Feleslegesen dobtak ki milliárdokat az ablakon a budapesti 2-es villamos új, Fővám téri aluljárójának megépítésével, állítja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE). Olcsóbb, és praktikusabb lett volna a felszínen elvezetni a vágányokat, kapcsolatot létesítve a 47-49-es villamosokkal.
hirdetés
Villamoscsilingelés zavarta meg péntek délután a Jászai Mari tér közelében rakodást végző kisteherautó legénységét. Amire senki sem számított, bekövetkezett: a hivatalosan még nem üzemelő villamossíneken megérkezett az első, Boráros tér felől közlekedő próbajárat. Mindez azt jelenti, hogy másfél év elteltével végre megszűnt a főváros egyik tömegközlekedési anomáliája, s újra átszállás nélkül lehet végigutazni a Duna partján a Lágymányosi-hídtól a Margit-hídig. A hosszúra nyúlt kényszerszünet a 4-es metró beruházásának volt köszönhető, annak Fővám téri állomása miatt át kellett építeni a villamos megállóhelyét is.
Igaz, mindössze 21 hónapra vágták volna két részre a járatot, a késedelmes föld alatti furkálódás okán mégis hét hónappal többet kellett várni a nagy pillanatra. Mivel az eredeti tervek szerint a lezárás ideje alatt ideiglenes vágányokon mindvégig járt volna a villamos - ahogyan most a Margit-hídon a 4-es, 6-os - a VEKE már 2007-ben tiltakozott a buszos pótlás miatt. „50 millió forintos hiányra hivatkozva, Hagyó Miklós alpolgármester rossz döntése miatt három részre vágták a vonalat, ezzel több kárt okozva a városnak, mint az ominózus összeg, amit ráadásul az elhúzódó buszos pótlás miatt sem spóroltak meg" - magyarázza Dorner Lajos, a VEKE alelnöke.
Az állomás elkészült, de úgy tűnik, a főváros új gyöngyszeme mégsem csillog olyan fényesen, mint azt Demszky Gábor láttatni szeretné. A pénteki sajtótájékoztatón a főpolgármester arról beszélt, hogy az aluljáró és a villamosmegálló építésével párhuzamosan 440 méteren 700 millióért a csatlakozó vágányokat is felújították, az 1200 négyzetméteres aluljáró kivitelezése pedig 1,7 milliárd forintot emésztett fel. Az aluljáróból egy lejárat vezet majd a leendő metróhoz, továbbá kialakításra került négy lépcsősor, két mozgólépcső, valamint két lift is, a mozgáskorlátozottak részére. Klados Gusztáv, a DBR Metró projektigazgatója szerint a korábbinál tágasabb és jobb megvilágítású aluljáró biztonságosabb lesz, melyet a metró üzemzárását követően éjszakára lezárnak.
Más véleményen van a biztonságról Dorner Lajos. Szerinte azáltal, hogy a korábbi, déli irányú szélső peront egy középső váltja föl, amelyet csak a másik vágányon áthaladva lehet megközelíteni, éppen hogy balesetveszélyes helyzetet alakítottak ki. „Szűk, és veszélyes az új megoldás. Korábban a két felszállóhely el volt különítve, egyenesen tilos volt a vágányokon átjárni. Elszeparált utasforgalom helyett sok milliárd forintért a tervezőknek sikerült balesetveszélyes, és ráadásul kényelmetlenebb megoldást kialakítaniuk.
A 47-49-es villamos megállóját is keskenyebbre, középperonosra változtatták, ami azzal a hátránnyal jár, hogy az esetleges buszos pótláskor a jármű nem tud beállni a villamos megállójába. Az már csak hab a tortán, hogy úgy sikerült megtervezniük a vágányok vonalvezetését, hogy a Szabadság-híd irányába elhaladva a találkozó villamosok leverik egymás visszapillantó tükreit, ahogy erre a nyári botrány is rámutatott. Az aluljáróval más gondok is vannak, hiányoznak a vakvezető sávok, nincsenek padok. A zajvédelem terén figyelmen kívül hagyták a nyugat-európai villamos-aluljárók műszaki megoldásait, így fülsüketítő zaj fogadja a villamosra várakozókat."
De nem is ezt fájlalja leginkább az alelnök, elmondása szerint ugyanis az eredeti terveknek volt egy olyan változata is, mikor a 2-es villamost a felszínen vezették volna el a Fővám téren. „Így sokkal olcsóbb lehetett volna a beruházás, a felszíni kapcsolattal pedig a 47-esre és 49-esre való átszállás is egyszerűbb lenne. Teljesen fölösleges volt újra alagútba vinni a szerelvényeket, és sosem értettünk vele egyet. Így ráadásul a kiskörúti pályaszakasszal sem lehet vágánykapcsolatot létesíteni. Sosem jó, ha a villamoshálózatok elemei egymástól elzártan, szigetüzemként működnek. Az üzemi kapcsolatok sok mindenre jók lehetnek, esetleges balesetek esetén a forgalom elterelésében is szerephez juthatnának" - magyarázza Dorner Lajos, aki a pénzpocsékolás mellett szakmai szégyennek is tartja a DBR megoldását, mivel ma már a várostervezők arra törekednek, hogy a gyalogosoknak adják át a felszínt, a '70-es években volt divat azok föld alá kényszerítése.
A VEKE arra törekszik, hogy a korábban pénzhiányra hivatkozva, gyakran engedélyek nélkül fölszámolt vágánykapcsolatokat, visszafordítókat megint beépítsék a hálózatokba, a 4-es, 6-os villamos vonalán is. Sikerült elérniük, hogy a Jászai Mari téren újra kialakítsanak egy úgynevezett visszafogó váltót, s ez talán a közeljövőben a Boráros tér környékén is megvalósulhat, így buszos pótláskor rövidebb szakaszokon, kevesebb jármű is elegendő lenne. De megmarad a kapcsolat a 2-es vágánya és a Nagykörút között is, melyet 2007-ben alakította ki, hogy a vonal északi szakaszát ki tudják szolgálni. „Ez már egy régóta tervezett beruházás volt, de pénzhiányra hivatkozva a BKV erre önmagától nem lett volna hajlandó" - értékeli a helyzetet Dorner Lajos.
A teljes vonalszakasz átadását megelőzően, a Fővám téri felújítás mellett a Roosevelt téri villamos-aluljáró vágányain is elvégezték a szükséges rekonstrukciót. Az utóbbi hónapokban az adott szakaszra már 5 kilométeres sebességkorlátozást vezettek be, így a tér két oldalán elhelyezkedő megállók közti utat két percnél is hosszabb idő alatt tették meg a járművek. „Valószínűleg most, hogy átadták a teljes pályát, rájöttek, hogy nem halaszthatják tovább a felújítást. Olyan rossz állapotban voltak a sínek lekötései, hogy az veszélyeztette a villamosüzem beindítását. Egyszerű karbantartásról van szó, amelynek nem kéne hírnek lennie. Sajnos a villamospályák felújítása a közutakkal ellentétben még mindig nem lett a fővárosi rutinfeladatok része" - fogalmaz az alelnök.
Mégsem fonódnak a budai villamosok?
Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy veszélybe kerülhet a budai fonódó villamoshálózat terve. A koncepció szerint a meglévő hálózatokat úgy alakítanák át új szakaszok létesítésével, illetve visszaépítésével, hogy az utasokat kevesebb átszállásra kényszerítsék. Az első ütemben a 17-es villamos pályáját kötnék össze a 4-es, 6-os Margit körúti szakaszával, valamint a budai rakparton újra sínpálya létesülne a Batthyány térig. A teljes projekt 6 milliárdos összegéből az Unió 5 milliárdot biztosítana, ehhez azonban november harmincadikáig ki kéne adni az építési engedélyeket. A II. kerületnek azonban ehhez több, a VEKE szerint is jogos követelése van, így például P+R parkoló kialakítása a Bécsi és Vörösvári út kereszteződésénél, illetve balesetveszélyes forgalmi csomópontok átalakítása.
A szóvivő szerint a projektről még Hagyó Miklós felügyelete alatt kezdődtek meg a tárgyalások, ám miután ő, és a feladatkörét átvevő Horváth Csaba is lemondott, a témának nincs gazdája a fővárosnál, a tárgyalások megszakadtak. Vitézy azt szorgalmazza, hogy a felek folytassák a tárgyalásokat, mert így még lehetőség lenne az uniós pénzek elnyerésére. Kedden már Horváth Csaba is kijelentette, hogy nem lát sok esélyt a projekt megvalósulására, de szerinte az erre szánt fővárosi pénz sem fog elveszni, abból az 1-es és 3-as villamosok meghosszabbítását fogják megvalósítani. Lakos Imre, a főváros közlekedési tanácsnoka jövő szerdára összehívta a városüzemeltetési bizottságot, kijelentve, hogy ha nem valósul meg a beruházás, a bizottságnak azt kell tisztáznia, hogy ez kinek a hibájából történhetett meg.

- cikk értékelése /uzlet/megint-milliardokat-dobtak-ki-az-ablakon-25099/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 14
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45