Vég-játék
-
Márait ajánlva
Most, mikor a szocialisták - szellemi holdudvarukkal kánonban - bolsevikozzák a Fideszt, a komolyság látszatának megőrzésével szabad legyen idéznem Márai Sándor örökbecsű és ideillő definícióját.
-
Maradékelv
Hamarosan felvirrad, megszűnik a sötétség birodalma.
-
Szakértői kormányt!
Azt írja a Népszabadság egyik állandó levelezője, hogy: "Elég volt. Alakuljon szakértői kormány!"
-
Melegfront
A Meleg Büszkeség-napi felvonulás évek óta égő nyomot hagyott rajtunk, s most megint langyosan csordogált át az életünkön.
-
Családcentrikusan
Hallgatom Kuncze Gábort a Klubrádión, amint egykori, SZDSZ-es frakciótársával, Sándor Klárával beszélget.
-
Hon(védelem)derű
Szekeres Imre nem egyszerűen kisétált a minisztériumából, ahogy ezt mások megtették, de ceremoniálisan búcsúzott.
-
Egység törvényt bont
Lehet más a politika, tűzte zászlajára az igényt egy frissen szerveződő mozgalom két évvel ezelőtt.
-
Augiász adórendszere
Ha azt mondom, szuperbruttó, nem sokan gondolják, hogy az Őszöd utáni új "igazságkorszak" egyik legnagyobb politikai átveréséről beszélek.
-
Mire mentünk?
Röpködnek a milliók a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, adta közre a Lánchíd Rádió, mondván, ezúttal már negyedéves, 1,2 milliós bónuszt is fizetnek a munkatársaknak, ami a bizonytalansággal teli versenyszférában sem jelentéktelen elismerés, hát még a biztonságot nyújtó közösségi térben.
-
Az égből pottyant jegybankár
Az a rettenet tárgya, hogy a miniszterelnök-jelölt - újságírói kérdésre - véleményt nyilvánított a jegybankról. És nem mismásolt.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
-
Új szerelme szerint rossz bőrben van a szemétválogató Damu
- Időpont
- Tegnap: 16:50
-
Tesco: egy külső cég hibája miatt szakadt le az álmennyezet a siófoki áruházban
- Időpont
- Tegnap: 11:25
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
