Miképpen lehet történelmi felekezet a Hit Gyülekezete vagy a Jehova Tanúi, és befellegezhet-e a szcientológusoknak? Az egyház-alapítási törvény szigorítása előtt ilyen kérdésekről faggattuk Szászfalvi László egyházügyi államtitkárt.
- A jövőben a százéves magyarországi honosságot vagy 25 ezer főt felmutató egyházak érdemelhetik ki a történelmi jelzőt. A száz évet még csak értem, de miért pont 25 ezer fő?
- A koncepció tervezeténél tartunk. Az európai példák és az elmúlt húsz év hazai gyakorlata alapján az eddigi szabályozást - mely szerint száz ember felekezetet hozhat létre - felül kell vizsgálni. Ausztriában 16 ezer, Szlovákiában 20 ezer, Romániában 22 ezer fő alapíthat egyházat. Nálunk a 25 ezres határ lehet alkalmas arra, hogy gátat vessünk a "bizniszegyházak" burjánzásának, anélkül, hogy a túlzott szigorral átesnénk a ló túlsó oldalára.
- Hogyan kell igazolni a 25 ezer főt?
- Tekinthetjük kiindulópontnak a népszámlálás adatait, az egyszázalékos adófelajánlók bizonyos szorzóval megtöbbszörözött számát, és/vagy az egyházak regisztrációjakor - az adatvédelmi szempontok figyelembevételével - kell benyújtani a névsort.
- A népszámlálás vallási kérdéseire nem kötelező válaszolni, sőt több egyház 2001-ben felszólította híveit, ne valljanak színt. A Hit Gyülekezetének például kétezres tagság jött ki, pedig létszámuk több tízezer fő.
- Mindegyik alternatívának lehetnek hátrányai; meg kell hallgatnunk valamennyi véleményt, és azok alapján kialakítani a legjobb megoldást.
- Mely egyházakkal egyeztetnek a törvényről?
- Azzal a 40-45 közösséggel, amely mára jelentős társadalmi befolyásra tett szert hazánkban, s hitéleti, kulturális, szociális tevékenysége elvitathatatlan. Úgy vélem, a három kategória - történelmi, illetve elismert egyházak, valamint (vallási) egyesületek - valamelyikébe minden hiteles vallási közösség belefér. Akik pedig ettől eltérő célokra szövetkeztek, azoknak a véleménye sem annyira fontos, mint az előzőeké.
- Ha egy egyház eleget tesz a százéves honosság és/vagy 25 ezer fős feltételnek, országos szervezete van, hitéleti, oktatási, szociális tevékenysége vitathatatlan, akkor történelmi lesz?
- Várhatóan igen.
- Akkor a Hit Gyülekezete mellett a 2001-es népszámláláson bő 22 ezer tagot felmutató Jehova Tanúi is történelmi egyház lehet.
- Tudom, hogy az említett közösségek megítélése ellentmondásos. Ám ha például a Hit Gyülekezetét nézzük, azt látjuk, hogy kifejezetten vallási, hitéleti tevékenységet folytatnak. Ugyanakkor még nincs végleges döntés a terminológiában: a történelmi egyház alternatívájaként felmerült a hagyományos egyház, illetve a vallási közösség megnevezés is. Előtérbe kerülhet az a szempont is, hogy a történelmi egyházzá váláshoz nemcsak formális feltételeknek kelljen megfelelni, hanem olyan egyháznak kell lenni, amely a történelmünkhöz és kultúránkhoz hosszú időn át jelentősen hozzájárult.
- A Jehova Tanúit 1993-ban a parlament destruktív szektának minősítette, a Hit Gyülekezete pedig eddig minden volt, csak bevett felekezet nem. Miért nem elég, ha ők a második kategóriába kerülnek?
- Szerintem a második kategória mindkét esetben megfelelő keretet jelentene. De egyelőre nem a számolgatással foglalkozunk, hanem olyan objektív feltételeket szeretnénk kidolgozni, amelyek európai módon biztosítják a vallásszabadságot. Felmerült egyébként az is, hogy minden parlamenti ciklusban egyszer az Országgyűlés vizsgálja felül az egyházak listáját, és döntsön az új felekezetek regisztrálásáról.
- A szcientológusok ön szerint bekerülhetnek valamelyik kategóriába?
- Ha valaki az új törvénynek megfelel, akkor benn lesz valamelyik kategóriában. Ha nem felel meg, akkor nem lesz benne. Amennyiben pedig valamelyik egyházzal kapcsolatban visszaélés merül fel, erre az esetre a jogszabályban lesznek kitételek, amelyek az ügyészséget konkrét intézkedésre hatalmazzák fel.
- A nemzetbiztonsági szervekkel konzultálnak? Ők évről évre felhívják a figyelmet egy egyház - sejtések szerint a szcientológia - veszélyeire.- Minden minisztérium részt vesz a törvényjavaslat közigazgatási egyeztetésén, és érvényesíteni fogja a tapasztalatait.
- Kiszámolták már, hogy a "bizniszegyházak" hány százmillió forintra tettek szert a költségvetésből?
- Csak az egyszázalékos adófelajánlások kiegészítésével évente több mint százmillió forintra. Minden más támogatással együtt ez az összeg az elmúlt húsz évben több milliárd forintot tett ki.
- A törvény nagy kihívása, hogy mindenkit beengedjen a kategóriák egyikébe, aki oda való, de mindenkit kizárjon, akinek nincs ott keresnivalója.
- Így van. Ezért a parlament jegyzéket fog elfogadni a történelmi és esetleg az elismert egyházakról is. Őket a Fővárosi Bíróság külön kérés nélkül regisztrálja, mindenki másnak magának kell kezdeményeznie a bejegyzést. A kérelmekről a bíróság szakértők bevonásával dönt. Az is fontos, hogy levédjük a felekezetek nevét, jelképeit és bizonyos hitelveit. Sokan ugyanis már attól vallásalapítónak tekintik magukat, hogy az internetről teológiai tanokat lopkodnak össze, és más felekezetek ruházatához a megtévesztésig hasonló öltözetben járnak-kelnek.
- Mi a helyzet az olyan - az intézményfenntartó egyházaknak járó állami támogatásért felekezetet alapító - társulatokkal, mint a buddhista köntösben mutatkozó cigány érdekvédő Dzsai Bhím Közösség?
- A cigány érdekvédőknek megvan a helyük a civilszervezetek között, de rossz ajtón kopogtatnak, ha az egyházi törvény hatálya alá szeretnének tartozni. Egyébként figyelemre méltó néhány uniósállam gyakorlata, hogy egy vallás képviseletében egyetlen szervezetet jegyez be a bíróság. Ez nyilván nem a több felekezetre tagolódó keresztyénségre, hanem az iszlámra, a buddhistákra és egyéb keleti vallásokra vonatkozik.
- Azért csak óvatosan, hiszen így a Mazsihisz mellett nem lehetne bejegyezni a Köves Slomó-féle Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget sem. Meg aztán, más keleti vallásoknak is több legitim szárnya van.
- Ez nyilvánvaló. Csak azt akartam jelezni, hogy mindent mérlegelünk, amikor le akarjuk zárni a kiskapukat.
- Az ördög persze itt is a részletekben rejlik. Nemcsak az fontos, ki melyik kategóriába kerül, hanem hogy az egyes csoportokhoz milyen jogokat és támogatásokat rendelnek.
- Ez a következő lépés, de először legyen meg az új törvény. Annyi viszont bizonyosnak látszik, hogy a történelmi és elismert egyházak állami támogatásában nem várható radikális különbség.
- Ha igaz, a törvény előszobája az egyházak állami támogatástól független gazdálkodását megteremtő jogszabálynak. Ennek jegyében tényleg megszűnhet az egyszázalékos adófelajánlás?- Az állam és a felekezetek elválasztását és együttműködésének alapjait az új alkotmány határozza meg; erre épül az új egyházi törvény, s utána készítjük el a felekezetek önálló gazdálkodását megteremtő jogszabályokat. Az egyszázalékos rendszert, az egyházi közfeladat-ellátó intézmények támogatását és a kártalanítást kell átgondolni. Az elsőről valószínűleg törvénymódosítást kezdeményezünk, a másodikat az egész iskolarendszert átalakító új közoktatási törvény fogja érinteni, az 1991-ben kezdődött kártalanítás pedig idén zárul le. A korabeli törvény azonban részleges és funkcióhoz kötött kártalanításról beszél - az pedig politikai döntés kérdése, hogy ezt a folyamatot folytatjuk, illetve kiterjesztjük-e.
- Ezen csak nem azt érti, hogy a felekezetek visszakaphatják a földbirtokaikat, erdőiket, bérházaikat?
- A kárpótlás újabb fejezetéről még nincs politikai döntés; mindenesetre én ma már nem látok lehetőséget a természetbeni kárpótlásra. De el tudom képzelni, hogy a korábbi földek és ingatlanok után az állam pénzbeli járadékot fizethetne a felekezeteknek, s ezzel teremtené meg az érintett egyházak önálló, stabil gazdálkodásának alapjait.
- cikk értékelése /uzlet/tilt-tur-tamogat-36969/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 27
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #31
- Babatündér
- 2011.05.07. - 17:42
A kommunizmus is egy vallás.
Egy az egyben leutánozták a középkori katolicizmus szervezeti felépítését és módszereit. -
- #30
- Obulus
- 2011.05.07. - 13:03
Előzmény:
#24 szacsmo
"Győr – Beviszi az egyetemekre a politikát a KDNP, ahol agitációt fejtenek ki és a pártba való belépésre szólítanak fel. Győrben Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető előadásán az egyetem kötelezővé tette egyes szakok hallgatói számára a részvételt. Az egyház és az állam szétválasztása jegyében Harrach fejtágítóján részt vett az egyetem dékánja és a győri katolikus egyházmegye két papja is. A végén felszólították a diákokat, hogy minél többen lépjenek be a Kereszténydemokrata Néppártba. A rendszerváltáskor a Fidesz volt az egyik szószólója annak, hogy munkahelyekről és az iskolákból tiltsák ki a pártokat. Az MSZMP-t most felváltja a KDNP."
Biztos helyesli ezt a dolgot is, ugye?
-
- #29
- Zokni
- 2011.05.06. - 23:30
Előzmény:
#26 szalerim
Kedves Szalerim!
Nem tudom, mit akar az ATV-vel mondani: ismert, hogy valamilyen kapcsolata van a hitesekkel, ez ÖNMAGÁBAN semmilyen lenyúlást nem jelent. Vagy akkor a Hírtévé tulajdonosai Ön szerint hasonló "leleplezésre" számíthatnak?
A "történelmi egyház" csak egy kifejezés, önmagában semmilyen pozitív tartalmat nem hordoz. Legalábbis abban az értelemben, hogy nagyobb állami támogatás járna neki - a tagságához, s a jelentőségéhez képest. -
- #28
- Zokni
- 2011.05.06. - 23:24
Előzmény:
#25 szacsmo
Kedves Szacsmo!
"...Ha netán hányni kegyeskedne, attól egyenesen boldog lennék..." .- írja.
Hát Önnek tényleg nem kell sok, hogy jól érezze magát... -
Kedves bal,vagy jobb zokni? Csak annyit meséljen már el,hogy mitől történelmi ez a gyülekezeti had? A Német Sándor a prófétájuk? Egy kis embereket kizsákmányoló banda,ahol most derült fény 2 milliárd lenyúlására,mivel az ATV az ők televíziójuk.Lesznek még itt meglepetések zokni úr,csak győzze kivárni!
-
- #24
- szacsmo
- 2011.05.06. - 14:20
Előzmény:
#0 g.zsolti
Nem értek Önnel egyet az itt Ön által leírt "dolgok" többségében, és szerencsére nem ért Önnel egyet ezekben a dolgokban a Fidesz-KDNP kormány "ezzel az üggyel" foglalkozó politikai funkcionáriusainak döntő, véleményformáló többsége sem-Dr.Semjén, Szászfalvi, Dr.Balog Zoltán és maga Dr.Orbán Viktor.
szacsmo -
- #23
- imperative
- 2011.05.06. - 13:12
Előzmény:
#12 ritakamélia
Egy degenerált, fülrázós bagázs.
Az egész egy profithajhász cirkusz! -
- #22
- Zokni
- 2011.05.06. - 12:56
Előzmény:
#21 szalerim
Kedves Szalerim!
Fordítva ül a lovon, és hátrafele próbálja hajtjani....
A nagy egyházak (legfőképpen a katolikus és református) szorítaná ki a szuszt minden, alternatív vallásgyakorlást kínáló szervezetből. Venné el a pénzt, az érvényesülést, a megszólalási lehetőséget, és így az üdvösséget is...
És most Ön állítaná be az ez ellen folyó küzdelmet is, mintha csak a pénzre hajtanának. Miért, a mostani szándékok szerint, nem éppen a nevezett egyházak - híveik számán, áldozat-vállalásán és érdemén, hasznosságán messze TÚL - kívánnnának nagyobb szeletet a közösből?
Ne röhögtessen: az adóssághoz való hozzájárulás egyetlen értelme tényleg csak az lehet, hogy erkölcsileg valahogy kimossák azt a pénzt... (Meg, hogy jelezzék a pozitív hozzáállásukat a hatalomhoz... Undorító...) -
- #21
- szalerim
- 2011.05.06. - 12:39
Előzmény:
#12 ritakamélia
Nyomul ez mindenütt! Amerikából hozták ide ezt az eszmét,úgy,mint a többi bomlasztó magukat egyháznak nevező csoportosulás. A pénzről szól az egész ténykedésük.Emlékszem amikor a parlamentben a Kósáné Kovács Magda felszólalt,hogy miért nem támogatják a hit gyülekezetét .Az ATV csatorna az övék.Sok magyarról le szedték már ezek a bőrt. Kíváncsian várom,mekkora összeggel szállnak be az államadósság csökkentése érdekében? Vagy ez is egy MSZP-s pénzmosoda? -
- #19
- szacsmo
- 2011.05.06. - 10:46
Előzmény:
#17 atelekovacs
Ha van (de inkább "volt" vagy "akadt") --esetleg--egy(!) drága autóval járó püspök, vagy egyefene kettő, attól még nem dúsgazdag a Római Katolikus Egyház!
Ha a magyar futballválogatott netán-tán neagyjisten egyszer megveri (megverNÉ!) a brazilokat vagy a spanyolokat--amitől persze még "vastagon odébb" vagyunk(!)-- ATTÓL MÉG NEM (LENNE!) MAGAS SZINVONALÚ A MAGYAR FUTBALL!
szacsmo -
- #18
- sead88
- 2011.05.06. - 10:33
antiförmedvény! Nagyon igazad van, egyet értek veled. Engem is elcsaltak egy ilyen szekta szeánszra, és egyfolytában csak azt néztem mikor lóghatnék ki végre. A legjobb alkalom az volt, amikor körbehordozták a másfél méteres fonott kosarakat. Én is azt mondom, hogy ez egy agymosoda, de ha körbenézünk a legtöbb "agymosott" politikus is oda jár. Ez már nem csak a politikáról szól, itt sokkal többről van szó. Ja! és hova kerül az a rengeteg pénz amit bezsebel ez a "drága" főpap? Hát van rá elképzelésem. Pl. országon kívülre. politikai pártokhoz, stb. Ha a Fidesz nem veszi be ezt a Hitgyülit mint egyház, akkor pártot fog csinálni. -
- #17
- atelekovacs
- 2011.05.06. - 10:05
szacsmo: "Erről nem vitatkozom, mert ebben nagyon tájékozott vagyok, s a dolog "úgy" és csakis úgy igaz, ahogyan én mondom-írom"
Haha, tetszik ez a stílus.
A falusi, és a városi plébánosok többsége biztos, hogy nem gazdag, ezt senki sem állíthatja, pont ezért visszataszító bizonyos egyházi vezetők hozzáállása. Mi a helyzet Mayer Mihály 740-es BMW-jével, amelyről a következőket mondta: "Azt lehet mondani, hogy német segítséggel vettem egy BMW-t. Hány embernek van még BMW-je." ? Na, az ilyen arrogáns stílus miatt vannak sokan rossz véleménnyel a katolikusokról.
De hát, ez biztos mind hazugság, amit írtam, mert én nem vagyok szacsmo... -
- #16
- Zokni
- 2011.05.06. - 10:01
Kedves Szerző!
Miért ilyen "toleráns"? A kormányzaton keresztüli egyszerű politikai érdekérvényesítéssel, az ócska népszerűség-hajhászással, illetve a súlyos társadalmi igazságtalansággal, és a lényegi céllal: a vallási szervezetek állami köbe faragásával szemben!?
Felháborító!
(Tervezet) NINCS koncepció! A figura NEM árulja el a valódi CÉLT!
(Népszám) Magánügyi önbevallásra alapozni mennyiben lehet? Benyújtott névsort, komolyan gondolja a Nagy Testvér? Tehát mi is szól az 1 % ellen!?
(Kivel is egyeztet?) A nyilvánvaló – egyébként érthető - egyház-szervezeti érdekektől, melyek messze felülírják a „hívek” érdekeit, mi módon vonatkoztatnak el!?
(Jelentősen hozzájárult?) Hogy idézheti - éppen ebben a témában - a múlt dicsőségét? MILYEN szerepe van a legújabb korban a múlthoz képest az „egyházaknak”? Vagy felemlegetjük a háborús zászló-áldásokat is!? A felekezeti közönyt, mely a rivális egyház híveit oly simán engedte betolni a gázkamrába!?
(Miért nem elég a második kategória?) Pénz! Sziszike! PÉNZ!!!!
(Szcientológia) JOGI szempontokat figyelembe vesznek? Bíróság előtt védhető indokokat állítanak? Vagy elegendő lesz a bíróságok/ügyészség/rendőrség befolyásolása is?
(Kemény forintok) Az ürügy, - mely a legfontosabb lenne -, megtámogatása hazugságra épül, s ezt Ön nem tette szóvá... A „több mint száz millió” ELEVE hazugság, miután nincs korrekt kimutatás a destruktivitás arányairól. Ráadásul a „veszélyeztetett” sávban lévő összeg is nevetséges (1 %), - ami elméletileg (!) szóba jöhet -, az adófelajánlások és a kiegészítésén BELÜL, de a TELJES egyházi kiadásokhoz képest ez SEMMI (a 100 milliárdos állami támogatás nagyságrendjéhez képest)!
(Következő lépés…) Túl léptünk az „apróságon”, hogy NINCS meg a kategóriákhoz hozzárendelni kívánt kedvezmények rendszere? Akkor miről beszélnek!? Hogy szerinte (mert ki ő!?) mi számít egyháznak, s mi nem? Ez nyilván érdektelen: az anyagi elképzelések már MEGVANNAK, de hallgatunk róla…
(Kárpótlás) Újra gombolják a kárpótlást? Mire fel? Mit számít a közéletben manapság már a vallás? (A jól moderálható szavazások helyszínén kívül, persze…) Mi akarnak? Mihez asszisztál a HV? (Mert a „fixa ideája” a szcientológia…) -
- #15
- valattila
- 2011.05.06. - 09:46
Előzmény:
#5 szacsmo
Az egyház (róm. kat is) nyilván gazdag, ha gazdagságnak vehetjük az óriási értékű épületeket, a rengeteg egyházi tulajdonban lévő festményt, ékszert, és a-sztem a legértékesebbeket - a könyveket/iratokat. Aki volt pl. Vatikánban, az tudja, miről beszélek. Ezeket a javakat nyilván nem csak a szerzetesek gürizték össze: a Szent Péter tér és a Bazilika a búcsúcédulák felhasználásával IS készült. Ezzel együtt megérte, hiszen olyat ad az emberiségnek, amit nagyon kevés más alkotás.
Ettől függetlenül a papok, az egház bárminemű szolgái MA vsz tényleg nem kereshetik halálra magukat. Nem tudom, mennyi egy kat. pap fizetése, de nem hiszem, h hatalmas összeg lenne. Véleményem szerint ŐK valóban a hivatástudatuk miatt vannak ott, ezért minden tiszteletet megérdemelnek. -
- #14
- szacsmo
- 2011.05.06. - 05:42
Előzmény:
#0 zoli1965H
Ez SZAMÁRSÁG! AZ ITT LEIRTAKBÓL SEMMI NEM IGAZ!
A Fidesz-KDNP kormány kiváló gazdaságpolitikát folytat--ezt a TÉNYT a hitelt érdemlő "külföld" is vastagon elismeri már, sőt hirdeti--ami nem jelenti azt, hogy néhány átmeneti intézkedés valakiket ne érintene kedvezőtlenül. Ám ez csak ideig-óráig van "így", s egyre jobban megy minden(!), de minimum egyre több szféra a gazdaságban, ez olyan világos, mint a tavaszi, reggeli, kelő Napsugár!
Akik persze "kárognak" és szamárságokat akarnak írni, azok fognak is: nem lehet sajnos segíteni rajtuk szerencsétleneken...
szacsmo
-
- #13
- szodig
- 2011.05.05. - 22:42
Lázár eladja nekik Hódmezővásárhelyet!
Hazaáruló állkeresztény fidesz!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
-
Új szerelme szerint rossz bőrben van a szemétválogató Damu
- Időpont
- Tegnap: 16:50
-
Tesco: egy külső cég hibája miatt szakadt le az álmennyezet a siófoki áruházban
- Időpont
- Tegnap: 11:25
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
