Egy kisebbség kapzsi rémuralma

Márait ajánlva

Borókai Gábor
- vegjatek@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.02.10. - 05:55
Létrehozás:
2010.08.17. - 08:13
2010.08.17. - 08:13
 

Most, mikor a szocialisták - szellemi holdudvarukkal kánonban - bolsevikozzák a Fideszt, a komolyság látszatának megőrzésével szabad legyen idéznem Márai Sándor örökbecsű és ideillő definícióját.

hirdetés
 
Már csak azért is, hogy beszélő és hallgató egyaránt tudja, miről is folyik a szó. Márai azt írja 1948-as Naplójában, hogy "a bolsevizmus igazából semmi más, mint egy kisebbség kapzsi rémuralma".

Aki ismeri a történelmet, a meghatározásban nem találhat hibát.

Ha a szavakat nem látjuk el új jelentéssel, akkor Márai szerint kizárt a többség akaratának parlament általi érvényre juttatását a bolsevizmussal azonosítani. Vlagyimir Iljics Lenin emlékezetes élcsapata, bár kétségtelenül többségnek (bolsojnak) mondta magát, valójában fékevesztett kisebbség volt csupán, amely az istenadta nép véleményének firtatása nélkül - és nem mellesleg fegyverrel - jutott hatalomra, és pusztított maga alá egy egész országot. (Aztán még többet.)

Ezzel szemben a vádaskodók jóvoltából már magunk mögött tudhatjuk az ország térdre kényszerítését (az új kormány nem győzi tömködni a megörökölt bárkán tátongó lyukakat), a lebolsevikozott ellenfél pedig választáson szerzett erőteljes többsége tudatában és birtokában, a demokrácia keretei között teszi a tőle telhető legjobbat.

Azt, hogy a tőle telhető legjobbal újra többséget tud-e toborozni magának a következő parlamenti választáson, két hónap után hiba lenne megjósolni, ahogyan megkérdőjelezni azt, hogy lesz-e következő választás. Márpedig a bolsevikok esetében egyik fent említett kérdés sem merülhetett fel komolyan. Ugye, kedves Kádár Jánostól Biszku Béláig és az Apró-villáig érő barátaink? Szokatlan a helyzet.

A kormányzó erő nem a dolgozó nép nevében sajátított ki minden hatalmat, hanem tőle elnyerte azt. Hogy ez megtörténhetett, abban történelmi érdemeket szereztek a kormányzásra alkalmatlan, korrupt szocialisták és szabad demokraták. Akik mostanra törpe minoritásba szorultak. Bolsojnak - a nevetségessé válás kockázata nélkül - nem mondhatják magukat, hát bolsevikozzák (és fasisztázzák) ellenfelüket.

Momentán se rémuralmuk, se önuralmuk. Csak a hatalom iránti kapzsiságuk örök. Legalábbis Márai szemüvegén keresztül.



Fazekas példázata

Fazekas Róbert bronzéremig jutott a barcelonai Európa-bajnokságon. A klasszis atlétáért hat éve előbb önfeledten lelkesedett az ország, miután a legjobb eredményt érte el az athéni olimpián, és a dobogó tetejére állhatott, majd szégyenkezett miatta, amikor Annus Adriánnal együtt doppingvétség miatt elveszítette aranyérmét, és - évekre - versenyzési lehetőségét.

Trauma a javából.

A szombathelyi kalapácsvető, Annus besokallt a büntetésektől, és visszavonult, nem úgy Fazekas, aki nekigyürkőzött a folytatásnak. Pekingben a hatodik hellyel olimpiai pontszerzővé lépett elő, most pedig a dobogóra jutott az Eb-n.

Süvegelést érdemlő elszántsággal és teljesítménnyel.

Fazekas példázza, hogy aki botlása után elnyerte méltó büntetését, még érdemesülhet a közösség figyelmére, bizalmára és elismerésére. Mégsem látszana célravezetőnek, hogy a doppingteszten megbukott sportolóból doppinglabor-vezetőt kreáljanak. (Az analógia szabadon kiterjeszthető minden területre, bukásra és hivatalra.)

Bár tudjuk, hogy a legjobb betyár a sikeres pandúr alapanyaga, aligha lenne jó, ha bárki a betyárkodást érdemnek, előmeneteli lehetőségnek gondolná. Jottányit sem változna ez az ország...
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/vegjatek/marait-ajanlva-31227/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
372

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 75 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #75
    erlauer
    2011.02.05. - 08:11
    Ez is megszívlelendő: http://vegyes.nolblog.hu/archives/2010/04/16/Marai_Sandor_Naplo_1945/ .
     
  2. #74
    erlauer
    2011.02.05. - 07:56
    Nagyon tanulságos a Borókai Gábor cikkében idézett Márai-mondat: "a bolsevizmus igazából semmi más, mint egy kisebbség kapzsi rémuralma". Ez bizony így van, Szovjet-Oroszországban és a Szovjetunióban sohasem voltak többségben a bolsevikok (legfeljebb a parlamentben és a kormányban). De hát nálunk sincsenek többségben a fideszesek (legfeljebb a parlamentben és a kormányban). Egyébként a "többség" oroszul nem "bolsoj" - ez az szó "nagy"-ot jelent -, hanem "bolsinsztvo".
    Ettől függetlenül Márainak igaza van a bolsevizmus tekintetében. De ezzel még "nem bontottuk ki az igazság minden szeletét". Legyen itt (a kiegyensúlyozottság kedvéért) egy másik Márai-idézet is, szintén a Naplóból, véletlenül éppen most tette föl valaki a Facebookra:

    "...úgy képzelték 45-ben [a népi írók - erlauer megjegyzése], ha nemzetiszínű gatyában felsorakoznak a kommunisták mögött, nem kell más, csak megvárni, amíg a kommunisták elvégzik a piszkos munkát - elveszik a birtokot, a bankot, a zsidó és grófi vagyont - és akkor ők, kéz dörzsölve, előlépnek és átveszik a készet. [...] A népi irodalom műkedvelői kiadják államköltségen műveiket, és minden nemzeti lesz és paraszt. A kommunisták tudták ezt, egy ideig használták a nemzeti parasztokat, majd valamennyiüket bedugták a zsákba. [...] Ha úgy fordulna, hogy ezek a nemzeti parasztok még egyszer szóhoz jutnak az országban, ez a magyarság egyik tragédiája lenne. A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek. [...] A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a "nemzeti" jelmezbe öltöztetett, képmutató, kapzsi jobboldal."

    (Márai Sándor: Napló, 1984-1989.)

    Ismétlem: >A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a "nemzeti" jelmezbe öltöztetett, képmutató, kapzsi jobboldal.>
     
  3. #73
    erlauer
    2011.02.05. - 07:44

    Előzmény:
    #66 julianus
    Kedves Julianus, Florence La Bruyere-nek valószínűleg sok-sok "magyarországi kapcsolata" van Orbán Viktortól Gyurcsány Ferencig, hiszen újságíró. Jobban is ismeri a magyar állapotokat egy-egy átlagmagyarnál, sok évig élt Budapesten, beszél magyarul, és ugyanúgy eligazodik a magyar valóságban, mint te vagy én. Én személyesen is elkísértem néha egy-egy vidéki útjára, például Ózdra vagy a bogácsi cigány telepre.

    erlauer blogger, azaz Hell István
     
  4. #72
    Zokni
    2010.08.30. - 10:21
    Kedves Szerző!
    Ez tisztán számtan. Lássuk: „"x igazából semmi más, mint egy kisebbség kapzsi rémuralma", ahol x=bolsevizmus/vallások (kereszténység, iszlám stb.) /feudalizmus /kapitalizmus /imperializmus és így tovább. Aki ismeri a történelmet, a meghatározásokban nem talál hibát…
    Nos, Márai, irodalmár, ezért nyilván nem a történelemtudományban szerzett magának tekintélyt, azonban Szerző elég sokat tanulhatott volna ahhoz, hogy tudja: az író megjegyzése részben a saját személyes elkötelezettségét, részben pedig az akkori MKP nyomulós ideológiájának a bírálatát tükrözhette. Egy olyan elméletről írt, mely szerint a bolsevikok tulajdonképpen a nép (az addigi uralkodó kisebbséggel, a nagypolgárokkal és a nagybirtokosokkal szembeni többség) érdekében és javára munkálkodnak.
    Tehát e mondat, részben a tapasztalat tükre, részben előrejelzése annak, hogy EZ a világ(proletár)megváltó mozgalom is csak ugyanazt teszi, amit - az ősközösségi „élcsapat”: a varázsló-törzsfő páros óta - a hatalmat birtokló ÖSSZES „kisebbség”, hogy jobb híján, a saját és az utódai életét teszi könnyebbé, hogy úgy mondjam: a többieké elnehezítésével…
    Miután, ha a közvélemény megdolgozására volt szükség, akkor ahhoz mindig is valami legfőbb jó ígérete járult az „önzetlen” kisebbség részéről, és aztán, később mindig kiderült, hogy mégis az önös érdekek lólába vitte előre a dolgokat, tehát ezért Marx úgy gondolta, hogy bizony a „lét határozza meg a tudatot”, és ezután legyen ennek pozitív kicsengése. Ezért nézzük meg, hogy mi is az akkori többség, valós érdeke? És ennek tudatára ébredt, elhivatott élcsapata legyenek a bolsevikok (Lenin).
    EZ volt a csábító érvük, hogy egy alkalmas világtörténeti pillanatban, akár a „többség akaratának parlament általi érvényre juttatását” is elérhessék. Bezony. Pedig nincs a szavaknak új jelentése, csak a logikát nem szabad elfelejteni.

    A kicsinyes vádaskodásai, hogy tulajdonképp a Fidesz politikai ellenfelei azok, akik bolsevikok, hogy az alkalmatlanság és a korrupció simán szoci/szadesz sajátosság lenne, azon nem változtatnak, hogy a most hatalomra jutottaknak nem az az első dolguk, hogy az országot „egyenesbe hozzák”. Mert a „rendbe hozatalt” végül is a szocialisták, hatalmukat megcsorbítva, majd politikai öngyilkossággal, megtették – persze CSAK kényszerből, hiszen a Gy. beszéd idején lehetett volna utoljára felvállalni önként a bukást…
    Tehát Orbánék nem folytatják a dolgukat, – ami a valódi többség érdeke lenne –, hanem bízva abban, hogy a Bajnai-kormány lendülete kitart, – viszont nem bízva a rájuk voksolókban –, mindenekelőtt beszögezik azokat a demokratikus hátsóbejáratokat (AB, OVB, KE, médiavezérlés, önkormányzatok, Alkotmány stb.), ahonnan technikailag támadhatóak lennének…
    Amit éppenséggel a bolsevikok tennének, ha politikailag úgy találnák a legjobbnak, hogy azért a választásokhoz hasonló, bonyolult cirkuszra (lásd az „átkosban”) valamiért mégiscsak szükség van.
    Mondjuk a „forradalmi puritanizmus”, a személyi igénytelenség és a látványos attribútumai a közért való áldozatvállalásnak, - teljes hiányával történik mindez; a Fidesz nagy népmozgalmi korifeusai ezzel első sorban szintén a saját és az utódaik életét teszik könnyebbé, már régen felismerve, hogy a lé’ határozza meg a tudatukat akár, hogy úgy mondjam: a többieké levének ki szívása árán, de a tudatának (Szent Korona, Trianon - hál’ Istennek) a gazdagítása mellett....
     
  5. #71
    balmoral
    2010.08.18. - 19:57
    Nem is tudom, mikor fordult elő utoljára, hogy egy kormány képtelen volt megszervezni Szent István ünnepére az állami kitüntetések átadását.

    Ti tudjátok?
     
  6. #70
    szacsmo
    2010.08.18. - 10:43

    Előzmény:
    #69 spider
    A "SOHA"-t tévedésből valóban KÉTSZER irtam. De mindegy.Mert a "SOHA"-t úgysem lehet becsapni.Sem egyszer, sem kétszer.
    szacsmo
     
  7. #69
    spider
    2010.08.18. - 09:28

    Előzmény:
    #63 szacsmo
    Dehogy nem. A SOHA-t kétszer :)
     
  8. #68
    odgobe
    2010.08.18. - 07:22

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Biztosan új, gyors tanfolyam van folyamatban Gréczy kisasszonynál és az új fogalmak még nem tisztultak ki eléggé,ezért aztán a növendékek próbálnak improvizálni is.
    Egyelőre ez van.Majd megkapják nyomtatott formában is és akkor lehet majd kibontakozni igazán a Bolgár-Mészáros-Avar-Gréczy úton.
     
  9. #67
    odgobe
    2010.08.18. - 07:11

    Előzmény:
    #61 aszpi
    Ez így igaz.
    Üdv.
     
  10. #66
    julianus
    2010.08.17. - 21:39

    Előzmény:
    #65 julianus
    Majd elfelejtettem. Egyik magyarországi kapcsolata „erlauer blogger” – Vajon ki Ő? – aki a következőket írja: „Tegnapelőtt este és tegnap délben is felhívott Florence, a párizsi Libération tudósítója, hogy sörözzünk együtt, ahogy szoktunk, ha Budapesten / Magyarországon jár. Sajnos családi okok miatt vissza kellett utasítanom, elhalasztottuk a sörözést a következő alkalomra.
    Az alacsony termetű, törékeny alkatú párizsi hölgy hosszú évekig volt a balközép irányultságú Libération budapesti és belgrádi tudósítója - többek között a délszláv polgárháború idején is, utóbbiról könyvet is írt -, majd egy gazdasági lapnál és egy francia rádiónál dolgozott. Most ismét a Libérationba írt cikket a magyarországi romák helyzetéről. „
    http://erlauer2.nolblog.hu/archives/2009/03/24/FLORENCE_LA_BRUYRE_Les_Roms_de_Hongrie_relvent_la_tte/

    Csak nem Ők ketten a franciák?
     
  11. #65
    julianus
    2010.08.17. - 21:08

    Előzmény:
    #64 Tobruki
    Milyen forrásokra hivatkozik a cikkében Florence La Bruyère?
    Természetesen SZDSZ forrásokra.
     
  12. #64
    Tobruki
    2010.08.17. - 21:00

    Előzmény:
    #63 szacsmo
    Az új magyar kormányról és a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatáról ír keddi számában a Libération című francia lap.
    A cikket jegyző Florence La Bruyere-nek egy kis déja vu érzése van, amely a kommunista rendszer legabszurdabb pillanataira emlékezteti. A nacionalista és populista jobboldal vezére, Orbán Viktor miniszterelnök elrendelte a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának kötelező kihelyezését.
    Látod Odgobe, ezért kell mindíg odaírnod melyik utódpártra gondolsz. Még a franciák számára is egyértelmű ki ma az útód.
     
  13. #63
    szacsmo
    2010.08.17. - 20:53

    Előzmény:
    #43 spider
    Dr.O.V. SOHA NEM CSAPOTT BE SOHA SENKIT!
    Csak vannak paranoiások, akik elmebejukban ezt vizionálják.
    Az OPNI újranyitása javallt....
    szacsmo
     
  14. #62
    Tobruki
    2010.08.17. - 20:49

    Előzmény:
    #60 odgobe

    Kérlek ezentúl mindíg írd ide, hogy melyik pártra gondolsz a komcsik utódpártjaként. Ha nem írod ide, akkor mindíg az antikapitalista, bankározó, médiadiktatúrára törekvő, demagóg újkomcsi Fideszre fogunk gondolni.
     
  15. #61
    aszpi
    2010.08.17. - 20:41

    Előzmény:
    #60 odgobe
    Azért T. Odgobe mert mint írtam, nincs rend a fejekben.
     
  16. #60
    odgobe
    2010.08.17. - 20:02

    Előzmény:
    #58 aszpi
    T.aszpi!
    Az Ön kérdéssorozatához még egy.
    Miért vannak még ,akik a kommunista rendszer kiszolgálóira,annak a szemét rendszernek az utódpártjára szavaznak az utóbbi 20 év alatt is???
     
  17. #59
    egy-fo-epitesz
    2010.08.17. - 19:58

    Előzmény:
    #45 respondent
    ott a pont. nagyon jo kérdés.

    de igen ahol jól működik ott nem iylen rikítószínű sapkák vannak. szinte mind szürke. pl németország. szerinted hánypolitikus nevet tudna felsorolni egy átlag német?
    szerintem merkelnél megszakadna... kb 1-2őt. Nem ismerik. nem is kell. a jegybank stb szakmai munka. csendben teszik a dolgukat. az egész országban tökmindegy. gyakorlatiolag mindenki azt tenné, csak az kicsit szakmailag jobb... kb ez van
    azt hiszem németország most elég jol működik

     
  18. #58
    aszpi
    2010.08.17. - 19:36
    Az utolsó betűjéig egyetértek Máraival. Elképesztő az a pusztítás, amit 40 év kommunizmusa (és sajnos az azt követő 20 év vadkapitalizmusa) okozott ebben az országban. És itt még nem is elsősorban a gazdaságra gondolok. A fejekre. Amit elsősorban rendbe kellet volna tenni, a zűrzavar a fejekben. Miért élnek szépen osztrák szomszédaink? Mert igényük van rá, és rend van a fejekben. Egyszer megkérdeztem egy osztrákot, hogy tudnak mindenkihez udvariasak lenni, azt válaszolta:"mert semmibe sem kerül". Megfigyeltétek már mi kerül elő nálunk telente olvadáskor a hó alól? Szemét és kosz mindenhol. Miért okoz örömet egyeseknek ha kárt okozhatnak másoknak? Miért karcolunk, vésünk, graffitizünk tele mindent, ami a kezünk ügyébe kerül? Miért őrjöngünk az utakon, senkire tekintettel, egymás anyját szidva? Miért tülekedünk mindenkit letaposva aki az utunkba kerül? Miért szaratjuk a kutyánkat annak a parknak a homokozójába, ahol kisgyerekek játszanak? Mert sajnos nincs rend a fejekben. És ez nem rendvédelmi kérdés, egyszerű igénytelenség. Mennyire csodálkoztam, amikor tavaly Szlovéniában egy kempingben a recepciós épület falán elhelyezett postaládába kellett bedobni a szállásdíjat, ha a hivatali időn kívül távoztál. Valahogy megbíztak benned. Úristen! Mondtam a feleségemnek - nálunk még a postaládát is ellopnák. És ilyenkor sajnos nem tudok büszke lenni a magyarságomra.
     
  19. #57
    respondent
    2010.08.17. - 16:44

    Előzmény:
    #56 javors
    „Vajon miért lett elegük az un.lumpenproletároknak-mert akinek nem volt semmije, könnyen ráakasztották eme
    titulust-a cárokból,királyokból,önjelölt kormányzókból.Az érdekes megoldás,hogy amig kapunk
    valamit addig imádjuk,mikor törleszteni kell ,utáljuk.”
    ***
    Kedves javors, ön egy nehezen olvasható, és még nehezebben érthető ember. Mindenesetre egymást követő 2 mondatban sikerült megvédenie, a nincstelen, kiszolgáltatott munkást, és a „potrohos” IMF-t. Mint az elmehasadás.
    Énekeljük el közösen a Gyurcsány-LiBajnai féle bankár-kormánnyal az in ter na cion a LÉT.
    http://www.youtube.com/watch?v=Gn-UTwaY_Tc
     
  20. #56
    javors
    2010.08.17. - 16:28

    Előzmény:
    #46 respondent
    Mondják meg,hogy tudnak ennyi baromságot kitalálni.Honnan a fenéböl veszik ezt a sok marhaságot.Senki nem emlitette,mondta,elsírta,hogy végveszélyben az ország,mert nincs sor állományú sereg.Ezt csak azért írtam,mert a kutya sem említi,hogy a fiataloknak nem kell sorozásra járni,várni a behívót.Csak jobb,egy profi hadsereg.Ez csak egy példa!Komolyra fordítva a szót,azért az elmúlt nyolc év sem arról szólt,hogy éhen haltunk.De az biztos "mindig a nyertesnek" van igaza.Kérdezem? vajon a kapitalizmusnak nincsenek bűnei.Vajon miért lett elegük az un.lumpenproletároknak-mert akinek nem volt semmije, könnyen ráakasztották eme
    titulust-a cárokból,királyokból,önjelölt kormányzókból.Az érdekes megoldás,hogy amig kapunk
    valamit addig imádjuk,mikor törleszteni kell ,utáljuk.Minden embernek kutya kötelessége lenne
    tenni is,nem csak ugatni.Elgondolkodott valaki azon,hogy Svájc v.Ausztria miért olyan rendezett,
    ha nem,majd elmondom:a magánházakat rendbentartják,az árkot is beleértve és nem csak azért
    mert kötelezö,hanem van szépérzékük.A földdel rendelkező gazdák nem csak a támogatást kapják,hanem a földjük környékét is rendben tartják,igen,van olyan ország ahol a szemetet a kukába teszik(bankautómaták köknyéke v.egyes lakótelepek ahol a tavalyi avarra ráhull az idei)
    és nem úgy söprik a járdát ,hogy a szemetet a szomszédba vigye aszél.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 75 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés