A tajcsi javítja a Parkinson-kór tüneteit

MTI
Utolsó módosítás:
2012.02.15. - 08:19
Létrehozás:
2012.02.09. - 20:07
2012.02.09. - 20:07
 

Azoknak a Parkinson-kórban szenvedő embereknek, akik hat hónapon át gyakorolták a kínai harcművészetek egyik ágát, a tajcsit, javult az egyensúlyuk a másfajta edzéseket végző társaikhoz képest - számoltak be róla amerikai kutatók.

hirdetés
 

A New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányhoz négy Oregon állambeli városban összesen kétszáz önkéntest toboroztak.

A követéses vizsgálat résztvevői hetente kétszer edzettek, egyik csoportjuk a tajcsit gyakorolta, másik csoportjuk nyújtógyakorlatokat végzett, a harmadik pedig állóképességi tréninget. Fél év elteltével a tajcsit gyakorló Parkinson-kóros páciensek csoportjában mindkét másik csoport tagjaihoz képest jobbnak mutatkozott az egyensúlyérzékelés és lépéshosszuk is megnyúlt.

A tajcsi egy olyan lágy stílusú mozgásrendszer, amelyben légző-, relaxációs és mozgásos meditációs gyakorlatok egyaránt helyet kapnak.

Mint Fuzhong Li kutatásvezető, az Oregoni Kutatóintézet munkatársa elmondta, eredményeik klinikailag is jelentősek, mert azt sugallják, hogy a tajcsin alapuló gyakorlatok hatékonyan alkalmazhatók az ilyen problémával élő páciensek rehabilitációjában.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/vilag/a-kinai-harcmuveszet-egyik-aga-45785/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
12
hirdetés

HETILAP

hirdetés