Akár szakmai megfontolások nélküli hatalomkoncentrációt is bele lehet látni a Fidesz médiával kapcsolatos törvényjavaslataiba - ahogy ezt a szocialisták teszik.
hirdetés
Az előterjesztésnek szakmai vitákon nem kellett megmérnie magát. Képviselői javaslatként látta meg a nyilvánosságot, ami a közszolgálati átrendeződés súlyához képest nem tűnik elegáns megoldásnak, legfeljebb praktikusnak. De a kritikus MSZP-seknek érdemes "kisebbségi sorsú" tetteikre koncentrálniuk. Leginkább azokra, amelyekkel a koalícióból kiszállt, ám a parlamenti többséget garantáló SZDSZ-t áttolták az ellenzéki oldalra, majd saját soraikból feltöltötték az ORTT és az összes közszolgálati kuratórium kormányoldali pozícióját. És uralták a helyzetet.
Nem kétharmados felhatalmazással. Csak úgy.
Fóbiások
A Népszava állhatatos. Minden hónapban minimum egyszer őszödi beszéden kapja valamelyik fideszes politikust. Legutóbb Pokorni Zoltánt, amivel első oldalának legfontosabb három hasábját volt képes elfoglalni. Lengyel László pedig a Népszabadság hétvégi számában azonosította Orbán Viktor parlamenti expozéját az emlékezetes gyurcsányi kirohanással.
A példák is mutatják, hogy Őszöd csúf tattoo-ja beette magát a szocialisták bőre alá, és mindenféle eszközzel, vegyszerrel igyekeznek kiirtani, vagy legalább a Fideszre varázsolni hasonlót.
Várni kellene még sokat. Hátha.
Őszöd bűne ugyanis Gyurcsány Ferenc önleleplező vallomása volt: hogy a hatalom megtartása érdekében rútul megszegte esküjét, félrekormányozta, félrevezette az országot, s hogy a baj óriási, ezért vagy egyben maradnak, mindenben követve útmutatásait, és megúszhatják, vagy szétszakadva, külön-külön mennek - a levesbe.
Hogy Pokorni vagy Orbán alig túl a kormánytagok esküjén hogyan tudott volna az Őszödön beismerthez fogható tettet elkövetni - rejtély.
Rendszerváltók
Biszku Bélát becserkészték. Amit nem végzett el a rendszerváltás, azt megtette két szemtelenül fiatal blogger. Trükkök százaival jutottak el a pártállam 1956 utáni rendteremtőjéhez, és megfilmesítették. Szembesítették a bűneivel.
Novák Tamás és Skrabski Fruzsina mozija elkészült, hamarosan mindenki láthatja majd.
Él Magyarországon egy öregember, aki sokak életét tette tönkre. Mégsem bántja senki. Nem vettek el tőle semmit. Nem hurcolják meg nap nap után, mint Wittner Máriát, '56 halálraítéltjét. Nem követelik a fejét. Ha a két blogger igazságérzetét nem bántja a történelem, csend fonná körül.
Biszku elvtárs 1989-ben, a rendszerváltáskor még csak 68 éves volt. Ma már aggastyán. Érinthetetlen személy.
Kurta időnk neki dolgozott.
Az idő másodlagos
Bűnözők, tűnés! címmel adott interjút Kövér László a Magyar Hírlapnak múlt szombaton, s kérdésre azt a választ kockáztatta meg, hogy Gyurcsánynak már régen bíróság előtt kellene állnia. "Legkevesebb azért, amit a balatonőszödi beszédében bevallott. Vagyis hogy de facto összeesküvés-szerű módon megtévesztette a magyar állampolgárokat, elfedve a valóság megismeréséhez szükséges adatokat, tényeket." S a "2006. őszi rendőrterror miatt" is, hiszen saját maga vallotta be, hogy a tévéostrom idején folyamatosan egyeztetett Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánnyal.
Válaszul a Népszava "Kövér politikai megrendelést adott Gyurcsány lecsukására" fej fölötti címmel jelent meg, majd támadásba lendült az MSZP.
Mindkét oldal a jövőt formálja, amitől nem válik egyneművé. Az egyik sürget, mert a feltárulkozott bűnök elkövetőit a vádlottak padján szeretné látni. A másik meg már a jövőbeni eljárásokat maszatolja, hogy azok politikai bosszúként hassanak.
A helyzet fonák. Ha siettetik az eljárást, a politikai megrendelés látszata erősödik. Ha meg túlzottan apellálnak a türelemre (hiszen az új hatalom épp csak átvette a 2006-os, brutális cselekmények sorát fedező rendőrséget), jókora távolság feszül majd a tett és a bűnhődés között. S a büntetés nem hozhatja el a katarzist.
Mégis.
2006 tavasza és ősze összemocskolt bennünket. A megtisztulás számít, hogy felszabaduljunk, hogy újra hihessünk magunkban és törvényeinkben. Az idő másodlagos.

- cikk értékelése /vegjatek/koncentracio-30121/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 366
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Teljes össztűz Orbánékra: Ezt tervezi a kormány
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Szenzációs felfedezés: Íme egy gyógymód a halálos kór tüneteire
- Időpont
- Tegnap: 20:07
-
Vaskos döntés: Betiltják a palackozott víz árusítását
- Időpont
- Tegnap: 19:22
-
Mikor jön a meleg idő? Tudja meg
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Nehéz helyzetben Orbánék: Elárulták, mi jelenti a legnagyobb gondot
- Időpont
- Tegnap: 18:16
hirdetés
-
Egy ValóVilág-szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- 02.08: 04:54
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- 02.08: 15:01
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- 02.08: 08:41
-
Íme a hazánkról szóló legképtelenebb blődségek húszas listája
- Időpont
- 02.08: 12:16
-
Halálos baleset a Mátrai Erőműben
- Időpont
- 02.08: 07:11
-
Extrém hideg!
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Példátlan szigort hoz az új büntető törvénykönyv?
- Időpont
- Tegnap: 08:30
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- Tegnap: 18:16
-
Egy székely lány Pesten: Bocskor Bíborka
- Időpont
- Tegnap: 07:40
-
EP-meghallgatás: Vita a magyar helyzetről, jogalkotásról
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Hitelrontás
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Lemond a lakhatási támogatásról Nyikos László és Pörzse Sándor
- Időpont
- Tegnap: 13:06
-
Viszik a pénzt a fantomkórházak
- Időpont
- Tegnap: 06:30
HETILAP
hirdetés