
- 2011.04.06. - 23:16
Na ki vonja még kétségbe a megszülető új alkotmány legitimitását Istvánffy Úron kivűl?Fletóék és az SZDSZ 2.0!Bandi egy közönséges provokátor,nem új Orbán Viktor.Szerencsésebb esetben psychopata. -
- #196
- orcaoc
- 2011.04.06. - 21:11
Előzmény:
#195 33testőr
Én egy nagyon barátságos, és befogadó egyén vagyok. -
- #194
- orcaoc
- 2011.04.06. - 20:07
Előzmény:
#191 33testőr
?? bármint, hogy fordítva? sose mondtam, hogy ti hülyék vagytok -
- #192
- Zokni
- 2011.04.06. - 19:50
Előzmény:
#179 pedroamigo
Kedves Padro!
"...szuverén szempontjából a tervezetet visszalépésnek tekintem, míg a régiben minden hatalom a népé, a tervezetben a nép már csak a hatalom forrása..."
Egyetértek.
A változtatás oka vszinű az, hogy a "minden hatalom a népé" kifejezés valahogy "kommunisztikus". És EZEK (...) minden vörös reminiszcenciától betegesen félnek. Fontosnak tartják, hogy a hatalom végső letéteményese az, akihez végső soron "kerül". Így nem kell valójában képviselni MINDENKIT, aki a közösség tagja, de NEM szavazott rájuk...
Ahogy így végigvezetem magamban úgy látom, hogy tényleg a demokrácia ellen dolgoznak.
Aggasztó. A köztársaság szó kivétele is tudatosnak tűnt...
A rádióban egy hölgy azt mondta a szakszervezeti tüntetés kapcsán, hogy "ki kell mennünk az utcára, ha nem akarjuk, hogy a végén erőszakra kerüljön sor". -
- #191
- 33testőr
- 2011.04.06. - 19:47
Előzmény:
#187 orcaoc
No az utolsó mondatodat feltehetnéd fordítva is. -
- #190
- voda
- 2011.04.06. - 19:36
Előzmény:
#172 szalerim
Mielőtt végleg belesüllyednél a saját magad által elképzelt valóságba, ajánlom olvasd el ez az írást, amit Istvánffy írt:
http://fenteslent.blog.hu/2009/10/07/antifasizmus_sucks
Lehet, hogy elsőre túl összetett és bonyolult lesz, de hajrá-hajrá. -
- #189
- orcaoc
- 2011.04.06. - 19:19
Előzmény:
#188 julianus
A kérdés akkor merült fel bennem, mikor az AB-ről gondolkodtam, ami tudtommal védi az Alkotmány szellemiségét. Erre a következő kép jelent meg lelki szemeim elött.
Alkotmány furcsa kékes fénnyel van körülvéve, és lebeg, miközben taláros emberek fénykarddal védik:)
A továbbiakra később válaszolok, de most dolog van
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
-
Új szerelme szerint rossz bőrben van a szemétválogató Damu
- Időpont
- Tegnap: 16:50
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
