Megállapodásra jutottak az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei kedd hajnalban a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós pénzügyi támogatást és a GDP-arányos görög államadósság 121 százalékra történő leszorítását irányozza elő az évtized végéig a jelenlegi 160 százalék körüli szintről. Ezenkívül Görögország magánhitelezői várhatóan a kezükben lévő görög állampapírok nominális értékének 53,5 százalékát írják le. A megállapodás Görögország és az euróövezet pénzügyi stabilitását egyaránt biztosítja és megerősíti Görögország helyét az euróövezetben.
Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke szerint a mostani megállapodás megfelelő alap ahhoz, hogy elindítsák a görög államkötvények újakra cserélésének programját (PSI), amelynek keretében az adósságkönnyítés a gyakorlatban történik majd. Az új kötvények kamata 2014-ig csupán két százalék lesz, majd 2020-ig 3 százalék, és csak azt követően emelkedik 4,3 százalékra.
Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter bejelentette, hogy Athén már szerdán meg kívánja hirdetni az első kötvénycsereprogramot.
Kemény feltételek
Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szigorú ellenőrzést helyezett kilátásba: megerősítik és folyamatossá teszik az Európai Bizottság munkacsoportjának jelenlétét Görögországban – a csoporthoz euróövezeti tagállamok szakértői is csatlakozhatnak. Ugyanakkor külön számlát nyitnak az adósságszolgálatra szánt pénzek elhelyezésére, és ezen mindig legalább három hónapra előre szóló tartaléknak kell lennie.
Az IMF egyébként is feltételekhez köti a mentőcsomaghoz történő hozzájárulás mértékét, amiről várhatóan március második hetében fog dönteni a szervezet igazgatótanácsa. Christine Lagarde vezérigazgató szerint az IMF nemcsak a görög kormány eddig vállalt kötelezettségeinek teljesítését fogja szigorúan ellenőrizni, hanem arra is nagyon fog figyelni, hogy maga az euróövezet mennyi pénzt szán az adósságválság leküzdésére.
![]() |
| Ketyegő bombán? – Karikatúra a görög, ír és portugál válságról |
Az IMF szakértői úgy látják, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) néven ismert állandó válságkezelési rendszerben előirányzott 500 milliárd euró nem lesz elegendő. Ezért a válságalap emelését szorgalmazzák, mintegy feltételeként annak, hogy további összegekkel járuljanak hozzá a második görög mentőcsomaghoz. Az első, 110 milliárd eurós görög mentőcsomagnak nagyjából 30 százalékát állta az IMF.
A megállapodás lehetséges buktatói
Vannak kétkedő hangok is a kedd hajnali megállapodás várható eredményeit illetően: londoni elemzők szerint „erősen feltételes” a görög adósságráta-cél elérése, mivel az több feltételezett tényező megvalósulásától is erőteljesen függ. Szerintük változatlanul kérdéses még az is, hogy Görögország az euróövezet tagja maradhat-e.
A Financial Times keddi számában pedig egy „szigorúan bizalmas” jelentésből idézett, ebben az állt, hogy Görögországnak még további segélycsomagokra lehet szüksége. Az euróövezeti pénzügyminiszterek számára összeállított dokumentum szerint a görög mentőprogram „messze letért” a kívánt pályáról, és a Görögországra kirótt takarékossági intézkedések még a legderűlátóbb forgatókönyv alapján is olyan mély recesszió kockázatával járnak, hogy az ország a hároméves új segélyprogram végéig sem lesz képes kikapaszkodni az adósságveremből.
- cikk értékelése /vilag/adossagkonnyitesi-palyara-allitjak-a-balkani-orszagot-46137/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 7
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Hajnali hír: Mozgott a föld a főváros közelében
- Időpont
- Ma: 06:11
-
Itt a vége: Jégesővel, viharos széllel csap le ránk az ítéletidő
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Gyilkos cikk jelent meg Orbánról - Ki plagizált kitől?
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
Jelenet a Parlamentben: Elvesztette a fejét Kövér László
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Madridi trénertől tanulhattak a Puskás Akadémia testnevelői
- Időpont
- Tegnap: 16:03
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Tegnap: 08:48
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- 05.20: 05:12
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- 05.20: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- 05.20: 11:20
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Tegnap: 11:44
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- 05.20: 14:35
-
Holnap néhol felhőszakadás lesz
- Időpont
- Tegnap: 04:40
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- 05.20: 09:00
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- Tegnap: 18:40
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Tegnap: 08:48
-
A lap egyezést vél felfedezni a két ötlet között
- Időpont
- Tegnap: 20:55
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Tegnap: 11:10
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Tegnap: 11:44
-
Szexuális ellenforradalom
- Időpont
- Tegnap: 15:58
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Tegnap: 10:48
-
Navracsics: „Miniszteri felelősségemből adódik a Kúria elnökének írt levél”
- Időpont
- Tegnap: 13:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Tegnap: 06:41

