Államcsőd vagy IMF-hitel - kemény választás elé állítják az Orbán-kormányt a pénzpiaci befektetők, amelyek mostanában csak veszélyesen magas kamatra adnak kölcsönt Magyarországnak. Emiatt az államadósság minden erőfeszítés dacára nem csökkent, hanem még nőtt is - a tavalyi év végén 21 ezermilliárd forintra, ami a GDP 75 százalékának felel meg.
Idén pedig rekordösszegű adósság - közel négyezer milliárd forint - jár le, amelyet meg kell újítani, vagyis vevőket kell találni az állam által kibocsátott állampapírokra. Ami nem lesz könnyű dolog egy olyan helyzetben, amikor az eurózóna válsága és az Orbán-kormány nem szokványos gazdaságpolitikája miatt csak drágán hiteleznek a befektetők Magyarországnak.
Ha a befektetők úgy látják, hogy a drága hitelek kamatainak kitermelése elviselhetetlen terheket ró a költségvetésre, egy idő után nem is vesznek több állampapírt. Az állam a tartalékokból csak néhány hónapig húzná, utána jönne az összeomlás. Ezért van szükség a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió 17-20 milliárd eurósra becsült új hitelcsomagjára, amelyről mihamarabb meg kellene egyezni - állítják a lapunknak nyilatkozó elemzők.
De érdemes-e ilyen helyzetben állampapírt venniük a lakossági kisbefektetőknek? Szakértők szerint igen, hiszen akkor kell beszállni a piacra, amikor csúcson vannak a kamatok. Az emberek félretett, befektetésre szánt pénzéért az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) is beszáll a ringbe. Töröcskei István vezérigazgató elismerte: lehet, hogy jobb lett volna akkor elindítani ezt a kampányt, amikor az Orbán-kormány szakított az IMF-fel, de talán még most sincs késő az emberek meggyőzéséhez.
Az állampapírok iránt élénken érdeklődnek a nagy intézményi befektetők is, amelyek szeretnek a zavarosban halászni, és épp az kelti fel érdeklődésüket Magyarország iránt, hogy mindenki a legrosszabbakat mondja róla. Persze mindenkinek magának kell eldönteni, mekkora kockázatot hajlandó vállalni, és ezért mekkora kamatot vár el. A Heti Válasz január 26-i számában arról készített összeállítást, hogy milyen típusú állampapírok között válogathatunk, és ezek mennyire versenyképesek a banki betétlekötéshez képest.
A nemzetközi befektetők közül elsősorban az amerikai Franklin Templeton alapkezelő épített ki erős pozíciókat a hazai államkötvénypiacon: több mint ezermilliárd forintnyi magyar államkötvényt vásárolt össze a társaság, így ez a cég számít Magyarország egyik legnagyobb hitelezőjének, annál is inkább, mivel a magyar államadósság öt százalékát birtokolja.
A fejlődő piacokra fókuszáló Mark Möbius (képünkön) pénzügyi guruhoz köthető alap régóta aktív a magyar piacon. „Mindig akad előre nem látott tényező és körülmény, ami jócskán átrajzolhatja a világgazdasági viszonyokat, mint ahogy az elmúlt évben is tapasztalhattuk. Nem tudjuk megjósolni, hogy a következő piaci korrekció miként hat ránk, milyen hatást válthat ki a világpiacon. Éppen ezért mi hosszú távú célokkal fektetünk be olyan országokba és vállalatokba, amelyek alulértékeltek, de ennek ellenére hisszük, hogy erősek, kezelhetőek és jók a növekedési kilátásaik. Hosszú távon változatlanul bizalommal tekintünk a feltörekvő gazdaságokra. Véleményünk szerint az egyensúlyban tartott gazdasági növekedés, az infláció és a globális versenyképesség az elkövetkezendő hónapok nagy kihívása ezen országok számára. Hisszük, hogy a feltörekvő országok tőzsdéi sokkal nagyobbak lehetnek, mint ma, és akár az amerikai, európai részvénypiacokat is felülmúlják - írta újévi blogjában Mark Möbius, a Franklin Templeton meghatározó igazgatója, a feltörekvő piacok utóbbi negyven évének legnagyobb szakértője, aki korábban a Világbank vezetőjeként is ezen a területen tevékenykedett.
A német-Puerto Rico-i származású Möbius, aki 1987-tõl vezetője a cégnek, a hosszú távú befektetések szószólója. Möbius olyan rangot vívott ki a szakmában, hogy a XX. század egyik legtekintélyesebb bankárává, majd a száz legbefolyásosabb amerikai személyiségei közé választották. A gazdasági folyamatokat nemcsak a szakma, de a közvélemény számára is kiválóan elemző, 76 éves Mark Möbius az amerikai gazdasági televíziós csatornák visszatérő vendége, a nagy lapok publicistája, számos népszerű ismeretterjesztő gazdasági könyv szerzője.
Mark Möbius cége, a kaliforniai San Mateóból irányított amerikai Franklin Templeton az egyik legnagyobb globális befektető és tanácsadó cég, amelyik a világ minden táján vásárol értékpapírokat, és amelyik hisz a „nagy kockázat - nagy haszon" elméletben. A vállalatot kisebb reguláris vétségek kivételével elkerülték a nagy gazdasági botrányok. A céget még 1947-ben hozták létre New Yorkban Franklin Resources néven.
Az akkori vezető lelkes híve volt az Egyesült Államok egyik alapítójának, Benjamin Franklinnek, ezért került a cég nevébe a Franklin név. 1992-ben egyesült brit Templeton befektetési alappal, majd 1996-ban tovább bővült egy kanadai vállalat beolvasztásával. 2001-ben vált a cég részévé az a Fidicuary Trust Company, amelynek irodái a New York-i Világkereskedelmi Központban voltak, és amelyik 87 alkalmazottat veszített a szeptember 11-i terrortámadás idején. A cég jelenleg közel kilencezer alkalmazottat foglalkoztat szerte a világon és évi 7,14 milliárd dolláros bevétellel rendelkezik.
- cikk értékelése /uzlet/mindig-akad-elore-nem-latott-tenyezo-es-korulmeny-45349/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 37
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
