Orbán Viktor a Duma elnökének meghívására érkezett Szentpétervárra, s nem a folyosón, hanem félórás négyszemközti megbeszélésen találkozott Putyin orosz kormányfővel - igazított helyre Moszkva új nagykövete a vele készített interjúban.
hirdetés
Alekszandr Tolkacs a Népszabadság első oldalán hosszan ecsetelte a valóságos körülményeket. Ami több mint szokatlan. Elvégre csak egy magyar ellenzéki politikust akart nevetségessé tenni a honi balliberális média. S nem is azok közül valót, akik elkötelezett oroszbarátságukkal rajzoltak jelet a homlokukra. Mégis. Ez már a magas ingerküszöbű oroszokat is zavarta.
Így ért véget a kormány közeli sajtó két hétig tartó sunyi, lapos célzásoktól hemzsegő örömködése. Merthogy a komolyan nem vehető figuraként ábrázolt Fidesz-elnök szerintük egy folyosói zdrasztvujtyét tuningolt fel hivatalos találkozóvá. Bruhaha!!!
Csakhogy a fagyi megint visszanyalt, vagy ahogy a szép beszédű Ady Endre formázta sorokba: "De elcsitult a jókedv-förgeteg, s helyére ült a döbbent némaság".
Körülöttünk már az élet csörtet. (Jelen időben.) S tükröt tart a hazugságspirálból kiszállni képtelen ballib véleményformálóknak. Hogy a világ már nem olyan, ahogy a fejükben létezik.
Még Oroszország is más. Atyaúristen, mi lehet a többi részével?
Az Élet és Irodalom sokadszor áll elő azzal az elrettentő történettel, hogy az Orbán-kormány 2001-ben erőszakosan államosította vissza a Horn-kormány által privatizált Ferihegyi repteret. Az eljárást az Airport Development Corporation kanadai cég választottbíróságra vitte, amely 2006-ban uszkve 10 milliárd forintra büntette a magyar államot.
Lám-lám, mit tesz a kivagyiság, a magát türtőztetni nem bíró akarnokság, gondolhatja az olvasó. Tízmilliárd forint tűnt el a közös kasszából. Brrr.
Csakhogy a sztori úgy teljes, hogy Ferihegy évente tízmilliárdos nyereséget termelt a költségvetésnek, míg 2005 végén a Gyurcsány-kormány 464,5 milliárd forintért újra el nem adta.
Az összesen annyi, mint... Majd' ötszázmilliárd - pluszban.
Nem kellett hazudni, csak más látószögből elmesélni a történetet.
Az egész mégis olyan izé.
Az Egyesült Államok képviselőháza határozatban ítélte el a rádiófrekvenciákkal kapcsolatos ORTT-döntést. Pusztán mert amerikai üzleti érdek szenvedett vélt sérelmet. (A frekvenciáért többet fizető magyarok nyertek a pályázaton. Skandalum!) A döntést nem előzhette meg magyarországi vizsgálat, a képviselők mégsem ódzkodtak megszavazni a javaslatot.
Képzeljük el ugyanezt a magyar parlamenttel! Mit mondanának nekünk a most Amerikára mutogatók? Hogy kövessük a példáját? Vagy hogy quod licet Iovi, non licet bovi?
És nekünk miért kell örökösen kisökörként viselkednünk, akárki alakítja is velünk szemben Jupiter szerepét?
Azt mondja Lánczi András közelmúltban megjelent bölcseleti könyvében, hogy "Az ember nemcsak az lesz, amivé lenni akar, hanem amivé teszik... Sokan persze csak sodródnak - ők nem is szabadok, lelkük ki van szolgáltatva másoknak."
Most mintha egy egész ország sodródna, kiszolgáltatottan. Azt figyeltetik velünk, hogy mások szemében hogyan látszunk. Boldogok vagyunk, ha simogatják a buksinkat, s rettegni kezdünk, ha csúnyán néznek ránk. Pedig előbb szóról szóra felmondtuk a leckéjüket, utóbb meg csupán nem vétettünk saját érdekeink ellen.
Merünk-e kicsik vagy nagyok lenni? Dúl a háború. Az örökösen igazodók rendre töpörödtetnének, nehogy nagynak lássanak bennünket. A senkire tekintettel nem lévők pedig semmit sem szeretnének jobban, mint hogy féljenek tőlünk.
Az alternatíva cseppet sem kínál jó választást, mert nem kicsinek vagy nagynak kellene lennünk, hanem VALAKIKNEK. Akikre eredeti gondolatuk, kiemelkedő teljesítményük miatt érdemes figyelni. Akiknek van céljuk, önbecsülésük. S nem azzal hitegetik magukat, hogy majd mások húzzák ki a slamasztikából. A németek a szárnyaló piacukkal. Az amerikaiak vagy az oroszok meg akkor, ha jól viselkedünk.
Merni kellene valakivé válnunk! A mások simogatására, dicséretére, elismerésére vágyakozó, végrehajtó senkiségtől kellene megszabadulnunk. A kiszolgáltatottságtól. Az örökös igazodástól. Hogy mit mond az IMF, az amerikai kongresszus, a Financial Times, a főnök vagy a szomszéd.
Szabadulnunk kéne mielőbb. De legalább lábra állni.
Mindenkinek a sajátjára.

*

- cikk értékelése /vegjatek/jupiterek-okorsegei-26004/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 434
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #18
- olvaso6
- 2009.12.31. - 19:05
Előzmény:
#17 notram
T. Notram!
Kívánok én is Önnek és családjának boldog, egészségben és sikerekben gazdag új évet!
Remélem jövőre jobb esztendő köszönt ránk. Nagyon érezzük, hogy erőink és tartalékaink határán járunk. Legalább a remény és a kilábalás lehetősége csillanjon meg, és akkor jobban bírjuk a terheket is.
Üdvözlet: O6 -
- #17
- notram
- 2009.12.30. - 16:36
Tisztelt olvaso6!
Sorait jóleső érzéssel böngésztem!
Valóban, a célzottan felfordított, nehézkes, nyakatekert fórumon ritkán találkozunk...
BÚÉK, régi tisztelettel: n/P
-
- #16
- olvaso6
- 2009.12.28. - 08:02
Előzmény:
#15 balint60
T. Balint60!
Természetesen igaza van abban, hogy a jogszerűség alapkövetelmény. Azonban én úgy gondolom, hogy a jog emberi alkotás, és bizony sok sok hibája van. Néha akaratlan, néha akart lukacskák vannak benne, és nem biztos, hogy minden esetben a nemzet érdekei szerint alkotják őket. Én valóban nem vagyok jogász fejjel gondokodó. De azt elvárnám, hogy a magyar jogászok és törvényalkotók magyar szemmel nézzék a világot, és lehetőleg(!) olyan törvényeket hozzanak, melyek hazánk érdekeit védik. Különben kiszolgáltatottak leszünk környezetünknek, ahol bizony sok példát láthatunk erre.
Kérem írjon arról is, hogy a privatizációnál, milyen joghézagok és hibás törvénykezés vezetett oda, hogy az erőszakosan államosított(1947-1963-ig) vagyonok a régi rendszer kiszolgálóinál landolhattak.
Igen, lehet, hogy nem érzem igazságosnak, hogy azok, akik esküdöztek az állami tulajdon mindenhatóságára, azok vidáman ültek bele a "nép vagyonába". Törvényesen!? Ez tudom, inkább erkölcsi kérdés, de talán a jognak olyannak kellene lennie, hogy minél inkább közelítse az erkölcsi értékek védelmét.
Az a baj, hogy a "beleülők" hozták meg azokat a törvényeket, melyek fütyülnek az igazságosságra. Ezért tör ki néha lázadás, mert sajnos egy idő után az erkölccsel ellentétes törvények nyomán elviselhetetlen lesz az élet. Nem kellene ezt megvárni, inkább átnézni, mely törvényeken lehetne jobbítani.
Sajnos sokan esnek áldozatul a nyakatekert törvényeknek és a gátlástalan embereknek.
Fájlalom az évekre elhúzott pereket. (Egy gyereket sem lehet pofon ütni 5 évvel acsínytevése után! Semmi hatása nem lenne!) Fájlalom az peres felek jogát a hazudozáshoz. Ez egyéni dolog, már kisgyermek koromban megőrültem, ha valaki hazudott. Nem bírtam elviselni, ha valaki a másét vette el. Lehet, pályát tévesztettem, és jogásznak kellett volna állnom. Már késő :)))).
Megenged egy személyes ügyet így karácsony táján: Talán 4-5 éves lehettem, mikor vidéken bogáncsot szedtünk a kertben más gyerekekkel együtt. Nem engedtem a szomszédból átnyúló gazokról leszedni a bogáncsot, mert az szerintem lopás volt!
Hát már csak így halok meg, ilyen "hülyén", mint azt egy "kedves" rokon volt szíves a fejemhez vágni. Szerinte ezért nem vittük "sokra".
Elnézést az érzelmileg átérzett ggondolatmenetemért, de nagyon fontosnak tartanám, hogy a szikár észjáráson túl, a nem napi ügyekben a jogászok is elgondolkodjanak, hogyan sűllyedhetett ide egy egész ország! Nem a napi ügyek vitelében, de az általános felülvizsgálatban bizony kérem, magyar szemmel közelítsék meg a törvénykezésünk egészét.
Lehet, ideílista vagyok. Bár szakmám nekem is eléggé földhöz ragadt. (mérnökként dolgoztam aktív koromban)
Tudom, hogy a természet törvényeit nem lehet átlépni, bár mindig törekedni kell a teljesebb ismeretek megszerzésére. Ezt várom el a jogászoktól és törvényalkotóktól, hogy az általános emberi, a nemzet, és a nemzetet alkotó emberek eddig ismert viselkedési, erkölcsi és megélhetési elvárásait vegyék figyelembe a törvényel alkotásánál. Önök ÉLŐ anyaggal dolgoznak, jobban kell tehát figyelniük mindenre! Nem tartom tehát szikárnak az Ön szakmáját. SŐT, nagyon is élő anyaggal dolgoznak, ezért KELL, hogy figyeljenek munkájuk hatásaira!!
Üdvözlöm, és jó munkát kívánok a törvénykezés javításában!
-
- #15
- balint60
- 2009.12.27. - 20:03
Előzmény:
#14 olvaso6
Tisztelt Olvashat,
ne haragudjon rám, de az én észjárásom szikár és földhözragadt az Ön érzelmileg átérzett gondolatmenetéhez képest.
Én jogászemberként nem tudok "magyar szemmel" értékelni jogeseteket, csakis a jogállamiság lehet számomra a szempont (meggyőződve egyébként arról, hogy a jog uralma szolgálja legjobban hazám érdekeit is).
Amikor a magyar állam jogellenesen államosít egy vállalkozást, azt elfogadhatatlannak tartom, függetlenül attól, hogy a jogellenes lépés végső eredményeként jelentkező eredmény pénzügyileg előnyös lesz-e a magyar állam számára vagy sem.
Az ilyen eljárás ezen túlmenően káros is, hiszen megbízhatatlan, a jogot nem tisztelő félként láttatja országunkat és -jelen esetben- azt a politikai erőt, amelynek törekvéseit egyébként támogattam. -
- #14
- olvaso6
- 2009.12.27. - 07:31
Előzmény:
#9 balint60
A jogellenes és káros privatizációt is kéretik elítélni!
Ami a magyaroknak veszteséges, az bizony nem dícséri a kormányt! SŐT! Nem kelle védeni őket, mert a kanadaiak eladták volna hamarost ugyanolyan jó áron, nagy nyereséggel, ahogy ezt megtette a GYF kormány. Ne sajnálja tehát, ha ez a nyereség nem a külföldiek buxáját dagasztotta. Bár lehet, ha nem jön a ballibeknek ez a kis "aprópénz", (2004 dec.-2005 jan.?)akkor előbb bedől az ország, és eliszkoltak volna előbb az elvtársak. Tudja minden relatív.
Érdekes, milyen érzékeny Ön a külföldiek érdekében, és mennyire érzéketlen akkor, ha minket ér kár! Kérem nézze az eseményeket néha magyar szemmel. -
Apatin!
Nézze már meg, kik nyalták a nácik seggét? Pl. mikor a "hős" szovjet elvtársak felosztották Lengyelországot a nácikkal puszi pajtásként? Azóta is imádják a titkos paktumokat kötni IS, felrúgni IS. Ne feledje, hogy a kommunisták és rendszerűk ugyanolyan diktátorok voltak, mint a nácik. Ugyanis a munkatáborok "eszméjét" "sajnos" nem a nácik találták fel! Ők csak figyeltek. Lenin elvtárs kezdte még 1925 tájban a politikai ellenfeleit, valamint az éppen ellenségnek kikiáltott réteg képviselőit begyűjteni. Persze egyszerűbb megoldásuk is volt a kiirtásra. Olvasgassa csak el az ukrajnai 6 millió ember éhhalálát követelő módszerüket. (Kommunizmus fekete könyve) Ha azt mondja, hogy ez "humánus" volt, és nem szégyenli magát a szovjet elvtársak seggét(hatalomért és pénzért) nyalogatók nevében is, akkor Önnel nagy a baj! -
T. Notram!
Ebben az új formában nehéz megtalálni régi barátainkat, de néha sikerül.
Teljesen egyetértek Önnel. Ha nem volna még meg a maradék, ám annál értékesebb föld és vízkincsünk, akkor a dácsai vendég nem ehette volna két pofára a kaviárt. Bajnai pedig nem himbálhatta volna magát az USA-ban. Ugye az mégis erős lenne, ha letámadnák Magyarországot, inkább megveszik, kellően leócsított árakon! Ehhez kellenek a belső külsősök! -
- #11
- olvaso6
- 2009.12.27. - 07:10
emilkének és jocinak el kellene döntenie, hogy akkor mi is az igazság. Beszéltek, vagy nem beszéltek.
Ezen kívül el kellene gondolkodniuk, hogy miért az a "valaki", aki "valakivel" beszél???
Szerintem az a jó kormányfő, aki a magyar érdekeket védi! Akár tetszik ez a "valakiknak", akár nem. Elég volt a veres "dobzselászlók"-ból!!! Tudják el kellene gondolkodniuk, hogy mikor volt Magyarország erős, akkor-e, amikor hajbókolt mások előtt, vagy amikor maga rendezte a sorsát? Tudom, ez manapság kevésbé látványos és egyszerű, de azért a maguk nyalizása (hol orosz, hol USA, hol mindkettő felé) és barát függősége eléggé önállótlan és gyermeteg álláspont. Nagyon hajaz arra az óvodásra, aki az őket bántókat az apjával, bátyjával fenyegeti. Nőjenek fel!
Ja, és elemezgessék, hova juttatta a vidám dácsai ebédelő a hazájukat??? Ez a lényeg, nem a kaviár!
-
- #10
- emilke
- 2009.12.26. - 17:31
Az új orosz követ nem kezdő a porondon. A kéthetes megerősítés felér egy diszkrét cáfolattal.
Főként a kimerítő képriport, az aztán az igazi. Persze Orbán megmondta. Megmondta!
Összevágott bokával sűrün ismételte: Da da da, oder Jawohl. Na szóval megmondta. -
- #9
- balint60
- 2009.12.26. - 16:50
Kedvelem Borókai Gábor sajátosan fanyar stílusú írásait a HV Végjáték rovatában. Karácsonyi írása azonban dohogásra késztet:
1.) Az Orbán-Putyin találkozóval kapcsolatban a jobboldali média növelte irracionálisan magasra a várakozásokat a "dácsás" felvezetővel. A tényleges találkozó kommunikációja pedig több mint furcsa volt, amit megelőzhető lett volna, ha pl. a HV kérdezi meg Alekszandr Tolkics nagykövetet.
("És miért kellett ennyit várni a találkozó tényének elismerésével? Minket nem kérdeztek.").
2.) A Budapest Airport államosításának kérdése nem pénzügyi kérdés, hogy végül jól vagy rosszul járt a magyar állam. A jogellenes államosítás ténye maga vetett máig tartóan rossz fényt a Fideszre.
3.) A HV-ől várnám legkevésbé, hogy beáll a "mit mond az IMF" populista téveszménye hirdetői közé: a feszes költségvetés, alacsony adósság, kiegyensúlyozott külkereskedelmi mérleg minden felelős kormányzat célkitűzése és nem a nemzetközi pénzügyi szervezetek öncélú népsanyargató gonoszsága.
"Szabadulnunk kéne mielőbb. De legalább lábra állni." - zárja jegyzetét helyesen BG. Szabadulnunk kéne mielőbb a csúsztatásoktól és az olcsó előítéletes gondolkozástól. Lábra állva pedig a józan ész vezéreljen bennünket - nagy szükség lesz rá!
-
- #8
- joci0504
- 2009.12.26. - 14:02
Na ez a legújabb verzió.Ismereteim szerint az Európai Néppárt kapott meghívót nem személyesen Orbán Viktor. Az orosz nagykövet cáfolta, hogy Putyin találkozott volna és főleg beszélt volna Orbán Viktorral. Szóval, nem kell a porhintés! -
- #7
- peep
- 2009.12.26. - 11:22
Előzmény:
#4 HölgyVálasz
Köszönöm, T.HölgyVálasz a segítő szándékot, de egész biztosan itt volt a HV fórumon és rejtély előttem, hogy hova lett és miért. Üdv. -
- #5
- hunszamar
- 2009.12.25. - 16:14
Hát van egy jó reklám reggelente szoktam hallgatni.
Ül valaki a WC-n és elfogyott a WC papír és felvették amit mond, amikor turkál a papírok között.
Ez egy szórólap .. (túl sima)
Ez egy férfimagazin.. (ez sem jó)
Élet és Irodalom-----hmmm. hmmm.
-
- #4
- HölgyVálasz
- 2009.12.25. - 15:50
Előzmény:
#1 peep
Kedves Peep!
Nem véletlenül a MHO-n olvasta a "Fogy a magyar"-t?
Mert ott van vagy egy tucat ilyen című cikk...
Nem belepofizni akarok, csak hátha... -
- #3
- notram
- 2009.12.25. - 12:58
„(…)Merni kellene valakivé válnunk! A mások simogatására, dicséretére, elismerésére vágyakozó, végrehajtó senkiségtől kellene megszabadulnunk. A kiszolgáltatottságtól. Az örökös igazodástól. Hogy mit mond az IMF, az amerikai kongresszus, a Financial Times, a főnök vagy a szomszéd. (…)”- írja a szerző.
Nagyszerű szöveg, ezért emeltem ki. Ezt mondja Bogár László, Csath Magdolna, a Szabad Európás Drábik János, folytathatnám… Nem volt elég a kommunizmusban - igazodni? Most a tőke előtti hajbókolásunk… mecsoda pipogya fráterek… Brrr, pénzért, székért, undorítóan megalázó!
-
Marha nagy jelentőséget tulajdonitottak az oroszok a "vezérükkel" történt találkozásnak, ha két hétig hallgattak róla és nem náluk verte ki a dolog a biztosítékot, hanem a lap kért interjút, nem pedig ők jelentkeztek náluk! Nem szokásuk!
Azért az oroszok soha nem fogják elfelejteni, hogy a "hős" magyar hadsereg megtámadta őket a nácik seggnyalójaként és most azok fognak hatalomra kerülni, akik ezt hazafias tettnek tartják.
Menjenek csak a templomba, volna miért vezekelni azért a sok bűnért amit a kereszt jegyében elkövettek és fohászkodjanak a nemlétezőjükhöz! Szerencsétlen képmutató népség!!!! -
- #1
- peep
- 2009.12.25. - 11:53
T.Borókai úr!
A gondolkodásra felkínált szellemi alternatívák közül számomra legutolsó gondolat a legmegkapóbb, mivel ez a legaktuálisabb is egyúttal.
Csak annyit tennék hozzá, hogy ehhez megfelelő nemzeti elkötelezettségű politikusi garnitúra szükséges, amely nem csak a politikai-, de a médiából fújó - gyengének semmiképpen sem mondható - ellenszelet is semlegesíteni képes.
Ez nem üres szócséplés, hiszen ismeretes például, hogy mit műveltek a balról szóló médiumokban heteken át az orbáni-putyini kérdés körül; emlékszünk - hogyan is felejthetnénk - a kovácslászlói szavakat: "...merjünk kicsik lenni"; és felejthető-e a 2004. decemberi nemzetárulásra való kampányolás? (Hogy csak három konkrétumról legyen szó, amelyből kettőt Ön is említett.)
Van mi ellen és van ki ellen harcolni, mert ne tagadjuk ez harc. Harc a nemzeti öntudat a nemzeti önérzet újraértelmezéséért, a nemzet magáratalálásáért, mert ezek nélkül csak a kudarcok sorozatára számíthatunk.
Harc azok ellen az erők ellen, amelyek tudatosan, vagy sem, de évtizedeken át mindezzel szembe mentek.
Felhasználom az alkalmat, hogy mégegyszer megkérdezhessem: hová tűnt a HV fórumról a "Fogy a magyar" elnevezésű topic?!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce