A német Tageszeitung napilap szerint egy-egy tábla kapcsán "libabőrös" lett az ember.

A német zöldekhez közelálló Tageszeitung (taz) napilap részletesen tudósított az Orbán-kormány melletti tüntetésről, amelyen az újság szerint „legalább százezren" vettek részt. A lap bécsi tudósítója beszámol arról is, hogy a demonstrációt hivatalosan nem a kormány vagy a Fidesz rendezte maga mellett, hanem két sajtóorgánum, a Magyar Hírlap és a „jobboldali radikális" Magyar Demokrata hetilap.
A lap szerint a tüntetők többsége „szélsőséges" „gyűlöletszólamokat" skandált vagy írt a táblákra. A taz szerint egy-egy tábla kapcsán „libabőrös" lett az ember, olyannyira félelemkeltő volt. Példaként említi az újság, hogy egy „EU, USA go home!" feliratú transzparensen - az ellenségek jelképei között - egy Dávid-csillag is szerepelt. Valamint egy másik felirat azt üzente Hillary Clintonnak, hogy Magyarország valamennyi ellensége - Szulejmán szultán óta - már rég halott, így jobb, ha az amerikai külügyminiszter-asszony is vigyáz magára. Az Európai Bizottság konzervatív, így a Fidesszel szövetséges elnökének, José Manuel Barrosonak a neve alá meg azt írták: „még nem halott".
A taz a nagy részvételi számot azzal magyarázza, hogy a fideszes önkormányzatok buszokkal küldték a fővárosba az embereket, és a határon túlról is sokakat szállítottak Budapestre. De „még Münchenből vagy Lengyelországból" is jöttek résztvevők.
A taz szerint a tüntetők a kormányt és Magyarországot összemosták, ugyanis a nemzet függetlenségéért tüntettek. A szónokok is azt emelték ki, hogy nem engedik „gyarmatosítani" az országot.
A német napilap úgy látja, hogy hiába a mostani nagy kormánypárti tüntetés, „a kormány mégis félni látszik a növekvő ellenzéki ellenállástól", és éppen ezért március 15-re az egész budapesti belvárost lefoglalta, így akadályozva az ellenzéki tüntetéseket.
- cikk értékelése /vilag/a-lap-szerint-a-tuntetok-tobbsege-gyuloletszolamokat-skandalt-45159/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 89
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
