Az egykori határt Hegyeshalomnál észre sem vesszük, még csak lassítani sem kell nagyon. Amikor aztán Parndorfnál délnek fordulunk, hogy beleszimatoljunk az osztrák választási kampány friss vidéki levegővel keveredő illatába - no, ekkor már nagyon is egyértelmű, hogy átléptünk egy határt. Sehol egy összevissza plakátozott villanypózna - rendben kihelyezett táblákon ígérnek szépet és jót a pártok. A választók pedig nem érzik létszükségletnek, hogy leszaggassák a kiragasztott plakátokat, hogy Hitler-bajusz vagy méretes genitáliák felpingálásával tegyék tetszetősebbé politikusaik arcképét.

Klingenbachhoz érve aztán kiderül: vannak mindenhol működő kampányfogások. Épp a szociáldemokrata SPÖ által szervezett családi nap a falu eseménye, a sztárvendég Bata Illic slágerénekes - Lagzi Lajcsi és Soltész Rezső összegyúrt helyi változata. Nagyon gemütlich. "Ezért is fognak nyerni a szociáldemokraták. Óriási erőkkel mozgósítanak. Szakadatlan járják a kórházakat, idősotthonokat is" - tudjuk meg egy környékbelitől. Igaz, a konzervatív-néppárti (ÖVP) exkancellár, Wolfgang Schüssel is igyekszik felvenni a kesztyűt. Néhány hete személyesen osztogatott - ha nem is gulyást, de - ingyenfagyit a bécsieknek.



A kedveskedés persze jólesik mindenkinek, az osztrákok életét viszont most inkább keseríti, mint édesíti az ingyenfagyi. A 2006-ban alakult sokadik SPÖ-ÖVP nagykoalíciónak még két éve lett volna hátra, nyár elején viszont a Gusenbauer-kormány bedobta a törülközőt, és kitűzték az előre hozott választások időpontját, szeptember 28-át. Magyar szemmel némileg érthetetlen, miért is nem kormányozta végig a ciklust a nagykoalíció. Az ország nincs rosszabb helyzetben, mint az Európai Unió vagy az Egyesült Államok, a növekedés lassult ugyan, de a GDPhez viszonyított adósságszint a bűvös maastrichti 60 százalék alá került. Nem is voltak tüntetések, megmozdulások a kormány távozásáért - látszólag nyugalmas időket élt a bécsi parlament.

"Ausztriában a demokratikus intézmények biztosítják a polgárok számára, hogy hatásosan kifejezzék nemtetszésüket tüntetések nélkül is" - avat be a titokba egy helyi lakos, és elmondja: a két nagypárt, vagy az egyikhezmásikhoz kötődő állami szervezetek csatornái mindenhová elérnek, e csatornákon pedig felszivárog az elégedetlenség. Ami csupán abból fakadt, hogy az elmúlt két évben nem történt semmilyen fontos intézkedés, mert a koalíciós partnerek nem támogatták egymás javaslatait.

A kenyértörés végül azért következett be, mert Alfred Gusenbauer és a mostani szocdem jelölt, Werner Faymann közösen írt levelet a helyi Blikkbe (Kronen Zeitung), melyben közölték: ha rajtuk múlik, megszavaztatnák a népet az EU-alkotmányról. Minthogy a Kronen Zeitung évek óta EU-ellenes hangolású, ahogy az osztrákok többsége is, a koalíciós partner úgy értékelte: az SPÖ felrúgta a közös Európa-politikát, s összejátszik a populista, EU-ellenes jobboldallal.

"Jetzt reicht's!" (Ebből elég!) - kiáltott fel ekkor Wilhelm Molterer, a konzervatív ÖVP vezetője, azóta kancellárjelölt, az osztrákok egy része viszont ennek ellenére sem lelkesedik az előre hozott választásokért (ez már sorozatban a harmadik alkalom, hogy egy "normális" voksolás után idő előtt újra dönteniük kell). Sokkal inkább azt szerették volna, ha - mint korábban évtizedeken át - megegyezésre tudnak jutni a konzervatívok és a szociáldemokraták. Hogy ez nem sikerült, az a 2006-os eredménynek köszönhető: akkor meglepetésre a szocdemek nyertek, de csak paraszthajszállal, viszont kizárólag a konzervatívokkal tudtak kormányt alakítani, akik nem voltak hajlandóak megszavazni olyan szocdem ígéreteket, mint a felsőoktatási tandíj eltörlése.

A helyben járás következtében a nagykoalíció mindkét pártjának népszerűsége olvadásnak indult - ám még ma is 30 százalék közelében van mindkettő. Ámulhatunk a demokratikus kultúra magas nívóján, hogy csupán közvélemény-kutatási adatok miatt, amelyek egyébként nem is tűnnek vészesnek, félidőben kiírják a választásokat - a helyzet azonban nem ilyen fennkölt, a háttérben színtiszta politikai számítás húzódik meg. A két nagypárt azért volt képes eldönteni, hogy választások kellenek, mert látható volt: az első és második hely kérdése ma még köztük dől el. Ha viszont végigalibizik a ciklust, a populistának, de a masszívan balos Bécs folklórjában csak nácinak nevezett Szabadságpárt (FPÖ), valamint az abból kivált, a karintiai tartományfőnök Jörg Haider vezette BZÖ erői biztosan első helyet szereznek a 2010-es választásokon.

Ez nemcsak a nagy pártok, de Ausztria számára sem lenne kívánatos: az osztrák állam ugyanis mindmáig a két nagy párt körül épül fel. Maguk a törvények is az úgynevezett Sozialpartnerschaft keretén belül születnek. A gazdasági, valamint az iparkamara az ÖVP befolyása alatt áll, a dolgozói kamara és a szakszervezet pedig az SPÖ terepe. Ezek a szervezetek közösen dolgozzák ki a törvényeket - a parlament szinte csak rábólint ezekre. Minthogy e testületekben valóban hozzáértő emberek dolgoznak, évtizedeken át remekül működött az osztrák törvényhozás. Éppen ezért ha a két nagypárton kívüli erő jutna vezető szerephez a parlamentben, az káoszhoz, az ország működésképtelenségéhez is vezethetne.

Márpedig ez a világon egyedülálló Sozialpartnerschaft Ausztria lényege, az ország eszméje, amely meghatározza az egész politikai kultúrát. Ahhoz persze, hogy ez a bebetonozott partneri viszony kialakuljon, ott is katasztrófára volt szükség: konkrétan a nácikra, akik az addig egymással gyűlöletben álló konzervatívokat és szociáldemokratákat az Anschluss után együttesen szállították Dachauba. Az új Ausztria pedig ott, a lágerek utcáin született meg. Kellett persze hozzá az is, hogy a szocdemek utóbb bebizonyítsák, a kommunistákkal sem hajlandók lepaktálni: amikor az ötvenes évek elején, a négy hatalom által megszállt országban a kommunisták puccsal akartak hatalomra kerülni, szocdem munkások takarították el őket Ausztria útjából. Megköttetett hát a nagy osztrák társadalmi szerződés.

Ennek következtében nemigen érthetjük, amikor Bécs utcáit rójuk - további plakátokat fürkészve -, hogy mi a különbség ma a két nagypárt között. Mindkettő rendkívül szociális. Igaz, a konzervatív Molterer - számunkra ismerős módon - erős Ausztriáról, teljes foglalkoztatásról, családbarát adózásról beszél, szerződést köt a polgárokkal, bevonná az embereket a politikába - a lényeg viszont, hogy a középosztály adóterheit csökkentené. De ugyanez áll Werner Faymann, a szocdemek kancellárjelöltjének plakátján is. A konzervatívok még 13. havi pénzt juttatnának az időseknek (akik hagyományosan szocdemszavazók). Mindezt egy olyan országban tennék, ahol a munkavállalók már ma is 14., egyes munkakörökben pedig 15. havi bért kapnak nyaralási és karácsonyi pénzként.

Az infláció következtében a kampányban még így is nyílt tere a szociális ígéreteknek. Ráadásul Bécsben sem ördögtől való, hogy lehetetlen kampányjavaslatok népszerűsítésére használják fel a parlamentet. Múlt pénteken a szocdemek indítványára rendkívüli ülést tartott az ottani tisztelt ház, a Hohes Haus, melyen az élelmiszerek áfájának felére, azaz öt százalékra csökkentése volt a napirend. Annak ellenére, hogy a kieső bevétel épp a középosztályt tehermentesítő adócsökkentés fedezetét veszélyeztetné. A konzervatívok legalábbis ezzel érvelnek, hozzátéve, hogy az áfacsökkentéssel nem a vásárló, hanem a kereskedő jár jól, a javaslat azonban így is átment. Nem tartózkodott elég ÖVP-s az ülésteremben, a népboldogító javaslatairól ismert Szabadságpárt pedig igennel szavazott. Ennek következtében viszont a bécsi kávézókban ottjártunkkor már azt ecsetelik, hogy a szocdemek koalícióra lépnének "a nácikkal" - ennek a sugalmazásnak persze a konzervatívok sem igyekszenek elejét venni.

Ezzel egyidejűleg a nácizmus vádja újra elérte az FPÖ-vezért, Heinz-Christian Strachét. Egy magazin olyan - húsz évvel ezelőtti - fotókat jelentetett meg, amelyeken a politikus fegyverrel, német egyenruhában látható. "Mindkettő a másikra mutogat, hogy melyik a nagyobb náci" - magyarázzák egy kiskocsmában, s elpletykálják: a fotók hátterében is az FPÖ és a Haider-féle BZÖ testvérharca állhat. "Mi vagyunk az egyetlen ország, melynek nacionalistái egy másik nemzethez lojálisak" - nevet egy idősebb úr. Tény: Haider egyszer úgy fogalmazott, hogy osztrák nemzet nem létezik, az csupán ideológiai torzszülött. Történelmileg nézve igaza is lehetne - úgy 1945-ig. Aztán kialakult a már említett Sozialpartnerschaft, megszületett az a sajátosság, amely másoktól megkülönbözteti Ausztriát, s gerincét adja a közösség együttélésének.

A kampány a kispártok között is dúl: sokan valószínűsítik, hogy a Liberális Fórum körüli Strabag-botrányt a Zöldek robbantották ki, hiszen két tömörülés ugyanazért a választói rétegért küzd. Noha a parlamenti küszöböt az összes említett párt megugorja, nincs kizárva, hogy újra nagykoalíció köttetik. S az miért lenne működőképes? "A szocdemek már vezetőt váltottak, s ha veszítenek a konzervatívok, megtörténik ott is. Az utódjelölt Pröll pedig remekül szót ért Faymannal" - hangzik a magyarázat. Magyarán: míg itthon párton, illetve parlamenten belül oldják meg, amit választással kellene, ott választással, amit párton belül is el lehetne intézni.




Sarló és kalapács

A Monarchia szétesése után az Osztrák Köztársaság címerében a kétfejű sas egyfejű lett. Eredetileg a német nemzeti színekre hajazó módon a fekete sas alatt vörös kalapácsot és arany kalászt képzeltek el. Végül a sarlót és kalapácsot tartó sast, fején koronával, mellén a vörös-fehérvörös pajzzsal fogadták el. A sas az államiságot, a pajzs a német birodalom keleti tartományát, a korona a polgárságot, a sarló a parasztságot, a kalapács a munkásságot jelképezte. Ausztriának 1919-ben szocdem kormánya volt, s bár 1934 és 1938 közt a kétfejű sas visszatért, a II. világháború után az 1919-es változat maradt meg, a karmokon a fasizmustól való megszabadulás jelképeként elszakadt lánccal.