Szeptember 7-én értékeli kormánya első száz napját Orbán Viktor. A miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének meghívását elfogadva mond majd beszédet a szervezet rendezvényén a kormányalakítás óta eltelt időszakról - jelentette be Szijjártó Péter pénteken.
A miniszterelnök szóvivője a Parlamentben újságírók előtt elmondta: Orbán Viktor beszélni fog azokról az intézkedésekről és törekvésekről, amelyeknek az a célja, hogy Magyarország gazdasági önrendelkezését helyreállítsák.
Szól majd az első gazdasági akcióterv 29 pontjának sikeréről, valamint azokról az intézkedésekről, amelyek egyszerre voltak alkalmasak a pénzügyi stabilitás megteremtésére és a gazdasági növekedés lehetőségének biztosítására, és "nyilvánvalóan szóba fognak kerülni a közeljövő feladatai is, amelyek az első száz nap eredményeiből, hatásaiból adódnak" - sorolta Szijjártó Péter.
Szó lesz arról is - folytatta -, hogy a pénzügyi stabilitás megteremtésén és a gazdasági növekedés lehetőségének biztosításán túl a szociális biztonság is nagyobb hangsúllyal kerül fókuszba.
"Természetesen a gazdasági növekedés lehetőségét biztosító Új Széchenyi Terv is" téma lesz - mondta a kormányfő szóvivője.
Arra a kérdésre, miért döntött úgy Orbán Viktor, hogy elfogadja a Professzorok Batthyány Körének felkérését, Szijjártó Péter úgy válaszolt: "a hátunk mögött lévő, a kormányalakítás óta eltelt több mint három hónapban a kormány annyit tett, mint korábban ennyi időszak alatt az összes kormány együtt, vagy talán még annál is többet".
Az elmúlt száz nap szerinte olyan eseményekben bővelkedett, amelyekről a korábbi kabinetek első száz napjaival összefüggésben nem lehet beszélni.
Vagyis "az ország helyzete, a világgazdasági helyezet különlegessége, az elmúlt száz nap intenzitásának különlegessége", valamint az a "történelmi felhatalmazás", amelyet a kormány kapott, mind-mind azt indokolja, hogy ha eltelik száz nap a kormány munkájából, akkor azt érdemes értékelni, és érdemes abból következtetéseket levonni a jövőre vonatkozóan - magyarázta Szijjártó Péter.
Arra a kérdésre, hogy a "rohammunka" folytatódik-e az Országgyűlés őszi ülésszakával is, a szóvivő azt felelte, a parlament egy aktív időszakot zárt, és ha a kormányon múlik, ez a munka továbbra is aktív marad.
A Professzorok Batthyány Köre pénteken közölte, hogy a kormány első száz napjának értékelésére kérte Orbán Viktort. Náray-Szabó Gábor, a szervezet felügyelőbizottságának elnöke az MTI-nek elmondta: mivel a közeljövőben telik le az új kabinet első száz napja - ami egy kormányzat kezdeti tevékenységének fontos értékmérője -, a Professzorok Batthyány Körének elnöksége arra gondolt, megkérdezi a miniszterelnököt, hogy merre, mennyire jutott ezen időszak alatt, mit lát optimistán, hol lát esetleg problémákat, hibákat. A második Orbán-kormány május 29-én alakult meg.
A Professzorok Batthyány Köre 1995. június 3-án jött létre. A szervezet honlapján az olvasható: "a kör célja az, hogy a polgári értékrendet magukénak valló, ezen értékrend érvényesítéséért tenni akaró egyetemi tanárok közös munkájának keretet biztosítson, hogy a jelen kihívásaira hosszabb távon is érvényes megoldásokat keresve hozzájáruljon a nemzet szellemi energiáinak mozgósításához, és ezzel előmozdítsa erkölcsi és gazdasági felemelkedését".
- cikk értékelése /uzlet/orban-szeptember-7-en-ertekel-31525/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 22
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #531
- herosztratosz
- 2011.02.04. - 20:41
Üzenet a miniszterelnöknek a február 7-i beszédhez és kérdéseim:Mit kezd a munkanélküliséggel?Mit kezd a lakossági tartozásokkal,a devizahitelesek millióival?Hogyan akar dolgoztatni a 62 évhez közeledő r.nyugdijasokkal?Van-e tudomása arról hogy a válságadókat a multik áremelés formájában a lakossággal fizettetik meg?Hol a beigért ellenőrzés és a szankciók?Az ország tele van továbbra is éhező, nyomorgó emberek tömegével, nincstelenekkel!A 16%-os szja-val tényleg csak a magas keresetűek jártak jól,meg Önök országgyülési képviselők pártemberek.Nem látják ezt, vagy csak nem akarják látni?Rövidesen itt olyan elégedetlenség lesz hogy még,ez nem fülke, hanem valódi forradalom lesz!Miért nem szedik vissza az ellopott pénzeket,tegyék már félre a jogállamoskodást!?!Aki jókor jó helyen volt,vagyis közpénzt lopott,szedjék már vissza tőle!Mikor tisztitja meg az államaparátust,az elmult kormány embereitől,gondolok itt pl. a biróságokra, rendőrségre,stb?Elképesztő hogy csak az EU-val vannak elfoglalva,szarnak rá mi van a hazai lakossággal!Nem lesz ennek jó vége!Már annyira EU kompatibilisek vagyunk hogy éhen döglünk tőle!Ki figyel a magyar emberek gondjaira, ki törődik velünk?Nem ezért szavaztunkl Önökre,hogy Brüsszelben ünnepeltessék magukat!Röhej hogy Schmidt Pál vidéki körútra indult,mintha nem tudná mi van ebben asz országban?Egy vicc az az ember!Jó lenne ha Orbán ur vigyázó szemét a magyar emberek gondjaira vetné! -
- #530
- olvaso6
- 2010.09.02. - 06:55
Előzmény:
#527 egypolgar
Ezt mintha bokros et. mondta volna! Nem álruhás bokros ön? Olyan jól tudja a tételt! -
- #529
- egypolgar
- 2010.08.31. - 23:42
Előzmény:
#528 egypolgar
Nem lesz szükség cenzúrára....amúgy az öncenzúra is kezd működni... -
- #528
- egypolgar
- 2010.08.31. - 23:41
Előzmény:
#525 akarat
A médiatörvény alapvetően lehetővé teszi azt (korábban az alkotmányunk ezt kifejezetten tiltotta..de ezt kimódosították belőle valami véletlen folytán..) hogy INFORMÁCIÓS MONOPÓLIUM alakuljon ki....az információs monopólium birtokosa most az ÁLLAM lesz.... -
- #527
- egypolgar
- 2010.08.31. - 23:38
Előzmény:
#526 egypolgar
Most néha szó esik a gazdaságpolitikáról illetve annak hiányáról...a Fidesz úgy is gondolkodhat nem kell külön megszorítás, mert ha jelentős az infláció azzal meglehetősen sok pénzt lehet kiszedni a Zemberek pénztárcájából....akár többet is ki lehet vennni mint megszorításokkal....ezt csinálták az előző időszakban.....nem kell csökkenteni például a nyugdíjakat az infláció elég jól levesz a nyugdíjak vásárlóértékéből is.... -
- #526
- egypolgar
- 2010.08.31. - 23:32
Előzmény:
#525 akarat
Na igen Hálát adok a vezérnek hogy leírhatom "...kishazánkban megszünőben van a Sajtószabadság.." -
- #525
- akarat
- 2010.08.31. - 23:00
Előzmény:
#524 egypolgar
".érdekes forradalom az amelynek eredménye a sajtószabadság felszámolása.....igaz a jobboldali vélemény az szabad "
Mivel az utolsó három hozzászólása szabadon elolvasható itt, az elektronikus sajtóban, tehát semmi nincs felszámolva.
Hogy jobboldali véleménye lenne, s ezért, azt erősen kétlem. -
- #524
- egypolgar
- 2010.08.31. - 17:14
Előzmény:
#522 egypolgar
Kíváncsi vagyok tart -e még a polgári körök minden tagjában a lelkesedés a forradalmuk sikere iránt..érdekes forradalom az amelynek eredménye a sajtószabadság felszámolása.....igaz a jobboldali vélemény az szabad -
- #523
- egypolgar
- 2010.08.31. - 17:08
Előzmény:
#522 egypolgar
Nagyon kiváncsi vagyok hogy mivel tud dicsekedni majd a mi mindenre felkent jóságos uralkodónk "szeptember idusán"....gondolom a forint árfolyamán nem fog lelkendezni -
- #522
- egypolgar
- 2010.08.31. - 17:06
Előzmény:
#520 sutbaone
Óriási lelkesedés volt a polgári körökben, hogy milyen erős nemzeti ellenállás volt vizitdíj meg tandíj ügyben..sokan negyvennyolcas hősöknek hitték magukat...igaz a TV-székház szétverői meg az 56-os pesti srácok méltó örököseiknek tartják magukat talán még most is...nos ezek derék dolgok..de megkérdem ezek a hősök mit szólnak a sajtszabadság sárbatiprásához..azaz ahhoz hogy 1848-as követelés ismét időszerűvé válik..bár a mai "nemesek" nemhogy fellépni nem kívánnak a sajtószabadságért talán észre sem veszik hogy Helytartótanács milyen módon nyirbálja meg a nagy áldozatok árán kivívott szabadságjogokat... -
- #521
- kollega
- 2010.08.31. - 16:50
Túlzásokba azért nem kellene esni.Igaz jól hangzik,de az igazsághoz semmi köze. -
- #520
- sutbaone
- 2010.08.31. - 15:55
Én tőlem lehet Zorbán kerály is. mit ért a 20 éves nagy demokrácia. Szétvertek mindent a demokrácia jegyében, ezek után az önkényuralom nem is hangzik olyan rosszul, amikor a hagyónak levágják csuklóból a nokiás kezét,, hogy az utána jövő akárki meggondolja hogy szabad-e lopni. Miért a Bp-i nagy szoclib koaliciós demokrácia? Szétlopták a várost,anarchia a felsőn. Most minden út felkapva,feltúrva, nehogy el lehesse kerülön húzni. kellene 1000 autóbusz 30 metró 100 villamos 100 troli. Ja hogy 20 évig nem tervezték a folyamatos cserét,és a magyar közlekedésipart hazavágták? Nagy dolog fizessen az utánuk jövő.Erről szól a nagy demokrácia úrelvtársaim.Korbács kell ide nem demokrácia és a demokrácia szószólóinak akik megélhetés miatt azok azoknak odacsördíten vele. -
- #519
- balmoral
- 2010.08.30. - 21:39
"Amíg egy miniszterelnök az öklét rázza, de nem nevez meg konkrét célpontot, addig az akció nem több öncélú ugrálásnál."
Kedves Balázs Pétör!
Kétharmados Miniszterelnökünk nem rázta az öklét, pláne nem ugrált öncélúan, csak mögmutatta, hogy kb. hogy néz ki a "Magyar Gömböc". -
- #517
- balmoral
- 2010.08.30. - 19:03
Azt azér' mögnézném, amikor szeretött lovimon a Flötó mög a Zorbán, hátukon két zsokéval, futnak ezör métört.
Fletón üljön Varga Miska, Vityán mög a Draskovics.
Möglássuk! -
- #515
- nemzeti
- 2010.08.30. - 18:30
Előzmény:
#513 balmoral
?????
Sajnálom, de nem tudok nevetni. Kellene? -
- #514
- nemzeti
- 2010.08.30. - 18:25
Előzmény:
#0 feketeöves
Ti ezen tudtok röhögni? Nem csodálkozom... Gyenge, mint a tavaszi lepkef*ng, és összefüggéstelenek a poénok is, nem beszélve a sok helyesírási hibáról. De még a koppintáshoz sem értetek elég jól, mert ugyebár ezt a filmrészletet gyurcsányra szabta vki, most jön egy 89fiftyfan nevezetü "balfék" a ti oldalatokról, akinek még eredeti ötlete sincs, de az "internetthöl ahhó értt". Jó szórakozást nektek! -
- #513
- balmoral
- 2010.08.30. - 18:18
hamis hír, sőt már szinte nevetséges is!
Az MTI jelenti:
Orbán Viktor "hihetetlenül hisztis, rendkívül érzékeny lélekkel, valahol belül tudja magáról, hogy ő Orbán Viktor" - így jellemezte korábban imádott miniszterelnökét Martonyi János egy rajongói klub kérdésére. Az orbanviktor.online.hu oldalon megjelent interjúban Martonyi arról is beszélt, hogy Orbán Viktor nagyon öntudatos, "tudja, hogy micsoda és játszik is velünk, mintha azt akarná éreztetni, én vagyok itt a sztár. Az állatorvosát például rendszeresen megharapja."
A miniszterelnök tulajdonosa szólt arról is, hogy volt egy időszak, amikor "tisztára csődörös magatartást mutatott, mindenkit meg akart rúgni, tudatni, hogy vele nem bánhatnak akárhogy. Kimondottan főnökösödött."
Naná, mi az hogy!
-
- #512
- nyuginyugi
- 2010.08.30. - 17:52
Előzmény:
#0 feketeöves
"http://www.youtube.com/watch?v=P-jkpfhnOFg
Majd meg szakadtam rajta. : ))))))))
Orbán fanoknak is ajánlom."
Én is majd megszakadtam rajta, a feliratok helyesírási hibáin.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Ma: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Ma: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Ma: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Ma: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Ma: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Ma: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Ma: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Ma: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Ma: 06:37
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Ma: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Ma: 18:05
-
Pünkösdkor lesz a balatoni szezonnyitó Siófokon
- Időpont
- Ma: 10:14
-
Hűvös, esős idő várható
- Időpont
- Ma: 15:11
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- (Társas)házszabály
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
