Ez lesz a Fidesz-kormány első intézkedése!

Facsinay Kinga
- uzlet@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.05.25. - 13:23
Létrehozás:
2010.03.20. - 11:03
2010.03.20. - 11:03
 

Az új kormány első intézkedéseinek egyike a korrupciós csatornák elzárása kell hogy legyen - véli Járai Zsigmond, a CIG Közép-európai Biztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke. A volt jegybankelnök hiú ábrándnak tartja, hogy Magyarországot a német fellendülés húzhatja ki a kátyúból.

hirdetés
 
- A minap bunkóságot emlegetett a jegybank válságban tanúsított monetáris politikája kapcsán. Mire gondolt?

- A nemzetközi válság kitörésekor, 2008 őszén a magyar szaktárca, a jegybank és a pénzügyi felügyelet nem azt a stratégiát alkalmazta, amire egy civilizált országban szükség lett volna. Önteniük kellett volna a pénzt a gazdaságba, hogy minél kisebb legyen a recesszió, és kevesebb munkahely szűnjön meg. Az amerikai jegybankelnök is azt mondta, hogy ilyen helyzetben két kézzel kell szórni a dollárt. Ezzel mindenütt tisztában voltak - kivéve nálunk.

- Ellenérvként azt szokták felhozni, hogy a korábbi költekezések miatt nálunk nem lett volna miből élénkíteni, hisz épp csőd előtt álltunk.

- De mi 20 milliárd euró hitelt kaptunk a Nemzetközi Valutaalap szervezésében: ezt kellett volna arra használni, hogy stabilizáljuk és újjáalakítsuk a pénzügyi rendszert és a gazdaságot. Ehelyett a gazdaságirányítás egyszerre hajtott végre fiskális és monetáris szigorítást, ami a legrosszabb kombináció volt az ország szempontjából, és tönkretette a gazdaságot. Ami a jegybank szerepét illeti, kényszerből és hozzá nem értésből csak a pénzügyi egyensúly fenntartására összpontosított a gazdasági növekedés ösztönzése helyett. És igen: ezt már bunkóságnak tartom.

- Azt is mondta, hogy fiskális diktatúrára van szükség. Mit értsünk ezen?

- Nem arra gondolok, hogy a pénzügyi szempont az elsődleges. Hanem arra, hogy keményen kell ellenőrizni az állami kiadásokat és behajtani a bevételeket. Azért van szükség fiskális diktatúrára, hogy olcsóbban működhessen az állam, és több pénz maradjon a gazdaságban. Mindezt már máskor is elmondtam, és akkor senki sem akadt ki. A választási kampányban azonban szinte vadásznak az ilyen félmondatokra, mert azokon jól el lehet vitatkozni.

- Már csak azért is, mert Orbán Viktor kijelentette: számít önre a következő kormányban.

- Mindig hangsúlyozom, hogy a magánvéleményemet mondom, de bele kell nyugodnom abba, hogy Orbán Viktor kijelentése óta másképp tekintenek a mondandómra.

- Lesz-e önből újra miniszter vagy jegybankelnök?

- Ha a pártelnök kéri, szívesen segítek - pozíciótól függetlenül - a Fidesz gazdaságpolitikájának kialakításában. A jegybankelnöki szék pedig még hosszú ideig foglalt.

- Sejti már, hogy Bajnai Gordonék milyen örökséget hagynak a következő kormányra?

- Sokkal rosszabbat, mint amilyennek látszik. A kormány nem azokat a házi feladatokat végezte el, amelyeket kellett volna. A költségvetési deficitet csökkentette, de buta és értelmetlen módon. A szerkezetátalakításba nem vágott bele, csak fűnyíróelv-szerűen megnyirbálta a költségeket. Most persze ünnepel a pénzvilág, hogy milyen alacsony a hiány. De a problémák később újratermelődnek, a most megspórolt kiadásokat előbb-utóbb meg kell fizetni.

- Már jó ideje mondogatja, hogy a hiány sokkal magasabb lesz a tervezettnél.

- Akármibe lefogadom, hogy a mutató már a tavaszi kormányalakítás előtt eléri az egész évre tervezett 3,8 százalékos GDP-arányos deficitet. A végső szám még ennél is sokkal nagyobb lesz, mert nem a valóságos gazdasági folyamatokon alapultak a számítások. Bajnaiék csak egyéves távlatban gondolkodtak. Nem a gazdaság állapotának javítására, hanem arra használták a valutaalap pénzét, hogy folytathassák a hozzájuk közel állók gazdagodására irányuló politikájukat. Persze máshol is van korrupció, de ritka, hogy egy szűk csoport ennyire ne legyen tekintettel az ország állapotára.

- Tisztában van a valóságos helyzettel a társadalom?

- Nincs válságtudat az emberekben és a politikusok jó részében. Az IMF-hitel jótékonyan elfedi a krízis mélységét, s amíg a pénz kitart, ellébecolunk. Persze reménykedhetünk, javul annyira a világgazdasági környezet, hogy már nem a szakadék szélén találjuk magunkat újra, csak csúszunk tovább lefelé a lejtőn. De egy nagy lehetőséget már elvesztegettünk: az IMF-pénzből el lehetett volna érni, hogy emelkedő pályára álljunk.

- És miről tud a valutaalap? Hogyan fogja beadni az új kormány nekik, hogy semmi sem az, aminek látszik?

- Ez az egyik fő gond: hogyan lehet menedzselni és kommunikálni az igazság pillanatát. Nagyon úgy fest, hogy az alap és az unió hallgatólagoan tudomásul veszi a Bajnai-kormányzat által rózsaszínűre festett képet. Nem látja, hogy ez beteg gazdaság. Az uniónak beadott konvergenciaprogram, az IMF jelentései mind azon alapulnak, hogy a költségvetés rendben van, a gazdasági növekedés pedig majd jön magától. Ugyan mitől? Attól, hogy az EU-ban, illetve Németországban elindul a fellendülés, és húzza maga után Magyarországot? Tíz éve még hazánk növekedése duplája volt a német gazdaságénak. Az elmúlt nyolc évben elvesztettük versenyképességünket, a német importért már eredményesebben versengenek a szlovákok, csehek, lengyelek.

- Egyesek azt mondják, a Fidesz akar többet költekezni, ezért festi sötétre a képet.

- Az év első hónapjaiban elérhetjük az egész éves hiányt, ami nem a Fidesz sara. Trükkökre, számok kozmetikázására, kiadások elhalasztására számítok. Több száz milliárd forintnyi bomba van beépítve a költségvetésbe, amire akkor derül fény, ha megalakul az új kormány. Komoly tényfeltáró munkát kell majd végezni, és a Magyarországon szokásos kormányváltásoknál nagyobb problémákra fogunk bukkanni. Mindezt rendszeresen elmondjuk a valutaalap képviselőinek, amikor itt járnak. Talán már kezdik érteni a problémát.

 

- Azt rebesgetik, hogy a Fidesz titkos paktumot kötött az IMF-fel.

- A valutaalap rendszeresen egyeztet ellenzéki pártokkal, de megállapodásokat nem köt velük. Az IMF minden jó gazdaságpolitikát támogatni fog. Az új kormány fő feladata, hogy hiteles, a válságból kivezető gazdaságpolitikát mutasson be. Az emberek részéről is meglesz a bizalom, bár a megértés még valamennyire hiányzik. A politika feladata, hogy megszerezze a társadalmi támogatást.

- Melyek legyenek az első intézkedések? Tényleg egy hét alatt csökkentsen adókat az új kabinet?

- Jelképesnek szántam ezt a gondolatot. Az biztos, hogy az elsők között van szükség adócsökkentésre, az adórendszer egyszerűsítésére, az uniós pénzek vállalkozásokhoz való irányítására. A következő kormánynak nem marad más lehetősége, mint hogy megpróbálja valamennyire hatástalanítani az előző kormány által elrejtett bombákat, ugyanakkor el kell indítania a gazdasági szerkezetátalakítást. Utóbbihoz komoly források kellenek: a költségvetésből ki kell húzni a felesleges kiadásokat, intézményeket, a korrupciós tételeket. Annyi marad egy új program beindítására, amennyit elő lehet bányászni az uniós pénzek jobb felhasználása, a bankrendszer aktivizálása és a kiadások megkurtítása révén.

- Utóbbi számos érdeket sérthet.

- Ha a korrupciós csatornákat elzárják, ez azoknak az érdekeit sérti, akik ma e pénzeket kapják. Sok hivatal a kormányhoz közel álló emberek baráti köreivel van megtöltve, nemegyszer kifejezetten ezért jöttek létre. Az ő érdekeik is sérülnek, ha ezeket megszüntetik. A keményebb, tisztességesebb adóbehajtás pedig az adót nem fizetők érdekeit sérti. Mindezt vállalnia kell az új kormánynak.

- Állítólag a hatezer állami intézmény felét meg lehetne szüntetni.

- Szó sincs arról, hogy mindenkit ki kell rúgni. Az első lépés az, hogy a korrupciós kiadásokat, a haveri kör felesleges állásait kell megszüntetni. Át kell tekinteni, hogy a 4-es metró miért kerül olyan sokba. Vagy hogy a BKV-nak vagy a MÁV-nak hová folynak el a pénzei. Ezzel párhuzamosan el kell indítani a bürokrácia egyszerűsítését, hogy ne kelljen napokat, heteket várni egy hivatalos dokumentumra. Sokan, akik ma feleslegesen pecsételnek, jól képzett, tisztességes hivatalnokok. A felszabaduló munkaerőnek értelmes állami feladatokat kell találni. Kedvenc vesszőparipám a szolgáltató, sőt az ezen túllépő állam, amely a lehetőségek megteremtésében segédkezik. Kanadában például az állam segíti a könyvelést, a vállalatalapítást, a diákok elhelyezkedését, a külföldi ösztöndíjak felkutatását. Indiában pedig online rizsfelvásárlási rendszert működtet a kormány.

- Van-e itthon elegendő szellemi tőke az ilyen nagyszabású gazdasági átalakításhoz?


- Emiatt valóban aggódom. Az a benyomásom, hogy nincs elegendő közgazdász ehhez. Túlnyomó többségben vannak azok az iskolák, amelyek nem értik, nem látják vagy el akarják titkolni a valóságos helyzetet.

- Evezzünk más vizekre: tényleg átpártolt a gyengébb forintárfolyam hívei közé, miközben jegybankelnökként az erős forint mellett kardoskodott?

- A monetáris politika hosszú távon semlegesen hat a versenyképességre, de rövid távon a forint leértékelése javíthatja egy ország versenyképességét. Nagy azonban a veszély: ha a lazább monetáris politika nem társul szigorú fiskális politikával, akkor már néhány hónapos távlatban is inflációt emelő hatása van, ami semlegesíti a kedvező hatásokat. Amikor az erős forint, vagyis a szigorú monetáris politika mellett voltam, akkor arra volt szükség. A fiskális kormányzat ugyanis költekező volt, és ha azt laza monetáris politikával társítottuk volna, sokkal nagyobb bajt okozunk.

- Mer konkrét dátumot mondani az euróra?

- Talán jobb, ha nem. Előbb rendbe kell tenni a gazdaságot, s csak utána lehet a bevezetésével foglalkozni. Akkor viszont minél hamarabb be kell lépnünk az eurózónába.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/uzlet/szorni-a-penzt-27957/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
65

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 41 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #41
    tejbetők
    2010.03.23. - 15:23
    Javaslom az önjelőlt Járai úrnak,hogy ha annyíra szeretnének hatalomba kerülni,akkor most
    tegyék rendbe amit 8 éve tartó gyülülkődéssel sikerült tönkre tenni.üdv joszip tot.
     
  2. #40
    latobottyan
    2010.03.22. - 14:03
    Azt maga Járai is mondja, fogalmuk sincs, milyen pénzügyi problémákat hagy maga után az egyébként hazudozó maszop kormány, sőt, még Orbán is azt mondta, lehet, hogy már most Görögország szintjén vagyunk, csak különböző manipulációkkal ezt elfedi a bajnai kormány. Én ezekkel a kijelentésekkel egyetértek. Csak ha valószínűsíthető, hogy így van, akkor igen nagy bunkóságra vall lebunkózni azért valakit, hogy nem öntötte bele a gazdaságba az IMF-től felvett hitelt, hanem tartalékolta arra, hogy fizetőképes maradjon az ország. Bár ezt a hihetetlen méretű válságot ami nálunk van, kétségkívül az utóbbi nyolc év dilettáns kormányzása okozta, a jegybank , most kivételesen jól teszi, hogy tartalékol. Ezt fogja tenni majd a Fidesz kormány is, és nem azért, mert ezt akarja, hanem mert nem tehet majd mást. Matolcsyval értek egyet: legalább 3 év kell az országnak, mire valós növekedési pályára kerülünk. Sajnos. De remélem a maszopnak meg legalább 300 év kell, mire ismét a hatalom közelébe kerülhet. Ez nagyon elqrták, mondjanak bármit is önigazolásul. Takarodjanak!
     
  3. #39
    Csacsap
    2010.03.22. - 12:45

    Előzmény:
    #38 Csacsap
    Nem mondom azt, hogy látnok vagyok! De! 3 perccel megelőztem valószínűsítésemmel a szakmát!
    Erre mondják, átlátszó trükközéssel fog a fidesz operálni!
    Hasonlóan a munkanélküliek számának csökkentésénél! Mert mit is csinált a zorbán kormány? 12 hónapról 9 hónapra csökkentette a regisztrációs időt. Ezzel anélkül, hogy munkát adott volna, munkahelyet hozott volna létre, 25 %-al csökkentette a munkanélküliek számát! Ügyes, ugye!?

    2010. 03. 22. 10:25:00F. Szabó Emese
    Búcsút mondhatunk az adómentes minimálbérnek?
     
  4. #38
    Csacsap
    2010.03.22. - 10:22

    Előzmény:
    #37 vitamin
    Adócsökkentést bevételcsökkenés nélkül nem lehet csak fideszes ésszel végrehajtani. Valószínűsíthető, hogy az adócsökkentés miatti bevételcsökkenés kompenzálását nagy részben a min. bér megadóztatásával fogja pótolni!
    Mert ahhoz nem férhet kétség, a beígért azonnali egyszeri nagyarányú adócsökkentést nem lehet 4 ill. 6 év múlva megvalósítani!
     
  5. #37
    vitamin
    2010.03.22. - 09:37
    A jegybank csak akkor szórhatta volna két kézzel a pénzt, ha tudta volna, hogy a gazdasági visszaesés nem W formájú lesz. Most a gazdaságba pénzt öntő országok rettegnek attól, hogy milyen eszközük marad, ha jön a második lefelé tartó hullám.

    Mennyire lehet lecsökkenteni azt az egészségbiztosítási járulékot, amely már ma is csak 3 %?
    Ami adót lehetne csökkenteni, az az ÁFA, vagy a vállalkozók SZJA-ja (a munkavállalók SZJA ája az adójóváírás miatt amúgy is csekély), ahol a SZJA csökkentés nem hozhat jelentős tételt, az ÁFA viszont igen. Az viszont annyira jelentős tétel, hogy máshonnan a költségvetés nem tudná bepótolni.

    Mennyire örülnének a helyi Önkormányzatok az SZJA csökkentésnek, és mennyire örülnének esetleg a helyi adók csökkentésének? Nekik,ez a két forrásuk van, minden csökkentés az ő büdzséjüket fogja hátrányosan érinteni.

    Ma reggeli hír: Bulgáriában be kell vezetni a luxusadót, az ingatlanadót, növelni kell az ÁFÁ-t, nehogy az ország Görögország sorsára jusson.
    Ugyanezt tervezi Portugália, Spanyolország. A szlovákok és a horvátok is adóemeléseken gondolkodnak, így ha az Orbán elképzelés realizálódna is 6 év múlva, a hazai adók nem sokkal lesznek kisebbek a mainál. (Mivel addigra a többi ország is hozzánk emel........)


     
  6. #36
    egypolgar
    2010.03.21. - 19:04
    "- A minap ¬ bunkóságot ¬ emlegetett a jegybank válságban tanúsított monetáris politikája kapcsán. Mire gondolt? k. Ja'rai mester....
    Értem...és az Ön "áldásos " tevékenysége az mi volt??? és a megszólalásai....???
     
  7. #35
    koronaszep
    2010.03.21. - 14:32

    Előzmény:
    #30 koborkutya
    " Éljenek a NOKIÁS dobozok! "
    Tisztelt Magyar Vizsla, Kedves Horváth Éva !
    Ezen a NOKIA dobozon sokat rágódtam, igaz lehet e így, ebben a formában.
    Miért a BKV-s krapektól kapta Hagyó a zsét vissza, ha igaz ?
    Ha én Hagyó lettem volna, lehet, hogy leszólok a BKV-nak, hogy XY céggel szerződj, X összegben erre v arra, DE a visszaosztást akkor XY cégtől kellene kapnom, hiszen a BKV nyilván banki utalással teljes - felárazott összeggel - fizetett.
    Mi értelme van annak, hogy - NOKIÁS dobozban - visszavigye a pénzt a BKV-hoz XY cég, hogy onnan adják vissza Hagyónak ?
    Semmi.
    Valami nem "gömbölyű" .
     
  8. #34
    balint60
    2010.03.21. - 14:29

    Előzmény:
    #30 koborkutya
    Kedves Koborkutya,

    az agyatlanul fikázós, nokia-dobozos, több felkiáltó és kérdőjeles hozzászólását nem tudom és immár nem is akarom követni.

    Kérem, keressen magának olyan fórumtársakat, akikkel bizonyosan nem keveredik "vitába", mert ők is "angyalok-tévedhetetlenek-feddhetetlenek-hazafiak stb" kontra "sátánok-tudatos kártevők-gazemberek-hazaárulók stb" -gondolatilag bizonyára nagyon kényelmes- szemüveggel tekintenek az országra.

    Üdvözli, Bálint
     
  9. #33
    koronaszep
    2010.03.21. - 11:27

    Előzmény:
    #13 balint60
    " Járainak egy erőssége van karakteres és elvi alapokon nyugvó nyilatkozatait illetően, a kivételes alkalmazkodó készség: "bele kell nyugodnom abba, hogy Orbán Viktor kijelentése óta másképp tekintenek a mondandómra"."
    Tisztelt Bálint !
    Azt hiszem, elegánsan a lényegre tapintott .
    Tulajdonképpen ettől kezdve, kár elemezgetni Járait, kár bármiféle vezérfonalra felfűzni - de legalábbis megpróbálni - mondandóját .
    üdv: Szepi
     
  10. #32
    outsider1
    2010.03.21. - 09:41

    Előzmény:
    #28 koborkutya
    Kedves Koborkutya!

    Azt írja: "Mindig elképedve nézem a beírásokat azoktól, akik kikérik maguknak a lekomcsizást"

    Bár a kérdést nem nekem szegezte, de mivel kb egy hete váltottunk néhány "hozzászólást" ebben a témában is, utalva a korábbiakra, kiegészíteném mondandómat. Azt hiszem az a baj, hogy nemcsak a baloldal, de a jobboldal is "megspórolta" magának azt az erőfeszítést, hogy pontosan megfogalmazza saját értékeit. A fő hívószó, az antikommunizmus. Persze nem minden "komcsi" utálatos, a jobboldali mitológia imádja a "tékozló fiú megtért" című történetet. (ld.: Csintalan, akiből már-már "ikon" lett a jobboldalon).

    Az a baj, hogy a nagy kommunistázásban lassan-lassan már a "békés rendszerváltás" körül korábban még meglévő konszenzus is megkérdőjeleződik, így viszont rendkívül nehéz lesz bárkinek is építkeznie, hiszen mára lassan többségbe kerülnek a társadalomban a "rendszertagadók". De a rendszertagadás sem valamiféle új értékrenden alapul, csak puszta hőbörgésen. Nagy árat fogunk még fizetni azért, hogy kizárólag az érzelmi, protest politizálás érvényesül a mai magyar közéletben.

    Mítoszépítésben rendkívül sikeres volt a Fidesz, de hogy ez mennyire lesz elég a jó kormányzáshoz, nem tudom. Annyi biztos, torz alapokra nem lehet építkezni, márpedig én elég ingatagnak látom a teljes politikai osztály eddigi teljesítményét.

    Üdvözlettel:
    Outsider
     
  11. #31
    kankangyal
    2010.03.21. - 09:15
    Az első intézkedés?
    Megkeresni az el nem osztott vagyonokat, s azokat mielőbb szétosztani maguk között.
     
  12. #30
    koborkutya
    2010.03.21. - 08:47

    Előzmény:
    #29 balint60
    Kedves balint60!

    8) Nem állította valóban, hogy a Horn kormány idején alacsonyabbak lettek volna a kamatok, viszont én sem egy ilyen állítással vádolom!!!
    Ellenben minden kijelentésével - ugyan mások elemzései mögé bújva, valószínű a tiszta és önálló gondolkodást hangoztatva - azt állítja, hogy Járai alatt szükségtelen volt az árfolyamstabilitásra vonatkozó törvényi előírások betartása és ennek következményeként szükségtelenül magas volt a jegybanki alapkamat és tódultak az emberek a hitelekért.

    (Így fogalmazott: "8.) hanem a forint megerősítéséről szóltam, amit a szükségtelenül magas jegybanki alapkamat, nem pedig gazdasági reálteljesítménye eredményezett.)

    Így aztán ismét ott tartunk, hogy rendszeréből kivadászott mondatokba, történésekbe belekapaszkodva revolverez Fideszes történéseket és ha ténylegesen működne az önálló gondolkodás, rájönne, hogy a közgazdászok, akikre hivatkozik, megvásárolt hülye gazemberek, akik ilyen - olyan intézmények neve mögül ontják az észt, ellenben volt rá 45 + 4 + 8 évük, hogy valamit meg is csillantsanak abból a fene nagy tudásból és jóindulatból. Evvel szemben egy 1998 - 2002 + Járai két évét fikázzák agyatlanul ezerrel és minden bajnak a forrását ebben az időszakban jelölik meg!

    Normálisak? Vagy igen, vagy nem. Viszont ha normálisak, akkor, amit csinálnak az gazemberség!

    Tessék válasszon!

    Egyébiránt pedig jó gazdaságpolitikával - tudja, avval, amelyikkel a fejlett nyugat rendezi ügyeit és csakis evvel(!) kell kezelni a gazdaságot akkor, ha elegendő pénz áll rendelkezésre a hitelfelvételhez, mert tudniillik egy gazdaságot, ha résztvevői kezdetben tőkehiányosak, de kellő ambícióval és szakértelemmel és ötlettel és motivációval rendelkeznek, akkor csak a hitel segítségével tudják a felsorolt értékeket a gazdaság motorjaként kihasználni!

    Mi is volt ebben az országban az elmúlt 8 évben bálint60? Daloljon kérem! Csak a NOKIÁS dobozok rohangáltak észtvesztő iramban - de ezekből is csak egy bukott most ki, az sem a Fidesz érdeme, hanem egymással számolnak le a komcsik!

    1) Gyurcsányi példát egyáltalán nem azért hoztam fel, hogy az állítólagos szalonképtelen dumára igazolást adjak, hanem a HITELESSÉG kérdésére próbáltam rávilágítani: hiteltelen, aki olyasmiről papol, amit ugyanakkor sajátjaitól elfogad.

    Itt most nem arra az álságos farizeus elismerésre gondolok, melyszerint persze Önnek sem tatszik Gyurcsány dumája, hanem arra, hogy ennek látszódnia is kellene! Például avval, hogy elküldik ezt az embert oda, ahová való!

    2) Görögországgal kapcsolatban eddig is világos volt minden szava, én pedig azokat a világos szavakat kritizáltam és próbálok rámutatni arra a valótlanságra, ami a világos szavakból kijön:

    Görögország nem abban a helyzetben van, mi voltunk 2008-ban, mert Görögországban nem bagatellizálta a hatalom a válságot most sem, nalunk pedig igen! Görögországban nem hazudták azt most, hogy csak biztonsági tartaléknak szerződnek/nem szerződnek az IMF-el, hanem azt mondják nem akarják magukat megnyomorítani egy éltre! Magyarországon azok mondták azt, hogy épp az utolsó pillanatban jött az IMF hitel, akik előzőleg azt mondták, hogy nincs is válság! Görögországban semmi ilyesmi nem történt, mégis egy pillanat alatt állt a bál!
    Miért is? Mert nem megvezetett agymosott hülyékből áll az ország, akiktől 45 + 4+ 8 ellopott év után lehet még egy kis türelmet kérni!

    Ez nem tűnik felmagának balint60???????????????????

    4) Ha korrekt, akkor ideírja, mi volt a Fidesz kifogása, az állítólagos utsó pillanatban történt visszalépésre! Ha venné egyszer a fáradságot és böngészna parlamenti jegyzőkönyveket láthatná, hogy a szocialisták agya semmi másra nem járt, mint a nomenklatúra továbbépítésével, a bebetonozással és a klientúra keresztfüggőségeinek kiépítésével (más pártok embereinek zsarolhatóvé tételével) az állami pénzek lenyúlásán!

    Éljenek a NOKIÁS dobozok!
     
  13. #29
    balint60
    2010.03.20. - 23:43

    Előzmény:
    #28 koborkutya
    Kedves Koborkutya,

    egy fantasztikus Lear-király előadást láttam a Nemzetiben, s hazatérve most futottam át a kommenteket.

    Mondandója az ismétléstől nem lesz meggyőzőbb (ld még Lendvai Ildikó esetét a gázáremeléssel).
    Hozzászólása bevezetőjében jól elvitázgat önmagával: ehhez nem tudok hozzátenni.

    8.) (az Ön sorrendjét követve) nem állítottam, hogy a Horn-kormány idején alacsonyabbak lettek volna a kamatok. Azon pénzügyi szakértők véleményéhez csatlakozom, akik szerint Járai doktriner módon értelmezve az MNB feladatát, a gazdaság teljesítményével nem összhangban lévő kamatpolitikájával mesterségesen erősítette a forintot annak minden káros következményével, így a lakossági devizahitelek megnövekedésével együtt. Ez zömmel az Orbán kormány utáni időszakban történt, azaz nem állítottam, hogy ez az Orbán-kormány alatt történt.

    1.) még Gyurcsány példája sem ad igazolás a "bunkózásra". Greensbergnek oroszlánrésze volt a pénzügyi válság előidézésében, ám sehol nem olvastam egyetlen szakmai értékelést sem, amiben őt hasonlóan minősítették volna. Ez egyszerűen gyerekszoba, ill. annak hiányának kérdése.

    2.) Görögország MOST van abban a helyzetben, amiben mi voltunk 2008. őszén. MOST nem mondja senki sem Görögországban, sem az EU-ban, sem sehol, hogy a görög válság megoldása a az állami költségnövelés lenne.
    Remélem, így világosabb a hasonlat.

    3.) fiskális diktatúrán Járai -nyilatkozata szerint- az állami kiadások ellenőrzésé és a bevételek behajtását érti, ami szerintem az állam normális működése, amihez nem kell semmilyen "diktatúra".

    4.) csak két példa: az önkormányzati rendszeren belüli régiók (közigazgatási hivatalok) kialakításáról a Fidesz nem kívánt még konzultálni sem. A párt és kampányfinanszírozás kérdésében az Eötvös Károly Intézet munkája alapján már csak a pont hiányzott az "i" betűn, amikor a Fidesz visszalépett.

    Üdvözli, Bálint
     
  14. #28
    koborkutya
    2010.03.20. - 21:50

    Előzmény:
    #24 balint60
    Kedves balint60!

    Mindig elképedve nézem a beírásokat azoktól, akik kikérik maguknak a lekomcsizást. Ennél már csak az csal mosolynál szélesebb vigyort a képemre, amikor a lekomcsizottak azonnal készek is a lekomcsizó minősítésével a komcsi egyenriposzttal, olyan módon, mintha azok egy az egyben azonosulnának a Fidesz véleményével.

    Pedig, hááát van itt néhány buktató a gondolatmenetben. Az első mindjárt az, hogy egyesek miért kapják meg a komcsi jelzőt? Azért, mert papagájként, szószerint ismétlik a komcsik által betanított egyenszöveget, amely egyenszövegben írmagja sincsen az ön által említett saját józan észnek és legfőképpen az önálló kritikus véleménynek!

    Erre - amit írok - a betanított komcsi egyenválasz az lenne, hogy mi - Fideszpártiak - vagyunk a betanított szajkók, ami ugyebár így 1:1-es állásnak tűnik, mégis fényévnyi a különbség közöttünk. Miért is? Azért, mert a mi okfejtéseink a tényadatokon és a logikán alapulnak, az un. komcsiké, pedig vagy a nyílt hazugságon, de gyakrabban csúsztatáson és a defektes érzelmeken - nos hát ez volt a komcsik taktikája anno is és most is, s ettől látszódnak a lekomcsizottak komcsinak!

    Nézzük a hazugságokat:

    8) Járaiék alatt a Horn kormányhoz képest csökkentek a kamatok, növekedett a GDP, tartósan alacsony árfolyamon volt az EUR és nem az Orbán kormány juttatta nyakló nélkül az embereket olcsó hitelhez, hanem az utánuk következő komcsi kormányok!

    1) Arra, hogy ki milyen szint felett, milyen szavakat használ, szeretném emlékeztetni az egyik legmagasabb szintig eljutott fószer nevére: Gyurcsány!

    2) Járai nem azt mondja, hogy most kell szórni a pénzt, hanem azt mondta, hogy a válság elején kellett volna, amikor a Bajnai - Kóka - Veres - Gyurcsány kvártett elhazudta a válságot és a csak tartalékként aposztrofált IMF szerződésről/nem szerződésről papolt, no, akkor kellet volna azt a pénzt beönteni a gazdaságba, mint tették azt máshol is! Szó sem volt itt még a görögökről!!!!!

    3) A Fiskális diktatúra alatt értendőket Járai a cikkben az ön szájába rágja, ön mégis azt hazudja, hogy az a Grósz féle izére hajaz... Ki az a Grósz? (költői kérdés volt!!!!)

    4) Szálljon le végre erről a komcsi egyenhazugságról, hogy a Fidesz minden átalakításnak keresztbe tett! A Fidesz semmilyen épelméjű az ország előmenetele szempontjából előnyös átalakításnak nem állt ellen, mert ilyen szándéka nem volt a komcsiknak. Csak a lopás, csak a nomenklatúra helyzetbe hozása, lámpással kell keresni az olyan komcsi húzást, amely önzetlenül az ország érdekét szolgálta. ENNEK NAGYON HELYESEN ELLENÁLLT A FIDESZ!

    A többit hagyom is a fenébe, csak hányom a falra a borsót...
     
  15. #27
    koborkutya
    2010.03.20. - 21:50

    Előzmény:
    #25 Trambulin
    Hehe... józan paraszti észre hivatkozva nem veszed észre, hogy mára az a pénz, az a hitel, amit a válság kezdetén Járai a gazdaságba pumpált volna, mára ugyanúgy felszívódott, mintha akkor beöntötték volna!

    Ez nem tűnik fel, józan paraszti ész????

     
  16. #26
    koborkutya
    2010.03.20. - 21:38

    Előzmény:
    #24 balint60
    Kedves balint60!

    Mindig elképedve nézem a beírásokat azoktól, akik kikérik maguknak a lekomcsizást. Ennél már csak az csal mosolynál szélesebb vigyort a képemre, amikor a lekomcsizottak azonnal készek is a lekomcsizó minősítésével a komcsi egyenriposzttal, olyan módon, mintha azok egy az egyben azonosulnának a Fidesz véleményével.

    Pedig, hááát van itt néhány buktató a gondolatmenetben. Az első mindjárt az, hogy egyesek miért kapják meg a komcsi jelzőt? Azért, mert papagájként, szószerint ismétlik a komcsik által betanított egyenszöveget, amely egyenszövegben írmagja sincsen az ön által említett saját józan észnek és legfőképpen az önálló kritikus véleménynek!

    Erre - amit írok - a betanított komcsi egyenválasz az lenne, hogy mi - Fideszpártiak - vagyunk a betanított szajkók, ami ugyebár így 1:1-es állásnak tűnik, mégis fényévnyi a különbség közöttünk. Miért is? Azért, mert a mi okfejtéseink a tényadatokon és a logikán alapulnak, az un. komcsiké, pedig vagy a nyílt hazugságon, de gyakrabban csúsztatáson és a defektes érzelmeken - nos hát ez volt a komcsik taktikája anno is és most is, s ettől látszódnak a lekomcsizottak komcsinak!

    Nézzük a hazugságokat:

    8) Járaiék alatt a Horn kormányhoz képest csökkentek a kamatok, növekedett a GDP, tartósan alacsony árfolyamon volt az EUR és nem az Orbán kormány juttatta nyakló nélkül az embereket olcsó hitelhez, hanem az utánuk következő komcsi kormányok!

    1) Arra, hogy ki milyen szint felett, milyen szavakat használ, szeretném emlékeztetni az egyik legmagasabb szintig eljutott fószer nevére: Gyurcsány!

    2) Járai nem azt mondja, hogy most kell szórni a pénzt, hanem azt mondta, hogy a válság elején kellett volna, amikor a Bajnai - Kóka - Veres - Gyurcsány kvártett elhazudta a válságot és a csak tartalékként aposztrofált IMF szerződésről/nem szerződésről papolt, no, akkor kellet volna azt a pénzt beönteni a gazdaságba, mint tették azt máshol is! Szó sem volt itt még a görögökről!!!!!

    3) A Fiskális diktatúra alatt értendőket Járai a cikkben az ön szájába rágja, ön mégis azt hazudja, hogy az a Grósz féle izére hajaz... Ki az a Grósz? (költői kérdés volt!!!!)

    4) Szálljon le végre erről a komcsi egyenhazugságról, hogy a Fidesz minden átalakításnak keresztbe tett! A Fidesz semmilyen épelméjű az ország előmenetele szempontjából előnyös átalakításnak nem állt ellen, mert ilyen szándéka nem volt a komcsiknak. Csak a lopás, csak a nomenklatúra helyzetbe hozása, lámpással kell keresni az olyan komcsi húzást, amely önzetlenül az ország érdekét szolgálta. ENNEK NAGYON HELYESEN ELLENÁLLT A FIDESZ!

    A többit hagyom is a fenébe, csak hányom a falra a borsót...
     
  17. #25
    Trambulin
    2010.03.20. - 16:15
    Két kézzel önteni a pénzt de jó lett volna, persze hitelből! Most nekünk is lenne 14-15 % vagy még több hiányunk és kezdhetnénk az utóbbi 4 évet elölről! Nem vagyok közgazdász, de a józan paraszti ész a bajban nem a kétkezi pénzöntést diktálja. Úgy hogy Járai helyett továbbra is abban hiszek, amit generációk sokasága tartott, tart jónak. Dolgozz tisztességgel és élj szerény belátással. Ami meg megmarad tedd el szűkösebb időkre vagy vegyél új szerszámot a régi helyett. Ennyire egyszerű.
    A többi tévút.
     
  18. #24
    balint60
    2010.03.20. - 15:59

    Előzmény:
    #20 Professzor
    Kedves Professzor,

    1.) nem emlékezem arra, hogy Áder Jánosként mellettem állt volna a választások során kitudandó szavazatomat. Egyébként nem tudtam, hogy az egyik oldal alpári stílusa felmentést ad a másiknak is, vagy egyenesen etalonná emeli azt.
    2.) én is. Görög és Magyarország esete analóg: egyik sem engedheti meg magának a Járai által hiányolt
    "két kézzel szórni a dollárt" válságkezelést. Ugyanis mindkettőt az (is) juttatta a válságba, hogy azt MEGELŐZŐEN "szórták két kézzel a dollárt".
    3.) egy konzervatív ember, különösen bankár, kerülje a túlzó hasonlatokat. Igy még a mentegetőzést is megelőzheti.
    4.) szerkezetátalakítási egyeztetéseket sem volt hajlandó folytatni a Fidesz. Gyurcsány (sikertelen) leamortizálása -úgy tűnik- prioritást élvezett.
    5-6.) köszönöm szépen.
    7.) ez a dilemma hamarosan eldől: véleményem szerint az önkormányzatok és kórházak eladósodottsága, a kormány garanciavállalásai, nagyvállalatok konszolidálása stb, azaz ismert és a mindenkori kormányok döntésétől függő elszámolású ügyeken túlmenően legfeljebb csontocskákra lehet számítani.
    8.) nem a forintárfolyam elszállásáról, hanem a forint megerősítéséről szóltam, amit a szükségtelenül magas jegybanki alapkamat, nem pedig gazdasági reálteljesítménye eredményezett.
    9.) egyetértek.

    Kedves Professzor,

    tavaly szeptember közepe óta vagyok jelen ezen a fórumon. Még mindig meglep az a magabiztosság, amivel lekomcsizzák és lelibsizik mindazokat, akik nem azonosulnak az éppen aktuális Fidesz véleménnyel és merészelnek józan eszükre támaszkodva önálló és kritikus véleményt is megfogalmazni.
    2002. óta épp' eleget toleráltam OV polgári körös elkóborlása, az '"egy a zászló" és társai következményeiből.
    Ma már nincs szükség ilyen mértékű lojalitásra, viszont úgy látom, egyre nagyobb szükség van szuverén polgári gondolkodásra és véleményre.

    Üdvözli, Bálint
     
  19. #23
    outsider1
    2010.03.20. - 15:46

    Előzmény:
    #20 Professzor
    Elnézést, de nem bírom ki, hogy ne szóljak bele.

    Kedves professzor, ha egy kicsit is követi az itteni fórumot, pontosan tudhatja, hogy erős csúsztatás az az állítása Bálinttal kapcsolatban, hogy idézem: "...csak nektek, szociknak... "

    Már tegnap is alig tudtam szó nélkül megállni (most pótolom), mikor az egyik fórumtársunk - bár feltételes módban - de megengedett magának egy "ávózós" megjegyzést Bálinttal kapcsolatban.

    Tudom, hogy senki nem szorul rá az én segítségemre, nem is azért írok. Egyszerűen felháborítónak tartom ezeket a megjegyzéseket.
     
  20. #22
    DonKing
    2010.03.20. - 15:42
    Nem tudom mi olyan nagy baj ezzel az interjúval. Annyiban mindenképp pozitív ,hogy nem sorolja fel a szokásos jobbos populista baromságokat: Bankok megregulázása, Multik hazazavarása, Az állam teremtsen munkahelyeket ésatöbbi.... Elég józanul felkészít arra ,hogy a Fidesz egy zombit fog átvenni. Abban igaza van ,hogy mondjuk egy roncsautó prémiummal a válság alatt mindenki jól járt volna, Németországban is óriási sikere volt. De ezek képtelenek voltak még erre is. Ami nem tetszik ,hogy itt reljes felelöség áttolás megy és nem igaz ,hogy kívüllröl nem tudja kb mikorra lehet euronk.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 41 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés