Egy sportversenyből azonnal kizárnák az MSZP-t a nyugdíjakkal kapcsolatos kijelentései miatt. A választóknak azonban fogalmuk sincs, kinek van igaza a Fidesz és a szocialisták között kitört nyugdíjháborúban. Nekünk van. A Heti Válasz azt is megmutatja, mit kell tennie az új kormánynak, hogy ne szűnjön meg a minimálnyugdíj.
A jelenlegi törvények szerint három év múlva megszűnik a minimálnyugdíj, és adókötelesek lesznek a 2013-tól megállapított járandóságok, ennek következtében sosem látott mértékben csökkenne az új kisnyugdíjasok ellátmánya. És ez nem fideszes vagy szocialista rémisztgetés, hanem a Horn-kabinet idején, 13 éve elfogadott nyugdíjreform következő hatályba lépő intézkedése.
Miközben ennek megakadályozására komoly tennivalója lenne a parlamentnek, az MSZP a Fidesz által bevezetendő 70 éves korhatárral, az ellátások jelentős lefaragásával, a svéd modell bevezetésével rémisztgeti a választókat. A kampány első forró témája a nyugdíj lett, ám hogy pontosan miről is van szó, miről is kezdett aláírásgyűjtésbe a két párt, azt két tucat szakértőn kívül élő ember nem érti. A Fidesz és a KDNP tagad, és visszatámad, híveik pedig azt latolgatják: ki tud-e mászni az ellenzék a nyugdíjcsapdából, vagy, akárcsak a 2006-os választások előtt, gyorsan odalesz a Fidesz tetemes előnye?
Egy "elfelejtett" törvény
A vita tárgya a KDNP korábbi - 2007-ben a parlamentnek benyújtott, ám a szocialisták ellenállása miatt soha nem tárgyalt - törvényjavaslata. Egy teljesen érdektelen, a feledés homályába vesző indítvány került több mint két év múltán a lapok címoldalára. A Heti Válasz fellapozta a dokumentumot, hogy tiszta képet alkothasson arról, kinek van igaza az adok-kapokban.
Mielőtt rátérnénk a részletekre, érdemes megvizsgálni, miért látta szükségét két és fél évvel a választások előtt a KDNP egy nyugdíjjavaslat kidolgozásának. Az okot egy még korábbi törvényben, az MSZP-SZDSZ-koalíció által 1997-ben elfogadott jogszabályban kell keresni. 2013-ban ugyanis hatályba lépne a nyugdíjreform következő üteme, melynek következtében például 20 év munka után nem lenne kötelező kifizetni a jelenleg 28 500 forintos garantált (minimál)nyugdíjat. Emellett az újonnan megállapított ellátásokra adót vetnének ki.
A leglényegesebb módosulás azonban Mészáros József, a KDNP nyugdíjszakértője szerint az, hogy a számítási kulcs is rosszabb lesz. Ha például valaki 40 évet dolgozott, akkor jelenleg az utóbbi évek átlagos keresetének 78-80 százalékát kapja induló nyugdíjként. 2013 után ez 66 százalékra csökkenne az immár 1997 óta Csipkerózsika-álmukat alvó szabályok miatt.
Ezt a helyzetet szerette volna rendezni a KDNP javaslata, amely nem a minimálnyugdíjat semmisítené meg, hanem a minimálnyugdíj megszüntetését előíró szabályt, vagyis azt, hogy a korábban eldöntött törlés 2013-ban hatályba lépjen. A kereszténydemokraták az öregségi nyugdíj legkisebb összegét a minimálbér meghatározott százalékához kötnék (értéke így nem lehetne kevesebb 40 ezer forintnál a mai 28 500 forint helyett). Ennek az is volna az előnye, hogy nem a kormány, hanem az érdekegyeztető tanács döntene a mértékéről, így nem fordulhatna elő a jelenlegi helyzet, amikor második éve nem emelkedik az összege.
Nyugdíj a gyerekektől
Még érdekesebb a KDNP esete a 70 éves nyugdíjkorhatárral. A törvénytervezet ugyanis 62 évről ír, ám egy helyen valóban megemlíti a 70 éves kort is, ám nem korhatárként, hanem e fölött járna az általuk bevezetendő nemzeti alapnyugdíj. Utóbbi csak nevében nyugdíj, valójában alanyi jogon járó szociális juttatás - segély azoknak, akik nem részesülnek a tb-ellátásból. Egy átlagembernek persze fogalma sincs róla, mit jelent a szakértők szókincsében az alapnyugdíj kifejezés. A szocialisták viszont tudják, hogy a "ne lehessen 70 évre emelni az alapnyugdíj kifizetésének korhatárát" megfogalmazás az aláírásgyűjtő íveiken képtelenség, hiszen alapnyugdíj jelenleg nincs, ami pedig nincs, annak a korhatárát sem lehet emelni.

Az alapnyugdíj tehát egy új, garantált jövedelem lenne a nyugdíjjal nem rendelkezők számára, és a minimálbér 25 és 50 százaléka között határoznák meg az időskori szegénység enyhítésére. Vagyis jelenlegi értéken 18 400-36 700 közötti összeg lenne. Mindennek semmi köze a normál nyugdíjhoz, hiszen akik egész életükben dolgoztak, a KDNP javaslata alapján már nyolc éve nyugdíjban lennének, amikor a rászorulók az első alapnyugdíjat megkapják.
Ugyancsak oktalan az özvegyi nyugdíj megszüntetésének vádja is, hiszen a két évvel ezelőtti KDNP-javaslat az ideiglenes és a végleges formáját is megtartaná. Bonyolultabb a helyzet a boldog-boldogtalan által emlegetett svéd modell bevezetésével. Ez ugyanis olyan szintű szakmai kérdés, mintha az autópályákkal kapcsolatos úgymond társadalmi vitát nem arról folytatnánk, hogy menjen-e sztráda a Balaton északi partjához, hanem arról, hány Celsius-fokos legyen a bitumen. A nyugdíjakat jelenleg sem hasra ütve állapítják meg, hanem a kereset és a szolgálatban töltött idő alapján. A svéd modell magyarosított változata ettől két fontos ponton különbözne. Évente kapnánk értesítést arról, hogyha például minimálbérre vagyunk bejelentve, akkor milyen nyomorúságos nyugdíjra számíthatunk, amennyiben ez így megy tovább. (Az Orbán-kormány idején volt már példa ilyen értesítésre, de ezt a szocialisták megszüntették.)
A legfontosabb változás azonban az lenne, hogy az infláció mellett (ahogy ma történik) a gazdasági és a demográfiai helyzet alakulását is figyelembe vennék a nyugdíjak megállapításánál. A KDNP szerint ugyanis tarthatatlan, hogy a tízmilliós lélekszám fenntartásához szükséges gyerekszám harmada hiányzik. Ez annyit jelent, hogy minden ma születő gyermeknek 100-102 évig kellene élnie, hogy a tízmilliós lélekszámot tartani tudjuk. Alig van gyermek, ezért a KDNP az egygyermekesek munkáltatói nyugdíjjáradékának harmadát, a kétgyermekeseknek a kétharmadát elengednék, a nagycsaládosok után pedig nem is kellene ilyen járulékot fizetni. Emellett a gyermekek felcseperedve személyi jövedelemadójuk 5-20 százalékát átutalhatnák szüleik nyugdíjára. Jelenlegi értékkel számolva egy 150 ezer forintos bruttó keresetű "gyermeknél" ez havonta 1600-6500 forint, két gyermeknél ennek a duplája.
Óvatoskodó Fidesz
A KDNP terveinek zöme nem érinti a jelenlegi nyugdíjasokat, hiszen az MSZP legfőbb csúsztatása éppen az, hogy az elképzelések akkor is csak a 2013 után nyugállományba vonulókra lennének érvényesek, ha idén januártól hatályba léptek volna.
![]() |
| Iván László bejelenti az aláírásgyűjtést |
De persze nem léptek, és zömmel nem is fognak, mert a Fidesz nem vallja automatikusan magáénak szövetségesének elképzeléseit. Előbb a két párt szakértőinek kell kimunkálniuk a saját programot, majd ezek összecsiszolásából alakul ki a végső változat. Arra a kérdésünkre - miért támogatta akkor a parlamentben a Fidesz a KDNP javaslatának napirendre tűzését - Varga Mihály volt pénzügyminiszter lapunknak azt mondja: azért, mert egy vitát megért volna az indítvány; ma is sajnálja, hogy az MSZP nem vette napirendre.
A Fidesz a nyugdíjak értékállóságát és az állami nyugdíjrendszer stabilitásának fenntartását tekinti legfontosabb céljának. Varga Mihály emlékeztetett: amikor kormányon voltak, a gazdasági növekedésből származó többlet egyik felét munkahelyek teremtésére fordították, másik felét viszont jóléti intézkedésre, így a nyugdíjak reálértékének növelésére költötték. Vagyis ma még nem eldöntött, hogy mit akar a Fidesz a nyugdíjakkal, az azonban bizonyos, hogy amióta 2002-ben elveszítették a választásokat, az ellenzéki párt csak gesztusokat tett az időseknek, akiknek a támogatása nélkül lehetetlen kormányra kerülni.
Ám hogy éppen a szocialisták támadják az ellenzéket a nyugdíj miatt, az annál is érdekesebb, mert a siralmas demográfiai és foglalkoztatási helyzeten úgy próbáltak az elmúlt években segíteni, hogy 62-ről 65 esztendőre emelték a korhatárt, megsarcolták az ennél korábban nyugállományba vonulókat, és visszavonták a 13. havi nyugdíjat. Vagyis csupa olyan dolgot tettek, amit a választók a Fidesztől sosem fogadtak volna el.
HÚZD MEG ERESZD MEG
Szocialista vádak kontra tények
A MINIMÁLNYUGDÍJ ELTÖRLÉSE
- Az MSZP-SZDSZ-koalíció a Horn-kormány idején döntött arról, hogy 2013-tól megszűnik a minimálnyugdíj. A KDNP megtartaná és felemelné az összegét.
A SVÉD MODELL BEVEZETÉSE
- A KDNP valóban tervezi, mert a folytonos megszorítások helyett átláthatóbbá tenné a rendszert.
A NYUGDÍJKORHATÁR 70 ÉVRE EMELÉSE
- A KDNP 62 éves korhatárról ír. A nyugdíjra nem jogosultak 70 éves koruktól szociális támogatást kapnának. Az új juttatást hívnák alapnyugdíjnak, ezt facsarták ki a szocialisták.
A FIDESZ MEGADÓZTATNÁ A NYUGDÍJAKAT
- Az MSZP-SZDSZ-koalíció még a Horn-kormány idején fogadta el az erről szóló törvényt, eszerint a 2013 után megállapított nyugdíjak adókötelesek.
A FIDESZ ELTÖRÖLNÉ AZ ÖZVEGYI NYUGDÍJAT
- A KDNP terve szerint az ideiglenes és az állandó özvegyi nyugdíj is megmaradna.
Fidesz-vádak kontra tények
AZ MSZP PRIVATIZÁLNÁ A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAKAT
- A köztársasági elnök normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól a vonatkozó törvényről, mert az szerinte sérti a magántulajdonhoz való jogot. A magánpénztárak ma közösségi tulajdonban vannak, de ha részvénytársasággá alakulnának, akkor a pénztártagok nem vehetnének részt a döntéshozatalban.
A SZOCIALISTÁK HETVEN ÉVRE AKARJÁK EMELNI A NYUGDÍJKORHATÁRT
- Nincs ilyen veszély, most fogadták el a 65 évre emelésről szóló törvényt.
AZ MSZP 15-20 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTI AZ INDULÓ NYUGDÍJAKAT
- A Horn-kormány idején elfogadott törvény értelmében 2013-tól ismét jelentősen visszaesnek az induló nyugdíjak.
A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS HOZAMÁBÓL NEM RÉSZESÜLNEK A NYUGDÍJASOK
- Egy új törvény alapján erre 3,5 százalékos gazdasági növekedés alatt valóban nincs mód.
A LEGHÍRESEBB SVÉD NYUGDÍJAS
Magyarország legismertebb "svéd" nyugdíjasa Péterffy Árpád. A professzor évtizedekig vezette a debreceni szívsebészetet, és közben a stockholmi Karolinska Intézetben, majd Linköpingben is operált. Ezért - 25 éves magyar munkaviszonya, valamint 36 svéd szolgálati éve - alapján remek összehasonlítási alapja van a két nyugdíjrendszerről.
Svédországból háromféle ellátást folyósítanak neki. Kap egy alacsony összegű "népi nyugdíjat", a szolgálati évei alapján kiszámított járadéka viszont olyan jelentős összeg - két és félszerese a magyar nyugdíjának -, hogy bőven fedezi a megélhetését.
"Zsebpénzként" pedig a magánnyugdíjpénztárától kap kiegészítést. Svéd nyugdíja annak ellenére is alig marad el korábbi fizetésétől, hogy adóznia kell utána. Az északi országban a téma nem annyira átpolitizált, mint Magyarországon; erre utal, hogy idén először csökkent a professzor svéd nyugdíja. A társadalmi szolidaritás náluk arra is kiterjed, hogy az idősebb nemzedékek is részt vállalnak a nehezebb idők terheiből.
NARANCSSÁRGA BORÍTÉK
Amikor svédországi emberünk - nevezzük Johan Engbergnek - úgy érezte, eleget dolgozott már életében, elhatározta, hogy visszavonul. Mivel hazájában nincs megszabott nyugdíjkorhatár, de időskori ellátás csak 61 éves kor után jár, Johan a hatodik iksz betöltése után intett búcsút foglalkozásának.
Ekkorra már pontosan tudta, mekkora lesz a nyugdíja. (Svédországban egy átlagos nyugdíjas legalább 14 ezer koronát - 300 ezer forintnak megfelelő összeget - kap havonta.) A postás ugyanis évről évre kézbesítette neki azt a narancssárga borítékot, amelyben az állam értesíti őt arról, időskorában havonta mekkora összegű ellátásra számíthat.
Ahogy honfitársaitól, Johan Engberg adózott jövedelméből is 18,5 százalék nyugdíjjárulékot vontak le. Ebből 16 százalék az állami kasszába vándorolt - és értéke Svédország nemzeti jövedelmének arányában változott -, a maradék 2,5 százalék pedig emberünk úgynevezett prémiumszámláját gazdagította. A munkában töltött évek mellett azzal is nyugdíjjogosultságot lehet szerezni, ha valaki otthon marad gyermeket nevelni, katonai szolgálatot teljesít vagy felsőfokú tanulmányokat folytat.
A híres-neves skandináv jóléti állam további lehetőségekkel is kecsegtette Johan Engberget - 65 éves kora után garantált minimálellátásban részesülhet, és jogosult lesz az úgynevezett házfenntartási kiegészítésre. Leginkább azonban azt a mondatot szerette országa társadalombiztosítási tájékoztatójában, amely szerint mindazon svéd idősek életfenntartási támogatást kapnak, akiknek nyugdíja olyan alacsony összegű, "hogy abból nem lehet méltó színvonalon élni".
- cikk értékelése /uzlet/nyugdijhaboru-26824/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 450
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #79
- huaf.mi17
- 2010.02.09. - 17:50
A magyar gazdasági mentőcsomag!!! :))
Tételezzük fel, hogy ...
A központi kormányzat mindenkinek ad kb. 1.000.000 Ft-ot...
* Ha ezt a pénzt elköltjük a Sárkány Centerben, vagy a Józsefvárosi piacon, a pénz Kínába kerül.
* Ha benzint veszünk rajta, akkor az araboké lesz.
* Ha komputert veszünk, akkor Indiába és Hong Kong-ba kerül
* Ha gyümölcsöt, zöldséget vásárolunk, akkor Hollandiáé, Spanyolországé, Olaszországé, Egyiptomé és Iráné lesz.
* Ha kis fogyasztású és jó autót veszünk, akkor Japánba, Németországba, Spanyolországba kerül.
* Ha semmire sem jó elektronikus faszságokra költjük, akkor a pénz Taiwanra vándorol, és nem segíti az magyar gazdaságot.
Az egyetlen lehetséges mód, hogy a pénzt itthon tartsuk Magyarországon, ha kurvákra, jó magyar borra és pálinkára költjük, mert ezek garantáltan hazai termékek.
Én ehhez tartom magam!
Csak hát nehéz az asszonnyal megértetni, hogy mindezt merő hazafiságból teszem!
-
- #78
- lezli53
- 2010.02.08. - 05:57
Előzmény:
#77 huaf.mi17
Kedves huaf! Nagyon sajnálom a tűzvonalban megsérült katonáinkat, ez természetes.
Kérlek arról is küldj egy linket, hogy hová tűntek, kiknek a zsebébe a missziós pénzek
a Honvédelmi Minisztériumban. Tudod, amiről írtak
Na látod, ez a baj. A hátország. És az a nagyobb. -
- #77
- huaf.mi17
- 2010.02.07. - 18:25
Előzmény:
#75 lezli53
http://www.hm.gov.hu/honvedseg/missziok/afganisztan_prt/kozlemeny_mh_prt_20100207 -
- #76
- lezli53
- 2010.02.06. - 14:29
Előzmény:
#0 krisztoforo48
Kedves krisztoforo48! Az adófizetést midig megpróbálják elkerülni.
Ez egy örök igazság! De erre valók a törvények, hogy ezt keményen büntessék.
De ugyanúgy büntessék az adófizetők pénzét elherdáló , ellopó politikusokat is.
És az ilyen ügyeknek lehessen társadalmi kontrollja, de ne csak az Apeh részéről.
-
- #75
- lezli53
- 2010.02.06. - 14:18
Előzmény:
#72 huaf.mi17
Nekem még mindig az a véleményem,hogy a több mint 500 ezer munkanélküli dolgozhatna
és nem az állam által az adófizetők pénzéből juttatott segélyeken élne, és családot alapíthatna
a fiatalabb generáció, ha a nyugdíj mellett dolgozók nem vennék el azt a kevés munka
lehetőséget, ami van ,pl. bármilyen "vicces" is a biztonsági őrszolgálat.
Nézzük tovább 65 éves korban ha valaki nyugdíjba megy az nem jókedvében, hanem egyáltalán nem tud dolgozni, mert ha fizikai , akkor kifacsarták.És itt a különbség és társadalmi igazságtalanság.
Már ne haragudjon, de az ön által emlegetett afganisztáni küldetés lehet, hogy elkötelezettség,
de azért nem kell misztifikálni,aki vállalja megy, aki nem , nem megy.
A rendőri elrettentő erőt pedig hagyjuk, mert nem látjuk amikor a tanyasi öregeket lemészárolják,
de láttuk parancsra 2006-ban.
Az, hogy kicsik és szegények vagyunk, még nem kellene, hogy igazságtalanok is legyünk.
A fekete munka pedig nem jó példa, azt büntetni kell!
-
- #74
- huaf.mi17
- 2010.02.06. - 11:13
Feltétel nélküli tiszteletem a nyugdíjasainknak,megérdemlik a megbecsülést,és nagyon sajnálom,hogy belevonják őket a választási hadjáratba. Jó egészséget minden MAGYARNAK pártállástól függetlenül. -
- #73
- huaf.mi17
- 2010.02.06. - 11:08
Előzmény:
#64 julianus
Sajnálatos módon a fent említett kollégák nem értenek máshoz,hiszen nem csináltak semmi mást egész életükben "csak" szolgálatban voltak.Hidd el ha lenne jobb mást csinálnának.Nem igazán szoktam tartani a nyugdíjas biztonsági őröktől szerintem inkább viccesek,mint elrettentőek, tehát igaz az állításom. Jól van ez így!!! -
- #72
- huaf.mi17
- 2010.02.06. - 10:58
Előzmény:
#71 lezli53
örülök nem anyázós,pocskondiázós válaszokat kaptam, nézzük:
Biztos vagyok benne,hogy a nyugdíj melletti munkát senki sem jókedvéból végzi, ha valaki 45 évesen szolgálati nyugdíjba vonul,akkor még sajnos dolgozni kell,természetesen ,pénzért.
Az sem lenne jó megoldás ha választani kéne fizetés és nyugdíj között,mert ez csak a "fekete" munkavégzésre ösztönözné az embert. Egy rendőrnek a mai világban szüksége van az elrettentő erejére,mert ha nincs ilyen akkor megverik azok amilyen bűnözés nincs Magyarországon,nem tudom érted-e?Afganisztánba már menni kell,nem mindig magunktól,önként, dalolva.Az ott keresett pénz valóban sok az itthonihoz képest,de csak akkor tudod elkölteni ha hazajössz,ezt azért meg kell fizetni és ez is jól van így. Van számtalan civil cég amelyik jelen van a közel-keleten,várják a munkaerőt.Valóban 2x-es szorzó,de fekve a sivatagban amikor lőnek rád,nem ez jár az eszedben.
Azért vannak ott a katonáink,mert vannak nemzetközi vállalásaink,és kötelezettségünk,sajnos nem tehetjük meg,hogy kimaradunk mindenből,kicsik és szegények vagyunk.Sosem maradhattunk függetlenek a történelem során,most sem. -
- #71
- lezli53
- 2010.02.04. - 20:56
Előzmény:
#62 huaf.mi17
Kedves huaf.mi 17!
Ön félreértett engem én nem az ön nyugdíját irigylem, hanem a kiváltságok bosszantanak.
Amiről más fórumozó is írt, hogy az életerős rendőrök, katonák szolgálati nyugdíj mellett
vidáman dolgoznak tovább.
Miért kell., hogy egy közlekedési rendőrnek "elrettentő" ereje legyen?
Én azért nem hiszem el önnek , hogy" jól van ez így", ahogy ön mondja!
Azért nem mert én is magyar állampolgár vagyok, ezért az országért dolgozom, adózok!
Engem igenis zavarnak a kiváltságok.
Demján úr mondta, hogy itt kb. 3-400 ezer ember van aki nem az állami büdzséből kapja a fizetését, bizony ők vállalkozásokban dolgoznak keményen minden forintért.
Bocs, de az Afganisztánban szolgáló katonák önként vállalták a külszolgálatot sokszoros bérért,
valamint a 25 év szolgálati időben ott egy év tudtommal két évet jelent.Ugye?
És megkérdezem kinek az érdekében vannak ott kedves huaf.mi17?
Ezenkívül köszönöm, hogy ön olyan elégedett a én jövőbeli" valóban kis nyugdíjammal". -
- #70
- adam1
- 2010.02.04. - 19:52
Előzmény:
#69 joci0504
Minden esetre kedves koleszár józef szégyelje magát a hazugságokért amiket írt -
- #69
- joci0504
- 2010.02.04. - 12:58
Előzmény:
#65 furnyesz
Olvasgasd az index fórumán a jobbos topicokat, majd rájössz mennyire nem így van! Ami pedig a nyugdíjakat illeti: Kb egy fél- háromnegyed éve a hirtv interjut készített Bod Péter Ákossal aki
úgy nyilatkozott, hogy a továbblépéshez bővíteni kell az adózók körét. Ez kétféle módon lehetséges: a minimálbér adókötelessé tétele, vagy a nyugdíjak megadóztatása! Ezek a jövedelmek érhetők tetten! Járai úr egy másik interjúban pedig arról beszélt, az egészségügyi kassza fenntarthatósága érdekében szükséges a nyugdíjasok eü. hozzájárulása is. Mi vár ránk? -
- #68
- joci0504
- 2010.02.04. - 12:47
Varga Mihály rosszul emlékszik! Elfelejti a "differenciált nyugdíjemelés" intézményét. Amikor is 1999-ben 17% helyett 8% emelést kaptam! Azt nem állítom, hogy a tőlem elvett 9%-ot nem adta oda az alacsonyabb nyugdíjak emelésére csak kételkedem! Amúgy nem tartottam helyesnek, hogy az akkori kormány az én és a hozzám hasonló nyugdíjasok zsebében kotorásszon azok kisegítésére akik talán életükben 1 percet sem dolgoztak, vagy megelégedtek a segédmunkási státusszal.Nyugdíj szelvényem megvan, engem nem lehet megvezetni! Amit Iván úr állít sem az én, sem a feleségem esetében nem igaz! -
- #67
- 1istvan
- 2010.02.04. - 11:54
Előzmény:
#65 furnyesz
kétfelé kell választani a munka utáni dolgozást.
ha valakit elküldenek nyugdíjba mert le kell építeni pl. létszámot és utána mégis foglalkoztatják az a legnagyobb pazarlás.
ha meg 50 éves rendőr még dolgozni akar, akkor tegye, ne lobbizzon ez ellen senki. meg az ellen se persze aki benne van a korban és még dolgozni akar. a rendőr ugyanis megdolgozott érte. aki meg benne van a korban az is. a rendőrnél az állam korábbi nyugdíjazás lehetőségével ismerte el pl azt, hogy kiszolgálta az apparátust, az állam szervezetét és nem tudott neki vonzó bért adni csak úgy pl, ha korábbi korábbi nyugdíj lehetőségét igéri, és igérte mert különben nem talált volna rendőrt.
stb -
- #66
- 1istvan
- 2010.02.04. - 11:47
Előzmény:
#64 julianus
általában osztom a nézeted. de!
nincs szükség ezeken a fórumokon a részletes árnyalt áttekintésre. ha jól értelmezem nem változtat semmit az alapkérdésen az, ha dolgoznak a nyugdíj után a katonák, és abban is igaza volt huaf...--nak, hogy hogy nézne ki egy 60 éves loholó rendőr.
szerintem ezt nem a kohásszal vagy kőművessel összehasonlítva kell nézni mint tették itt mások, hanem egyszerűen az az értelme, hogy ma ilyenek a szabályok, oka volt ennek, ha lehet és kell, változtatni kell rajta, ha meg az ok még ma is fennáll ilyen szabályokat fent lehet tartani.
nem ezen áll vagy bukik a mai nyugdíjrendszer, melynek kialakulásáról te is értekeztél itt is többször.
-
- #65
- furnyesz
- 2010.02.04. - 09:15
Előzmény:
#62 huaf.mi17
Nem hiszem,hogy valaki is sajnálná valaki is a tűzoltó,a rendőr,vagy a katona korai , -jól megfizetett /legalább is hazai viszonylatban / nyugdíját!
De ezek egy része ,persze a lepukkantak főleg , kihasználja az ismeretségi köréből adódó lehetőségeket,és ezek vígan dolgoznak!Vannak olyan munkaterületek ahol csak ezek a 48- 50 éves nyugdíjasok dolgoznak!Készült ugyan egy tervezet,ami korlátozta volna a nyugdíj után végezhető munkát,csak hát a lobbik..!
Egyébként piszkosul meg lehet unni,ha bármelyik ujság nap mint nap főcímen hozza -amúgy jó bulvárosan,mikor mikor hazudik,melyik párt nagyobbat!
Azzal jobban kellene foglalkozni,hogy hogy jutottunk el idáig!
Mekkora a felelőssége a parlamentben 20 éve trónoló képviselőknek! / Van olyan "csodaváró",aki elhiszi,hogy ez a politikai garnitúra ,amely a rendelkezésünkre áll,amiből választhatunk,amely 20 éven keresztül arra a minimumra sem volt képes,hogy az ország érdekében legalább szóba álljon egymással,hogy a gazdaság talpraállításában meghozzon -mindenkit érintő- döntéseket,majd most,ha hatalomra kerül majd jobb lesz!?/
Csócsálják a nyugdíjas csontot,és avval miért nem foglalkozunk,hogy miért csak ennyi,hogy miért ennyi dolgozó fizet,és csak ennyi járulékot!
Hiszünk,mert szeretnénk azt hinni,hogy az új /méghogy új!!!!????/hatalom,majd emberségesebb lesz a nyugdíjasokkal!
Egy túrót!
Majd akkor,ha a politika leszáll a gazdaságról,ha olyan környezetet teremt,ahol a gazdaság tud fejlődni,hozzáadott értéket ,piacképes exportcikket termelni,ahol alapanyagtermelőből feldolgozóvá válunk,termékeinket el tudjuk adni a nagyvilágban,ahol az embereket -nem minimálbéren-tudjuk fizetni, és sorolhatnám!
De ezek a politikusok,azon kívül,hogy a juttatásaik,az éves fizetésemelésük mennyi legyen,ezen kívül semmibe sem tudnak egyezségre jutni- ezek ígérnek! -
- #64
- julianus
- 2010.02.04. - 09:04
Előzmény:
#62 huaf.mi17
Tisztelt huaf.mi17!
A véleményében leírtak csak részigazságokat tartalmaznak. Igaz a látszat azt mutatja, hogy egyes hozzászólásokban az irigység jelenik meg, azonban, ha az Ön által felhozott indoklást részletesebben tekintjük át, a kapott kép és eredmény más színezetű lesz. A korkedvezménnyel nyugdíjba menő katonák, rendőrök, tűzoltók nagyobb része tovább dolgozik, nagyon sokan teljes munkaidőben. Például: őrző, védő szolgálatot látnak el. Tehát általánosan értelmezve nem igaz az állítás, hogy „Szerinted mekkora elrettentő ereje lenne egy 60 éves közlekedési rendőrnek, vagy egy Afganisztánban szolgáló katonának, nem is beszélve egy lélekszakadva rohanó tűzoltóról.” Ennek figyelembe vétele és felemlítése nem az irigység kategóriába tartozik. A megoldás lehetne például, hogy amennyiben munkát vállal és kora nem haladja meg az általános nyugdíj korhatárt, résznyugdíjra legyen jogosult. Ugyanez vonatkozhatna a rokkant nyugdíj esetében.
Egyetértek, hogy a nagyobb probléma az aktív dolgozók alacsony jövedelme. Ennél is nagyobb probléma a foglalkoztatás csökkenése, az állásnélküliek számának és szociális támogatásba részesülök számának folyamatos növekedése.
Az pedig, hogy a nyugdíjasnak kevesebb, vagy több a kiadása, esete válogatja. Sokan, mivel nincs családjuk, vagy távol lakik, a korábban általa végzett munkákat nem tudja elvégezni, ennek következtében a szolgáltatásra többletkiadása jelentkezik. Az egészségi állapota rosszabb, így az eü. kiadásai is magasabbak. Az özvegyen élő idős nyugdíjas esetében a költségek nem oszlanak meg, ezek teljes mértékben a saját jövedelmét terhelik. Az utóbbi években a nyugdíjak reálértéke csökkent, a szolgáltatások inflációja magas, s ezt az alacsony nyugdíjjal rendelkezők jobban megérzik.
Egyetértek azzal, hogy növelni kell a foglalkoztatást, a reáljövedelmeket, csökkentve a béreket terhelő adókat, s meg kell reformálni a szociális ellátást, hogy ösztönözzön a munkába állásra.
-
- #63
- huaf.mi17
- 2010.02.04. - 08:44
Előzmény:
#51 matyominta
Kedves matyominta!
Látom a te szomszédod tehene sem élné túl ha tiéd megdöglene.
Szerinted amíg dolgozik egy "belügyes meg háemes" addig ki tartja el a te szevaiddal élve?
-
- #62
- huaf.mi17
- 2010.02.04. - 08:36
Előzmény:
#47 lezli53
üdv,mindnekinek
Látod kedves hozzászóló ez a baj ezzel az országgal,miért nem azért vagy felháborodva,hogy ilyen kevés lesz a nyugdíjad,miért a 25 év szolgálati időt sajnálod a katonáktól,rendőröktől?
Ez a tipikus ha nekem rossz legyen nekik is az?Szerinted mekkora elrettentő ereje lenne egy 60 éves közlekedési rendőrnek,vagy egy Afganisztánban szolgáló katonának,nem is beszélve egy lélekszakadva rohanó tűzoltóról.Hidd el jól van ez így!!Boldogabban és gazdagabban élnél a kisnyugdíjadból ha más sem kapna többet?Ugye nem,legalábbis remélem,hogy nem?
Szerintem az nagyobb probléma,a dolgozó emberek többségének a havi fizetése ez a nettó 80-85 és nekik még fel kell nevelni a gyerekeiket,taníttatni kell őket,rezsit kell fizetni, no és persze lakáshitelt mert manapság már csak így tudnak lakni valahol.A te nyugdíjad valóban kevés lesz,de milyen érdekes,hogy nagyanyámék a még ennél is kevesebből meg tudnak élni,sőt spórolnak belőle.Valószínűleg egy nyugdíjasnak nem kell annyit költenie,mint egy dolgozónak.
Emeljék a fizetéseket,csökkentsék az adóterheket,és akkor emelkednének a nyugdíjak is.de szigorúan ebben a sorrendben,fordítva nem fog menni. -
- #60
- 1istvan
- 2010.02.04. - 08:26
Előzmény:
#59 tothjani
nem ér bögrét.
ekkora marhaságot ,ár a societas, vagy ki ia adja, se hisz el.
ez a közgazdász már nem lenne a fidesz közgazdásza, mert nem vette figyelembe, hogy a fidesz fog kormányozni
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok

