A kormány a szerdai napon a gazdaság egyéb szereplői számára vitára bocsátotta az új Széchenyi Terv tervezetét. A terv bemutatóján Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy a következő tíz évben egymillió új munkahely megteremtése a legfontosabb cél.
A másfél év alatt összeállított, 200 oldal terjedelmű Új Széchenyi Tervet konzultációs célzattal a kormány ma átnyújtotta a magyar vállalkozói szféra képviselőinek.
A bemutatón Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy eddig is kikérték a szakma véleményét, és tanácsaikat meg is fogadták; tették mindezt az adóztatás, a közigazgatás és a mezőgazdaság területén.
Most egy újabb területet vet változtatás alá a kormány: az Új Széchenyi Terv a kis- és középvállalkozói réteg problémáinak könnyítését célozza. A terv 2020-ig tartó szakaszában egymillió új és adózó munkahely megteremtése, illetve a gazdaság és a vállalkozások fejlesztése a legfontosabb cél.
Mindennek érdekében hét kiemelt programot tartalmaz a 2011. január 15-én startoló csomag: az egészségipar, a zöld gazdaságfejlesztés, a lakásteremtés, a vállalkozásfejlesztés, a tudomány és innováció, a foglalkoztatás illetve a közlekedés területén használja ki a kormány a gazdaság ezen szektoraiban rejlő lehetőségeket.
Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy azért van szükség az Új Széchenyi Terv bevezetésére, mert az MSZP-SZDSZ-kormány által létrehozott Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Az ÚMFT nem működött jól célzott támogatási rendszerként; a nyertes pályázatok nem a vállalkozások és a családok közül kerültek ki, hanem főként a közintézetek élvezhették a rendszer előnyeit.
Ezzel ellentétben a mostani program a kkv-szektor erősítését szeretné elérni, melyet egy új és hatékony pályázati rendszerrel valósítanak meg. A rendszer a bürokrácia csökkentését, a kifizetések felgyorsítását és a kiírt pályázatok radikális csökkentését szorgalmazza - vázolta Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter.
A miniszter hozzátette, hogy az elmúlt évekből 477 milliárd forint értékű projekt került átvilágításra, melyek közül 40 milliárdot vissza kellett vonniuk.
Az elmúlt évek kétes ügyleteinek felülvizsgálatairól és az értük való felelősségre vonásról Orbán Viktor is beszélt. A miniszterelnök kifejtette, hogy áprilisban elkezdték az előző ciklusok romjainak eltakarítását, amely a 29 pontos csomagban látott napvilágot.
Ezt követte az elszámoltatás és a felelősségre vonás szakasza, amely még most is tart, és majd ezt követi a Széchenyi Terv januári bevezetése, amely már az építést jelenti. Orbán a terv küldetését egy mondatban fogalmazta meg: helyet a magyar reményeknek, helyet a magyarok reményeinek!
Az LMP visszalépésnek tartja a kormány által ismertetett Új Széchenyi Tervet, és elhibázottnak annak koncepcióját.
Tordai Bence, LMP-s politikus szerint noha a kereszténydemokrata Nagy Andor tavaly még "zöld Széchenyi Tervet" ígért arra az esetre, ha a Fidesz-KDNP kormányra kerül, a szerdán bemutatott koncepcióból hiányzik mindaz, ami miatt zöldnek lehetne nevezni.
Arra is kitért, pártja csak olyan javaslatot támogat, amely a foglalkoztatottság növelését és a fenntarthatóságot célozza, illetve hogy szerintük huszadik századi gondolkodás az, amelyik a gazdaságfejlesztéskor nem veszi figyelembe a természeti korlátokat.
Az LMP ugyanakkor üdvözli, hogy az Új Széchenyi Tervről társadalmi vita indul, és a későbbiekben számos javaslatot fog tenni a koncepció javítására - közölte Tordai Bence.
Az MSZP részéről Tukacs István az Új Széchenyi Terv vitairatának bemutatásán elhangzottakat úgy kommentálta: Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter által elmondottak között egyetlen konkrétum sem hangzott el.
Hozzátette: legfeljebb a 2020-as, a 2030-as években várható, nagyon távoli elképzeléseket, illetve célokat fogalmaztak meg. A politikus szerint az európai uniós pénzek átcímkézése arra szolgál, az önkormányzati választásokig fenntartsa a vállalkozói csoportok reményeit, hogy pozitív változás áll be a helyzetükben.
A Jobbik ugyanakkor biztatónak tartja az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott célokat és egyetért azzal az értékeléssel, amely szerint az első Széchenyi Terv volt az utolsó sikeres gazdaságfejlesztési program.
- cikk értékelése /uzlet/orban-elszamoltatas-utan-epites-30948/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 17
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #8
- micream
- 2010.09.16. - 11:19
Matolcsy: új világ jön a jövedelemadózásban
Egy szombathelyi építési vállalkozónak a kedvező döntésért cserébe az elnyert munka után tíz százalékot kell visszaadnia a Fidesz helyi prominenseinek, Marton Zsolt és Szakály Gábor önkormányzati képviselőknek, akik az októberi választáson is a párt jelöltjei,
építés és elszámoltatás -
- #7
- olvaso6
- 2010.07.31. - 08:14
No látom megkapták az utasítást a ballibek a Párt agit-prop osztályáról.
Nem kell ennyire félni, inkább valami hasznos szakmát tanulni gyorsan, mert nem lesz "szakértői" "tanácsadói" kamu munka. Kevesebb Kovácspisti plakát kell.
Csak azt tudom mondani, fogadják meg nagyeszű GYF tanácsát: Akinek nem tetszik, el lehet innen menni! Úgy tudom, neki hittek.
Egyébként van némi fogalmuk arról, mi minden épült a Széchenyi terv segítségével? (2000-2002) Méghozzá úgy, hogy közben az államadósság GDP arányosan 63%-ról 53%-ra csökkent? Szemben az elmúlt 8 év "teljesítményével", amikor az 53%-ról 80%-ra nőtt?
Nem is értem, hogyan mernek a ballib szimpatizánsok megszólalni! És másokat kritizálni!
Legalább várjanak 1-2 évet.
-
- #6
- atala
- 2010.07.30. - 10:17
Mielőtt bárkinek is a zsebét teletömnék a 1,5 millió adófizető pénzéből, tessék szíves az összes kis- közepes- és nagy vállalkozót vagyonvizsgálatnak alávetni, és amit az elmúlt 20 évbern nem fizettek be azt részükre kiszámlázni, elkobozni.
Ha ez megtörténik lesz bőven pénz az osztogatásra addig NEM!!!! -
- #5
- atala
- 2010.07.30. - 10:11
„Magyarország kilátásait a többiekénél kedvezőbbnek ítélik meg a külföldi szakértők. Egyre általánosabb vélemény, hogy a hazánk nagy sokkon ment keresztül, gyorsabban zuhant recesszióba, mint a környező országok, ezért a Bajnai kormány jó időben tett határozott válságkezelő és pénzügyi egyensúlyteremtő intézkedéseket, és ezek hatása 2010-re már érződik. A többiek késésben vannak hozzánk képest, ami a lassan meginduló fejlődés tempójában fogja éreztetni a hatását. Az elemzők nagy része emiatt arra számít, hogy az európai konjunktúra megindulása nyomán a gazdasági teljesítmény javulásában le előzhetnénk a régió országait..
Ne feledjük azonban, hogy minden bizalom törékeny, és végső soron rajtunk – Orbán kormányon - múlik, mennyire tudunk élni a kezdődő fellendülés adta lehetőségekkel. A költségvetési szigorra továbbra is szükség van, a lecsökkent bevételek miatt a jövő évben százmilliárdokkal kell lefaragni a kiadásokat. A gazdaságot még egy jó darabig csak a külső konjunktúra húzhatja, a gazdaságélénkítésre legfeljebb a jövő év végétől lesz belső forrás. Ha azt a leendő kormány osztogatásra, nem pedig az elkerülhetetlen reformok beindítására használja fel, aligha tudunk majd az élre kerülni a régióban. „
-
- #4
- pedroamigo
- 2010.07.30. - 09:16
Továbbra sincs válasz arra mit kezdenek az 1M pénzmosodaként, kényszervállalkozásként működő KKVkal. Addig a társasági adó csökkentés és minden nekik adott kedvezmény kidobott pénzt. -
- #3
- zember
- 2010.07.30. - 08:19
Orbán utóbbi nyilatkozatainak fényében kijelenthetjük, hogy
a választásokat csalással és hazugságok tömkelegével nyerte
meg a fidesz! -
- #1
- szabo.daniel
- 2010.07.29. - 16:43
Az LMP szerint mi a "zöld gazdaságfejlesztés", mert szerintem pont ez a ZÖLD jelző, amit ígértek, régebben. Ez nem ellentmondás? Nem tudom hogyan értelmezik az LMP-nél a szavakat, de mi az hogy nem akarja a koncepció növelni a foglalkoztatást, hát ez az egyik legfőbb eleme a tervnek, 1 millió új munkahely. Az MSZP meg remélem pofára fog esni, ez az önkormányzati választás után majd kiderül, cirkusszal, ez azt hiszem mindannyiunk érdeke is.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Mozart-maraton a Művészetek Palotájában
- Időpont
- Ma: 20:05
-
Elkeserítő a helyzet: Orbánék azonnal léptek
- Időpont
- Ma: 19:41
-
Kínos ügy: Rengetegen lemaradnak a köztévé adásáról
- Időpont
- Ma: 18:47
-
Különös fordulat: Nem várt 2011-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 18:21
-
Óriási változásra készülnek: Rengeteg család életét változtatnák meg
- Időpont
- Ma: 17:17
-
„Orbán Viktor kétségtelenül jól látja a helyzetet”
- Időpont
- Tegnap: 08:10
-
Egy ValóVilág szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- Ma: 04:54
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- Ma: 15:01
-
Extrém hideg
- Időpont
- Tegnap: 17:23
-
A papír ára
- Időpont
- Tegnap: 11:29
-
Orbán értékvilágát elemzi TGM a Le Monde diplomatique-ban
- Időpont
- Tegnap: 14:43
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- Ma: 08:41
-
A pangasius-átverés
- Időpont
- 02.05: 08:28
-
Műholdfelvételeken az Európán átvonuló hideg áramlat
- Időpont
- Tegnap: 21:42
-
"Úgy borult el Medveczky Ilona, mint egy krumpliszsák"
- Időpont
- Tegnap: 04:45
-
Száznyolcvan fokkal előre!
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- Ma: 08:41
-
Íme a hazánkról szóló legképtelenebb blődségek húszas listája
- Időpont
- Ma: 12:16
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- Ma: 15:01
-
Orbán: Készek vagyunk küzdeni, de megegyezni is
- Időpont
- Tegnap: 21:02
-
Száznyolcvan fokkal előre!
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Óriási siker: magyar a világ legerősebb embere
- Időpont
- Ma: 13:41
-
Egy ValóVilág szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- Ma: 04:54
-
Műholdfelvételeken az Európán átvonuló hideg áramlat
- Időpont
- Tegnap: 21:42
-
Magyarországról tanácskoztak Washingtonban
- Időpont
- Ma: 07:20
-
Rálép a gázra a magyarországi autóipar
- Időpont
- Ma: 18:21
