A Jani bátor

Borókai Gábor
Utolsó módosítás:
2010.06.11. - 21:19
Létrehozás:
2009.10.21. - 17:45
2009.10.21. - 17:45
 

Aki azt mondja, hogy Veres Jánosban nincs kurázsi, az hazudik. Olyan és akkora van benne, amilyen egy országnak elég - nagyon nehéz időkben. S most azok járnak.

hirdetés
 
De azért élhetünk a gyanúperrel, hogy a volt pénzügyminisztert a vak ló bátorsága ragadta magával, ami nem annyira üdvözlendő. Veres János a fejébe vette, hogy ő lesz Magyarország biztosa az Európai Bizottságban, ami már csak azért is érdekes gondolat, mert semmilyen idegen nyelvet nem beszél. Azt persze ne gondoljuk, hogy elveszne a belga fővárosban, de ott - amellett, hogy személyében az ország képviseltetné magát - egy szakterület gazdája is lenne. És hát, mi lehetne az övé? Az Új Barázda Mgtsz. egykori főkönyvelőjeként igényt tarthatna az agrárügyekre, de a szocializmusban szerzett tapasztalatok már nem annyira korszerűek. A színesfémmel külön nem foglalkoznak az unióban, holott ebben jelentős praxisa van Veresnek. A pénzügyeket meg aligha bíznák rá, miután áldásos kormányzati tevékenysége nyomán szanálni kellett az országot. Cége áfacsalásáról, üzlettársa jogerős börtönbüntetéséről, a költségvetési adatok eltitkolásáról ehelyütt csak lábjegyzetben teszek említést.



Kimondhatjuk tehát, hogy Veres Jánosnak sokkal nagyobb a kurázsija, mint fogékonysága az önkritikára. De ezen hiányosságát pótlandó kellene hogy a segítségére legyen kedvenc pártjának elnöksége. Az MSZP mentális és morális állapotára azonban mi sem jellemzőbb, mint hogy ellenszavazat és tartózkodás nélkül a "Jani" mögé állt. Nem mintha a szélesen vett baloldalon nem lennének szakmailag és erkölcsileg alkalmas figurák. Nem, dehogy. Hanem, mert csak. A "Jani végig kitartott." Nagyjából ezért.

A döntés Bajnai Gordon kezében. Ő akarta, hogy így legyen. Vagy megint elénekli az Internacionálét az elvtársakkal, vagy képes lesz ellenükre dönteni.

Ez a harc lesz a végső. Csak össze ne fogni hát...

Kell hozzá kurázsi. Még ha kevesebb is, mint Veresnek a bejelentkezéshez.





Indul az MNB...

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a minap kezdeményezte a devizahitelezés feltételeinek szigorítását. Akkor, amikor már-már elviselhetetlen a hitelszűke. Mint az Indul a bakterház vasutasa, aki nem akkor zárja le a sorompót, amikor jön a szerelvény, hanem amikor neki ráérő ideje vagy kedve van. (Mert akinek az van megírva, hogy vonat által kell meghalnia, az úgyis vonat által hal meg... Ugye, ismerős?)

A jegybank évek óta nem zárta (nem záratta) le a devizahitelezés sorompóját, ám most, hogy "vonatok" ezrei oda-vissza végiggázoltak rajtunk, kellően gondosnak mutatkozik. Ügyes.

De ez csak az egyik baj, a másik cseppet sem szakmai, inkább erkölcsi. Simor András ugyanis - magyarázva az ötlet mögöttesét - nyilatkozott a Figyelőnek, s abban a következőket mondta: "Magyarország az elmúlt húsz évben olyan növekedési modellre rendezkedett be, amelyet túlnyomó részt külföldiek megtakarításai finanszíroztak. Elkerülhetetlen a szemléletváltás, növekedésünket az eddigieknél nagyobb részben belső forrásokból, saját megtakarításainkból kell finanszíroznunk... Mi azt szeretnénk, ha a magánszférában is realizálódna: váltásra van szükség ahhoz, hogy az ország fejlődését legalábbis részben hazai forrásokból tudjuk finanszírozni."

A jegybank elnöke tehát paradigmát váltatna - velünk. Szeretné beláttatni, hogy az ország sérülékenysége miatt jobb, ha a magyar növekedési modellt nem külföldiek megtakarításai finanszírozzák, hanem hazaiak.

Érthető és logikus.

De hogyan tekintsünk a jegybankelnök mondataira, ha tudjuk, hogy gazdája csak mások szemléletének megváltoztatására tör, miközben a sajátját érintetlenül hagyja? Merthogy Simor majd egymilliárd forintját ma is külföldön fialtatja, holott 2007-es vagyonkitelepítésének lelepleződésekor - öt hónappal ezelőtt! - ígéretet tett a több mint kínos helyzet felszámolására.

A kérdés persze költői. Hogyan tekintenénk a százhúsz kilóra gömbölyödő Schobert Norbert update étrendjeire, komolyan venné-e bárki is Bajor Imre józanságra intő szavait, és hogyan fogadnánk Gyurcsány Ferenc igazmondásra biztató szózatát?

Értetlenül.

Simornak - ha már júniusban nem látta szükségét a távozásnak - érdemes lenne megfontolnia a kommunikációs paradigmaváltást. Magyarul, nem kellene nyilatkoznia. Csak hogy szavait ne lehessen szembeállítani tetteivel. A kettő közötti feszültség ugyanis a jegybank hitelességét teszi kockára.

Ugye, (ez is) érthető és logikus?
 
Megosztom:
cikk értékelése
/vegjatek/a-jani-bator-24946/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
30

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 1 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #1
    borso
    2010.02.20. - 19:15
    "Jani a bátor": a jelenkori Magyarország, az MSZP egyik szégyene. A kutyát sem érdekelné utánfutóstul, rézhulladékostul szegény, csak ne lett volna pénzügyminiszter, maradt volna ott, a Nyírségben a tésztagyárával, neveletlen fiaival.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 1 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés