A minapi államfőválasztás is jelezte: Angela Merkel csillaga leáldozóban. Sőt a német kereszténydemokraták identitási válságára reagálva egy érsek javasolta: nevükből vegyék ki a keresztény jelzőt.
Leolvadt az aszpik a szendvicsekről, mire sikerült államfőt választani a berlini parlamentben. Christian Wulff úgy ülte végig a maratoni szavazást, mint valami bútordarab, melynek senki sem találja a helyét.
Mosolyogni persze hosszan tud a kereszténydemokrata-liberális koalíció politikusa, így nem látszott rajta a csalódás. Pedig lett volna oka rá.
A kormánynak többsége van az elnökválasztó gyűlésben, a képviselőknek mégis kilenc órát kellett várniuk, míg átmehettek a fogadásra. Különösen a győztes jelölt pártja látszott letörtnek. Mindenki azt találgatta, mely kormánypárti képviselők voksoltak csak azért is az ellenzék politikusára.
Felfelé buktatás
A baloldal olyan jelöltet talált, aki ellen a jobboldal is legfeljebb egyetlen ellenérvet hozhatott fel: hogy nem nekik jutott előbb az eszükbe. Joachim Gauck evangélikus lelkész, az NDK-s idők emberi jogi harcosa, majd a múltfeldolgozás főhivatalnoka jobban is illett volna a kereszténydemokratákhoz, mint a szociáldemokraták és a zöldek mellé. Ám Gauck önfejű ember - még gondot okozhatott volna a koalíciónak.
Angela Merkel így kitartott jelöltje, Christian Wulff mellett. Nemcsak megbízható, jól fésült elnököt nyert ezzel Németország, de Merkel a párton belüli konzervatívokat is tovább gyengíthette Wulff "felfelé buktatásával".

Angela Merkel több mint tíz éve irányítja a kereszténydemokratákat (CDU), és ezalatt a párt annyira balra húzott, hogy lassan a szociáldemokraták érzik magukat feleslegesnek. Míg a CDU egykor büszkén vallotta magát konzervatívnak, Merkel idején egyetlen jelszó maradt: mi vagyunk a közép.
És bár Merkel 2005-ben és 2009-ben is bizonyította, hogy választást csak így lehet nyerni, senki sem tudja, miről is szól ez a szerep. A párt konzervatív szárnya eddig csak halkan morgott - konzervatív, öltönyös urakat tudott évekig sakkban tartani a keletnémet lelkész lánya.
Sokan aztán vették a stüszikalapjukat, és odébbálltak: Edmund Stoiber volt bajor kormányfő visszavonult, Friedrich Merz, a jómódúak szószólója elszegődött ügyvédnek, az antikommunista Jörg Schönbohm pedig a nyugalmas öregkort választotta.
Két befolyásos konzervatív maradt a placcon Merkellel szemben: Roland Koch, ám ő nemrég jelentette be, hogy lemond a hesseni miniszterelnökségről, valamint Christian Wulff, aki most államfőként lett hatástalanítva. Merkel tehát megszabadult ellenfeleitől, és ott áll pártjával a politika közepén. Ám ha körbenéz, egyre magányosabbnak érezheti magát. Sikerek idején sokan méltatták vezetési módszereit, ám most, a válság közepette ugyanennyien látják hibáit.
Kilúgozott kereszténység
Miről is szól ma a CDU? Neve alapján leginkább kereszténynek kellene lennie - de más volt a német társadalom 1945-ben, amikor megalakult a párt. Ma már a választók alig tíz százaléka tartja fontosnak egy párt keresztény szellemiségét.
Egy olyan országban, ahol minden harmadik választó vallástalan, és lassan többen gyakorolják a muzulmán hitet, a kereszténydemokráciának újra kell fogalmaznia magát. Merkel ennek állt élére. A népszámlálási adatokra figyelve a kancellár belátta: jobb összeveszni a püspökökkel, mint a társadalommal.
A keresztények azonban elárulva érzik magukat. Köln érseke, Joachim Meisner nem véletlenül szorgalmazta, hogy a párt tán vegye ki nevéből a kereszténységre utaló C betűt. Merkel azonban tudja: hiába berzenkednek a keresztények, végül meghunyászkodnak, elvégre a többi párt még ennyire sem vallásos.
Pedig Merkel sem erőlteti túl magát. A CDU-nak már van leszbikus és homoszexuális tagozata, török származású tartományi miniszterrel és meleg politikusokkal is büszkélkedhet. Számos tagjának életvezetése nem sokban különbözik a baloldali társakétól.
A párt kifarolt a hagyományos családmodell (dolgozó apa, gyereknevelő anya, több gyerek) mögül, s elsősorban a dolgozó nőket támogatja. A felső vezetésben közben elszaporodtak az északi, liberális protestánsok. A konzervatív katolikusok annyira kisebbségbe kerültek, hogy önálló munkaközösséget hoztak létre a pártban. A katolicizmus immár nem főáram, hanem mellékvonal, amolyan politikai szuvenír lett a CDU kínálatában.
Angela Merkel politikáját a hideg pragmatizmus - és ha kell: a kíméletlenség - jellemzi. Helmut Kohl kancellár kissé lesajnált, esetlen, bubifrizurás miniszteréből így lett Németország első női kancellárja. Az, hogy először nagykoalícióban kellett kormányoznia, nem is nagyon zavarta. Itt ugyanis lekerülnek a napirendről az ideológiai kérdések, így Merkelnek sem kellett a jobboldali politikus figuráját hozni. Sokak szerint túlságosan is megtetszett neki a nagykoalíció ideológiamentes, de olajozott működése.
Csalódott jobboldaliak
A tavaly őszi választásokon azonban a liberálisok - a csalódott jobboldaliak voksaival - olyan jól szerepeltek, hogy Merkel nem kerülhette ki őket. Meg hát mégiscsak "természetes szövetségesekről" van szó. Ritkán romlik azonban meg a hangulat barátok között ilyen hamar.
Merkel nem volt nyitott a polgári liberálisok (FDP) ötleteire, s lesöpörte valamennyi javaslatukat. Hiába szorgalmazták a liberálisok az adócsökkentést, Merkel a romló gazdasági helyzetre hivatkozva lehűtötte a vágyakat. Nem csoda, hogy a liberálisok fél év alatt majdnem harmadolták népszerűségüket.
A pártelnök-külügyminiszter, Guido Westerwelle csak kényszeredetten mosolyog, amikor Merkel egy-egy sajtótájékoztatón előtte vonja vissza az FDP minden javaslatát. Most éppen a liberálisok egészségügyi tervének kilúgozása zajlik.
Tény, hogy 11 milliárd eurónyi hiány van az egészségügyi kasszában, de Merkel nem mer nagy reformba belekezdeni. Inkább kicsiket lépeget, mert - mivel amúgy is idegenkedik a liberálisok vagy saját pártjának harcos jobboldaliságától - a válság következményeit nem csak a szegényekre lőcsölné.
Mire a német gazdaság teljesítménye a nulla fölé kúszott, betört a politikai válság Berlinbe. A liberálisok aggódva figyelik csökkenő népszerűségüket, a bajor kistestvér CSU akadékoskodásával ad életjelet, a CDU-ban pedig egyre többen kérdőjelezik meg Merkel politikáját. Az, hogy a német gazdaság könnyebben élte túl a 2008-as válság hatásait, az előző nagykoalíció sikere. A jelenlegi kormány egyetlen ígéretét sem tudta még teljesíteni. És néha szórakoztató veszekedései sem kárpótolják a választókat: egy felmérés szerint a szavazók több mint kétharmada a jobboldali kormány végét akarja.
- cikk értékelése /vilag/berlin-felett-az-eg-a-keresztenydemokratak-valsaga-30678/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 13
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #12
- imperative
- 2010.07.19. - 21:22
Előzmény:
#9 syphax
Egy ország ahol már több, mint 2OOO mecsetben ordibálnak a muzlimok, nem járhat jó úton!!
-
A CSU az utóbbi választásokon egyre többet vesztett - persze az abszolút többségböl, de akkor is. Az egykori belsö ellenzékböl Freie Wähler lett, akik több-kevesebb sikerrel ugyan, de most már kétségbevonhatatlanul jelen vannak a bajor politikai életben. A CSU életét a pluralizmus keseríti. Seehofer hiába jött vissza - otthagyva "berlini kis (egyesek szerint tovább növekedö) családját - langyos, és föként hiteltelen.
A CSU is kénytelen szembesülni azzal, hogy egyre inkább véget ér a bajor külön út ("pártunk és kormányunk"). München külföldi lakosságaránya már felülmúlja Berlinét. És a némileg integrálódottak költöznek a kisebb városokba - a monolit kultúrának gyakorlatilag vége. Kérdés mi lesz erre a CSU válasza, és mikor áll meg a süllyedés... -
- #10
- eichikarl
- 2010.07.19. - 14:51
Előzmény:
#6 Texandro
Megvan már, de csak egy-egy keleti tartományi parlamentben:
http://www.npd.net/ -
- #9
- syphax
- 2010.07.19. - 06:03
Előzmény:
#8 imperative
Ezzel nagyon nem értek egyet.És nem azért, mert én ne látnám a hibáit. Hanem azért mert meggyőződésem:
addig, amig nincs nála "jobb" igenis "NE(!) tűnjön el!"--mert azzal csak a baj és a nehézség több! Németországban is, Európában is! És ezidőszerint most még nincs nála jobb. EGYÉBKÉNT EZ A NÉMET ÁTLAG SZAVAZÓPOLGÁR VÉLEMÉNYE IS! Ha már lesz nála jobb KERESZTÉNY POLITIKUS, akkor valóban "eltünhet"!
Amit egyébiránt "bendeguz1" óhajt, hogy: " Nem jobbik kellene a németeknek, hanem kereszténység.", az Bajorországban majdnem meg is van.Úgyhogy az észak-, és kelet-német CDU-nak van honnan "táplálkoznia": éppenséggel a bajor CSU-ból.
syphax -
- #8
- imperative
- 2010.07.18. - 21:41
Előzmény:
#6 Texandro
Jobb lenne ha ez a rozzant tyúk Merkel is eltünne!!!!! -
- #7
- syphax
- 2010.07.18. - 18:50
Előzmény:
#6 Texandro
Fő az, hogy a németek többsége "NEM UNJA"!
Abban azonban Önnek igaza van, hogy lassan de nagyon biztosan "csúszik" egy ú.n. "liberális kereszténydemokrácia" felé, aminek én sem túlzottan örülök.Mindazonáltal nem kecsegtetne Németországban túl nagy sikerrel egy ottani Jobbik--véleményem szerint. De tessék megpróbálni, ha van rá "ingerenciája".Nem jósolok túl sok szavazót hozzá....
syphax -
- #6
- Texandro
- 2010.07.18. - 12:28
Már nagyon unom ezt az Angela Merkelt! Ha tudnék rendesen németül kimennék és megcsinálnám a Jobbik német változatát! Szavazatok 20 százalékát biztos megkapnánk! -
- #5
- peter8811
- 2010.07.18. - 07:58
Előzmény:
#1 vitamin
Gyurcsányék ott tolták el, hogy a Mexoritásokat mexoritásnak nevezték el mennyivel jobban hangzott volna , hogy satúforradalom.Mért csináltak gyurcsányék megszorításokat? Egy kis lére vágytak, internacionálére.:) -
- #4
- syphax
- 2010.07.17. - 17:07
"Edmund Stoiber volt bajor kormányfő visszavonult, "--persze ő CSU-s és katolikus, és nem CDU-s--mint Merkel-- és ez lényeges.A CDU "liberalizálódását" a német evangelikus egyház liberalizálódsával lehet összekapcsolni, amihez sem Meissner bíborosnak sem a CSU-nak NINCS KÖZE! Ha csak az nem, hogy igazi "testvérpártok" Németországban a CDU és a CSU.Mindazonáltal Joachim Meissner nem véletlenűl akarta törölni a "keresztény" jelzőt a CDU-ból, mert neki igenis nincs "inyére" ez a "balra tolódó" kereszténykedés--mint a Római Egyház bíborosának.
Szóval nem kellene összekeverni az északnémet és evangélikus CDU nehézségeit a Bajor és katolikus testvérpárt CSU embereinek--mondjuk Edmund Stoiber-nek az esetleges nehézségeivel--hogy tudnillik ő, Stoiber, "ki-, és megöregedett" és nem nagyon van potens utód Münchenben.Mert utóbbinak nincs köze semmiféle liberalizálódáshoz vagy balratolódáshoz, legföljebb a "testvér" evangélikus CDU-nak van--sajnos.Azonban biztosak lehetünk benne, hogy ki fogják egymást segíteni annyira, hogy az SPD változatlanul nem fog a CDU/ CSU- val bírni--legalábbis egyelőre nem-- különösen azért nem ,mert ott a kereszténypártokkal szivesen van koalicióban a liberális FDP.
syphax
syphax -
- #2
- eichikarl
- 2010.07.17. - 15:03
Angela Merkel énekli a "Poker Face"-t - avagy a lavírozás magasiskolája:
http://www.youtube.com/watch?v=juXFnkX_sKY -
- #1
- vitamin
- 2010.07.17. - 14:31
Merkel balra húz, Orbán a baloldali választók kegyeit keresi, a szlovák jobboldal baloldali programmal győz...burkolt balra át a térségben, jobboldali politikusokkal.
Ez a konvergencia valójában, csak sehol nem úgy nevezik. (Nálunk pl. nemzeti együttműködés fülkeforradalmának)
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Nem mindennapi: Vasárnap egész Amerika ezt a magyart fogja figyelni
- Időpont
- Ma: 14:36
-
Nem mindennapi változás: Hiánypótló termék került piacra
- Időpont
- Ma: 12:07
-
Bíztatta a színészeket: Ez volt Csurka István utolsó üzenete
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A kormány csak ígérgetett: Komoly ügy van kirobbanóban
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Lépett az ügyészség: Több párt felszámolását is kezdeményezték
- Időpont
- Ma: 09:17
-
Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Időpont
- Tegnap: 06:42
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Letöltendő börtönt kért az ügyész Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 12:26
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
-
"Biztatóak", de még mindig recessziósak a közép-kelet-európai ipari jelzőszámok
- Időpont
- 02.02: 12:28
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
Valóságlecke az Avasról
- Időpont
- Tegnap: 11:40
-
Miénk itt a tér?
- Időpont
- 02.02: 13:32
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
Lázár János a közgyűlés jóváhagyásával végzett határidős ügyleteket
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
Elhunyt Csurka István
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A szakértő szerint a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Időpont
- Tegnap: 16:06
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
ÁNTSZ: aggasztó eredménnyel zárult az energiaital-fogyasztás hatását vizsgáló elemzés
- Időpont
- Tegnap: 16:40
-
Súlyos sérültek egy Szentesnél történt balesetben
- Időpont
- Tegnap: 17:46
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
