"Orbán nem egy angol úriember"

A józan ész dicsérete

Horkay Hörcher Ferenc
- vilag@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.01.16. - 23:17
Létrehozás:
2010.10.25. - 13:07
2010.10.25. - 13:07
 

A rendszerváltás környékén segített a Fidesz politikai arcélének megtalálásában - ma Európa egyik vezető konzervatív értelmiségije. Roger Scruton brit filozófus múlt héten a Common Sense Society vendégeként a budapesti Ybl-palotában tartott előadása után nyilatkozott a Heti Válasznak.

hirdetés
 

- Miben hasonlít és miben tér el David Cameron brit konzervatív kormányának politikája a Fidesz szintén konzervatívnak mondott kormányzásától?

- A brit konzervatív párt hosszú múltra tekinthet vissza, s 1832 óta résztvevője a politikai életnek. Az önök konzervatív mozgalma a posztkommunizmus idején jött létre. A Fidesz kísérlet volt, amellyel fiatal emberek meg akarták változtatni a politika tematikáját.

- Ön már akkor ismerte őket?

- 1987-88-ban találkoztam velük a jogász-szakkollégiumban. Akkor próbálták az egyetemen elindítani a változásokat.

- Azóta változtak, hiszen akkor senki nem gondolta konzervatívnak őket.

- Valóban. Egyszerűen a rendszer ellenzékei voltak. Keresték politikai arcukat, és nagy örömömre tudtunk ebben segíteni nekik. Persze, ma is nagy számban találunk balliberális értelmiségit Budapesten, akik annak idején szerették volna a Fideszt is a "helyes" útra terelni - ők azonban mára elég messzire sodródtak a magyar emberek többségétől.

- És ha Orbán Viktort hasonlítjuk Cameronhoz, mit mondana róluk?

- Különös, de nem ismerem Cameront, viszont ismerem Orbánt.

- Mégis, mit remél tőlük?

- Cameron feltűnő vonásai közé tartozik, hogy úriember, a szó régi angol értelmében. Nem arrogáns, nem mohó, igazán az a vágy hajtja, hogy szolgáljon hazájának. És ugyanez igaz - mutatis mutandis - Orbánra is. Persze ő nem angol úriember, sokkal inkább egy igazi magyar hazafi, a régi iskolából. De kettejük viszonya országukhoz nagyon is hasonló.

- A világgazdasági válságra is van válaszuk a konzervatívoknak?

- Úgy gondolom, a válságot nagymértékben a baloldal okozta. Főként az a szocialista szokás, hogy a jövő nemzedékeitől kérnek kölcsön.

- Ezt általában gondolja a baloldalról, vagy csak a magyar szocialistákra utal?

- Ez általában is igaz, de a magyarokra különösen. A baloldal minden lelkiismeret-furdalás nélkül zálogosítja el a jövőt. A baloldali kormányzatot nem érdekli, hogyan tud pénzre szert tenni, viszont meg van győződve róla, hogy a pénzek elosztásának ő az egyetlen letéteményese. Ezt nevezik a baloldalon társadalmi igazságosságnak.

- Állítólag az állami kiadásokat most drasztikusan vissza kell fogni Magyarországon. Ön szerint képes lesz erre a Fidesz?

- Igen. Mindez nem népszerű az állami alkalmazottak között, de ha elegen dolgoznak a magánszektorban, akkor végrehajtható, s csak konzervatív kormányok képesek ilyesmire, mert a baloldal támogatói az állami alkalmazottak köréből kerülnek ki. A szocialisták persze hatalmasra duzzasztották az állami bürokráciát, hogy több szavazójuk legyen.

- Tehát ön szerint a kiút a kisebb állam, kevesebb állami kiadás - ez viszont sokaknak súlyos veszteséget jelent.

- Csak ez vezethet ki a válságból. Néhány államban, például Franciaországban, ez szinte lehetetlen. Akik viszont megtapasztalták a kommunizmust, mint önök, tudhatják, hogy az állam nem feltétlenül az emberek barátja.

- A Fidesz viszont azt hangoztatja: az államnak erősnek kell lennie, hogy fenn tudja tartani a rendet.

- Az állam legyen erős, de nem kell hatalmasnak is lennie. Ha a gazdaságba bele akar avatkozni, attól nem lesz erősebb.

 

- Sokan azzal érvelnek, hogy a globális versenyben az állam feladata megvédeni a helyi vállalatokat, a nemzeti ipart.

- Ez igaz, de csak annyit tesz, hogy az állam biztosítsa a jogi kereteket a gazdaság működéséhez, hogy a kereskedés méltányos feltételekkel valósulhasson meg.

- A konzervatív mozgalmon belül eltérő álláspontok alakultak ki a konzervativizmus és a nacionalizmus viszonyáról. Angliában például a konzervativizmus nem volt nacionalista.

- Valóban nem voltunk soha nacionalisták, már ahogy ezt a fogalmat Közép-Európában értik. De mégiscsak egyfajta angol nemzeti azonosságtudaton alapul a brit gondolkodásmód.

- Milyennek látja azt az állítólagos magyar nacionalizmust, amellyel a választások előtt ijesztgették az európai újságolvasókat és a szomszédainkat?

- Azért, mert valóban voltak veszélyes nacionalizmusok, nem szabad minden nacionalizmust veszélyesnek kikiáltani. Inkább a nacionalizmus olyan változatait kell keresni, amelyek nem veszélyesek.

- Honnét lehet tudni, melyik nacionalizmus veszélyes?

- Az Osztrák-Magyar Monarchia nagy teljesítménye például az volt, hogy hosszú időn keresztül biztosítani tudta a békét Európa e vidékén.

- És mi a helyzet a Monarchia nemzetiségei között kialakult, soha fel nem oldott feszültségekkel?

- Megoldódtak volna ezek is, ha az első világháború nem vet véget a birodalomnak. A Monarchia először rossz oldalon szállt be a háborúba, majd a trianoni döntés letörölte az európai politikai térképről. Most viszont az Európai Unió révén beláthatóvá válik, hogy a nacionalizmust úgy is meg lehet élni, hogy ne váljon az ember agresszívvé.

- Jól értem, ön brit konzervatívként is Európa-párti lenne?

- A dekrétumok, direktívák révén történő törvényalkotás nem megnyugtató számomra, és aláássa az unió tekintélyét. Az viszont nagyon is kívánatos, hogy az unió keretei között a politikusok képesek legyenek szóba állni egymással.

- Tehát legyen a magyar konzervatív Európa-párti és nacionalista?

- Igen. Fel kell ismerni Európa barátságos szándékait, ez segíthet a kompromisszumképes politika kialakításában. Ám nem is lehet konzervatívnak, sőt, hiteles politikusnak sem lenni Magyarországon úgy, hogy az ember érzéketlen a nacionalizmus kérdésköre iránt.

- Hogy ítéli meg a konzervatív mozgalom helyzetét a politika világtérképén?

- Ha Amerikára pillantunk, látjuk, mekkora gond, hogy a republikánusok elvesztették kapcsolatukat a konzervatív szavazóval. A párt környékén lábra kapó Teadélután mozgalomban testet öltött lázadás azt fejezi ki, hogy a konzervatívok mennyire elítélik az egész politikai osztályt.

- A Teadéulán alapvetően mégiscsak populista mozgalom. Kérdés tehát, van-e intellektuális fedezet mögötte.

- Népszerű mozgalomról van szó, de ott van mögötte a konzervatív üzenet, hogy nem szabad az államnak átengedni azt a felelősséget, amely az egyént illeti.

- A jelek szerint a mozgalom tagjai a pártgépezetből is kiábrándultak.

- Így igaz. Annak lesz megint jelentősége, amit már Tocqueville is nagyra becsült: a helyi szerveződéseknek. Hat évig éltem Virginiában egy kis faluban, és láttam, milyen jól megszervezi az életét egy-egy helyi közösség. Mindez egybeesik olyan konzervatív klasszikusok tapasztalataival, mint amilyen Burke vagy Tocqueville volt.

- Mi a helyzet az európai konzervatívokkal? Nyáron Krakkó mellett egy kolostorban gyűltek össze azok az európai konzervatív értelmiségiek, akik megalakították a Vanenburg Társaságot, s önt is meghívták e rendezvényre.

- Sajnos nem tudtam eleget tenni megtisztelő meghívásuknak. A konzervatívok sok szempontból különböznek egymástól, és, szemben a szocialistákkal, nekünk nincs nemzetközi filozófiánk. De vannak közös értékeink - ilyen a házasság és a család -, és az emberi közösségre vonatkozó közös elképzeléseink. Európában a legtöbb konzervatív keresztény vagy zsidó, és saját hagyományaikra építik politikai elképzeléseiket.

- Ez lehet vonzó az értelmiség számára is?

- A konzervativizmus nem olyan, mint a marxizmus vagy a szociáldemokrácia. Nincsenek olyan axiómáik, melyekből a mindenkori feladatok meghatározhatók lennének.

- És ez nem hátrány a szellemi életben?

- A szellemi életben az alkimistáról tudható, hogy csaló, de az igazi tudós magyarázatát esetleg nem érti a közvélemény. Ugyanígy, a konzervatív politikusnak nincsenek kész megoldásai - szemben a marxistával, akinél mindig ott a konklúzió, például hogy "ezért le kell lőnünk a kapitalistákat". Ez az alkimista előnye a kémikussal szemben.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/vilag/a-jozan-esz-dicserete-32508/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
36

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 43 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #43
    Lenyeglato
    2010.10.27. - 06:09

    Előzmény:
    #34 nemzeti
    Orbán az új "megváltó" a váltókezelő okozhat katasztrófát is! Annyi eszed sincs vasúti alkalmazott légy!
     
  2. #42
    Lenyeglato
    2010.10.27. - 06:04
    Kádár rájött még 1 56 ot nem bír ki a rendszer! Ezért az életszínvonalat (kölcsönök árán is emelni kell!) Hazugságaik, és potyalesés szorított bele! Lophattál, megölted gyereked, autód, telked, és beled tele legyen! Ez kellett megkaptad, mint ezt a szépséges kommunista polgári demokráciát! Téged is elönt a "vörös iszap" meg se látod!
     
  3. #41
    spider
    2010.10.26. - 11:57

    Előzmény:
    #40 zsil
    Milyen igaz! Tapasztáljuk most is.
     
  4. #40
    zsil
    2010.10.25. - 22:34
    Köszönjük, Horkay úr!
    "- Ez általában is igaz, de a magyarokra különösen. A baloldal minden lelkiismeret-furdalás nélkül zálogosítja el a jövőt"
    ***
    Sajnos, tapasztaltuk! .
     
  5. #39
    nemzeti
    2010.10.25. - 21:36

    Előzmény:
    #38 sumpesz
    Ha ö elfuserált, akkor te mi vagy? Senki. Aki semmit és senkit nem tud tisztelni, még ha más is a véleménye, mint a sajátja. Magadat minösítetted.
     
  6. #38
    sumpesz
    2010.10.25. - 19:59
    Legyek őszinte ? A kor elolvastam mindjárt az elején ennek az elfuserált angolnak a következő megállapitását:nem arrogáns, nem mohó,igazán az a vágy hajtja, hogy szolgáljon hazájának, abban a pillanatban befejeztem a cikk olvasásását. Na az ilyen és ehhez hasonló idióta tanácsadók miatt vagyunk ott ahol vagyunk !
     
  7. #37
    vitamin
    2010.10.25. - 19:21
    Egy reggeli hír szerint az angol konzervatívok eladják, privatizálják az állami erdők legalább felét, de nincs kizárva, hogy minden állami erdőt magánkézbe adnak, csökkentendő az angol költségvetés hiányát.
    Szóval - mielőtt a magyar baloldalt szapulná a riportalany -, érdemes lenne otthon körbeszaglásznia, hogy zajlik a konzervatív kótyavetye.
     
  8. #36
    nemzeti
    2010.10.25. - 19:03

    Előzmény:
    #7 Obulus
    No, most aztán már álljon meg a fáklyás menet!
    Kik alkotják ezt a bizonyos Demokratikus Chartát? Hol voltak ök 1989-ben, vagy annak elötte? Mitöl is demokraták ök? Úgy demokraták, ahogy gyurcsány az: azaz sehogy.
    Azonkívül, aki törvénytelenséget, jogtalanságot követett el a hatalmával visszaélve, ill. a mentelmi joga mögé bújva, és aki megkárosította a magyar államot az igenis feleljen! Föleg, ha gyurcsányról van szó! Mert ö követte el a legtöbb gaztettet! Több millió választópolgár várja ezt el az igazságosság jogán!
     
  9. #35
    nemzeti
    2010.10.25. - 18:57

    Előzmény:
    #4 Obulus
    ..."adócsökkentést ígért, de az emberek túlnyomó részénél ez adóemelés."

    Ez megint egy ordas hazugság, avagy hülyeség. Ezek szerint a többséget alkotják az ún. válságadóval megterhelt cégek? Többmillió adófizetövel szemben? Nahát, nahát...
     
  10. #34
    nemzeti
    2010.10.25. - 18:52

    Előzmény:
    #1 cogito
    Ha Putyin a kormányzása alatt mindezt megtette volna, amit Orbán - nagyon helyesen - megtesz, akkor most Oroszország sem úgy állna sem gazdaságilag, sem politikailag, mint ahogy áll. Putyinhoz hasonlítani Orbánt több mint ostobaság. Inkább hasonlított a gyurcsány-féle politizáláshoz Putyiné, avagy gyurcsányé Putyinéhoz.
    Demagógiával vádolod Orbánt. Ez kb. olyan, mint amikor nincsen más érv, elöveszitek az antiszemita- és fasiszta-kártyákat. Lehet bárkire bármit mondani, de ha az messze van a valóságtól, söt eltorzítja azt, akkor az illetö hitelessége, aki a szavakkal dobálózik, vész el.


     
  11. #33
    koronaszep
    2010.10.25. - 18:01
    "Akik viszont megtapasztalták a kommunizmust, mint önök, tudhatják, hogy az állam nem feltétlenül az emberek barátja."
    Ez az egy kiszólás hitelteleníti az összes többi, magyar vonatkozású megnyilvánulását Roger Scruton úrnak.
    Nincs képben, felkészületlen belőlünk.
    Nem tudom, honnan " szedték elő ", nem lehetett egyszerű mostanában nyugaton olyasvalakit találni, akinek tetszenének a magyar történések.
    Egy mentsége van, - amint fentebb említém' - felkészületlen, nem naprakész belőlünk.
    " Az állam legyen erős, de nem kell hatalmasnak is lennie. Ha a gazdaságba bele akar avatkozni, attól nem lesz erősebb.
    ... de csak annyit tesz, hogy az állam biztosítsa a jogi kereteket a gazdaság működéséhez, hogy a kereskedés méltányos feltételekkel valósulhasson meg."
    Ez üzenet Orbánnak, vagy csak a felkészületlenségből adódó " baki " ?
     
  12. #32
    Tobruki
    2010.10.25. - 17:53
    "Orbán nem egy angol úriember"
    Nem hát, egy hazudozó. Idézet a Fidesz 2010-es választási progrmjából:
    "Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-
    pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek."
     
  13. #31
    Kisslaszlo2
    2010.10.25. - 17:19
    "A szocialisták persze hatalmasra duzzasztották az állami bürokráciát, hogy több szavazójuk legyen."

    Ennél még egy hírtévén szocializált fideszfannak is összetettebb a gondolkodása. Ez az egész egy kacsa. Ilyeneket nem mond egy angol filozófus.
     
  14. #30
    Kisslaszlo2
    2010.10.25. - 17:09
    Honnan kaparták elő ezt a futóbolondot? Cameront Orbánhoz hasonlítani? Ilyet még hazai fanatikusok sem mernének, mert rájuk szakadna a plafon. Cameron ember emlékezet óta nem látott megszorításokon dolgozik, nem sajnálva a saját népszerűségét, pedig nem 2/3-al nyert. A politikájuknál már csak a személyiségük különbözik jobban. Cameron nemcsak, hogy minden héten kiáll a parlamentben vitára (míg kicsi despotánk évek óta nem mert ilyet), de múlt héten ellenséges közegben vállalt beszédet (katonák között, miután megvágta a hadügyi kiadásokat). Ha úgy viselkedne mint Orbán, ha csak egyszer is megfutamodna, a konzervatívok elsüllyednének szégyenükben. Cameron államférfi, és igazi demokrata, és aki egy lapon említi vele Orbán Viktort, az szerintem nem tudja hogy miről beszél.
     
  15. #29
    sophar
    2010.10.25. - 16:23
    Tisztelt Horkay ur!
    örömömre szolgáll,hogy egyetemi teendői mellett, újfent megtisztel bennünket,itt a HetiVálasz.hu-n.
     
  16. #28
    sophar
    2010.10.25. - 16:14

    Előzmény:
    #2 gradit
    T...cogito!
    "Orbán egy provinciális demagóg akarnok" a demagóg jelzővel vitatkoznék,a másik pedig hogy akarnok,szerintem nem eléggé!,és remélem hogy a céljai érdekében,mely a nemzetet szolgálják,hamarosan a jó értelemben vett(diktatórikus) jelzővel is illetik!
     
  17. #27
    zabzona147
    2010.10.25. - 16:11
    Kiváló riport! Gratulálok Horkay úrnak. Iskola példája hogyan kell olyan riportot írni aminek célja a leendő gazdaság-politikai lépések meghozásának ideológiai igazolása. Az írás parádésan elegyíti a belső kényszert, és a külvilág szükségszerűségeit. A szerencse,hogy ép most "a megfelelő párt megfelelő embere megfelelő pozícióban megfelelő döntéseket hozva vezeti ki országunkat a mocsárból Roger Scruton úr szerint csak a konzervativ oldal tudja visszafogni az állami kiadásokat. (jövő évi államigazgatásból és az önkormányzattól való kirúgások) a gaz szocik felduzzasztották a létszámot. Horn,első Orbán kormány arányát mindenki megnézheti. "Bal oldal minden lelki ismeret furdalás nélkül zálogosítja el a jövőt (igaz) de a 100 napos életszínvonalt emelő csomagot nem szavazta meg dr Orbán Viktor úr? Vagy abban a pillanatban szoci volt? Persze a FIDESZ polgári szövetséggel egyetemben.Figyelemre méltó a következő kérdés:Tehát legyen a magyar konzervatív Európai-párti és nacionalista? A válasz :igen. Micsoda?! Ezt az én egyszerű eszemmel nem értem. Ha egy közösségnek alárendelem magam (európa) hogy lehetek nemzeti? a többiek rovására? akkor meg nem az erősebb kutya elve érvényesül? vagy ha nagyon ugatunk ekltaposnak mint egy csikket. Volt benne részünk .
     
  18. #26
    kollega
    2010.10.25. - 16:08
    Most a kérdések tették szét szórttá,pontatlanná,vagy valóban ilyen is.Na persze,egy angol gentlemen nyilatkozott a Magyarországi helyzetről,a magyar konzervativizmusról.A baloldal felé szóló vagdalkozásai tárgyilagosságát kérdőjelezik meg.
     
  19. #25
    spider
    2010.10.25. - 16:05

    Előzmény:
    #14 Obulus
    Még nem világos, mit akar a többség, de pillanatnyilag ez jó neki.

    Nem ismerős neked az alábbi kép. Csak más volt rajta a szereplő. Biztosan felismered.

    http://fenteslent.blog.hu/2010/10/25/orban_esete_a_fasz_szal

     
  20. #24
    castrum
    2010.10.25. - 15:49

    Előzmény:
    #20 Obulus
    Ez kb megfelel két kilométer autópályának. Mennyi is épült az elmúlt egy évben??? Mennyi szakadt be azóta?
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 43 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés