Szekeres Imre nem egyszerűen kisétált a minisztériumából, ahogy ezt mások megtették, de ceremoniálisan búcsúzott.
hirdetés
Felsorakoztatta legközvetlenebb kollégáit az épület előtt, a sajtó jelenlétében mindegyikükkel kezet fogott, majd közéjük állva, viszontlátással köszönt az újságíróknak.
Ma sem tudom, mire gondolhatott...
A kezdeményezés méltánylandó, mi több, követendő lett volna, ha közben nem látjuk a Honvédelmi Minisztérium vezérkarát. De láttuk. S a hadseregtábornok, valamint a szóvivő kivételével úgy festettek, mint Róbert Gida, Malacka, Füles és Tigris. Irtó mulatságosak voltak. Egyikükről, a vállig érő haját kibontva viselő úriemberről mintázhatta Dolák-Saly Róbert Boborján alakját, ha nem maga Boborján állt ott, teljes fegyverzetben.
A bizarr történetről említést sem tennék, ha az nem a biztonságunk szavatolására fenntartott Honvédelmi Minisztérium előtt játszódik. Így kicsit megrettentem. Kiken múlik a védelmünk? És már cseppet sem csodálkoztam azon a híren, hogy szövetségi rendszerünkhöz nem tartozó kémgépek Magyarország szívében gyakorlatoztak, miközben a HM az egészről semmit sem tudott.
A látottak alapján szerencsénk lehetett, hogy honvédelmünk irányítói saját magukban nem tettek kárt.

Van másik!
A múlt héten takarítószámlát húztak elő a BKV sifonérjából, s a dokumentum megint csak a Mesterházy-agytröszt leleményességéről árulkodik. Valóságos remekmű.
Azt üzeni, hogy csak a veszteség véd meg, semmi más, különben politikai ellenfelek otrombán a haszon lefölözésének vádjával esnek neked. Ám ha követed a recept leírását, nem tolvajnak, hanem művésznek látszol, mert az üres boltból lopni varázslatos teljesítmény.
Mesterházyék - Hagyóékkal vállvetve - ezért is szakosodtak a hiány lopására. Ami pompásan hangzik. Mi más a pozitív, ha nem a negatív negatívja?
Aki a hiányt lopja, az alighanem jót tesz az emberekkel. Pedig nem is annyira. A gyanú szerint Mesterházy Ernő 160 millióval terhelte meg a BKV számláját, amikor újraíratta a takarítást végző cég szerződéseit. A munkát ugyanazok, ugyanannyiért, ugyanúgy végezték el, csak a közlekedési vállalatnak kerültek némileg többe. Az extra pénz lehívása szerencsére senkit sem terhelt meg, mert arról Mesterházy gondos gazda módjára rendelkezett. Kis színes Demszky Gábor fővárosából.
De ahogy azt Eötvös bohóc mondta, van másik.
Szabó Zoltán - bár nem végzett semmilyen munkát Erzsébetvárosban - a telefonszámláját a polgármesteri hivatallal fizettette ki. Pár év alatt potom hatmilliót telefonált össze a szocialisták egykori polgármestere. Mi az neki? Vagy inkább nekünk? Rúghatott volna az összeg akár húsz- vagy harmincmillióra is, ehelyett csak töredéke, mert Szabó nagyon is megfontoltan dézsmálja a közvagyont. Szívesen vett volna dicséretet önmegtartóztatásáért, esetleg Hogyan legyünk mérhetetlenül mértéktartóak címmel tréningeket tartott volna önkormányzati tisztségviselőknek - ötvenezres óradíjért. Ehelyett az alávaló, helyezkedő ügyészeknek volt bőr a képükön vádat emelni ellene. Jól be is mos nekik az MSZP honlapján.
És akkor még ott van a XI. kerületi szocialista frakcióvezető esete is. Bizonyos Wieszt Jánosé, akit azzal hoztak összefüggésbe, hogy kerületi vagyongazdaként kétmillió forint kenőpénzt igényelt, majd fogadott el egy üzlethelyiség kiutalásáért. Wieszt tagadta a vádat, de a pénz átvételét rögzítő videóval szemben olyan érveket sorakoztatott fel - mindennap másokat -, hogy attól még a szocialisták is elszégyellték magukat, és távozásra szólították fel.
Hamarosan Varga Mihály ismerteti a kormányzati vizsgálóbizottság jelentését. Ahhoz képest igazán unalmas, eseménytelen napjaink vannak.
Hiányos hír
Olvasom, hogy lemondott az SZDSZ elnöke, Retkes Attila. Csak azt nem írták meg, hogy miről tudott még lemondani.

- cikk értékelése /vegjatek/honvedelemderu-29785/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 407
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #2
- Zokni
- 2010.06.13. - 11:26
Kedves Szerző!
Nagy veszélyben érezheti magát, ha a biztonságát egy tisztviselői hajviseletre, vagy a civil kinézetére alapozza.
Nem tudom, ha Ön, a gondolom, (kb. 50-es) korának megfelelő fizimiskájával és alkatával megjelenne valahol, ki hinné el, hogy a (politikai korlátok között működő) oknyomozó újságírás élharcosával áll szemben.... -
- #1
- hun61
- 2010.06.10. - 12:36
Tisztelt Borókai Úr!
Az írónia mellet a tárgyilagosságról se felejtkezzen meg. Volt ön katona? Ha igen mikor?
Ön a búcsúkor hadseregtábornokot, vagy négy csillagos tábornokot látott?
Ha hadseregtábornokot, akkor talán egy a Czinege elvtársról írt egykori dolgozatát porolta le, vagy nincs tisztában a rendfokozatokkal? Utóbbi esetében nincs is baj egy civil esetében sem, de akkor talán lehet kérdezni egy szakértőt. Azért segítek a Magyar Honvédségben a 4 csillagot "hordó" tábornok rendfokozatát úgy hívják, hogy VEZÉREZREDES. Azóta mióta nyugati mintára az egycsillagos tábornok (korábban vezérőrnagy volt) elnevezése dandártábornok lett. Az amerikaiaknál használatos a tábornokok esetében, hogy hány csillaggal bír, ami egyben utal a hatalmi pozíciójára is.
Üdv.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Teljes össztűz Orbánékra: Ezt tervezi a kormány
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Szenzációs felfedezés: Íme egy gyógymód a halálos kór tüneteire
- Időpont
- Tegnap: 20:07
-
Vaskos döntés: Betiltják a palackozott víz árusítását
- Időpont
- Tegnap: 19:22
-
Mikor jön a meleg idő? Tudja meg
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Nehéz helyzetben Orbánék: Elárulták, mi jelenti a legnagyobb gondot
- Időpont
- Tegnap: 18:16
hirdetés
-
Egy ValóVilág-szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- 02.08: 04:54
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- 02.08: 15:01
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- 02.08: 08:41
-
Íme a hazánkról szóló legképtelenebb blődségek húszas listája
- Időpont
- 02.08: 12:16
-
Extrém hideg!
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Halálos baleset a Mátrai Erőműben
- Időpont
- 02.08: 07:11
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Példátlan szigort hoz az új büntető törvénykönyv?
- Időpont
- Tegnap: 08:30
-
EP-meghallgatás: Vita a magyar helyzetről, jogalkotásról
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- Tegnap: 18:16
-
Egy székely lány Pesten: Bocskor Bíborka
- Időpont
- Tegnap: 07:40
-
Hitelrontás
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Lemond a lakhatási támogatásról Nyikos László és Pörzse Sándor
- Időpont
- Tegnap: 13:06
-
A nyolcadik évaddal véget ér a Doktor House
- Időpont
- Tegnap: 15:21
-
A kárnyilvántartási hibák miatt az autósok tömege veszítheti el a bónuszát
- Időpont
- Tegnap: 09:01
HETILAP
hirdetés