Hirtelen felindulásból elkövetett bejelentésének aprócska problémája, hogy a Fidesz gondolati irányok felvázolásán kívül nyugdíjmodell-javaslattal eddig még nem élt - de ez kampányidőszakban elhanyagolható részletkérdés. Nagyobbik baj, hogy a svédeket bármiféle katasztrófával összefüggésbe hozni embert próbáló feladat. Kommunikációs kihívás.

A svédek az utóbbi évtizedek legnagyobb katasztrófáját azért kellett hogy megéljék, mert öt éve, az emlékezetes cunami pusztítása idején több ezren múlathatták téli szünetüket Thaiföldön és környékén. Jelzős szerkezetben a „svéd” amúgy olyan asszociációkat hív elő a magyar agyakból, mint amilyen a Volvo, az Abba, Ibrahimovic vagy az ugyancsak kiváló minőségre utaló, évtizedek óta vágyott szociális ellátórendszer. Csupa-csupa pozitív élmény, amit magyar kézre adva sem egyszerű romokban láttatni. (Nyugdíjasok körében mégsem reménytelen.)



A szocialista párti politikus igyekszik is magyarázni kirohanását, hogy ami a svédeknél működik, az nálunk miért nem. És sorolja, hogy az úgynevezett svéd nyugdíjmodellhez évente öt százalékos gazdasági növekedésre, aránylag fiatal társadalomra és 70 százalék feletti foglalkoztatásra lenne szükségünk. Amiből nekünk egyik sincs. A „hibajegyzék” azonban mégiscsak nyilvánvalóvá teszi, hogy a nyugdíjrendszerek problémája nemcsak a nyugdíjasok baja, de valamennyiünké, s a korhatár és a járulék emelésével vagy a biztosítási rendszer formálgatásával legfeljebb ideig-óráig orvosolhatóak a feszültségek. A hosszabb távú és teljesebb körű megoldást csak a demográfiai trend megváltoztatásától, a foglalkoztatás növelésétől, azaz az individuális helyett a közösségi világ építésétől remélhetjük. Aki tehát gyermek- és munkavállalásra ösztönöz, az nem az egyéni szabadságjogokat sérti, de a nyugdíjasok gondjain is enyhít.

Ilyen egyszerű, vagy éppen ennyire összetett a helyzet. Ha nem lenne kampány, bizonyosan a közösségi eszményüket jó ideje odahagyó szocialisták is megértenék. S akkor támadásuk nyomán a Fidesz sem vonulna kettős fedezékbe, hogy onnan ígérjen a svédekénél is vonzóbb életkilátásokat magyar nyugdíjasainknak.

Márpedig ez a katasztrófa, nem a svéd modell.


Fővárosi káosz

Demszky Gábor nem érzi felelősségét a budapesti közlekedés mára kaotikussá vált helyzetéért. A TV2 riporterének kérdésére azt mondta, hogy az elmúlt húsz évben hét miniszterelnökkel képtelen volt megértetni, hogy a BKV nem jól finanszírozott cég, mert a kormány nem adja oda a szükséges pénzt, a fővárostól pedig elvonja a közlekedésre szánt összeget.

A magyarázkodás kísértetiesen emlékeztet az autópályán fordítva közlekedő autós kifakadására, aki a híreket hallgatván azt mondja, hogy a bemondó marhaságokat beszél, mert nem egy őrült halad szembe a forgalommal, hanem sok száz.

Ennél is súlyosabb probléma, hogy jó gazda hiányában a BKV-t évek aprólékos és szisztematikus félrekormányzása, rablógazdálkodása verte szét. A menedzsmentet kiválasztó és megbízó, valamint a kontrollmechanizmust működtető fővárosi politikai „elit” nemcsak hanyagul látta el feladatát, de saját célú pénzszivattyúként használta a vállalatot. Budapest közlekedéssel kapcsolatos botrányai közül elég ha csak felemlítem a majd’ háromszorosára drágult metróépítést, a negyvenmilliárdos Combino-beszerzést, a bebukott Alfa busz tendert vagy a parkolócégek körüli súlyos visszaéléseket, amelyekhez képest a százmilliókat felemésztő tanulmányok és végkielégítések csak borravalós ügyletek.

Látva a felelőtlenség és a kapzsiság tobzódását, a BKV sofőrjei könnyen elveszíthették (ha ugyan elveszítették) realitásérzéküket, és követelnek most maguknak nagyobb jussot a közösből. És a Demszky által irányított és hitelét veszített garnitúra okos szóval, érvvel nem, legfeljebb erőszakkal terelheti vissza őket a vezető ülésbe.

Arra a kérdésre meg nem keresem a választ, hogy ha a semmiből ilyen sokat lehetett lopni, mennyi pénz tűnt volna el a BKV-ból, ha az elmúlt húsz év kormányai odaadják a fővárosnak a kívánt pénzeket?