Az irányításban dolgozó katonai titkosszolgálatok és az őszhaderőnemi parancsnokságok dolgozóival együtt mintegy 3500 ember 30 százalékát érinti az az "ésszerűsítés".
Az irányításban dolgozó katonai titkosszolgálatok és az összhaderőnemi parancsnokságok dolgozóival együtt mintegy 3500 ember 30 százalékát érinti az az "ésszerűsítés", melynek következtében részben nyugdíjba mennek, részben átirányítással új helyre kerülnek, részben kiválnak a rendszerből és a szabad munkaerőpiacon helyezkednek el az érintettek - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
A tárcavezető megjegyezte, hogy a személyi szintű döntések meghozatala most kezdődött el. Hende Csaba hangsúlyozta: katonai képességekről nem mondanak le, de ésszerűsítésre szükség van, és az elmúlt évtizedekben megnövekedett bürokráciát meg kell szüntetni, ezért még az idén "nagy mértékű szervezeti változások" lesznek a Magyar Honvédségnél.
A Népszava pénteki számában azt közölte: információik szerint elsősorban azoktól válnának meg, akiket szolgálati nyugdíjba lehet küldeni, vagyis van 25 év szolgálati jogviszonyuk.
A Népszava azt írta, hogy értesülésüket több helyről is megerősítették. A szaktárca azonban tagadta, hogy "1000 embert szolgálati nyugdíjba küld", bár az elbocsátásokat ez az állítás nem cáfolja - olvasható a lapban.
Az ügyben az MTI is kereste a Honvédelmi Minisztériumot, de egyelőre nem kívántak nyilatkozni.
- cikk értékelése /uzlet/nagy-merteku-szerkezeti-valtozasok-varhatoak-40797/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 25
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
-
Új szerelme szerint rossz bőrben van a szemétválogató Damu
- Időpont
- Tegnap: 16:50
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
