Gyurcsány Ferenc elképesztő átéléssel tud bármit mondani, meg az ellenkezőjét is.
És mert mindkétszer tökéletesen azonos önmagával, ellenállhatatlanul szuggesztív.
Különleges képességgel bír, two in one-nak (kettő az egyben) mondják a reklámnyelvben. S az egyik afféle bónusz a közönségnek, de legalábbis meglepetés.
A volt miniszterelnök és pártelnök a Demokratikus Charta rendezvényén a minden körülmények között demokrata szerepére hangolódott. Ebből a pózból tekintett vissza az elmúlt nyolc évre. És értékelt. Át. Döntéseket, teljesítményeket, helyzeteket. Tudomást sem véve arról, hogy az általa fémjelzett - s a magyar történelem egyik legsikeresebb korszakának minősített - időszakról pártja nemhogy beszélni, de már hallani sem nagyon akar.
Annyira kínos, hogy kétszer kellett zsilipelnie a jelenbe. Mentve magát. (Mi lettünk csak keszonbetegek...) Előbb Bajnai mögé állt az MSZP, majd Mesterházyt tartotta maga elé. És immár szeretne csak a jövőről szóló versenyben indulni. Az meg sehogy sem akar sikerülni a múlttal való elszámolás nélkül. Márpedig e tekintetben mit sem segített bennünket a volt kormányfő országértékelése.

A minden körülmények között demokrata Gyurcsány I. ugyanis nem látszik tudni, hogy másik énje mi mindent követett el ellene és országa ellen. Gyurcsány I. szerint például a szocialisták utat akartak nyitni a nyugati polgárosodásnak Magyarországon, holott Gyurcsány II. szervezésében a Több pénzt az embereknek! című fölülmúlhatatlanul populista kampánnyal jutottak hatalomra. És bár Gyurcsány I. interpretációjában szociális igazságtételt gyakoroltak 2002-ben, ígéreteikkel valójában tömeges méretekben vásárolták meg a polgárosodásban egyáltalán nem érdekelt inaktívok szavazatait.
Így vezetett egyenes út a szocializmus irányába, s a már 2005-ben beköszöntő hazai válságba.
Gyurcsány I. azzal sincs tisztában, hogy szellemtársa milyen, demokratához méltatlan eszközöket - megtévesztő kormányzati és parlamenti döntéseket, titkosszolgálati manővereket - bevetve tartotta hatalomban a szocialistákat. Láthatóan az őszödi beszédről sem értesült, különben nem vádolná politikai ellenfeleit a saját lehazugozásával, holott a Fidesz csak a miniszterelnök beismerő vallomását visszhangozza.
A Demokratikus Charta rendezvényén szónokló Gyurcsány I. abban a hitben él, hogy az általa felügyelt rendfenntartó erők mindenkor a randalírozók ellen léptek fel. Fejében nem simul össze, hogy az MTV épületénél magukra hagyott, áldozatként odadobott rendőrök látványa hogyan félemlítette meg, hergelte fel társaikat, akiket aztán október 23-án az álarc és vipera használatát engedélyező, azonosítószám viselésétől eltekintő főnökeik minden gátlástól felszabadított terminátorokká változtattak.
Gyurcsány I. nehezményezi, hogy parlamenti ellenzéke nyílt, uszító politikai háborúskodást zúdított rá, de bizonyosan értené a fogadjisten fémes hidegségét, ha sejtené, hogy Gyurcsány II. mennyire gátlástalanul köszönt be a hatalomba és bánt el vetélytársaival és ellenlábasaival.
Gyurcsány I. most kiállt, s a múltról úgy beszélt, mintha Gyurcsány II. sosem lett volna része életünknek. Zsűrielnökként hirdetett eredményt a Ki a demokrata? versenyben, amelyben Bajnai Gordon és Lendvai Ildikó kiválóan szerepelt, ellentétben a rendszerváltó Orbán Viktorral, aki súlyosan elbukott.
De tudjuk, az egész csak játék. Előkészítése a jövőnek. Amikor az utókor az elmúlt nyolc év tetteit megítéli. Nehogy arra a következtetésre jusson, hogy az ország a két Gyurcsány között a végletekig korrumpálódott, versenyképtelenné és kiszolgáltatottá vált, vagy is a pad alá esett. S ennek felelőse kell legyen. Sokkal inkább azt hihesse, hogy az új hatalom bosszúhadjáratot folytat a dicső múlt ellen.
Gyurcsány I. különben nem érdemel bántást. Ő valóban talpig demokrata. Gyurcsány II.-t kellene csak leoperálni róla. Kár, hogy a tudomány és az egészségügy mai helyzetében erre csekély reményünk sincs.
- cikk értékelése /vegjatek/ket-gyurcsany-kozott-a-pad-alatt-28134/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 523
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #37
- ostyan
- 2010.06.15. - 16:10
a gyurcsany(i) egy skrizofen alkat. Hozza hasonlo rettenetesen beteg ember csak karolyi volt magyar miniszterelnok. A magyar nemzet szegyene az, hogy ezt a ket elmebeteget hatalomhoz segitette. A gyurcsany(i)t mar az iskolaban is azert vertek meg rendszeresen, mert nagyon nem volt normalis, most is azt kellene... mondjuk a megerdemelt buntetes - vagyonelkobzas, kotel altali halal - vegrehajtasa elott.... -
- #36
- Használ
- 2010.04.17. - 16:52
Nem jó a illusztráció rajz.Így helyes: A kisebbiken a korona, nagyobbikon meg az igazmondó sapka:) -
- #35
- olvaso6
- 2010.04.07. - 21:37
Előzmény:
#34 vitamin
Most azt mondja meg, MELYIK NEM IGAZ a felsoroltak közül. Akkor kihúzom a listáról! De ha kérhetem, konkrétan. Mondjuk, nincs Párkányi híd, vagy nem a FIDESZ kormány alatt épült? Ne lustálkodjon már, járjon utána.
Egyébként ezt a listát egy civil (egy amerikás magyar, aki 2002-ben a választások után bejárta az országot, hogy összegyűjtse a tényeket) szedte össze, és semmilyen kampányfüzetben nem jelent meg.
Lehet, hogy más is épült az elmúlt 8 évben, mint autópálya! Nem vitatom. Milyen áron? Hol áll az ország?
Az, hogy a ballibek állandóan azzal őrjöngenek, hogy a FIDESZ alatt nem történt semmi, nem épült semmi, nem volt reform, egyáltalán nem is éltünk, az tűrhetetlen. A gazdasági adatokat is állandóan megpróbálják hamisítani a maguk javára. Volt olyan ballibes illető, aki még a Pukli elvtárs KSH-s adatait is megkérdőjelezte, mert nem hitt a szemének, hogy tudták a kedvencei így elqrni azokat. Pedig hej, de gyorsan leváltották a nemzetközileg is elismert tudású Mellár Tamást a KSH éléről. (Arról már nem is beszélek, hogy törvénytelenül!) Ezért nagy a gyanú, hogy a valóság még rosszabb!
Nem mellékesen az országot csődbe vitték már a válság előtt. Ezt a böszme elismerte 2006 májusában. Nem kellene mások eredményeinek faragásával elterelni erről a figyelmet.
A szoci képviselők ígéreteiről pedig csak annyit, hogy Csornán pl. 12 évig kampányoltak az elkerülő úttal. A Demszky pedig immár 20. éve építi a metróját.
Nem kellene figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy EU-s pénzekre is lehet pályázni 2004 óta. -
- #34
- vitamin
- 2010.04.07. - 17:21
Előzmény:
#31 olvaso6
Kedves olvaso6! Választási programfüzetből én is tudok idézni, pl. Keszthelyen a szocialista Mohácsi épp ma dobálta be a megyei Iskolaberuházási programokat, a hévízi gyógykórházat, a keszthelyi városi kórház új épületszárnyát, az M7-es zalai szakaszát, a zalaegerszeg-Sümeg közötti út teljes felújítását, és a vasútvonal villamosítását, a Tapolca-Ukk-Celldömölk vasútvonal újjáépítését, a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer 2.ütemének kiépítését, a Balaton körüli kerékpárút megépítését, a kisfalvak főtér-rehabilitációját felemlegető választási szórólapját, és ez csak a szűkebb régiónk.
Ezt csak azért írom, mert az sem igaz, hogy csak autópáya épült az elmúlt időkben. -
- #33
- olvaso6
- 2010.04.07. - 15:06
Előzmény:
#32 Éganapmelegtől
Tulajdonképpen nem vitának szántam, hanem EMLÉKEZTETŐNEK! Sok a feledékeny ember!
A jobboldaliak pedig jobb lenne, ha nem marnák egymást. Több megfontoltságot és higgadtságot kérnék minden POLGÁRtól! Most ettől függ az ország sorsa! A határozott és higgadt, a magyar érdekeket képviselő kormányzástól. -
- #31
- olvaso6
- 2010.04.07. - 14:50
Előzmény:
#29 vitamin
Egy új lista:
Mária Valéria hidat
Nagyrákosi völgyhidat,
Szent László-hidat Szekszárdnál
Tiszaugnál hidat
Tisza-hídját Polgár és Oszlár között
Tiszamenti házakat az árvízkárosultaknak
347 kilométernyi belvízi csatornát
203 km árvízi töltést
M3-ast Füzesabony és Polgár között, M30-ast Emődig.
M7-es új szakaszát, és teljes felújítását és helyenkénti szélesítését
a 20 km hosszú M9-es autóutat (Szekszárdnál)
Nemzeti színházat
Millenárist
Terror Háza Múzeumot
Eötvös Lóránd Tudományegyetem lágymányosi új épületeit (Budapest)
Stephaneum - Pázmány Péter Katolikus Egyetem központi épületét Piliscsabán, 2001-ben
Andrássy Egyetemet (németajkú)
Sándor Palotát (Budapest)
Uránia Nemzeti filmszínházat (Budapest)
Nemzeti Táncszínházat
Természettudományi Múzeum bővítését
Budapest sportarénát - a leégett helyébe
Népligeti autóbusz pályaudvart (Budapest)
Sport Kórház műtéti tömbjét (Budapest)
Pápán új szárnyat az Esterházy Kórháznak
Zentán (Bácska) Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet
Tapolcán sportcsarnokot Szegeden sportcsarnokot
Debrecenben sportcsarnokot
Bajóton Millenniumi házat, Gyálon művelődési házat
Nagykátán Katolikus Közösségi Házat,
Kecskeméten a Református Általános Iskola tanuszodáját és tornacsarnokát.
Karcagon a Kátai Gábor kórház kilenc szintes épület felújítását
Csornán Arany János Általános Iskolát és Speciális Szakiskolát Mohácson Széchenyi István Ifjúsági Centrumot Nagykőrösön az Arany János Református Gyakorló Általános Iskola 173 év után tornacsarnokot és tanuszodát kapott.
Egerben 140 szociális bérlakást
Nyíregyházán új vasútállomást
Nyíregyházán új ügyészségi épületet
Zalaegerszegen két új orvosi rendelőt
Hajdúnánáson református öregotthont (240 millió forint támogatást kaptak)
Pogányon (Pécs mellett) repülőteret és kétszáz bérlakást
Szabolcs faluban (Pécs környéke) a szennyvíztisztító hálózat kiépítését
Ceglédbércen református templomot. 11 millió forintot kaptak erre a Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériumától.
Apajon református templomot,
Sopronban Zeneiskolát, Inkubátor házat, stadiont a Káposztás utcában
Zalaegerszegen műszaki főiskolát
Mindezt úgy, hogy éjjel-nappal támadták a kormányt az ellenzék részéről. Mindezt úgy, hogy közben 4 árvíz pusztított, hogy az orosz és japán válság valamint a német GDP 0%-os "növekedése" nehezítette a feltételeket. Hogy a koszovói háborút már ne is említsem. Lehet a dátumoknak utána nézni.
Nem kell fényezni a ballibeket oly módon, hogy a feledékenységre építve kisebbítik a polgári kormány eredményeit. Kár!
Ha még kíváncsi valaki néhány dologra, akkor összeszedem. (GYES visszaállítása, tandíj eltörlése, kedvezményes diák- és lakáshitel, magyarok támogatása az elszakított területeken stb...)
A gazdasági adatokat sem árt idézni, mert ugye az államadósság GDP arányosan a 4 év alatt 63%-ról 53%-ra csökkent. Most 90% közelében honol. A válság előtt közelítette a 80%-ot!!!!
Elnézést azoktól, akik GYF-ről szeretnének itt olvasni, de nem tudom megállni, hogy a méltatlan támadásokra ne reagáljak. Talán nem érdektelen felidézni a polgári kormány intézkedéseit.
-
- #30
- olvaso6
- 2010.04.07. - 14:37
Előzmény:
#29 vitamin
És a másik fele? Valami épült. NÉGY év alatt! Nem is kevés! A mindenható verseny majd ugye eldönti, melyik marad talpon. Örüljenek, hogy van választék! Egyébként nem csak fürdők épültek.
Ott van pl. KÜRT Kft, amely az adatmentésben (számítástechnikai) lett profi a tiszta tér technológiás szerelő műhelyével.
A legkevesebb felmérés a kisüzemekről készült, pl. az állattartó telepek támogatásáról, ipari létesítmények fejlesztéséről. Ezek a fejlesztések nem látványosak, és csak néhány milliós segítséget kértek, és kaptak. De mondhatnám a Lipóti pékséget is, amely már országos bolthálózatot épít, hogy kikerüljön a multik lerongyoló hatása alól.
Nem kell finnyogni! A lehetőséget meg kell adni. Hogy aztán ki hogyan él a lehetőségekkel, az függ az üzemeltetőtől, de a gazdasági környezettől is. Ha a kedvenc ballibjeink nem rohasztották volna a gazdaságot, akkor többen járhatnának üdülni, jobban ki lehetne használni a gyógyászati vonalat is. Gondolom sokat segítene a marketing támogatása is.
Remélem, hogy újra több lehetőséget kapnak a magyar vállalkozók! Most én az élelmiszer feldolgozók (kisüzemek) támogatását várnám el a kormánytól. Mégis csak tűrhetetlen, hogy kínai aszalt szilva és sárgabarack van a polcokon!
Nagyra vannak a ballibes szimpatizánsok az utakkal (PPP, ki tudja, mikor és ki fizeti majd meg a 3szoros árát!),
Sikerült mindent úgy elbonyolítani a támogatások tekintetében, hogy nincs az a kalandvágyó kisbefektető, aki nekivágna, és megpályázná százezrekért az EU-s pénzeket.
No idézzek még, mi minden épült? Aki meg tudja cáfolni bármelyiket, (méregből pirossal kihúzni nem kunszt) az kérem írja meg, mert ha érdemlegesen igazolja, hogy nem akkor épült, én is kihúzom a sorból.
-
- #29
- vitamin
- 2010.04.07. - 13:59
Előzmény:
#28 olvaso6
De ezeknek a fürdőknek a fele kudarctörténet is egyben.
A zalaegerszegi Aquapark üzemeltetője és a városi Önkormányzat jól összevesztek, mivel a veszteséges üzemeltetés miatt folyik ki a pénz (nem csak a víz.)
Marcalin úgy tudom k.rvára megbánták, hogy belevágtak.
Kehidakustány ugyanolyan porfészek maradt, mint amilyen volt, bár legalább az üzemeltető jól megszedte magát - a rossz nyelvek szerint. -
- #28
- olvaso6
- 2010.04.07. - 10:21
Folytatás 1polgárnak:
Pápán várkertfürdő
Kehidakustyánon, Zala megyében gyógy- és élményfürdő
Győrött fürdő
Tiszapüspökin korszerű tiszai szabad strand
Kecskeméten élményfürdő,
Sárváron gyógyszálló és gyógyfürdő
Bük-i gyógyfürdő fedett élményfürdője és rekreációs parkja
Cserkeszőlőn hullámfürdő öltözővel és vizesblokkal
Nyíregyházán a Sóstó Gyógyfürdő új gyógyászati részlege
Debrecenben élményfürdő.
Szolnokon felújított strandfürdő;
Hajdunánáson a gyógyfürdő
Egerben uszoda és élményfürdő
Püspökladányban új gyógyközpont
Kisvárdán a várfürdő teljes rekonstrukciója
Túrkevén megújult és bővült gyógyfürdő
Hajdúszoboszlón korszerűsítették és bővítették a Gyógy- és Strandfürdőt.
Szarvason a Széchenyi-terv támogatásával felújításra került az 1903-ban épült városi fürdő és megépült a gyógyászati központ
Karcagon fürdő és strand
Zalaegerszegen termálfürdő és Aquapark
Zalakaroson a gyógyfürdő új medencékkel, épületekkel és egyéb szolgáltatásokkal bõvült.
Isaszegen termál- és élményfürdő a Széchenyi-terv segítségével
Marcalin gyógyfürdő és szabadidőközpont
Lentin (Zala megye) termálfürdőt bővítették és felújították
Gyula Várfürdő gyógyfürdő fejlesztését
Mórahalmon hűtőház, fürdő rekonstrukció, lakások a Széchenyi-terv segítségével
Cegléd a termál fürdő és szabadidő központ
Harkányon megújult és bővült a gyógyfürdő
Agárdon Termál- és Gyógyfürdő.
Dél-Alföldön, ahol a nap is termálvízben fürdik, a következő gyógy- és termálfürdők újultak meg a Széchenyi-terv közel négy milliárdos állami támogatásával: Gyula, Kiskunmajsa, Orosháza, Szeged, Kecskemét, Tiszakécske, Békéscsaba, Mórahalom, Szentes, Gyomaendrőd, Tótkomlós.
Lehet országjárásra indulni!
-
- #27
- olvaso6
- 2010.04.07. - 10:16
Előzmény:
#25 egypolgar
egypolgár!
Ezt írta:
"Ön rokonai azok milyen kapcsolatrendszerrel rendelkeznek (akik mind megkapták..)"
Semmilyennel!
Nem azt mondtam, hogy az én rokonaim mind megkapták. EGY volt aki kért és kapott. (Termelő beruházáshoz!) Amikor kérdeztem, hogy nehéz volt? Azt mondták, a környéken, aki pályázott, és nem volt kirívó hiba a pályázatában, az MIND megkapta!
Nem kellene ferdítenie. Akkoriban azt sem igen tudták, vagy nem törődtek vele, milyen párt van kormányon! Meg persze működött még a kistérségi megbízotti hálózat. Segítettek a pályázati anyagok összeállításában.
Ezt azóta szétverték. Különben hogyan akaszthatnának le pályázatíró cégek súlyos milliókat és visszakence pénzeket? Most mondhatja, ez feltételezés. Nem jobban, mint az Ön meglátásai.
Nem kellene elfelejtenie, hogy 4 (NÉGY) évig voltak kormányon. Nem könnyű időszakban. Ez a maga kedvenc ballibes társasága mit is tett 2002-2008-ig? Ami ugye 6 év. (híre hanva nem volt akkor a válságnak) Ezt az időt miért nem használták ki nagyeszű kedvencei a gazdasági struktúra "helyes" átalakítására? Azt próbálták beadni a jónépnek, hogy a vizitdíj a nagy reform. Nem kellene elfelednie, hogy a háziorvosi rendszer privatizálása az OV kormány alatt történt. Megállapodtak a gyógyszergyártókkal. Nem kellett volna mindent szétverni egy pillanat alatt, mint azt kommunistáék szokták. A ballibes kormányok csak szétvertek, a buta emberek beképzeltségével, és amikor szorult a hurok, akkor előadták az elqrás utáni kényszereket mint reformokat. Ha jól tudom, semmilyen szakmai szervezettel nem egyeztetve, a kényszer hatására bedobták a nagyágyú Molnár Lajost és a nagytudásu Horváth Ágnest.
Ne próbálja mentegetni a "szakértő" ballibeket azzal, hogy igyekszik másokat sározni.
Ne próbálja a pancser kormányzás felelősségét az ellenzékre kenni! Olyan mint a bukott diák, aki tudatlanságáért nem a saját hülyeségét és/vagy lustaságát teszi felelőssé, hanem bárki mást. Ne tegye, nem polgári. EGY cseppet sem!
Egyébként azt se felejtse el, hogy a Széchenyi terv pályázatán nem az egész beruházást fizette az állam. Kb. a negyedét. Főleg a gyógyfürdők építésére és felújítására ment el sok támogatás. Nyugodtan elmehet bármelyikbe kicsit gondolkodni, hátha megvilágosodik.
Majd folytatásban beírom a hirtelen összekapart listát a Széchenyi terv által támogatott fürdőkről.
-
- #26
- egypolgar
- 2010.04.07. - 09:06
Előzmény:
#24 syphax
"1.) Gy.nem tudja eldönteni, hogy neki szüksége van-e még a maszopra vagy nincs? Mert ha el tudná, nem kampányolna "keresztbe" a szerencsétlen Mesterházi-nak.
2.) Az MSZP nem tudja eldönteni, hogy neki szüksége van-e még Gy.-ra vagy pedig nincsen. Mert ha el tudta volna, akkor nem pakolta volna föl a pártlistája "túl előkelő" 4. helyére őkelmét."
Orbán Viktor már eldöntötte, hogy az MDF-re nincs szüksége... persze... hiszen ha pl. nem tudta kizsarolni tőlük Almássy-ék révén a kulcspoziciókat, akkor nyilvánvaló a döntés...
Nehezebb a dilemma a JOBBIK-kal mert
1. az már erősebb és mert
2. az (a JOBBIK) már alkalmazni tudja akarja Orbán módszereit..
Most persze elenfélnek tekinti már a JOBBIK-ot is de lehet hogy már későn ébredt vagy az is lehet hogy éppen túl korán illetve hogy már nem tud jót lépni....én nem vagyok jós...de ha én az életben a könyebb netán a simlis utat (volt ilyen) választottam akkor bukovári jött...csodálnám ha ORBÁN megúszná
-
- #25
- egypolgar
- 2010.04.07. - 08:59
Előzmény:
#21 olvaso6
"Nos nincs igaza!
Ön nem említett tényeket érvként! Ezt hiányoltam"
Nagyjából 87 -szer irtam már miért csak osztogatás volt a Fidesz által propagált Széchenyi terv én nem tudom lenyomozni hogy az Ön rokonai azok milyen kapcsolatrendszerrel rendelkeznek (akik mind megkapták..) nem is érdekes azt sem tudom mennyire volt hasznos az ország a vidék szempontjából hogy akik megkapták helyes -e hogy megkapták azt sem tudom de nem láttam hogy hosszú távú fenntartható növekedés támadt volna a SZéchenyi terv nyomán nekem osztogatásnak látszott elsősorban...Nem lett tőle jobb a magyar gazdaság szerkezete, például nem lett ellenállóbb a világválság viharaival szemben, a strukturális munkanélküliség csökkentése fontiosabb lett volna mint cukrászdák és Wellness hotelek tömeges támogatása ü az is kell de nem ez lett volna a legfontosabb (PRIORITÁS.I. azaz )...
A lakástámogatási rendszerről több információm van.. lehet támogatni ebben is a középréteget...de a PRIORITÁS-ban fontosabb lett volna azokat támogatni akiknek még nincs lakásuk és nincs is rá önerős esélyük - a lakástámogatásnak nem deklarált célja volt a tehetős réteg támogatása..de az eredeménye ez volt mert az esélytelenek nem jutottak hozzá a végeredmény az volt hogy jól kiadható MÁSODIK lakást vett az én ismerettségi körömből nagyon sok ember és sok panaszkodott hogy nem tudjka igénybevenni.....
De a lényeg az, hogy
1.- már akkor is a közigazgatási reform és az EGészségügyi reform lett volna a legfontosabb teendő és ehelyett forditottak energiát pénzt az ország syempontjából nem fontos dolgokra..fontos dolgok voltak persze a cukrászdák tulajdonosainak meg sok lakástámogatással plusz jövedelemhez jutónak...de nem az országnak
2. A nagyobb baj pedig az ellenzéki szereppel volt mert ami rombolás véghez vitt Orbán az elmult 6-8 névben az példátlan a világban és felmérhetetlen kár -
- #24
- syphax
- 2010.04.07. - 08:59
1.) Gy.nem tudja eldönteni, hogy neki szüksége van-e még a maszopra vagy nincs? Mert ha el tudná, nem kampányolna "keresztbe" a szerencsétlen Mesterházi-nak.
2.) Az MSZP nem tudja eldönteni, hogy neki szüksége van-e még Gy.-ra vagy pedig nincsen. Mert ha el tudta volna, akkor nem pakolta volna föl a pártlistája "túl előkelő" 4. helyére őkelmét.
És minthogy mindkét állitásom tartalma túlontúl is igaz, ezért a maszop frankón eltünteti sajátmagát a politikai süllyesztőben.Anélkül, hogy ezért nekünk "jobbosoknak" túl sokat kellene "görcsölnünk".
Kérdés, hogy jó-e ez nekünk? Alighanem: nem igazán, mert "megedző" erőfeszítésünkre szükségünk lenne...
syphax -
- #23
- Éganapmelegtől
- 2010.04.06. - 20:59
Előzmény:
#0 KISOKOS2
Írásban hogy lehet dadogni autista lajos? -
- #22
- olvaso6
- 2010.04.06. - 20:34
Előzmény:
#0 KISOKOS2
Meeeeeeeeegy vereeeeeeesek az elqqqqqqróóóóóóóóó!
ÚGY híjjjják GGGGGGGYYYYURCCCCSÁNNNNNNNYYYYIIIII! (és barátai)
LEEEETTTT IiiiiiTTTTTT CCCCSSSŐŐŐŐŐDDDDD!!!!!!
Okoska! CCCCSSSSENNNNNNDDDDD most 8 (NNNNNNYYYYOOOLLLLCCCC évig!!!!!)
Egyébként ekkora balfék kormányzásra miért oly büszke? Honnan gondolja, hogy egy maguk által tönkretett országot hamarost Kánaánná tudja OV változtatni? Ennyivel jobbnak látja a maga ballibjeinél? Bizonyára sokkal jobban fognak kormányozni (ez nem nagy kunszt pancserék után), de az építéshez idő kell! Várjon hát mély csendben legalább annyi időt, amennyit a ballibeseknek engedett a rombolásra.
Csak ismételni tudom, nézegesse, mire büszke:
http://www.mnb.hu/Engine.aspx?page=mnbhu_fizetesi_merleg&ContentID=0
http://amieveink.blog.hu/
Ebből a szakadékból bizony nehéz lesz kimászni. Uszítás helyett talán elkezdhetne dolgozni a kilábaláson. Ha már a lelökdösésben résztvett!
-
- #21
- olvaso6
- 2010.04.06. - 20:17
Előzmény:
#18 egypolgar
Nos nincs igaza!
Ön nem említett tényeket érvként! Ezt hiányoltam. Érvelni ugyanis jobb tényekkel megtámogatva. Legalább néhány tételt cáfolt volna a listából, mi az, ami NEM épült meg? Nem, Ön mérgében csak pirosozott a ceruzájával.
No mindegy, tudom nem kéri a "listát", mert még megütné a guta, ha nem tudna cáfolni belőle tényszerűen semmit. De azért szóljon, mert akkor beírom hol találja.
Ha SEMMIT nem csinált jól az OV kormány, akkor hogy a csudában lehetett sokkal jobb a gazdasági eredménye, mint a "szakértő" ballibeknek?
Akkor hogyan minősíti a kedvenceit? Ekkora elqrás után??
Az itt összehordott véleménye nem túl "ütős"
Biztosan tudom, hogy azon a vidéken, ahol rokonaim laknak, aki (jól) megpályázta a Széchenyi terv támogatását, MINDENKI megkapta! Nem firtatták ki milyen színű (politikailag)!!!
Mondja, tudja egyáltalán, hogy mi minden épült a Széchenyi terv támogatásával? Ha csak ezt a szlogent tudja, hogy "csókosok", akkor az bizony nagyon szegényes ténynek és érvnek egyaránt.
A lakáshiteleknél is meg kellene néznie, hogy az átlagosan felvett összeg 4-5 millió volt. Nem hiszem, hogy ez a tehetősebb réteg volt. Egyébként magának ki a tehetős??? Lehet, hogy felvett olyan is, aki valóban tehetősebb, de ezért talán (irigység okán) nem kellett volna a kevésbé tehetőseket is kizárni a lehetőségből. Ez nem szociálpolitika. Kéne tán támogatni azokat is, akik évekig kuporgatnak egy nagyobb lakásra, de az árak mindig előttük járnak néhány millióval.
Nézegesse meg, a szociális támogatással (amit nagy hírveréssel megemeltek) való visszaéléseket, és gondolkodjon már el egy kicsit. Ez sem volt szociálpolitika. Nem ártana kivizsgálni, kik voltak azok a "vállalkozók" (némi jogászi segítséggel), akik felépítették a Potemkin falukat (házakat). Kiszúrva a szemét néhány százezer Ft-al a rászoruló családnak.
A Nemzeti Színházról ne nyissunk vitát. Mindenesetre az a luk, ahova tervezték megvalósítani, bizony szűköcske hely, és hát lehet, hogy nem vagyok nagyon modern, de nekem nem tetszett az a kocka, amiből vasrudak álltak ki ferdén. És hát ugye azért csak megépült a színház, és nem volt ciki a ballibeknek kinevezni oda kedvenceiket igazgatónak.
Ennyire azért nem finnyáskodtak.
Bár a metró épült volna fel ilyen iramban.
-
- #20
- Éganapmelegtől
- 2010.04.06. - 18:51
Előzmény:
#16 kollega
Ti fogtok tanulni vasárnap este.Hogy hova bujjatok.
Szeretnélek itt látni a választások után.Gondolom gratulálsz és bocsánatot kérsz a jobb oldaltól. -
- #19
- egypolgar
- 2010.04.06. - 17:14
Előzmény:
#17 olvaso6
Ja nem jellemző hogy az érveket és a tényeket összekeverem... soha nem állitottam, arról amit tényként állitottam, hogy az érv lenne..amúgy hive vagyok az érvelésnek... -
- #18
- egypolgar
- 2010.04.06. - 17:12
Előzmény:
#17 olvaso6
Maga I.Orbán emliteni szokta volt a Nemzeti Szinház odébbtolását az csak egy homokozóbeli kis "ki az erősebb" epizód volt..a Széchenyi terv pedig az eszelős osztogatásba torkollott, nem tett hozzá érdemben semmit kishazánk gazdaságának egészéhez..nehány csókost kiemeltek...
A lakástámogatás pedig egyértelműen a tehetősebbek vagyonosodását hozta nemhogy csökentette volna, a vagyoni illetve lakhatási körülmények közötti különbségeket, inkább tovább növelte azokat...
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
