Soha nem látott drágaság fenyeget

Történelmi csúcson az élelmiszer árak

N. A.
- uzlet@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.08.04. - 04:03
Létrehozás:
2010.07.30. - 15:48
2010.07.30. - 15:48
 

Világszerte drágulhatnak a termények az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint. Jelenleg a kakaó, a kávé és a búza is történelmi csúcsának közelében jár.

hirdetés
 

A kakaó három évtizedes csúcsát döntötte meg, a kávé ára néhány év alatt a duplájára emelkedett, és pár hónapja a rizs, a szója és a búza értéke is jelentős emelkedésnek indult.

A FAO szerint árdrágulásra kell számítani, de azt még nem lehet tudni, hogy mennyi ideig tart az emelkedés. A szervezet által készített élelmiszer-árindex arány júniusban 163 pont körül járt, amely megközelíti a két évvel ezelőtti rekordot.

A magyarországi terményár kis mértékben növekedett, ez azonban nem elegendő az időjárás okozta károk és az ezzel járó magasabb árak kompenzálására. A búzatermelésben 30 százalékos kieséssel számoltak, amely a most zajló aratásoknál igazolódni látszik.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy a learatott búza több mint ötven százaléka kiválóan alkalmas étkezési célokra. Az így hasznosítható mennyiség az elnök szerint maximálisan fedezi a lakosság által elfogyasztandó gabonamennyiséget.

A zöldség és gyümölcstermelésben is hasonló mértékű visszaesés figyelhető meg; 30-40 százalékkal kevesebb mennyiséget szedhetnek be a gazdák.

A szélsőséges időjárási viszonyok miatt az import mértéke emelkedett, ám szakértők szerint már nem szorulunk nagy mennyiségű behozatalra. A körülményekkel együtt járt, hogy az exportpiacokon veszítettünk eddigi jelenlétünkből, és ennek visszahódítása lesz az elkövetkezendő időszak legnagyobb feladata.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/uzlet/tortenelmi-csucson-az-elelmiszer-arak-31014/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
4

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 5 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #5
    sutol
    2010.08.01. - 15:40
    Majd a Viktor a határokon megállítja a világpiaci árakat !!
    Két és félszer annyi élelmiszert exportálunk mint ugyanezen importunk. Élelmiszereket termelő országnak ennek örülnie kellene és igyekezni jobban kihasználni.
    Nem protekcionizmussal ! Az a szűk agyúak taktikája.
     
  2. #4
    szoma61
    2010.07.31. - 11:29
    Lehet, hogy nem jól emlékezem, de javaslat volt az alapvető élelmiszerek ÁFA-jának csökkentésére. Igaz, ez már a múlt!!!!
    Pedig akik csak azon élnek, emlékezni fognak erre a néhány mondatra. (kenyér, tej, tejtermékek, felvágottak)
     
  3. #3
    pillfe
    2010.07.30. - 21:53
    Még hogy piacokat veszítettünk?Minden piacunk elveszett-hála a rendszerváltásnak nevezett
    "rablóváltásnak"!
     
  4. #2
    pillfe
    2010.07.30. - 21:07
    Még hogy piacokat veszítettünk?Minden piacunk elveszett-hála a rendszerváltásnak nevezett
    "rablóváltásnak"!
     
  5. #1
    vitamin
    2010.07.30. - 16:10
    Az export piacok jelentős részét már a rendszerváltás után, 1990-92-ben elveszítettük, ez óriási bűne az akkori rendszerváltóknak.
    Ma magyar árúval külföldön alig találkozni, 1984-ben Lengyelországban - a cigerettától a pólóingen keresztül a húskonzervig szinte csak magyar árut vásároltam, miközben Ikarus autóbusszal közlekedtem a városokban.(Árnyalja a képet, hogy Lengyelország ekkor meglehetősen szűkében volt a konvertibilis devizáknak.)
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 5 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés