Üres kasszát, szép költségvetési számokat. Eladósított Patyomkin-országot.

Nem úgy az IMF. A Nemzetközi Valutaalap képviselői összeráncolt homlokkal sétálgatnak a Pénzügyminisztériumunkban, nézegetik a bevételek és a kiadások alakulását, és jobbára elismerően bólogatnak. Ilyenkor üdvözlik a jó tendenciákat. Amiből arra következtethetek, hogy a valóságból keveset sem látnak.

Azt olvasom a Magyar Narancsban a költségvetési tanács titkárságának vezetőjétől, hogy "Görögország az inflációs kritériumokat is csak úgy tudta teljesíteni, hogy a kormány a meghatározó kiskereskedelmi hálózatokkal megállapodott az áremelések mesterséges elhalasztásában". Azaz trükközve. Az unió megbízottjai járkáltak az athéni pénzügyminisztériumban, a görögök meg úgy verték át őket, mint a trójaiakat Odüsszeusz falovával.


S mindjárt eszembe jut a héten Szegeden hallott történet, amely szerint a Csillag börtön gazdasági vezetői tavaly októberben azt a központi utasításra hivatkozó "megállapodást" kényszerítették rá a beszállítókra, hogy teljesítésükért cserébe 2009-ben nem, csak idén januárban fizetnek. Hadd bólogassanak Budapesten a hülye IMF-esek, hogy milyen szépen csökkentek a kiadások. Magától értetődik, hogy nem a Csillag volt az egyetlen állami intézmény, amelyet trükközésre kényszerítettek az ellenőrök kedvéért. Ahogy a görögök sem egyetlen trafikban halasztották el mesterségesen az áremelést... (Megjegyzem, a szegedi vállalkozók a börtöntől mostanáig sem kaptak egyetlen fillért sem. Nyilván, majd a kormányváltás után dől ki ez a csontváz is...)

Ami a módszertant illeti, ugyanazt éljük meg, amit 2005-ben is. Főiskolai oktatóként, az összes szerződéses tanárral egyetemben, az őszi félév munkájáért csak a következő évben nyújthattam be a számlát. Akkor is volt némi gubanc a költségvetési számainkkal. Ma már tudjuk, mekkora. Gyurcsány és Veres kilépett ugyan a kormányzati struktúrából, az eljárás azonban változatlan maradt. Úgy tűnik, semmit nem tanultak, és semmit nem felejtettek. Akár a Bourbonok. És másokra is így tekintenek. Különben a miniszterelnök aligha mondaná, hogy sosem volt nagyobb szüksége az országnak a nagykoalícióra. Amiből arra következtethetünk, hogy nélkülözhetetlennek tartja a regnáló hatalmi elit szakértelmét és munkamorálját. Nyolc ennyire sikeres év után...

És még azt is nyilatkozza Bajnai Gordon, hogy "megegyezésen és nem pedig valamely politikai erő hegemóniáján alapuló kétharmadra lenne szükség". Ami önmagában gyöngyszem, mert elárulja, hogy a demokráciát az elitek egyezkedéseként fogja fel, és nagy ívben tesz a választók akaratnyilvánítására.

A szoci klientúra most mégsem tőle rettegi a demokráciát, mert ő veszélytelen. Sosem akart választásokat nyerni - csak kormányozni... Félni attól kell, aki rendszert váltott, aki húsz éve kockáztat, s aki akár kétharmadnyi választó támogatására is számíthat. Mert új rendet teremthet. Kevesebb "Bourbon-" és IMF-befolyással.

Színtiszta populizmussal...


Értünk utaznak

Annyira undorító, hogy a sajtó nekiugrott cincálni Veres János és Dobolyi Alexandra makaói útját. A kancellária keleti ügyekért felelős megbízottjáról és titkáráról úgy beszélnek, mintha lebuktak volna, holott a kettőjüket megörökítő fénykép nem a Ruhr-vidéken vagy Glasgow-ban készült, azaz tőlünk nyugatra, hanem Kínában, ami nyilvánvalóvá teszi a keleti jelenlétet. Ráadásul a vak is láthatja, hogy Veres János nem a kamerának pózol, még csak nem is néz bele, mert egy pillanatnyi lazítást sem engedve magának figyeli a kaszinóváros sétálóutcájának minden rezdülését, hogy itthon ne elnagyolt beszámolóval untassa a miniszterelnököt, de üzletileg is értelmezhető, a megvalósíthatóság igényével készített beruházási tervvel. (Makaó Sukorón, Lajosmizsén vagy akárhol címmel.)

És azon sem illő élcelődni, hogy a Blikk újságírójának alattomos kérdésére - mely szerint közpénzen járt-e Dobolyi Alexandrával Makaón? - magára az útra sem akart emlékezni, mert, rutinos politikus lévén, jól tudta, hogy ha válaszol, nem lesz megállás, és mindent kiszednek belőle, ami hiábavalóvá teszi a kolléganőjével közösen elvégzett temérdek munkát, s tönkreteheti a hazának oly fontos, munkahelyek ezreit teremtő, GDP-növelő projektet. Veres inkább áldozatnak vetette oda magát, és tettette a hülyét. Napokkal később azt tudhattuk meg, hogy kirándulását a Kínai Kommunista Párt fizette. Végül azt nyilatkozta, hogy ő maga volt saját szponzora.

Otthoni makaózás közben emlegessük hát tisztelettel a Veres János-jellemű politikusaink nevét.

Értünk utaznak ők, nem ellenünk.