"Az utóbbi tíz évben a két hazai nagy párt azonosan viselkedett… azoknak az embereknek a támogatását akarták elnyerni, akik az állami elosztás bővítésében akár az eladósodás árán is érdekeltek voltak."
hirdetés
A fenti mondatok a Figyelő legutóbbi számában olvashatóak. A miniszterelnöktől származnak. Feltűnően távolságtartóak. Bajnai Gordon azt a látszatot kelti, mintha kizárólag a válság kezelésére szerződött volna a szociálliberális kormányhoz, s nem 2006 óta, pénzosztóként állna a szolgálatában. Csakhogy Bajnai története nem fél-, hanem három és fél éves a politikában. Így aztán kevéssé sem tudja hitelesen alakítani a Holdról érkezőt. Arról nem is szólva, hogy amit mond, nem kicsit festi át a múlt valóságát.
Az elmúlt tíz évben ugyanis az egyik nagy párt (amely mára óriássá nőtte ki magát) 1998 és 2002 között úgy kormányzott, hogy a nemzeti össztermékhez viszonyított államadósság 58 százalékról 53 százalékra zsugorodott. Azaz épp fordítva, mint a kormányfő sugallja. Javult az életszínvonal, miközben csökkent a ránk nehezedő hitel terhe. Az MSZP (amely azóta a pénzmosásban csúnyán összement) 2002-ben nem oktalanul kampányolt a több pénzt az embereknek szlogennel. A szocik ígérték, hogy Orbánnal ellentétben bőkezűek lesznek. És lőn! Persze, főként magukkal szemben voltak azok, s a közjó helyett a szétparcellázott magánérdeket részesítették előnyben. Az említett 53 százalékból így lett egyre több. 2006-ra már elviselhetetlenül sok. (Hol volt akkor még a világválság?) Mostanra több mint 80 százalékos államadósság.

Gúzs. Hitelpányva. Amitől mozdulni sem lehet. Csak felbukni.
Ezt a pályát korrigálják most Bajnaiék. A szoclibek mandátumával. A hitelezők igénye és ízlése szerint. Üzleti alapon. Mivel a felbukást az IMF és az EU segítségével egyelőre elkerültük, úgy tűnik, nem sikertelenül.
Ám a minap közreadott, harmadik negyedéves, 7,2 százalékos nemzetiössztermék-csökkenés világosan jelzi, hogy gazdasági teljesítmény híján ma is csak súlyos hitelfelélés folyik. Ugyanerről árulkodnak a munkanélküliség immár 10,3 százalékos, mind rettenetesebb számai. Miközben a megszorításon és a vágáson kívül még a megszorítást és a vágást ismerő Bajnaiék politikájának kizárólag a számok világában lehet reménye a sikerre - a valóságban teljességgel esélytelen.
A mélyszegénység rohamos növekedésére, a közbiztonság elenyészésére és minden más társadalmi problémára a politikába átrándult menedzserek csak úgy képesek rátekinteni, mint üzleti tevékenységet zavaró momentumra. Így is íródnak receptjeik.
A két - hajdanán - nagy párt, a Fidesz és az MSZP kormányzati felelőssége csak jókora politikai elfogultsággal és csúsztatással említhető egy lapon. Bajnai mégis megteszi. Technokratát játszik, aki mindkét böszme oldalnak jól megmondja a magáét. Középről. Igazságosan. Holott az egyik oldal ő maga.
Meglehet, szólni kellene neki...
Füstölgés
A főváros legújabb fogyasztási templomából vasárnap és hétfőn tucatszám szállították el mentővel a szén-monoxid- mérgezett vásárlókat és eladókat. Dübörög a média. Az üzenet elég hatásos, könnyen befut a fülbe, megtelepszik az agyban. Tegnap még nem is tudtuk, hogy a budai Skála helyén megnyitotta kapuit az új üzletközpont, ma már odavonz bennünket a megismerés vágya. Merthogy az élet akkor szép, ha a túlélt veszély minél nagyobb.
És a tömeg dől. Előbb oda. Aztán el.
Nagy ravasz volt a tervező, aki az autóparkoló szintjére bepöttyintette az élelmiszer-áruházat, hogy a kipufogógáz füstje elvégezze a milliókat felemésztő marketingkommunikációt.
Most izgalmi állapot van, hogy ki is a hibás. Mérnöktől a tulajdonosig mindenki gyanús. De szabad legyen megjegyeznem, hogy valakik kiadták a használatba vételi engedélyt. Nekik többek között a hasonló esetek kiszűréséért fizetünk adóforintjainkból.
Mi végre tartjuk az államot, ha már ennek a célnak sem képes megfelelni?
Függetlenek
Bauer Tamás annyira borús övéi lepusztulását és Orbán Viktor hatalomhoz közeledését látva, hogy jóslataival megteremti a politikai abszurd műfaját. A múlt héten az ATV Civil a pályán műsorában egyenesen azt találta mondani, hogy 2010-től nemhogy a bíróság és az ügyészség nem lesz független intézmény, de még a parlament sem.
Azt persze nem árulta el Bauer, hogy az általunk választott képviselőket mitől szeretné függetleníteni. De gyanítom, hogy tőlünk, választóktól.

- cikk értékelése /vegjatek/nagymosas-25279/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 31
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Teljes össztűz Orbánékra: Ezt tervezi a kormány
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Szenzációs felfedezés: Íme egy gyógymód a halálos kór tüneteire
- Időpont
- Tegnap: 20:07
-
Vaskos döntés: Betiltják a palackozott víz árusítását
- Időpont
- Tegnap: 19:22
-
Mikor jön a meleg idő? Tudja meg
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Nehéz helyzetben Orbánék: Elárulták, mi jelenti a legnagyobb gondot
- Időpont
- Tegnap: 18:16
hirdetés
-
Egy ValóVilág-szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- 02.08: 04:54
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- 02.08: 15:01
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Az idei tél leghidegebb éjszakái következnek
- Időpont
- 02.08: 21:43
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- 02.08: 08:41
-
Íme a hazánkról szóló legképtelenebb blődségek húszas listája
- Időpont
- 02.08: 12:16
-
Halálos baleset a Mátrai Erőműben
- Időpont
- 02.08: 07:11
-
Extrém hideg!
- Időpont
- Tegnap: 18:46
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Ami sok, az sokk
- Időpont
- Tegnap: 15:00
-
Példátlan szigort hoz az új büntető törvénykönyv?
- Időpont
- Tegnap: 08:30
-
Rendőrautó karambolozott a XVII. kerületben
- Időpont
- Tegnap: 06:40
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- Tegnap: 18:16
-
Egy székely lány Pesten: Bocskor Bíborka
- Időpont
- Tegnap: 07:40
-
A rothadt hús szagát árasztja a madagaszkári óriásvirág
- Időpont
- Tegnap: 06:02
-
Hitelrontás
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
EP-meghallgatás: Vita a magyar helyzetről, jogalkotásról
- Időpont
- Tegnap: 21:27
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- Tegnap: 14:50
-
Lemond a lakhatási támogatásról Nyikos László és Pörzse Sándor
- Időpont
- Tegnap: 13:06
HETILAP
hirdetés