Bunkók vagyunk, ha nem tartunk Gyurcsány Ferenccel?

Melegfront

Borókai Gábor
- vegjatek@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.05.24. - 03:45
Létrehozás:
2010.07.23. - 09:19
2010.07.23. - 09:19
 

A Meleg Büszkeség-napi felvonulás évek óta égő nyomot hagyott rajtunk, s most megint langyosan csordogált át az életünkön.

hirdetés
 

 A Gyurcsány Ferenccel és kíséretével felturbózott homoszexuálisok - az együttműködési nyilatkozatot nem felejtve otthon (mert a világ minden kincséért sem akartak politizálni) - sétáltak egyet az Andrássy úton, valamennyiünk rendőrsége pedig nemcsak jelenlétével tüntette ki az egybegyűlteket, de feladatát is ellátta. Azt sem engedte, hogy a felvonulók irritálják az utcajárókat (figyelmeztették őket az elviselhetőség határaira), s azt sem, hogy arctalan, csuklyás provokátorok vegyék célba őket.

Különös, hogy Gyurcsány Ferenc titkosszolgálata és rendőrsége képtelen volt ennek a munkának az elvégzésére. Elgondolkodtató, hogy az évek során a külföldi tudósítóknak a kordonokkal megfékezett buziverő, homofób, mássággyűlölő, antiszemita Magyarország képét kínálták fel országimázsnak. Hogy a civilizált világ úgy értse, hogy ha a hatalom kicsúszna a szocialista-szabad demokrata kezekből, a rettenet hömpölyögne a budapesti flaszteren.

A nol.hu idén a Bunkók vagyunk, ennyi címet adta a melegfelvonulásról készített videótudósításának - mintha valóban ennyi lenne a történetünk.

És mi, akik folytatólagosan itt követjük el az életünket, nem állíthatjuk, hogy nincs bennünk hajlam a bunkóságra. Mert van.

Nem állíthatjuk, hogy nincsenek köztünk homofóbok, mert vannak. És nem mondhatjuk, hogy híján vagyunk az antiszemitáknak, mert az antiszemitizmusra nálunk is van igény.

Csupán azt állítjuk, hogy nem vagyunk elintézhetőek egy ennyi-vel. Meg azt is, hogy minden szélsőséggel, túlhajlással, elfogadhatatlan nézettel szemben módjában áll védekezni az államunknak, ha annak irányítói nem önmagukat szeretnék fehérek közt európainak felmutatni. Az egyedül érvényes és lehetséges alternatívának.

A július 11-i, atrocitásoktól mentes rendezvényen amúgy ezer felvonuló vett részt - a Hírszerző.hu szerint rengeteg (! - sic) külföldivel a sorai közt -, és pár tucat ellentüntető dübörgött. Magyarországot sem a homoszexualitás melletti kiállás, sem az ellene megnyilvánuló gyűlölet nem forrasztja egybe.

Hogy bunkó-e, aki otthon maradt? Ugye, ez nem komolyan vehető kérdés?

Akkor meg mi végre a durva általánosítás? A lebunkózás.

A kérdés csak ennyi.

 

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/vegjatek/melegfront-30694/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
444

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 42 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #42
    sztd
    2010.07.25. - 12:10

    Előzmény:
    #40 sztd
    "Csakhogy számomra egy szórakozóhelyen (vagy utcabálon) akkor lesz ez identitásfüggetlen, ha senki nem reklámozza az identitását."

    Ezt a mondatomat utólagos engedelemmel visszavonnám. Helyette így fogalmaznék:
    "Csakhogy számomra egy szórakozóhelyen (vagy utcabálon) akkor lesz ez identitásfüggetlen, ha senki sem az identitása miatt (hanem mondjuk szórakozás céljából) megy oda."

    Elnézést a pontatlanságért.
     
  2. #41
    imperative
    2010.07.25. - 03:01

    Előzmény:
    #35 koronaszep
    Korona!
    De úgy egész őszintén. Te buzi vagy??
     
  3. #40
    sztd
    2010.07.25. - 00:51

    Előzmény:
    #34 koronaszep
    "Az inkontinencia betegség. A homoszexualitás nem."
    Betegség az, ami fent van a WHO listáján. Az az orvos, aki javasolta (egyébként a kutatásai alapján), hogy vegyék le a betegségek listájáról, később (további kutatásai alapján) javasolta azt is, hogy vegyék vissza a listára. Ez már nem történt meg.
    Szóval ha megengedő vagyok, akkor is azt kell mondani, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint nem betegség, de ez nem különbözteti meg jellegében az inkontinenciától.

    "A Riói karnevál maradhat? (...) Bécsben a polgármester vezeti fel a felvonulást, és óriási utcabál a vége."
    Ez legyen az ottaniak ügye.

    Az, hogy emberek együtt szórakoznak identitástól függetlenül, szerintem is normális. Csakhogy számomra egy szórakozóhelyen (vagy utcabálon) akkor lesz ez identitásfüggetlen, ha senki nem reklámozza az identitását.
    Ezen kívül a rendellenességeinket sem szokás a szórakozókkal megosztani, akkor sem, ha együtt élünk (a rendellenességgel). Van ami amúgy is látszik (pl. kerekesszék), van ami nem (pl. inkontinencia, homoszexualitás). De végeredményben egyik sem tartozik az idegenekre, nem szokás hirdetni.
     
  4. #39
    sztd
    2010.07.25. - 00:36

    Előzmény:
    #30 outsider1
    Azt az apróságot felejtetted el, hogy az Andrássy út, egy eléggé forgalmas hely még nyáron szombat délután is. Pár ezer ember simán elfér a járdán. Mitől különbek ők, hogy lezárnak miattuk egy belvárosi utat? A 100000 embert nem véletlenül írtam.
    Ha jól rémlik szent jobb körmenetet vagy húsvéti feltámadási menetet sosem engedtek oda, pedig biztosan többen lennének.
     
  5. #38
    liverpool
    2010.07.24. - 20:15

    Előzmény:
    #30 outsider1
    Azt hiszem, nem a homoszexuálisokat kell szánni, hanem azokat, akik abban látnak valamiféle "kockázatot", vagy "rendellenesnek érzi", ha ezer, esetleg pár ezer ember végigvonul egy nyári napon az Andrássy úton.

    ............................

    Néha én is ezt gondolom, amikor érvényesül a kettős mérce.Mert vannak akik nem vonulhatnak.Annyi liberalizmus szorult belém, hogy azt mondjam, hogy mindenki vonulhasson, aki akar. De ha nem mindenki, akkor senki sem. Valóban szánom azokat, akik rendellenesnek éreznek valamit , csak azért , mert akik vonulnak, azok nem tetszenek neki.
     
  6. #37
    koronaszep
    2010.07.24. - 18:15

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Az agresszivitás nem helyettesíti az érveket, nem " fedi el " a tévedést.
    Max nevetségessé tesz.
    Tehát, az egyik vizsgálja, lehetséges, hogy leminősít / biztosan le fog / a másik már megtette.
    Képes vagy felfogni, komámasszony ?
    Csőváz.
     
  7. #36
    koronaszep
    2010.07.24. - 17:52

    Előzmény:
    #31 1istvan
    Pista !
    Nem baj, örülünk neki, hogy abbahagytátok.
     
  8. #35
    koronaszep
    2010.07.24. - 17:51

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Komámasszony !
    Tévedéseink beismerése, nem a gyengeség jele.
    Az egyik lehetségesnek tartja, a másik leminősített.
    Nem tudom, én elolvasom mindig, hogy mihez szólok hozzá, ha már "muszály".
     
  9. #34
    koronaszep
    2010.07.24. - 17:49

    Előzmény:
    #29 sztd
    Az inkontinencia betegség.
    A homoszexualitás nem.
    Ha nem tetszik a magamutogatás, ne menj oda.
    A Riói karnevál maradhat ?
    Ott sokan vannak.
    Bécsben a polgármester vezeti fel a felvonulást, és óriási utcabál a vége.
    Együtt szórakozik, aki akar, nemi identitástól függetlenül.
    Sztem, ez a normális.
     
  10. #33
    koronaszep
    2010.07.24. - 17:40
    HiHiHi...
    Nem meri kijavítani a vén .....
    Szánalmas vagy öreg .
     
  11. #32
    koronaszep
    2010.07.24. - 17:38

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    No, ide figyeljen komámasszony !
    Az egyik lehetséges - bár csak az olyan ostobáknak kétséges a vége, mint kend - a másik megtörtént tény.
    Szövegértési problémák, korlátoltság, "hejesírási" gondok a jellemzőid, "bigface"!
     
  12. #31
    1istvan
    2010.07.24. - 12:12

    Előzmény:
    #5 thurvj97
    azért vagy bunkó mert még a saját érdekeidet se ismered fel.
    az előző kormány annyira meghülyített benneteket, hogy most mikor egyetlen melegre se tesznek bántó vagy fizikai erőszakot akkor azt hiányoljátok miért nem.
     
  13. #30
    outsider1
    2010.07.24. - 11:36
    Azt hiszem, nem a homoszexuálisokat kell szánni, hanem azokat, akik abban látnak valamiféle "kockázatot", vagy "rendellenesnek érzi", ha ezer, esetleg pár ezer ember végigvonul egy nyári napon az Andrássy úton.

    Azt hiszem, a "zembereket" mostanság teljesen meghülyítették: ma az számít rendcsinálásnak, ha a csokoládétolvajok büntetését bejelenti az egyébként nem csokilopással elhíresült belügyminiszter, vagy ha valakik jól odamondogatnak, hogy nehogy má vonuljanak a melegek, mert zavarják a rendet. Egyre furcsább fogalmunk lesz a rendcsinálásról, miközben egyes rendcsinálók kétes ügyleteinek tapsolunk.

     
  14. #29
    sztd
    2010.07.23. - 21:57

    Előzmény:
    #28 outsider1
    "Hát, tényleg érdekes ez a vizelettartásos párhuzam, nem egészen értem, hogy ez miről jutott eszedbe."
    Egyszer egy ilyesmivel foglalkozó orvos nyilatkozta a rádióban, hogy a homoszexualitás olyan fajta rendellenesség, mint pl. az ágybavizelés. Innen jutott eszembe.

    "A homoszexualitás létezik, függetlenül attól, hogy beszélünk róla, vagy sem."
    Ezt viszont én nem tudom, hogy honnan jutott eszedbe. Nem úgy tűnik, mnintha a létezését bárki is kétségbe vonta volna. (Egyébként amit leírtam is létezik.) Egyszerűen csak az ilyen problémákat a normális emberek nem hirdetni szokták magukról a normális emberek, és pláne nem az Andrássy úton. Én sem vagyok életem minden pillanatában minden egészségügyi problémától mentes, mégsem állok ki, és hirdetem magamról.

    " Akkor a heteroszexuálisok között is büntetni kéne az exhibicionistákat?"
    Attól függ, hogy hol éli ezt meg. Van olyan pár, aki az ilyen hajlamát úgy éli ki, hogy pornófilmeket készít magáról és forgalmazza. Ha az jutna eszükbe, hogy a szexuális tevékenységet a város közepén közterületen csinálják, akkor a válaszom igen, büntetni kell (és egyébként a hatályos törvények szerint ez büntetendő is.

    "Akit ez zavar, nem kell arra menni."
    Ez az érvelés elfogadható a Hortobágy közepén, de nem elfogadható egy város közepén. Szerintem - Ő ne menjen arra, ne az arrafele élőket (és mindennapi közlekedőket) túrja ki onnan, ha már nem bír magával.
    Lehet, hogy toleránsab lennék, ha nem 1000, hanem 100 ezer ember vonulna ilyenkor fel, de akkor sem tartanám ezt normálisnak (a fent említett okok miatt).
     
  15. #28
    outsider1
    2010.07.23. - 19:31

    Előzmény:
    #27 sztd
    Hát, tényleg érdekes ez a vizelettartásos párhuzam, nem egészen értem, hogy ez miről jutott eszedbe.

    A homoszexualitás létezik, függetlenül attól, hogy beszélünk róla, vagy sem. Most a felmérések szerint a magyar társadalom úgy viszonyul a dologhoz, hogy legyen teljesen magánügy, ez a téma ne is jelenjen meg a közbeszédben. De a homoszexualitás nem épp új jelenség, nem valamiféle "modernkori, liberalizmussal összefüggő nyavalya", (persze ma divat a liberalizmust szidni, mindegy minek kapcsán).
    De akkor mért nem lehet erről tabuk nélkül beszélni, vagy évente egy nap felvonulni. Egyébként addig, amíg a politika nem tenyerelt bele ebbe a témába, egyáltalán nem volt "rendőrségi ügy" a melegfelvonulás.

    Az sem igaz, hogy a magamutogatóak dominálnák a felvonulást. Mellesleg az exhibicionizmus sem kizárólag a melegekre jellemző. Akkor a heteroszexuálisok között is büntetni kéne az exhibicionistákat? Akit ez zavar, nem kell arra menni.
    És tényleg kár, hogy a melegek közül többen inkább azért maradnak otthon, mert nem akarnak balhéba keveredni. Érthetetlen, hogy miért kötődik egyre több tabu ehhez a kérdéshez a magyar közvéleményben a XXI. század elején.
     
  16. #27
    sztd
    2010.07.23. - 18:58
    Elég gonosz leszek, de szerintem muszály. A homoszexualitás bármit is szeretne velünk elhitetni a heterofób meleg társadalmi réteg és a liberális bölcsészek hülyébbik része, olyasmi, mint a pszichológiai eredetű vielettartási probléma. Van kezelése, van akinél működik, de bármikor előjöhet. Az ember az ilyesminek nem örül, és a normálisabbja a másikat is legfeljebb sajnálja, megértéssel kezeli, és tudomásul veszi, hogy neki valamiért nehezebb.

    Az viszont mégiscsak vicc lenne, ha emberek felvonulnának, hogy kérem nekem vizelettartási problémáim vannak, büszke vagyok rá, egyenjogúságot követelek, hadd hugyozhassak az utcán vagy a buszon, ha úgy jön rám a(z egyébként természetesen jövő) szükség!

    Na valami ilyen a meleg büszkeség napi felvonulás is. Lehet, hogy korábban azért támadták meg őket, mert ez része volt a "Gyucsány takarodj!" folklórnak, és amúgy a magyar társadalom sok mindent elfogad, valószínűleg abból is maximum morgás lenne, ha a vizelettartásosok a csövesekkel karültve nekiállnának összehugyozni a várost (a csövesek meg is tették), de nem hiszem, hogy ennek az elutasítása intolarencia. Egyszerűen ebben a társadalomban is vannak normák amik mindenkire vonatkoznak, amikhez alkalmazkodni illik, és ezt tudják a lelkük mélyén a vizelettartási problémával küzdők, valamint azok a melegek, akik sosem voltak melegfelvonuláson.
     
  17. #26
    outsider1
    2010.07.23. - 18:24

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Igen, én is ezt írtam. A Moody's-nál csak egy valószínűség, de az S&P-nél viszont tény a kilátás negatívra rontása. De ez már tényleg messze vezet az eredeti témától.


    Az eredeti témához hozzászólva:
    Azt írja a cikk:
    "Különös, hogy Gyurcsány Ferenc titkosszolgálata és rendőrsége képtelen volt ennek a munkának az elvégzésére"
    Mondjuk a tavalyi melegfelvonulás előtt az Echo TV, Bayer Zsolt a felvonulás előtt hetekkel már "hangolta" a közvéleményt az eseményre. És mondjuk antiszemitázásban is - ha már a cikk felhozta a témát - tett egyet és mást a jobboldali sajtó bizonyos szegmensei.
    Ha nem uszítják az embereket, akkor kisebb a balhé is.
    Ugyanakkor korántsincs minden rendben. Egyszerűen ma nem lehet értelmesen beszélni egy csomó témáról. A szésőjobboldali beszédmód igyekszik kisajátítani a közbeszédet, míg a mérséketl közép hallgat. Ha a jobboldal véresszájú tollnokai visszafogják magukat, akkor is kb. egy évtizedbe kerül a gyógyulás.
     
  18. #25
    outsider1
    2010.07.23. - 17:56

    Előzmény:
    #22 koronaszep
    És ami nem csak valószínűsíthető, de tény, hogy az S&P stabilról negatívvá változtatta a magyar besorolás kilátását.
     
  19. #24
    ZETA73
    2010.07.23. - 16:52
    Értem a Jegyzet írójának a szándékát. A felvonuláson résztvevők pedig, akarva-akaratlanul nem akarják megérteni hogy igazából milyen eszközökké váltak.
    Az angol- német feliratok szövege még csak érthető, de mit keres a „Fasizmusnak nincs helye a Parlamentben” (horogkeresztet szétzúzó ököl), a Semjén Zsoltot támadó transzparens, vagy a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat ezen a felvonuláson ? Ki és miért akar egy szexuális kisebbség „jogvédő” felvonulásából politikai tüntetést kovácsolni? Budapesten és más nagyvárosban is működnek olyan szórakozó helyek (meleg bárok) ahová járhatnak. Az előző Kormány óta a külföld is megérthette: itt nincs durva homofóbia, sőt lassan megtapsolandó ikonokká léptek elő (pl.: Ungár, Szetey, Daróczi stb.) . C típusú nemzetbiztonsági vizsgálat ide, vagy oda tény, hogy ezek a prominens emberek ott ültek a Parlamentben.
    És persze ott van a „hős” (Földalattis) Gyurcsány, Vadai, Molnár. Az álszentség megtestesítői.
    Mert azért feltenném nekik a kérdést: Ugyan melyik szülő örül annak ha a gyermeke „más” lesz ?
    Vajon melyik szülő támogatja tiszta szívből gyermekének az ilyen irányú életét ? Vajon melyik szülő nem óhajt nagyapaként, nagymamaként unokával büszkélkedni ? Őszinte válaszukra hiába várnánk. Ők tényleg mások.
     
  20. #23
    koronaszep
    2010.07.23. - 16:33

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Esetleg van jövedelmed valutában ?
    Ha igen, akkor ellenérdekelt fél vagy, hagyd békén a magyarokat lécci'.
    Mi szívunk, nem pedig nyerünk ezen a kontár munkán, a " hozzánemértésen"
    " Az eddigi stabilról negatívra rontotta Magyarország közepes befektetői államadós-besorolásának kilátását pénteken a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a kormány által bevezetett egyes intézkedések potenciálisan kedvezőtlen hatást gyakorolhatnak a magyar gazdaság középtávú makrokilátásaira.
    Az S&P ezek között első helyre sorolta a pénzintézetekre kiróni tervezett adót."
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 42 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés