Alapos megfontolás után álltunk a Nemzeti Vágta mellé.
Mégis úgy láttuk, hogy a Nemzeti Vágta - minden csiszolandó részletével együtt is - figyelemre érdemes adaptáció, jelentős közösségszervező erő, és újszerű megközelítése a magyar lovas- és huszárhagyományok ápolásának. Követhető példa. (Szőnyi kollégám nem is annyira mellesleg arról mesélt, hogy - az előrendezvények jóvoltából - lányainak mekkora élményt jelentett az Ötvenhatosok terén vágtázni.)
Magyarországot az urbánus elit sokáig tartotta abban a tudati állapotban, hogy ami őshonos, hagyományos, jellemzően magyar, az egyenesen ciki, szégyellnivaló, és internacionális mintákkal leváltandó. A hagyományok gúny tárgyai lettek, a magyar szokásokat a provincializmussal azonosították, a nemzeti jelképeket a fasizmus újraéledésére vezették vissza. A válaszreakció pedig aligha lehetett más, mint a csak azért is, a dacos ellenállás, a hátrafelé nyilazás.

Mégis érdemes számolnunk azzal a jelenséggel, hogy ha nem leszünk képesek sajátosan magyar, mégis korszerű, korszellemű kultúrát alkotni, gyermekeink tökéletesen elidegenednek a hagyományoktól, és feloldódnak a fogyasztói ipar által trendivé tett és egyneműsítő multikultiban.
A Nemzeti Vágta meghonosításában mi hajlamosak vagyunk a lehetőséget észlelni, hogy miként tudunk magyarként európaiak lenni, szemben azokkal, akik ebben is az önfeladás kényszerét látják. Hiszünk a szervezők erőfeszítésében. Elődeink nyelvünk, művészeti életünk, államszervezésünk vagy tudományunk korszerűsítésével gondoskodtak a nemzeti hagyományok átmentéséről. De nem végezhették el azt, ami már ránk maradt.
A vágta apropót ad, és figyelemre méltó támpontot a továbbgondolásra. Lóhalálában nem erre a problémára kell megoldást találnunk.
Talányos távozás
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezérigazgatója - szép, hangzatos titulus - előbb bemutatta a klub általa kiválasztott új szakvezetőjét, majd lemondott pozíciójáról. (Koherens cselekvéssor, megspékelve azzal, hogy búcsújának indoka máltai nyaralása utánra maradt...)
A távozása épp annyira lehetett váratlan, mint korábbi érkezése. Berki Krisztián ugyanis azzal érdemelte ki a feladatot, hogy az egyesület elnöke, bizonyos Rieb György robogókat forgalmazó cégének volt az ügynöke. Sem sport-, sem cégvezetői múlt nem bonyolította az önéletrajzát, ahogy felsőoktatási végzettség sem. Igazi végrehajtó embernek szerződtették, ami kevéssé sem gátolta meg abban, hogy külsőségekben igazi vezérigazgatóként viselkedjék. Az, hogy közben a Ferencváros jellegtelen középcsapat maradt, legfeljebb a közönséget keserítette.
Rieb György annak a Szász Andrásnak a kapcsolata, aki MSZP-közeli pénzemberként a szovjet államadósság lebontásában jeleskedett, ezért aztán nehéz megszabadulni attól az érzéstől, hogy a Ferencváros furcsa angliai privatizációjakor nem a sportszakmai kérdések döntöttek.
Úgy is néz ki az egész.
Az átadások és az átvételek idejét éljük. Ugyan hány átláthatatlan és megfejtendő Ferencváros van az országban?
A kritikus
A Horn-kormány első pénzügyminisztere, Békesi László mond lesújtó kritikát a második Orbán-kormány víziójáról, gazdaság- és pénzügypolitikai elképzeléseiről az Élet és Irodalomban. Az egykori politikus mintha picit elsiette volna a véleménynyilvánítást, holott ha valakinek, hát neki jól állt volna apellálni a türelemre.
1994-ben ugyanis tíz hónapnak kellett eltelnie, hogy érdemi intézkedések történjenek a súlyos gazdasági nehézségekkel küszködő országban. És akinek nem tompult el az emlékezete, azt is visszaidézheti, hogy az előterjesztéseket akkor már nem ő, hanem az utód, Bokros Lajos fémjelezte.
- cikk értékelése /vegjatek/dacos-ellenallas-helyett-29957/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 460
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #34
- olvaso9
- 2010.06.14. - 21:51
Ami a Nemzeti Vágtát illeti: szerintem jó kezdeményezés és jónak tartom, hogy a HV mellé állt.
Kellenek a belföldi és főként a külföldi turistákat vonzó események: a komolyzenei fesztiváloktól a lecsófesztiválokig. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben majdnem minden település igyekszik valami különlegességgel kirukkolni. Jó, ha összejönnek az emberek, a családok és együtt örülnek valaminek. ne azt nézzük, ki találta ki: ha jó az ötlet, fogjunk össze, függetlenül attól milyen pártnak szurkolunk; épp ez a közös élméy hiányzik. Sajnálom, hogy a fociválogatott nincs kinn a vb-n, remélem, minden drukkolnánk neki; így egymást rágjuk.
Magam inkább azt tartom bajnak, hogy keveseknek van ideje, pénze ilyen heppeningeken részt venni, mert megy a robot, agyondolgozzuk magunkat... -
- #33
- kerekferko
- 2010.06.14. - 00:17
Előzmény:
#0 csendor
Nem basj, de a választ megkaptad. Te önjelölt hülyegyerek. :D -
- #32
- kerekferko
- 2010.06.14. - 00:14
Borókai Úr!
Ön közvetve ezt is védi. A Nemzeti Vágta sem más. Gagyikultúra.
http://www.mno.hu/portal/718793
A népi hímzést is Kínában gyártják
A turistáknak nincs igénye a minőségre • A kézművesek védtelenek a népies gagyival szemben
2010. június 14. 00:03
"Ha csak a fesztiválokon, ajándékboltokban kínált népművészeti giccsdömping alapján próbálnának képet alkotni rólunk a hozzánk érkező turisták, át is írhatnánk az országnévtáblát: Abszurdisztán. A polcokat a magyar kultúrára legfeljebb nyomokban emlékeztető gagyi uralja, a minőségnél fontosabb az ár, miközben lassan elfogynak a mesterek, akiknek hivatásuk a népi iparművészet."
-
- #31
- VincsEszter
- 2010.06.13. - 18:59
Előzmény:
#0 csendor
Tekintve, hogy a Szent Korona felesküdött szolgálattevője vagyok, mesélj nekem a Szent Koronáról! Radarjaid iszonyatosan működnek, javíttasd meg! Oda csapsz ahová nem kéne, ahová pedig kellene fel sem ismered a bajt! Nincs idő az öngólokra! :-(( -
- #30
- kerekferko
- 2010.06.13. - 05:28
Előzmény:
#0 csendor
"Magyarországot az urbánus elit sokáig tartotta abban a tudati állapotban, hogy ami őshonos, hagyományos, jellemzően magyar, az egyenesen ciki, szégyellnivaló, és internacionális mintákkal leváltandó. "
Hogy mit jelent az "urbánus elit"?
Megmondom én neked.
A sz..házi liberális politikusokat és az őket szolgáló talp-és s..ggnyalókat. -
- #29
- VincsEszter
- 2010.06.12. - 22:44
Előzmény:
#24 kerekferko
Kedves Kerekferko! HV szellemiségével kapcsolatban, nincs összehasonlítási (választások előtt és után) alapom, ugyanis pár hete, véletlenszerűen keveredtem erre a honlapra. HV-t még az Elek István főszerkesztése alatt is inkább liberálisnak, mintsem nemzetinek gondoltam. Fidesz liberális pártként indult és jelenleg is meghatározóan van jelen a párt vezetésében és tagságában. HV újságírói is vegyesek, írásaik alapján úgy látom van közöttük jobb-, baloldali és a számunkra rossz emlékű liberális is. Szerintem ez így van jól, hiszen miről is vitatkoznánk, ha nemzeti társaság lenne.
Önnel abban egyetértek, hogy a magyar trikolórral leplezett, destruktív ideológiájú rendezvényeket csak érdeklődés hiányában lehet kiszorítani. Még nagyon sok a tájékozatlan ember aki nem lát az ilyen rendezvények mögé és valóban úgy éli meg nézőként, vagy résztvevőként, mintha büszke magyar lenne. Ne vitassuk el ezt az egyébként is nemes érzést senkitől. Mint korábban írtam, nekem a helyszínnel és időponttal volt a bajom, szervezőről nem is szólva. -
- #28
- kerekferko
- 2010.06.12. - 22:25
Előzmény:
#26 VincsEszter
Kedves Eszter!
Kezeidet csókolom az okos gondolataidért. Nem érdemes az ilyen szellemileg hátrányos helyzetűekre tékozolni az időt. -
- #27
- kerekferko
- 2010.06.12. - 22:23
A "dacos" ellenállásról meg annyit, hogy ha a kultúrgiccset támogatja egy prominens, magát középenállónak hirdető hetilap, akkor lesüllyed a legócskább bulvár színvonalra.
Ugyanis egy lap igényességét az is jelzi, hogy különbséget tud tenni a kulturális giccs és a valódi hagyományőrzés között.
Nagyon jó volt a cikk, ami néhány hete erről a "nemzeti vágtának" nevezett lenyúlásról szólt.
A főszerkesztőt pedig minősíti, hogy milyen magasra tartja a lécet.
Borókai Úr!
Vigyázzanak, hogy egyszer meg ne botoljanak abban a lécben. -
- #26
- VincsEszter
- 2010.06.12. - 22:17
Előzmény:
#0 csendor
Súlyos tájékozatlanságoddal nem kellene kérkedni, hiszen neked sincs fogalmad Trianonról. Zavaros elméddel, még azt sem szúrtad ki, hogy Trianon jelentőségével pont nem a "baloldal, bolsi/libsi, fotelproli" van tisztában és pont ők azok akik sok-sok évtizedes diktatúrájuk alatt, megemlíteni sem engedték Trianont, hát még emlékezni. Igen, népségnek nevezem azt aki ösztönlény szinten él (eszik, iszik, szaporodik és ha akar dolgozik) és semmiféle társadalmi, közösségi tudata, ezáltal felelősségérzete nincs. Fogalma sincs a valós történelemről, nemzeti hagyományokról, csak konzumidiótaként vásárol, igénytelenül szórakozik és hamis (destruktív) propagandákat (libsiszoci) puffogtat anélkül, hogy egyszer is elgondolkodna azok valóságtartalmán. Magácska rossz nicknevet választott, mert egy csendőr nem úgy gondolkodik ahogy ön, találóbb lenne a "böszme rendőre" elnevezés. -
- #25
- kerekferko
- 2010.06.12. - 22:13
Előzmény:
#23 VincsEszter
Kedves Eszter!
Kigúnyolják?
Lerombolják, megtapossák, megrágalmazzák, betiltják! -
- #24
- kerekferko
- 2010.06.12. - 22:12
Előzmény:
#23 VincsEszter
"Az un. libsik a viselkedésükkel, beteges - sokszor életellenes - gondolkodásukkal zárják ki magukat a nemzeti közösségből."
Ami legundorítóbb, ha pénzszagot éreznek, akkor"magyarabbak a magyarnál is", hatalmas kokárdát tűznek a mellükre, mint ez az undormány Geszti is.
Ha te akartál volna hasonló huszár lóversenyt rendezni, nem kaptál volna engedélyt.
Ez a senkiházi kapott, ugyanakkor a hagyományőrző huszárokat nem engedték be a Hősök terére, azzal az ürüggyel, hogy a patkók feltörik a kövezetet.
Magyarázkodhat a HV, ahogy akar. Nagyon jóban vannak ezek a liberális holdudvarral. Tulképpen az egész cikk arról szól.
A választások óta megjelent cikkekből pedig egyre többször cseng ki a liberális hangvétel.
-
- #23
- VincsEszter
- 2010.06.12. - 21:56
Előzmény:
#20 Tobruki
Fogalmazásoddal önmagadnak válaszoltál: "nemzeti színezetű" és nem nemzeti. Tudod pontosan ezt nevezik magyarkodásnak, hogy ha valaki(k) gyűlölik, becsmérlik a magyarságot annak hagyományait és kultúráját, mégis nemzeti színezetű rendezvényeken hiteltelenkednek. Kisajátítani semmilyen tudatot nem lehet, ugyanis az vagy van, vagy nincs! Akinek nincs magyarságtudata az önmagát zárja ki a magyarságból. Az, hogy elsősorban a jobboldalon ápolják a nemzeti hagyományokat azzal még nem zárnak ki senkit. Az un. libsik a viselkedésükkel, beteges - sokszor életellenes - gondolkodásukkal zárják ki magukat a nemzeti közösségből. Sehol a világon nem elfogadott, hogy adott ország népének a nemzeti jelképeit, hagyományait kigúnyolják. -
- #22
- kerekferko
- 2010.06.12. - 21:53
"Mégis érdemes számolnunk azzal a jelenséggel, hogy ha nem leszünk képesek sajátosan magyar, mégis korszerű, korszellemű kultúrát alkotni, gyermekeink tökéletesen elidegenednek a hagyományoktól, és feloldódnak a fogyasztói ipar által trendivé tett és egyneműsítő multikultiban"
Hagyjuk ezt a hülye dumát, a magyaázkodást.
Geszti nemzeti vágtája éppen annyira magyar, mint a hortobágyi "csikós-gulyás, betyár", aki elrabolja, kirabolja a visongató hülye turistákat.
Egy ócska giccs, akárhonnan is magyarázza a cikk írója.
A Heti Válasz meg erősen hajlik a liberálisok felé a választások óta.
Ez megnyilvánul a primitív blikkre és borsonlinera hajazó címadásaiban is.
Szégyelljék magukat, hogy részt vettek ebben a giccsparádéban. -
- #21
- VincsEszter
- 2010.06.12. - 21:42
T. Borókai Úr!
Mindhárom rövid írása tökéletes, támadhatatlan, többet írhatna ide! :-)) "Nemzeti" Vágtában való részvételüket magam is bíráltam, főleg a helyszín és időpont időzítése miatt! Széllibsi Geszti és haveri köre elutasítása valós, túlságosan sok sértő dolgot követtek el a magyarság ellen. Léteznek huszár hagyományőrzők - magam is ismerek nem egyet közülük és úgy gondolom a közpénzt inkább az ő szervezésükre kellett volna fordítani és nem a hiteltelen, magyargyűlölő széllibsi körnek.Hősök tere nem az ilyen rendezvényekre való, onnan még a gördeszkásokat is kitiltanám, arról nem is beszélve, hogy a turisták is akadályozva voltak. Időpontot azért kifogásoltam, mert végre emléknappá válhatott Trianon és erről az egyébként is tájékozatlan népségnek mégse Nemzeti Vágta vésődjön az emlékezetébe. -
- #20
- Tobruki
- 2010.06.12. - 20:33
Borókai úr talán magyarázkodni kényszerül, amiért egy nemzeti szinezetű ügy mellé álltak? Igen, az un. jobboldalon sokan própálják kisajátítani a magyarságtudatot, mondván, hogy a libsik nem lehetnek magyarok. Kevés ennél mocskosabb gondolatot ismerek. -
- #19
- Obulus
- 2010.06.12. - 20:06
Előzmény:
#0 csendor
"Hülye vagy!
Vagy jobbik vagy?
Vagy bolsevik vagy?
Nem, te egy senki sz.r emberformájú vagy!"
Ez mind ugyan az. -
- #18
- egypolgar
- 2010.06.12. - 16:27
Előzmény:
#12 respondent
"Köszi, de igazából nem húztam fel magam. Azt pedig elismerem, hogy a gazdasághoz nem értek – de e g y é n i véleményem az, hogy sok szocialista, balliberális politikus, közgazdász sem. A másik lehetőség, hogy készakarva tették tönkre az országot."
Nos elárulom hogy a véleménye egyáltalán nem egyéni sőt teljesen azonos a Fidesz és persze már a média által sulykolt véleménnyel...az ország nincs tönkretéve nagyon sokat fejlődött igaz Orbán/Fidesz aknamunkája miatt elmaradt a lehetőségektől...ezért aztán a véleménye nem is ütős...mert unalmas elég annyit kijelenteni hogy az ország ilyen meg olyan állapotban van nos válsághoz képest elég jó állapotban van egy nagy baj volt éspedig a flancolás hitelből...a magyar közgazdászok nagyon jól képzettek elég szomorú hogy nagyon gyengus Matolcsy -t választotta Orbán - ez kontraszelekció -
- #16
- respondent
- 2010.06.12. - 13:24
Előzmény:
#15 Obulus
Nem csak egy szimpla magyar.
De még mindig jobb mintha kupecnek születtem volna. -
- #15
- Obulus
- 2010.06.12. - 13:05
Előzmény:
#10 respondent
Illatszer ügynök vagy?
Igaz manapság azt már úgy hívják, hogy account manager.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
