Aki nem olvasta a legutóbbi Magyar Narancsot, aligha találja el, hogy kié a fenti idézet.

A mondatokat elemezve joggal juthat bárki arra a következtetésre, hogy a forrást a Jobbik vezérkarában vagy szellemi holdudvarában kell keressük. A tekintélyes multi- és nagypártellenesség némi alulinformáltsággal párosul, hiszen a magyar munkaerőpiacon a közép- és kisvállalkozások kétszer akkora szerepet játszanak, mint a nemzetközi mamutok. S ez az ismerethiány azért különösen fájó, mivel a nyilatkozó az a Nádas Péter író, akinek szavait - a kétségtelenül kiemelkedő - írói munkásságának az eredményeként megfellebbezhetetlen igazságként fogadják a balliberális térfélen.


Márpedig Nádas mondandója - hasonképp a Jobbik szövegéhez - mást sem tesz, mint szétkeni a felelősséget. Egyenlő mértékben. Egyik oldalt sem kímélve. Csakhogy eljárása a súlyos egyenlőtlenségek miatt kicsit sem méltányos. Mert igaz, hogy a multinacionális cégek banánköztársaságok gyarmati uraiként viselkednek nálunk, de leginkább akkor, amikor az országot a nekik tetsző, a politikába benyomuló komprádor burzsoázia kormányozza. A balliberálisok időszakában. A magyar államgépezetet a jó alattvalók a befektetők kívánalmai szerint állítják rendszerbe és működtetik. Ahogy Sukoró vagy Sávoly esete megmutatta.

Az is jól kitapintható különbség, hogy miközben a polgári kormányok az államot, annak intézményrendszerét erősítették és építették, a balliberálisok mást sem tettek, mint hogy a "közösből" minden mozdíthatót és mozdíthatatlant a magánszférába hordtak, lehettek azok akár bankok, autópályák, székházak, nyugdíjkasszák, őrzendő közösségi épületek vagy éppen törvényalkotási feladatok. Mindenkor a kedves vevő kívánalmai szerint.

Az elherdált javakat pedig hitelből finanszírozott jóléti intézményekkel, a progresszió mantrájával és tekintélyes értelmiségiek szíves közreműködésével fedték el a választók szeme elől. A válság ezt a spanyolfalat rombolta szét, és tette nyilvánvalóvá a helyzetet.

Nem általában a multikból vagy a nagypártokból, nem is a kapitalizmus rendszeréből, csupán az önfeladó, önkiszolgáltató, önbecsülésre nem adó, a pillanat lehetőségeit hazai és külhoni magánzsebek megtömésére használó kormányzási szemléletből lett elege az országnak. Abból, amit éveken keresztül a szocialisták és a szabad demokraták hátat hátnak vetve műveltek.

Együtt.

Mert ugye, senki sem hiszi el, hogy a második forduló éjszakáján sápadtan magyarázkodó Lendvai, Mesterházy, Szekeres és Kiss Péter felelős csupán a velünk történtekért? Azt sem gondolja komolyan, hogy Gyurcsány Ferenc, valamint a liberális párt front- és háttéremberei a rövidke holiday után máris hótiszta, érintetlen véleményformálóként szabhatnak irányt a kormányzás menetének? S az is könnyen belátható, hogy az eddigi kedvezményezettek nem fognak jószántukból lemondani kiváltságaikról, s minden eszközzel arra kényszeríteni a hatalom új birtokosait, hogy ne változtassanak a számukra kedvező szabályok rendszerén.

Márpedig ha nem beszélünk világosan a múltunkról, ha nem értjük meg, mivel kell gyökeresen leszámolnunk, bizonyosan nem lesz részünk a sikerben. Ha az új kormány hagyja magát beszorítani abba a verbális térbe, fogalmi rendszerbe, amely súlyosan korlátozza szuverenitásunkat, gondolati és cselekvési szabadságunkat, rövid úton meg fog bukni.

Nagy meccs előtt állunk. Izgalmakkal teli időszak elé nézünk. Jó, ha a változást akarók közül senki sem gondolja magát kívülállóként a lelátóra, s a fölényes parlamenti túlsúly ellenére a páholyba.