Pleschinger Gyula, a BKV Zrt. igazgatósági tagja lesz az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója - tudta meg a Heti Válasz Online. Értesülésünket a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztályán is megerősítették.
Mint ismeretes, az Államadósság-kezelő Központ korábbi vezérigazgatóját, Szarvas Ferencet több mint egy hónappal ezelőtt a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának nevezte ki augusztus elesejével Fellegi Tamás fejlesztési miniszter.
Bár Szarvas utódjának személyéről a nemzetgazdasági miniszter jogosult dönteni, Matolcsy György azóta azonban nem nevezte meg hivatalosan a jelöltjét.
A Heti Válasz Online információja szerint viszont Szarvas Ferencet Pleschinger Gyula követi a stratégiai fontosságú Államadósság-kezelő Központ élén. Az értesülésünket pedig a nemzetgazdasági tárca sajtóosztályán is megerősítették.
Ugyan a lehetséges jelöltek közül többen Borbély László Andrást, az ÁKK jelenlegi vezérigazgató-helyettesét tartották a legesélyesebbnek, végül nem ő lett a befutó.
Pleschinger korábban több évig a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyetteseként Ausztriát, Kelet- és Délkelet-Európa régiót képviselte a Nemzetközi Értékpapír-piaci Szövetségben (ISMA), előtte 1991-től majd tíz éven át irányította az OTP brókercégét, az OTP Értékpapír Rt.-t. A Medgyessy-kormány idején tagja volt annak tőkepiaci tanácsadó testületnek is, amely László Csaba akkori pénzügyminiszter munkáját segítette. A szakember megfordult a Budapesti Értéktőzsde, valamint a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, s 2008-ban az Első Agro Hitel Pénzügyi Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségét is betöltötte.
- cikk értékelése /uzlet/pleschinger-az-allamadossag-kezelo-kozpont-elen-31637/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 15
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
Figyelj Feribá, nem kéne neked inkább a magad dolgaival foglalkoznod, azokkal amihez a jelek szerint valójában értesz, tudod, a ház körül munkák, a ganajozás, ilyesmik?!
P.Gy. egy valódi közgazdász-mérnök zseni, ő hozta létre a semmiből és vitte sikerre az OTP Bróker Rt -t, hogy egyéb csudálatos eredményeiről ne is beszéljünk.
A BKV-hoz pedig éppen a botrányok nyomán hívták a minap rendet tenni.
Hogy te hol sunnyogtál 56-ban (P.GY. ha jól számolom, akkor volt vagy 3 éves), és hogyan úsztad meg a hozzád hasonló lumpenproletár csőcselék általi lincselést, az megint egy más dolog, úgy látszik neked is a végére jönnek elő a sötét gondolataid, mint a vén K. Csermanknak, lásd a Nagy Imréről előadott zagyválását ama végső pártgyűlésen.
Vagy most már ez lesz a rend továbbiakban, és az ökör is belebőg majd a koronatanácsba? -
- #2
- Feribá
- 2010.09.03. - 19:31
Máris visszavonom első -és erősen negatív, ámde csak ösztönös reakciómat. A koma ( a cikk címében: a BKV igazgatósági izéje volt. Na, ettől.
Később olvasom, hogy milyen sokféle helyen "fordult meg". Nem tipikus a saját életutam, de én 42 év alatt "csak" két cégnél, munkahelyen fordultam meg.
Mindent vele ! Ö aztán kezelni fogja az államadósságunkat !
Csak röhögök: Baszhatja, ha elszúrja ! Én, -még ha csökken is - túlélem a nyugdíjamból.
Érdekes: 1956 -ban, pld a körúton sunnyogott egy ember, valki ráismert: ÁVH százados !!!
( Tóth). 10 perc múlva lógott !. Bocs, ez valóban nem humánus, ámde az igen, ?????
hogy most a lieróbolsik után a király is - bár ügyesebben, ezt követi ?
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Hogyan lehetne növelni a szervátültetések számát?
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
