hirdetés
Az interjút az Index kérte és adta közre, a felkínált és elfogadott lehetőségtől pedig Balog Zoltán szándékozott elállni. A helyzet fintora, hogy a Fidesz kormányzati szerepre készülő politikusát a szocializmusban fogant sajtótörvényre (1986. évi II. tv.) hivatkozva utasították helyre. Joggal. A kifogása ugyanis nem tartalmi volt - mondjuk, hogy meghamisították a mondandót -, hanem formai, hiszen a "nem aktualitás" már az interjúadás pillanatában is nyilvánvaló lehetett volna. (A választások kétharmad időben tartottak, a pozíciókat hivatalosan még senkinek sem adták oda.)
Ilyen esetben az interjúgazda elgondolkodhat azon, hogy méltányolja-e a kérést, és megvárja az "aktuálisabb" időpontot, vagy fügét mutat. (Az angolszász gyakorlat az előbbit kizárja, a kontinentális megengedőbb, s a gesztusért cserébe exkluzív információ formájában megjelenő gesztust lehet remélni.)
Az Index világossá tette, hogy nem bizalmaskodik, kihasználja a kinyílt teret.
Az interjúból amúgy a döntés logikusan levezethető. A kérdező úgy sorozta végig az interjúalanyát, a reménybeli romaintegrációért felelős államtitkárt, mintha a beszélgetés során nemcsak percre pontos kormányzati tervet kellene feltárnia a cigány-magyar együttélés egész - az elmúlt húsz évben a végletekig súlyosbodó - problémahalmazára, de biztos gyógyírt is.
Nem csodálom, hogy a túl hosszúra nyúlt menet végére érve a minden kérdést megválaszoló Balog Zoltán jobban szerette volna megvárni a kinevezését.
De akkor már késő volt.
Tanulság, hogy a választás első fordulóját döntő fölénnyel megnyerő politikai erő másnaptól megszűnik ellenzéki párt lenni. Minden feléje irányuló gesztus már a hatalom jövőbeni birtokosának szól. Az alázatos éppúgy, mint a dacos.
Aki ezt nem rendezi el magában, minimum csalódni fog.
Az internetes médium kérlelhetetlenségéről sugárzott képet némileg árnyalhatja az a történet, amely szerint az Index másik nyilvánosságot látott írásából egyszer csak "kiugrott" az a szövegrész, amely csupa márkás, nagy hatalmú üzletember névsorát kötötte a futballhoz, és egymáshoz. (Az újságíró pedig cenzúrát kiáltva azonnal felmondott.)
Ha valaki arra a következtetésre jutna, hogy a politika és a gazdaság (úgy is, mint hirdető) viszonylatában - a közhiedelemmel ellentétben - nem az előbbinek van képessége a sajtó moderálására, nem biztos, hogy téved...

Múlt idő
Az MDF maradék elnöksége a választási kudarc fő felelőseként a kampányfőnököt és az SZDSZ-szel kötött megállapodást jelölte meg. A közlemény bár felemlíti, hogy Somogyi Zoltán hosszú ideig határozta meg a fórum kommunikációját, arról megfeledkezik szólni, hogy 2004-ben és 2009-ben vele volt szerencséje képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe, és 2006-ban ugyancsak vele együtt érkezett meg a magyar Országgyűlésbe. (Testvérek között is minimum hatévnyi együttműködésről beszélünk.) Mi tagadás, ezen időszakban a megmaradás törvényét meglehetősen szűken értelmezte az MDF vezérkara, és a múltat antalli örökségestül, vidéki bázisostul, testestül-lelkestül úgy hagyta maga mögött, hogy a szocialisták oldalára evickélve már a formájára sem emlékezett, nemhogy a tartalmára.
A túlpartra érkezés biztos jelének tűnt Dávid Ibolya 2006-os kosara Orbán Viktornak, majd Bokros Lajos kabalafigurává jelölése, végül a skarlát betűssé vált szabad demokratákkal kötött választási együttműködés.
Somogyi marketingpolitizálásának kártéteményeit nincs okunk alábecsülni, mégis súlyos aránytalanságnak tűnik fel, hogy a döntések meghozatalára tartott elnökség a mai romhalmazt kizárólag a politikai kommunikátor bűnéül rója fel.
De akárhogy volt is, a lényeg már a múlt időn van. Hogy az MDF a történelmünk, és nem a jövőnk része.

- cikk értékelése /vegjatek/felreertes-28822/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 405
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Teljes össztűz Orbánékra: Ezt tervezi a kormány
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Szenzációs felfedezés: Íme egy gyógymód a halálos kór tüneteire
- Időpont
- Tegnap: 20:07
-
Vaskos döntés: Betiltják a palackozott víz árusítását
- Időpont
- Tegnap: 19:22
-
Mikor jön a meleg idő? Tudja meg
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Nehéz helyzetben Orbánék: Elárulták, mi jelenti a legnagyobb gondot
- Időpont
- Tegnap: 18:16
hirdetés
-
Egy ValóVilág-szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- 02.08: 04:54
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- 02.08: 15:01
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- 02.08: 08:41
-
Íme a hazánkról szóló legképtelenebb blődségek húszas listája
- Időpont
- 02.08: 12:16
-
Halálos baleset a Mátrai Erőműben
- Időpont
- 02.08: 07:11
-
Extrém hideg!
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Példátlan szigort hoz az új büntető törvénykönyv?
- Időpont
- Tegnap: 08:30
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- Tegnap: 18:16
-
Egy székely lány Pesten: Bocskor Bíborka
- Időpont
- Tegnap: 07:40
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Hitelrontás
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
EP-meghallgatás: Vita a magyar helyzetről, jogalkotásról
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Lemond a lakhatási támogatásról Nyikos László és Pörzse Sándor
- Időpont
- Tegnap: 13:06
HETILAP
hirdetés