Újabb Tesco-botrány: Pitiáner vita van a háttérben?

Sch. M.
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.08.07. - 19:52
Létrehozás:
2010.07.29. - 09:28
2010.07.29. - 09:28
 

Ezúttal már 95 áruházat vizsgálnak, a szakszervezetek közt sincs egyetértés. Távozik a pénzügyi igazgató, a rendőrség és a felügyelet nyomoz, a szakszervezetek pedig egymásra mutogatnak.

hirdetés
 

Újabb kihívásokat keres, ezért augusztus 31-ével távozik posztjáról Antal Erzsébet, a Tesco pénzügyi igazgatója, hogy karrierjét máshol folytathassa - közölte az áruházlánc. Teszi mindezt éppen akkor, mikor a hatóságok a cég könyvelését és bérszámfejtését vizsgálják, az egyik szakszervezet bejelentése nyomán.

A közlemény szerint Antal Erzsébet 2002 óta töltötte be posztját, mindig is fontos vezetője volt a magyar Tesconak. A legfelsőbb vezetői testület tagjaként elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Tesco a folyton változó gazdasági, társadalmi körülmények között is mindig tudott fejlődni, és az ország legnagyobb kiskereskedelmi láncaként ma már több mint száz településen van jelen. A pénzügyi pozíció betöltéséről a vállalat később ad tájékoztatást.

Szerdán valamennyi megyére kiterjedő, 95 áruházat érintő vizsgálatsorozatba kezdett az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelet (OMMF) a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) bejelentése alapján. Az érdekvédők ezúttal azt sérelmezték, hogy a Tesco áruházaiban nem fizetik ki a törvényben előírt 89 500 forintos szakmai bérminimumot - írta a szerdai Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy a cég a saját bérmátrixa alapján határozza meg a munkakörök után járó fizetéseket, illetve a bérek végösszegét az is befolyásolja, hogy az adott üzlet az ország mely pontján található. Ennek függvényében a pénztárosok 80 ezer, 83 ezer, illetve 88 300 forintot vihetnek haza.

A Tesco kommunikációs igazgatója, Iglódi-Csató Judit a vádakra úgy reagált, hogy ők minden törvényt betartanak a munkaügyek terén is, s a vállalatnál alkalmazott bérrendszer megfelel a Munka Törvénykönyvében foglalt rendelkezéseknek. A hipermarket-lánc a hatályos jogszabályokra hivatkozva állítja, hogy a pénztárosi munkakör nem igényel szakképzettséget, így nem alkalmazandó a garantált szakmai bérminimum sem.

„Az ügy jogelőzménye, hogy 2006. július 1-jén hatályba lépett 2005. évi CLXIV Törvény a Kereskedelemről a szakképzettséget illetően utalt az 5/1997 évi IKIM rendeletre, mely szintén nem sorolta a pénztárosi pozíciót a szakképzettséget igénylő munkakörök közé. A Tesco ezen jogkövető gyakorlatát két bírósági végzés is megerősítette. A vállalat nem kér szakképesítést tanúsító végzettséget az ilyen munkakört betöltő személyektől, betanításukat saját képzésén belül látja el" - írta közleményében a Tesco.

A Magyar Nemzet cikke kapcsán Iglódi-Csató azt is megjegyezte, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a KDFSZ által a hipermarket ellen indított támadások. Mindezzel a két hete a hét napon belüli munkaidő-átszervezések pótlékai miatt kezdett nyomozásokra utalt.

„A multinacionális vállalatnál heti bontásban, előre állapodnak meg a munkaidő beosztásról, amitől ha eltérnek, pluszjuttatást kell fizetni a dolgozóknak. A munka törvénykönyve kimondja, a hét napon belüli áttervezés miatti munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül, amiért a dolgozót alapbérének plusz ötven, vagy száz százaléka illeti meg" - írta a Magyar Nemzet.

A dolgozók azzal vádolták a multit, hogy a rendkívüli munkavégzések kifizetésénél visszaélések történtek. Állításuk szerint a munkaidőt nyilvántartó programban kikapcsolták a rendkívüli munkavégzés után kifizetendő pótlék rögzítését, amelyet így nem is kaphattak meg a dolgozók. Ha ez a gyakorlat a 2009-es, papíralapú nyilvántartásról elektronikusra való áttéréstől tartott, akkor 700 millió forintos kár is érhette a cég 30 ezer munkavállalóját.

Iglódi-Csató korábban a Népszabadság kérdésére elismerte, hogy a számítógépes program nem tökéletes, mert nem tudja kezelni azt, amikor hét napon belül átszervezik a dolgozók munkarendjét. A munkavállalóknak azonban erre az időszakra is meg kellett kapniuk a pénzüket, mert „az egyes áruházak helyi személyzeti vezetői kézzel átvezetik a rendkívüli munkavégzést a bérszámfejtő rendszeren".

Az ügyben a Tesco belső vizsgálatot indított, s az OMMF is megszállta július 20-án a cég budaörsi telephelyét. A vizsgálatot egy szakszervezeti és egy egyéni bejelentés alapján kezdték meg, a bejelentésben a munka- és pihenőidő, valamint a szabadságok kiadása kapcsán fogalmaztak meg kifogásokat.

A helyszínen a rendőrség is nyomozni kezdett, a csalás miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás során bizonyítékokat gyűjtöttek - számítógépeket, a bérszámfejtést végző programot, valamint a korábbi, kézzel átvezetett bérszámfejtés dokumentumait is lefoglalták.

Bubenkó Csaba, a tavaly alapított, 600 tagú KDFSZ elnöke az fn.hu-nak elmondta, hogy a dolgozók nem merik névvel bejelenteni, ha nem számolták el nekik a hét napon belüli átszervezés miatt járó pótlékokat.

Az ügy kirobbanása óta üzenetrögzítős telefonszámon és e-mailben is várják az érintettek jelentkezését, hogy felmérjék, hány emberről lehet szó. Eddig mintegy százan jelentkeztek, mivel azonban félnek, hogy kirúgják őket, mindezt anonim módon tették. A Magyar Nemzet arról is ír, hogy a munkavállalók elsősorban ott nem mernek az ellenőrökhöz fordulni, ahol nagy a munkanélküliség.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) megvárja a két hete kezdődött vizsgálatok eredményét, a KDFSZ viszont tárgyalásba kezdett. A Tescotól az elszámolással kapcsolatos dokumentumok, köztük a vezetői utasítások átadását is kérték. Abban bíznak, ha volt is kihágás, akkor a dokumentumokból kiderülhet, hogy valóban akkora mértékű volt-e, mint amiről a sajtó írt.

A Tesco azt kérte a KDFSZ-től, hogy igazolják, ha úgy gondolják, hogy nagy létszámot érintenek az elmaradt pótlékok. Névvel, időponttal, helyszínnel azonosítva kérik a dokumentációt.

Az fn.hu írásában azt boncolgatta, hogy az egész vitának személyes okai vannak. Sáling József, a KASZ elnöke szerint a KDFSZ háborút visel a Tescoval. A multi munkaügyi vezetője ugyanis a közelmúltban összeveszett a cég HR igazgatójával, aki ki akarta rúgni. Mielőtt azonban ez megtörténhetett volna, a munkaügyi vezető elment a KDFSZ-hez alelnöknek.

Sáling sejtése szerint az sem véletlen, hogy ezt követően tört ki a botrány, ugyanis a munkaügyi vezető tudhatta, hogyan zajlott a pótlékok számfejtése. Sáling azt is megjegyezte, hogy amennyiben tényleg volt csalás, és arról a korábbi munkaügyi vezető is tudott, akkor az ő felelőssége is felvetődhet az ügyben.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/uzlet/pitianer-szemelyes-vita-miatt-robbant-ki-a-multi-botrany-30950/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
11

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 35 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #35
    vacsi
    2010.08.07. - 16:11
    Azért ez az Iglódi-Csató Judit okosan tenné, ha olvasgatná még egy kicsit a Munka Törvénykönyvét! Például mi van a túlórákkal?
     
  2. #34
    lelkeske
    2010.07.30. - 17:00
    A LIDL-BEN NAGYOBB PROBLÉMÁK VANNAK ETTŐL NEM CSAK A MUNKAIDŐ ÁTTERVEZÉS,NEM LÁTJÁK A KÖV.HEI BEOSZTÁSUKAT STB.EZT IS TÖRVÉNY SZABÁLYOZZA ÉN ÚGY GONDOLOM........
     
  3. #33
    Hektor
    2010.07.30. - 12:29

    Előzmény:
    #0 vadember
    Ez országon belül is elvi kérdés,Angliában kötelesek ugyanazt a bért fizetni Yorkban vagy Sheffieldben,mint Londonban-nincs különbség.
     
  4. #32
    respondent
    2010.07.30. - 10:32

    Előzmény:
    #30 voorkennis
    Baxd meg, ne szidd a magyart (en bloc legalábbis ne) ! Gondolom eszedbe jutott, h elhúzhatod magad egy multihoz, oszt élvezkedhetsz! (jav.)
     
  5. #31
    respondent
    2010.07.30. - 10:30

    Előzmény:
    #30 voorkennis
    Baxd meg, ne szidd a magyart (en bloc legalábbis ne) ! Gondolom eszedbe jutott, h elhuzhaztod masgad egy umltihoz, oszt élvezkedhetsz!
     
  6. #30
    voorkennis
    2010.07.30. - 07:01

    Szerintem a magyar vállalkozótól nem kell nagyobb kizsákmányoló.
    Közelben van egy CBA, na ettól drágább boltot és sötétebb eladókat ritkán látni.
     
  7. #29
    Hektor
    2010.07.30. - 00:19

    Előzmény:
    #0 hajjaj
    Az árak nem hasraütésszerűek-és nálunk nem ez a szokás!Két évig éltem Angliában,a lakótársaim a Tesconak dolgoztak-ennyit kerestek-2 éve legalábbis.
    Amiről beszéltem-hogy ugyanis egyenlő munkáért egyenlő bért-az bizony uniós alapelv-nem én találtam ki.Megjegyzem Angliában ez a bér átlagbér alatti-az átlagkereset 1600 font.
     
  8. #28
    respondent
    2010.07.29. - 21:17

    Előzmény:
    #27 sziszy
    Pálcát törni valóban nem kell. Tény, hogy a multi üzletláncok - rengeteg nemkívánatos hatásuk mellet – szinte nélkülözhetetlenné tették magukat a munkaerőpiacon és a kereskedelemben. A nemkívánatos hatásaikat csak fokozatosan lehet visszaszorítani, drasztikus változásokra nincs lehetőség. Mind a kormány, mind a lakosság részéről nagyobb figyelmet és öntudatosságot igénylő folyamatról van szó.
    Sokszor kis dolgok is sokat számítanak. Nekem pl. nagyon tetszett, h az egyik üzletben (lidl) külön kiemelik a magyar árukat és felhívják a figyelmet a magyar beszállítókra.
     
  9. #27
    sziszy
    2010.07.29. - 16:30

    Előzmény:
    #9 liverpool
    hol van szakszervezet? van olyan multi (ahol már ebből peres ügy is volt.nyilvánosságra került)ahol nem engedik be a szakszervezetet.akiről megtudják,hogy tag azt kirúgják persze az indok nem ez volt sohasem.a "sértett dolgozók" pedig nem tudnak mit kezdeni mert évekig pereskedik és nem tud megfizetni 1 olyan ügyvédet aki érdemben tud lépni a multik ügyvéd hadával szemben! a Magyar vállalkozók nagy része csak koppintotta a "módit" .ha valaki én tudom a különbséget dolgoztam multinak és vállalkozónak is.Pedroamigo! szerinted 1 eladónak a minimál bér jár azért a munkáért! gondolkozni kéne mit csinál 1 ruházati üzleti eladó 1 élelmiszer bolti eladó 1 multi áruházi eladó! nagyon nagy vonalakba nézed ezt a dolgot.a munkavállaló és munkáltató között nincs megállapodás! a munkáltató közli a feltételeket vagy el fogadja vagy nem a jelentkező.Nem kell pálcát törni azok felett akik ezt vállalják mert örülnek,hogy dolgozhatnak!
     
  10. #26
    barna75
    2010.07.29. - 16:08
    bár a munkaügyi felügyelet nemigen olvassa, de azért megjegyzem feléjük, hogy a munkaidő-átszervezések, fizetetlen munkaidő előtti-utáni ledolgozott órá, és általában a bérelszámolások kérdésében nyugodtan szétnézhetnének a debreceni kika-ban is!
    egykutyák a multik...

    B.
     
  11. #25
    pedroamigo
    2010.07.29. - 14:24

    Előzmény:
    #23 pedroamigo
    Nettókat írtam.
     
  12. #24
    pedroamigo
    2010.07.29. - 14:23

    Előzmény:
    #23 pedroamigo
    De ami legalább ilyen fontos a bért mindig pontosan utalják, és minden járulékot, adót egyebet pontosan megfizetnek utánad.
     
  13. #23
    pedroamigo
    2010.07.29. - 14:22

    Előzmény:
    #0 hajjaj
    Csak néhány munkakörnek ismerem a bérezését, de nem az eladó kategóriát. Volt tescos informatikus ismerősöm nem fizették rosszul, de ez sem eladó kategória. Ami talán hasonló, multinál árucsomagoló, vidéken 80E, budapesten 100E, plusz mindkettő kb. 300E cafeteria, nőnapi, férfinapi, karácsonyi ajándék, utazási támogatás.
     
  14. #22
    pedroamigo
    2010.07.29. - 14:03

    Előzmény:
    #0 hajjaj
    Nem csak ezeket hagytad ki, hanem az IBM, Bosch, Siemens, Audi, Merci etc. ezek is multik nem csak a Tesco. Nem árt disztingválni ha multikról beszélünk...
     
  15. #21
    Hektor
    2010.07.29. - 13:51
    Alapvetően két dolgot nem értek,az első,hogy elvileg-jobb helyeken gyakorlatilag is-az EU. területén ezeknek a cégeknek azonos munkáért azonos bért kell/kellene fizetniük.Angliában egy Tesco alkalmazott 1000-1200 font körül keres-ez kb 350.000-400.000 ft-ehhez képest Magyarországon minimálbér környéki keresetek vannak!!!!6 évvel a csatlakozásunk után!!!!!
    A másik dolog ami nem fér a fejembe,hogy a drága szakszervezetek mi a rákot csináltak ez idő alatt????????Nem tűnt fel senkinek??????Ők ugyebár a dolgozók jogait képviselnék-vagy nem?????
     
  16. #20
    pillfe
    2010.07.29. - 13:38
    Tudják Hölgyeim és Uraim mi a legnagyobb gond?Az ,hogy egyáltalán ezeket a mocskos
    kizsákmányoló cégeket a magyar politika egyáltalán beengedte az országba,holott tisz-
    tában voltak a"sajátos munkakultúrájukkal"!
    Nagyon ideje lenne néhány alapos pofon kiosztása ezen cégeknek!Mert nehogy azt higgyék, hogy egyedül a Tesco folytat ilyen szemét munkastílust! Ráadásul rajtuk keresztül áramlik a szemét
    áru Magyarországra.
    Én megkövetelném a magyar munkatörvények betű szerinti és az adótörvények legteljesebb-
    szintén betű szerinti-betartását ezektől a cégektől. És ha nem tetszik nekik-takarodjanak
    Magyarországból!
     
  17. #19
    pedroamigo
    2010.07.29. - 13:28
    Corvus,
    A mondás így szól: jó pap holtig tanul. Nem értem mi köze ehhez a libsiknek :)
     
  18. #18
    mirőlbeszélsz
    2010.07.29. - 12:39

    Előzmény:
    #0 hajjaj
    "Az üzemi tanácsot három típusú jogosultság illeti meg: az együttdöntési jog, a véleményezési jog és a tájékoztatáshoz való jog."
    Sajnos ezzel nem sokat lehet elérni.Kizárólag az információáramlást szolgálja az ÜT.
    Nálunk is így van és így nem a főnököktől,hanem az ÜT-on keresztül lehet hallani a hazugságokat.
    Szakszervezetet meg sok helyen nem engednek.
    Egyébként én is egy multinál dolgozok,igaz,én termelésben,de többször is bebizonyosodott,hogy ők fizetnének rendesen az embereknek....aztán itt belépnek a magyar vezetők a képbe és marad az évente,havi 2-4E Ft emelés.
     
  19. #17
    liverpool
    2010.07.29. - 12:38

    Előzmény:
    #16 pedroamigo
    Igen, az EU-ban állandó probléma ez.Ugyan Franciaországot nem ismerem,de úgy olvastam, hogy ott is rengeteg minimálbéres van, akik nyilvánvalóan nem annyit keresnek, mint amennyit a papír mutat.
     
  20. #16
    pedroamigo
    2010.07.29. - 12:14

    Előzmény:
    #15 liverpool
    Ez nehéz kérdés, ugye a munkavállaló kiszolgáltatott helyzetben van, főleg most válság idején. Másrészt ami a hazai vállalkozásoknál dívik - minimálbér zsebből fizetés - tk. egy win-win szitu - ha eltekintünk a nyugdíj kérdésétől - ezért egyik félnek sem érdeke a kavarás. Papíron általában rendben vannak a dolgok, a hatóság azt vizsgálja, és a munkafeltételeket, a képzést. A fizetést viszont nem. Ezt az APEH-al közösen lehetne, szóval nem egyszerű. A túlóra kérdése is bonyolult, mert azért elvárható egy dolgozótól némi rugalmasság, főleg a mai világban. Mindkettő örökzöld téma az EUban is (minimálbér, túlóra) nehéz jól szabályozni.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 35 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés