Marad vagy eltörlik? Fizessük vagy ne fizessük? Nyakunkon a vagyonadó, amire sokan ráfázhatnak, akár bevallják, akár nem. Biztosan csak a panellakók maradnak ki az össznépi mókából. A többiek csupán remélhetik, hogy az Alkotmánybíróság vagy a választásokon győztes Fidesz elmeszeli az adót.
Meggondolatlanság-e, ha valaki a Fidesz ígéretére alapozva elblicceli vagyonadója bevallását és megfizetését? Vagy épp az a balek, aki rendes adófizetőként jár el? Idén két részletben kell megfizetni a vagyonadót, ha az adózó nevén lévő első lakás forgalmi értéke eléri vagy meghaladja a 30, a másodiké a 15 millió forintot. Minden további ingatlan az első forinttól adóköteles.
Kormányzati számítások szerint a 4,2 milliós lakásállományból csak 200-250 ezer (más becslések szerint 400 ezer) otthon tartozik a 30 milliónál értékesebb ingatlanok közé. Ez nem tűnik soknak, a felhajtás mégis nagy, hiszen a tét nem kevés: az adó 75 ezer forintról indul, így egy viszonylag jó helyen lakó átlagos középosztálybeli család kasszája évi 100-200 ezer forinttal is megrövidülhet. Ráadásul sürget az idő: az áfás magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak már február 25-éig színt kell vallaniuk. A magánszemélyek és a gazdasági társaságok zöme május 20-ig, illetve 31-ig adhatja postára bevallását, és fizetheti az éves adó első felét (a másodikat szeptember 30-ig kell befizetni).
Nehéz ugyanakkor jogkövető magatartást várni az állampolgártól, ha jó eséllyel remélheti, hogy a vagyonadót még időben megfúrják. Mindenekelőtt ott van az Alkotmánybíróság (AB): hazánkban az utóbbi időben nehezen születnek teljes körűen alkotmányosnak tekinthető jogszabályok, és a vagyonadó sem kivétel. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Szabó Máté ombudsman és Angyal József okleveles adószakértő összesen 16 indítványban támadták meg a törvényt. Felróják, hogy nem teszi lehetővé az arányos adófizetést: egy 29 millió forintos lakás egyedüli tulajdonosának nem kell fizetnie, de egy 31 milliós lakás után egy házaspárnak már igen. Problémás, hogy a hiteligénylők a kölcsön felvételének időpontjában nem számolhattak az új teherrel, és nem világos, hogyan kell meghatározni a forgalmi értéket. A testület február végéig ígér döntést, de vérmes reményeket nem érdemes táplálni: az utóbbi időben olyan hírek keringenek, hogy a bírák többsége nem tartja alkotmánysértőnek a törvényt.
Ha az AB nem semmisíti meg a törvényt vagy annak lényeges passzusait, utolsó mentsvárként marad a Fidesz, mely számtalanszor hangoztatta, hogy győzelme esetén első dolga lesz eltörölni a vagyonadót, és "kamatostul visszaadja a pénzt a magyar családoknak". Ám képtelenség, hogy az új kormány a legutolsó bevallási határidők előtt el tudja törölni az új adófajtát. A választások első és második fordulója legkorábban április 11-én és 25-én esedékes, így kevesebb mint egy hónap alatt meg kellene alakulnia az új kormánynak ahhoz, hogy az Országgyűlés időben léphessen. Erre csekély az esély, mert a kormányalakítás sok időt vesz el.

Mi a "legolcsóbb" magatartás, ha az AB már nem, a Fidesz pedig még nem tudja beváltani a reményeket? A legtöbben valószínűleg fütyülnek az egészre, és nem bajlódnak számításokkal, bevallással, adófizetéssel. (Heti Válasz, 2009. július 16.) "A rendetlenség azonban csak további rendetlenséget szül" - véli Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője, aki nem támogatja az adó elbliccelését.
Akad azért egy köztes megoldás: ha a törvény alapján valakinek be kell vallania és meg kell fizetnie az adót, megteheti, hogy határidőre csak az első követelménynek tesz eleget, de "elfelejti" befizetni a pénzt. Ilyenkor nem fenyegeti a magánszemélyt a 200 ezer forintig terjedő mulasztási bírság és a késedelmi pótlék, amely a jegybanki alapkamat (most 6,25 százalék) kétszerese. Ha az új kormány gyorsan és visszamenőleges hatállyal eltörli a sarcot, akkor az adózó hazardírozott, de jól járt: se késedelmi pótlékkal, se adóval nem tartozik. Akkor fázik rá, ha a kabinet csak a nyár közepétől vagy a jövő évtől semmisíti meg az adót: ez esetben a sarc első felét vagy a teljes összeget át kell utalni az APEH számlájára, és a késedelemért is fizetni kell. Ha valaki a bevallást és a fizetést is elmulasztja - és megmarad az adó, ráadásul APEH-ellenőrzést is kap a nyakába -, annak az esetleges adóhiány utáni 50 százalékos adóbírságot is le kell rónia.
Miután az adó 30 millió forint forgalmi értéknél ugrik nulláról 75 ezerre, most azok a legidegesebbek, akiknek ingatlana 30 millió körüli. Ha valaki 28 millióra becsüli a házát, jogosan következtet arra, hogy nem kell bevallania és adóznia sem. De mi van, ha az APEH kiküldi értékbecslőit, és azok 31 millióra taksálják az ingatlant? Ez a lehetőség csak elméletben áll fenn, mert az APEH-nek nincs kapacitása tömeges ellenőrzésre - magyarázzák adószakértők. A vizsgálat is pénzbe kerül, tehát nem érdemes olyan olcsó ingatlanokkal foglalkozni, ahol nem tudnak nagy büntetéseket kiróni. Az adóhatóság elsősorban a kirívó esetekre fog összpontosítani: például azokra, akik képesek 25 millióra bejelenteni egy nyilvánvalóan 120 milliós ingatlant.
Amit a vagyonadóról tudni érdemes
Miért vezették be ezt az adófajtát épp most?
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió 20 milliárd eurós hitelkeretének ez az egyik feltétele. Az IMF általában nem követel konkrét dolgokat, "csak" elvárja, hogy a kormány jól csengő javaslatokat tegyen le az asztalra. Ha tálcán kínálják, a valutaalap elfogadja a vagyonadónak címzett "áldozatot" is. Oszkó Péter pénzügyminisztert egyébként többször visszautasította a szocialista frakció, mert az adó első változata durvára sikeredett. Minden, kétmilliónál értékesebb ingatlan után fizetni kellett volna, ami a fontos szavazóbázisnak számító panellakókat és a nyugdíjasok egy részét is súlyosan érintette volna. Végül a "fizessenek a gazdagok" ösztönére apellálva tavaly nyáron megszületett az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó, amely az ingatlanok mellett a vízi és légi járművekre, valamint nagy értékű személygépkocsikra is vonatkozik.
Mi a vagyonadó alapja?
Az ingatlan valós forgalmi értéke az adott év első napján. Megállapításához a törvény nem ad igazi támpontot, annyi forgalmi érték van, ahány szakértői vélemény készül. Az APEH vagyonadó-kalkulátora a becsült forgalmi értéket dobja ki.
Mire jó a számított érték?
Az ingatlannak számított értéke is van, amelyről a törvény alapján vagy az APEH honlapján tájékozódhatunk. A számított értéket csak akkor kell figyelembe venni, ha az adózó szerint a forgalmi érték 30 millió forint alatti és mentes az adó alól, de a számított érték 30 millió feletti. Ez esetben egy "nullás" - feltehetően az adóhatóság figyelmét is felkeltő - bevallást kell beadni. A számított érték arra jó, hogy az adó bevallására kényszerítsen olyanokat is, akik a saját becslésű forgalmi érték alapján nem lennének erre kötelezettek.
Mennyi a vagyonadó éves mértéke?
Első ingatlannál 30 000 000 forintig: 0,25% 30 000 001-50 000 000 forint: 0,35% 50 000 000 forint fölött: 0,5%
Mi számít első ingatlannak?
Ahová az állandó lakcím szól, és ahol az adózó életvitelszerűen lakik. Miután az első számú ingatlannál 30 millió forinttól kell adózni, a másodiknál pedig már 15 milliótól, célszerű a legértékesebb ingatlanba bejelentkezni, azt első számúként megnevezni és ügyelni az életvitelszerű ott lakásra.
Kiket sújt a vagyonadó?
Elsősorban a középosztályt, mert az igazán gazdagok pénzügyi befektetésbe menekítik pénzüket.
Kinek nem kell fizetnie?
Nagy valószínűséggel 800 ezer panellakónak és a kevésbé felkapott vidékeken átlagos szinten élő ingatlantulajdonosoknak. Szikora János, az APEH Budapesten dolgozó elnöke sem fizet: mint a HVG-nek elmondta, van egy 30 millió alatti lakása Nyíregyházán, és egy 15 millió alatti Budapesten. Hogyan lehetséges ez? Az APEH által az interjú után kiadott tájékoztatóból kiderül: az is életvitelszerű ott lakásnak számít, ha a hétköznapokon más településen végzett munkából hétvégére tér meg az adott ingatlanba a tulajdonos. Ez alapján akár egy drágább nyaralót is állandó lakhelynek lehetne kinevezni.
Miért készített az APEH vagyonadó-kalkulátort?
A kormány rendeletben írta elő az adóhatóságnak, hogy segítsen a forgalmi érték becslésében. A kalkulátor "sokoldalúságán" még sokat látott szakemberek is meglepődtek: kiderült, hogy áladatokkal, sőt, nem létező adószámmal is lekérhető az ország bármely lakóingatlanának becsült forgalmi értéke. Miután sokan felhívták a figyelmet, hogy bűncselekmény gyanúját is megalapozó, adótitkot sértő, adatvédelmi szempontból is aggályos módon vezették be a kalkulátort, Jóri András adatvédelmi biztos vizsgálatot indított.
Mire lenne jó a kalkulátor?
Ha az adózó a kalkulátor által kidobott értéket állítja be bevallásában, ez védettséget nyújt, ha a revizorok egy esetleges vizsgálat során a bevallottnál magasabb forgalmi értéket állapítanak meg. Ilyenkor nem bírságolhatják meg a tulajdonost az adóhiány 50 százalékára, és késedelmi pótlékot sem számíthatnak fel. Tapasztalatok szerint a kalkulátor nem kezeli jól a nagy alapterületű lakásokat, a különleges épületeket és a kicsi lakásokat. Sokszor felfelé téved, 15-20 százalékkal.
Mit csinál az APEH a személyes adatokkal?
Az adóhatóság csak akkor tárolja hat évig az adatokat, ha bevitelük és a becsült forgalmi érték megjelenése után a mentés gombra kattint a felhasználó.
Mennyi bevételt vár az adótól a Bajnai-kormány?
Idén 40-50 milliárd forintot, ami az államháztartási kiadások 0,3-0,4 százaléka. Somai Miklós közgazdász szerint a vagyonadó akkor érné el a bevezetéséhez szükséges kritikus tömeget, ha évi 700-800 milliárd forintban mérhető bevételt hozna.
Milyen az ideális ingatlanadó?
Nem olyan, mint ez. Európában a vagyonadókulcs az ingatlan értékének 0,2-2 százaléka, de ott az emberek vagyonának nagyobb hányada van ingóságokban, értékpapírokban, és jelentős részük nem saját lakásban, hanem bérelt ingatlanban lakik. Hazánkban az elmúlt években többször nekifutottak az ingatlanadónak, de a sajátos hazai vagyoni és lakásviszonyok, a politikai ellenállás vagy az Alkotmánybíróság miatt mindig elbuktak a javaslatok. Ha most eltörlik is, előbb-utóbb lesz ingatlanadó - figyelmeztetnek szakértők, akik a "sokan fizessenek keveset" alapelv megvalósítását tartanák jobbnak. Ésszerűbb, ha a helyi önkormányzatok szedik be, és a homályos forgalmi érték helyett számított értéken kell alapulnia. Lehetővé kellene tenni azt is, hogy az ingatlanadó levonható legyen a személyi jövedelemadóból.
- cikk értékelése /uzlet/vagyonaldozat-26670/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 32
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #31
- Zokni
- 2010.01.27. - 19:04
Előzmény:
#30 macskazat
Kedves Macskazat!
Egy törvényt ritkán lehet minősíteni az Ön jelzőivel, az AB sem tette ezt.
Az azért elég ostobaság - és átgondolatlan (?) -, hogy azért fél, mert a kormány fenyegeti. Nem tudom látott-e már elmegyógyintézetet belülről. Elég borzasztó, de nem ezért, mert az ápoltakat valami is fenyegetné a SAJÁT kényszerképzeteiken kívül.
A Legnagyobb Magyar azért értékes számunkra, mert nem az elvei irányadók, hanem az elvszerűsége.
Nem lenne valami "átgondolt" tett, ha a magyar lósport felvirágoztatásának esnénk neki - bár speciel amint hallom, elég nagy baj ban van az is... -
Tisztelt Zokni! Próbáltam humorosan hozzászólni a témához, mivel nyilvánvaló, hogy a törvény ostoba, átgondolatlan és most kiderült, hogy megbukott az Alkotmánybíróságon. Néhány éve komolyan félek ebben az országban élni, mert az uralkodó hatalom tettei hasonlítanak az elmegyógyintézet ápoltjaira. Mivel idén Széchenyi évet ünneplünk, javaslom, hogy tanulmányozza a gróf úr életét, tetteit és híresebb mondásait. Jelen életünkben ugyanis nagyon időszerű!
-
- #29
- Zokni
- 2010.01.24. - 18:18
Előzmény:
#25 hombre
Kedves Hombre!
Ha Péternek egy 100 ha-os LAKÓingatlana van, akkor biztosan fizet adót, mert a "kert" igencsak megnöveli az értéket. Az 5 ha-as is vsz fizet, hiszen egy ha - 10 ezer négyzetméter...
Egyébként az életből is meríthetne példát, mert a képzelet világából még cifrábbakat lehetne hozni... -
Kedves Elxir!
Mit "állapítottak" meg? És kik?
Milyen rendszer!? Ha a pillanatnyi hatalom birtokosára gondol, akkor nagy tévedés, hogy az egyik kormány váltása, egy másik rendszer váltásával járna együtt. Ez nem így működik. Pontosabban a demokrácia "rendszere" megengedi, hogy pártocskák jöjjenek, politikusocskák menjenek, DE a RENDSZER ne változzék. ENNEK a rendszernek híve vagyok és persze fogaskereke is, hiszen szoktam szavazni és el szoktam fogadni a többség döntéseit.
Látszik, hogy nincs tapasztalata: az adó-jogszabályokban elsőként azt kell megérteni, hogy milyen kötelezettséggel, és kit terhel. A "hátsó szándékok", tehát a jogalkotói célok, csak ez után következnek, - jó esetben, hiszen a "józan paraszti ész" éppen arra alkalmas, hogy különösebb ismeretek nélkül lehessen következtetéseket levonni. De van olyasmi, amihez kevés a józan ész.
A sok amcsi magányos-hősös film tapasztalatain megedződött naivitás azt hinni, hogy egy jogállamban olyan egyszerű lenne a "vagyonokat utolérni". Erre éppen a legegyszerűbb az adóztatás - pláne egy rd-váltás után.
Amiket én leírok, azok többnyire ÉRVEK, vélemények. Ezeket először cáfolni kéne kisbarátom, s aztán jöhet, hogy tévedés avagy tudatos ferdítés volt-e az alapja (azaz hazugság). -
- #27
- miserables
- 2010.01.24. - 11:39
Előzmény:
#26 hombre
Ne ködölj ember.Én sem Magyarországon élek.
Bár van házam ,Magyarországon de messze nem ér 30-40 millió ft.
Ha te külföldön dolgozol és mondjuk 10 évig takarékoskodsz sem lesz itt és ott is házad.
Itt Hollandiában egy átlag melós 25 évig fizeti a bankot pedig havonta ha átszámolom minimum 500 000 ft-keresünk de ebből a minimális törlesztés havi 200 000 ft,még egyszer leírom minimum de a bank inkább 300 000 ft-nak megfelelő pénzt kér!
Az utcán nem alhatsz a törvény tiltja.
Aki örökölte nem gond adja el.Miből gondolod hogy szentírás minden embernek saját tulajdonu házban kell élni?
Még Amerikában sem de Europában a lakásokat nagyrészt bérelik.Nyugdijasok is! -
- #26
- hombre
- 2010.01.24. - 10:23
Előzmény:
#24 miserables
"Hogy a túróba lehet emberek ezreinek 30-100 millás házuk ha az Apehnek egy fillér adót nem fizettek az utóbbi húsz évben?"
pl. beleszülettek, 20 évvel ezelőtt örökölték, vagy külföldön dolgoztak. -
- #25
- hombre
- 2010.01.24. - 10:19
Előzmény:
#6 macskazat
"Pl. mi van, ha valakinek van három különböző telekkönyvi címen 1-1 milliós ingatlana! Három cigányputri. Akkor a harmadik adóköteles?"
Igen, de csak 2500 ft-ot fizet.
Még így sem logikus, hogy Péter gazda az 1 HRSz-en lévő 100 ha-os fődért nem fizet, míg Pál gazda a 10 HRSz-en lévő 5 ha-ért igen. Vagy? -
- #24
- miserables
- 2010.01.24. - 06:33
Előzmény:
#11 zsil
Zsil völgyi,arra mindenképp jó hogy a lopott holmit megadóztassák.Hogy a túróba lehet emberek ezreinek 30-100 millás házuk ha az Apehnek egy fillér adót nem fizettek az utóbbi húsz évben?
Olyan mint az EVA alanyok nagy része.Becsülesnek mondja mind magát hogy ő befizet mindent.Ja csak akkor derülne ki a turpisség ha minden banki átutalással működne, a bevétel meg a kiadás is.
-
- #23
- Rodin
- 2010.01.24. - 00:20
Egy lényeges eljárási trükkre hangsúlyozottan felhívnám a figyelmet! (A cikk is említi.)
Az Apeh honlapon kétféle kalkulátor található. Az egyik a "számított" érték meghatározására szolgál, a másik - és ez a lényeges - a forgalmi értéket mutatja meg. Tapasztalatom szerint ez utóbbi az esetek 90 %-ában jóval kevesebb összeget hoz ki eredményül, mint a "vagyonadó" kalkulátor, ugyanis a területre vonatkozó, korábbi időszak ingatlan értékesítéseinek. statisztikai adatait veszi alapul. Ez a forgalmi érték az APEH bevallási útmutatója szerint is űbereli a "számított" értéket, tehát amennyiben a forgalmi összeg alatta marad a 30 milliónak, az akár 35-40 milliós számított összeg ellenében is elég a "0"-ás bevallást benyújtani, mellékelve a "forgalmi" adatlapot.
Pl. egy Pest megyei városi házingatlan (melynek nm.ára a kalkulátor szerint magasabb jónéhány fővárosi kerület áránál) a forgalmi-érték kalkulátor szerint 22 millió Ft, míg a vagyonadó kalkulátor 32 milliót dob ki! Figyelembe veendő a 22 milliós érték, tehát az ingatlan után nem kell vagyonadót fizetni! -
Kedves Zokni!
"A jogszabályok értelmezéséhez türelem és idő kell."
A mögöttes szándék felfedezéséhez elég a paraszti logika. Mint már megállapítottuk, te ennek a rendszernek vagy a fogaskereke, tehát minden szavad hazugság.
Most is sikerült leleplezned magadat, hisz a vagyonadó messze nem fedezi a beszedés költsége fölötti értelmes nyereséget. Neked mégis sikerült ez mellé tenned a voksodat. Olyan egyszerű tények persze messze kerülik figyelmedet, hogy ezek a vagyonok egyéb jogtechnikai eszközökkel is bőven utolérhetőek, sőt, kellenek degresszív motivációk, hogy mindezt hivatalból ne vegyék észre. Erre pedig bőven meg vannak a hatályos jogszabályok!!!!!!
Ezen felül, van-e bármi hozzáfűzni valód? -
- #21
- Zokni
- 2010.01.23. - 18:52
Előzmény:
#13 macskazat
Kedves Macskazat!
(6) Minden tv. „zavaros, átláthatatlan” olyan valakinek, aki ahhoz szokott hozzá, hogy egy újságcikknél töményebb információcsomagot nem kell feldolgoznia. A jogszabályok értelmezéséhez türelem és idő kell. A „bugyuta” jelző a háromszoros cigányputris példájára inkább illő lenne. (Egyébként persze, a harmadik után 2500 Ft adót kellene fizetni. Na és?) A többi példája is elég gyenge – nem tudom, minek keresni ellenérveket, a cikk egy párat ismertetett már – tehát, ha valakinek magas értékű ingatlana van, és nem tudja annyiért eladni – annak MÉGSINCS olyan magas értékű ingatlana.
(7) A „saját életéből merített példája” ostobaság (két 29 mFt-os ingatlan, 2 nyaraló…), de mindjárt érdekes lenne, hogy miből tudja fenntartani, ha szoc. segélyből él… Na, EZÉRT kell megadóztatni egyesek vagyonát, mert nem lehet vele Thaiföldre kivándorolni…
(9) Van egy pár olyan ember is, akinek az évi 75-110-200 eFt nem elég arra, hogy színlelt vállalkozásokat és válásokat csináljon végig. Úgy látszik Ön nem ilyen.
Hát persze, szociális támogatás mellett minden fillér számít…
(13) Írja: „az egész egy nagy-nagy hazugságon alapul”. Ez csak egy adó bevezetése lenne, amihez joga van a hatóságnak. Mi ebben a hazugság? -
- #20
- eichikarl
- 2010.01.23. - 10:28
Mivel az angol nyelvü kiadáshoz nem lehet hozzászólni, itt teszem meg - a Gazdasági Rovatnak szánva.
Gratulálok Iványi Balázsnak!
http://www.magyarkurir.hu/?m_id=1&m_op=view&id=30919&rovat=1&sessid=KjQyNDk2NzkzMTI2NDIzNzUyMjM3MDczOTE4 -
- #19
- Awakened78k
- 2010.01.23. - 10:05
Előzmény:
#18 Lhedvig
Az adókalkulátort ne használja senki! Csőbehúzás! -
- #18
- Lhedvig
- 2010.01.22. - 20:25
Az Apeh kalkulátor NEM ENGEDI magát elküldeni, ha nem töltöm ki a személyes adatokat! Ez most valami vicc az Apehtől? Ennyire semmibe lehet venni az ombudsman utasítását?
Nektek sikerült igénybe venni a számítást? (Minden rubrikát kitöltöttem a név, az adószám és a pontos cím kivételével. Nem is akartam menteni az Apeh felé, csak egyszerűen kiváncsi voltam/vagyok a lakásom becsült árára.)
Vigyázat! A nagy tévedés itt is rejtőzik; tudniillik az érték és az ár az messze nem ugyanaz! Az ár-érték arányt még mindig a kereslet - kínálat 'törvénye' határozza meg.
A másik, amit - többek között - hiányolok: nincs benne az az igen érdekes tudnivaló, miszerint nem mindegy, hogy az adott (jelen esetben) lakást hányan lakják?
Persze, sok más sincs benne, ami fontos lehet az elbírálás szempontjából.
De engem most pillanatnyilag az érdekel, hogy hogyan küldhetem meg az Apehnek az értékelés kérését! Ha tud valaki segíteni, kérem tegye meg! Köszönöm. -
- #17
- elxir
- 2010.01.22. - 18:46
Előzmény:
#2 Rettenetes
Kedves Rettenetes!
"Egyik adószakértő azt mondotta, hogy nem a tulajdonosok, hanem az ingatlan az "adóalany", tehát teljesen mindegy, hogy hány tulajdonos van."
Ennek alapján a panellakások is adókötelesek, hisz azok is közös tulajdonlású épületek. Igaz nevesítetten osztottak, de ezzel nem különböznek lényegesen az osztatlan közös tulajdontól. Mind a két tulajdoni viszony résztulajdonosi hányadot jelent. Ez az állítás ellenőrizhető a tulajdoni lapon.
Nagyon zavaros ez így!!!! -
- #16
- Boegoely
- 2010.01.22. - 17:01
Előzmény:
#15 gudszpiid
Jó a példa. Én pl. majdnem ugyanilyen helyzetben vagyok. -
- #15
- gudszpiid
- 2010.01.22. - 16:33
Találós kérdés:
Adott két személy, legyen "A" és "B". "A" egyedüli tulajdonosa "ingatlan1"-nek, mely 30 millió alatti. Ebben lakik életvitelszerűen, továbbá résztulajdonosa "ingatlan2"-nek, mely 15 millió feletti, de 30 millió alatti értékű. "ingatlan2"-nek a másik résztulajdonosa pedig "B", ő ebben lakik életvitelszerűen.
Kérdés: ki mennyi adót fizet?
Ugye a nagyokosok szerint az ingatlan adózik. Ha "A" oldaláról nézzük, második ingatlan, 15 misi feletti, tehát vagyonadó köteles. Ha "B" oldaláról nézzük, első ingatlan, 30 millió alatti, tehát nem vagyonadó köteles...
Ez a kétértelműség vajon kiállja az alkotmányosság próbáját? Nemigazországban bármi megtörténhet... -
- #14
- Kovácskató
- 2010.01.22. - 16:21
A vagyonadó bevallásakor a garázs megléte növeli az ingatlan értékét. A garázs, vagy teremgarázs beálló után az önkormányzat felé építményadó fizetendő. Kétszer adóztatjuk meg ugyanazt? Ez nem alkotmányellenes? Pl. A társasházi lakás értéke a kalkulátor szerint 28,5 millió Ft. Ez után nem fizetedő vagyonadó, de van egy teremgarázsban lévő gk.beálló is, mely +1,5 millió Ft. Ezt figyelembe véve 30 millió Ft, tehát adóköteles. Ugyanakkor a teremgarázs beálló után az Önkormányzat felé építményadó fizettetik. -
Kár, hogy az egész egy nagy-nagy hazugságon alapul. Ettől a folyamatos hazudozástól képtelenek vagyunk megszabadulni.Itt nálunk már a kérdés is hazudik, semmi nem igaz. Ezt tanultuk ötven éve, hazudni hazudni! A milliárdos miniszterelnök nem bírta ki, hogy ki ne mondja: Itt mindenki hazudik, ő is!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Éles vita bontakozott ki: Szükség van-e a gazdasági liberalizmusra?
- Időpont
- Ma: 15:17
-
Nem mindennapi: Vasárnap egész Amerika ezt a magyart fogja figyelni
- Időpont
- Ma: 14:36
-
Nem mindennapi változás: Hiánypótló termék került piacra
- Időpont
- Ma: 12:07
-
Bíztatta a színészeket: Ez volt Csurka István utolsó üzenete
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A kormány csak ígérgetett: Komoly ügy van kirobbanóban
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Időpont
- Tegnap: 06:42
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Letöltendő börtönt kért az ügyész Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 12:26
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
-
"Biztatóak", de még mindig recessziósak a közép-kelet-európai ipari jelzőszámok
- Időpont
- 02.02: 12:28
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
Valóságlecke az Avasról
- Időpont
- Tegnap: 11:40
-
Miénk itt a tér?
- Időpont
- 02.02: 13:32
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
Lázár János a közgyűlés jóváhagyásával végzett határidős ügyleteket
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
Elhunyt Csurka István
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A szakértő szerint a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Időpont
- Tegnap: 16:06
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
ÁNTSZ: aggasztó eredménnyel zárult az energiaital-fogyasztás hatását vizsgáló elemzés
- Időpont
- Tegnap: 16:40
-
Súlyos sérültek egy Szentesnél történt balesetben
- Időpont
- Tegnap: 17:46
-
Csökkent a pártok száma tavaly Magyarországon
- Időpont
- Ma: 09:17
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
