Magyarbarát hangulatú interjút közöl hétvégi számában a bécsi Standard Miroslav Lajcak, szlovák külügyminiszterrel. Lajcak érthetően dühös.
A bécsi balliberális napilap, a Standard hétvégi számában a szlovák nyelvtörvényről és a lap szerint „nevetséges" hazafias törvényről kérdezi északi szomszédunk külügyminiszterét.
A bécsi lap valamennyi kelet-európai országban aggódó tekintettel nézi a nacionalizmus megerősödését: míg magyarországi tudósítóik éppen ezért látnak Orbánban veszélyt - az erről szóló könyvet Bécs után nemsokára Lipcsében és Zürichben is bemutatják -, addig a pozsonyi tudósítójuk rendszeresen a magyar kisebbség védelmére kell. Lendvai Pál, a lap rendszeres kommentátora is többször írt vezércikket Fico kormányának nacionalista fellángolásai ellen.
A most hétvégi számban a lap először Lajcakot a nyelvtörvénnyel szembesíti. Lajcak szerint azonban éppen nem a magyarok diszkriminációja a cél - hanem szerinte a szlovákok eddigi hátrányos helyzetén kell javítani. A külügyminiszter elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar többségű vidékeken semmi sincs kiírva szlovákul - így a nyelvtörvény csak annyit mondana ki, hogy a szlovák nyelvnek is azonos jogok járnak, mint a magyarnak.
![]() |
| Miroslav Lajcak |
Egyébként is eltúlzottnak ítéli Lajcak a reakciókat: szerinte a nemzetközi szervezetek egyike sem adott igazat a magyar vádaknak. „A magyarok saját propagandájuk áldozatai lettek. Kezdetben olyan éles megjegyzésekkel illették a törvényt, hogy most már nem tudják bevallani hazugságukat."
A lap kérdésére, miszerint „a jobboldali nemzeti [a rechtsnational kifejezése a német szóhasználatban inkább negatív értelmű] ellenzéki vezér, Orbán Viktor" győzelme Fico Szlovákiáját még inkább elhidegítené Budapesttől, Lajcák nemleges választ adott voltaképp: mondván, ők nem szólnak bele egy szomszédos ország kampányába.
A Standard a nemrég elfogadott hazafias törvényre is rákérdezett: a lap szerint „nevetséges" dolog a hazaszeretetet a 21. században ily módon kötelezővé tenni. Miroslav Lajcák elmondta, hogy ő sem igazán ért egyet a törvénnyel: „Ha a parlamentben ülnék, nem szavaztam volna meg", nyilatkozza a parlamenten kívüli, baloldali diplomata.
- cikk értékelése /vilag/botranyos-intnerju-magyarorszag-hazudik-orban-a-nacionalista-vezer-27879/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 55
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #39
- cigányember
- 2010.03.14. - 17:07
Igaz a mondás,a vagyont két generációval követi az intelligencia!Ha már nem lesz nekik újdonság,hogy van országuk,szerényebbek lesznek!Nagy a mellényük,hogy egyszerű drótostótból területbitorló országtulajdonosok lettek! -
- #38
- bela59
- 2010.03.14. - 12:44
Bocs majdnem elfelejtettem.
László Gyula professzor ma lenne 100 éves. Emlékezzünk rá tisztelettel. -
- #37
- bela59
- 2010.03.14. - 12:26
Tisztelt Rdos !
1. Főfejedelem fegyveres kisérete
Ibn Ruszta és Gardízí leírásaiban egyáltalán nem esik szó magyar törzsekről. Az egész népet egyként kezeli. Ezért azt a mondatot, hogy "Főnökük 20 000 lovassal vonul ki" úgy értelmezni, hogy ez csak a főfejedelem kisérete szerintem félremagyarázás és méghozzá elég nagyfokú.
2. Avar-magyar nyelvazonosság
1983-ban vettem részt Isten nyugosztalja László Gyula előadásán a kettős honfoglalás elméletéről. Szegény proffal nagyon csúnyán ősszeszólalkoztunk. Matematikus lévén csak a bizonyítás logikai szabályait ismerem el. Hát az ő elmélete nem erről szól. Ezután, hogy lelkiismeretemet megnyugtassam beszereztem könyv alakban is ezt az irományt, de csak még jobban kiábrándított. Ha létezett is avar-magyar-székely stb. nyelvazonosság ezt komolyan alá kéne támasztani tudományos érvekkel. Tudom ez nagyon nehéz feladat, de őstörténeti kutatásunk az utóbbi 100 évben a milénium óta az égvilágon semmit sem fejlődött. A Tarihi üngürüzön kívül nem került elő eggyetlen jelentás dokumentum sem. A mai botcsinálta történészek meg már latinul sem tudnak nemhogy törökül vagy perzsául. -
- #36
- rdos
- 2010.03.14. - 11:03
Előzmény:
#35 bela59
Tisztelt bela59!
A 20000 (két tömény) fegyveres lovas igaz. De nem a honfoglaló magyarságra, hanem a fejedelmi törzsfő személyes (törzsi) kíséretére! Nem mellékesen ez a 20000 fős létszámú állandó kísérete volt a hunok nagykirályának Attilának is. Hogy hányan jöttünk honfoglalók és hányan voltunk itt (avarok) honfoglalók, az viták tárgya. Egy dolog viszont tény.
A magyar nyelv megmaradt.
Kuvrat bolgárjai peniglen meglehetősen régen szlávul beszélnek, szlávul álmodnak. -
- #35
- bela59
- 2010.03.14. - 10:08
batman-nak:
1. a szláv nyelvek azonossága
én a szláv nyelvek közül többet beszélek (szlovák, cseh, orosz). A cseh és a szlovák között legalább 1000 évnyi fejlődésbeli különbség van, a cseh és a lengyel között meg 1500 évnyi.
2. a honfoglaló magyarok létszáma
ha lettünk volna félmilióan akkor nem 20000 lovast tudtunk volna kiállítani ahogy az arab és görög krónikák írják, hanem legalább ennek a 4 vagy 5-szörösét. A besenyők nem páholtak volna el bennünket Etelközben és még mindig ott élnénk.
3. Magyarország nemzetiségi összetétele Mátyás idejében
A 80 százalék egy teljesen légből kapott szám. Ebben az időben semilyen nemzetiségi összeírások még nem készültek. Az ilyen jellegő statisztikák csak II.József idejében készültek először.
4. szlovákok, magyarok etnogenézise (nemzetté alakulása)
magyarok eredeti neve szabirok, a magyar csak az egyik törzs neve volt.
a honfoglaló magyarokba is rengeteg népelem olvadt be, úgymint kabarok (kazár), kalízok (közép ázsiai mohamedánok), ruszok ( vikingek Oroszországból) stb. A honfoglalás után közvetlenül a besenyők ( környékünk falvai is ilyenek - Csallóköz) stb. Később a jászok, kunok stb. Nem beszélve az itt talált szlávokról és a betelepített németekről, akiknek jó része szintén nagyon korén beolvadt, főleg az ország középső részén. A török idők keveredéséről már nem is beszélek (horvátok stb.). Ezért embertanilag ma teljesen európaiak vagyunk nem ázsiaiak.(Kivételek vannak persze, például a mi falvaink, de ahogy írtam mi meg besenyő származásúak vagyunk). Ennyit a magyar nemzetről, tehát a mai magyarok nem ugyanazok mint a honfoglaló magyarok.
Ennyire morva származásúak a szlovákok is vannak, mint mi magyar származásúak. -
- #34
- mirőlbeszélsz
- 2010.03.14. - 09:36
Előzmény:
#0 rozsomak111
"Ez olyan mint egy magyar elmegy Angliába és elvárná az angolok tanuljanak meg magyarul."
Igazad van!
De akikről szó van,azok ültek otthon a székükön és másnap már az a szék egy idegen országban volt.
-
- #31
- egypolgar
- 2010.03.13. - 23:17
Előzmény:
#0 hozzaszolo100
Félreértés ne essék SZERINTEM a szlovák nyelvtörvényt nagy hiba volt bevezetni, idővel talán a szlovákok is belátják....
ÁMDE ez a CIKK számomra TELJESEN zavaros nem tudom mit akar kihozni az egészből a cikk iró ki mondta mit mondott stb.......
„Ha a parlamentben ülnék, nem szavaztam volna meg", nyilatkozza a parlamenten kívüli, baloldali diplomata...egész karakán ember Lajcák úr....
-
- #30
- Awakened78k
- 2010.03.13. - 23:14
Előzmény:
#26 tcht
:)
Akkor ott Orbán a szélsőséges nacionalista, a Jobbik meg a light-os jobb.
Visszanyal a fagyi. :D
Ide vezet a sok hazudozás, meg szélsőjobbozás orrba szájba. -
- #29
- Gilles
- 2010.03.13. - 18:06
Előzmény:
#28 Laci46
Bebizonyosodott az a Trianoni tévedés, hogy a többségi nyelvet beszélők nyelve szerint osztjuk fel Magyarországot. -
- #27
- Gilles
- 2010.03.13. - 17:25
Előzmény:
#23 olvaso9
"addig a pozsonyi tudósítójuk rendszeresen a magyar kisebbség védelmére kell."
A mondat a magyar nyelv színessége miatt kétértelmű.
-mert, ha a tudósítójuk a kisebbség védelmére kell-, tehát szüksége van rá rendszeresen.
Ha már nyelvészkedünk.
-
- #26
- tcht
- 2010.03.13. - 14:52
Előzmény:
#2 Bilulla
A Standard minden országban a liberális, antinacionalista erőket támogatja. Ez Magyarország vonatkozásában valóban annyit tesz, hogy Orbán-ellenesek. De például a szlovákok meg azon szoktak kiborulni, hogy a Standard miért csinál olyan gyakran interjút a Csáky Pállal, vagy miért támadja annyit a Slotáékat. A gond csak annyi, hogy a Standard hosszú ideig Orbánt Slotával, Miloseviccsel, Zsirinovszkijjal együtt kezelte - és szerintem az ottani fejekben Orbán még mindig ilyenként jelenik meg. Igaz, most már a Jobbik új kedvenc lett. -
- #25
- batman
- 2010.03.13. - 14:22
Előzmény:
#0 rozsomak111
A tény attól tény marad Kanadában a francia is hivatalos nyelv. Vagy mondhatnám Finnországot ahol kb.6%-nyi svéd kissebség él és az is hivatalos nyelv. A szlovákiában élő magyarok pedig egy ősi nemzeti kissebség és nem bevándorlók. Továbbá angliában több mint 2 millió lengyel él és a többségük nem beszél angolul. Ennek ellenére ha kérik biztosítanak nekik tolmácsot, mert ezt egy EU-s orságnak biztosítania kell. És elég nehéz egy olyan közösségben megtanulni -anyanyelvi szinten szlovákul- ahol a többség magyar. -
- #24
- batman
- 2010.03.13. - 14:12
Előzmény:
#19 bela59
Nem akarlak sértegetni, de te írsz marhaságokat.
Abban igazad van, hogy a szlávok már a magyarok előtt erópába érkeztek, de a -bulgárok kivételével- mai szláv nemzetek még nem léteztek. Továbbá ha a kárpátmedencét idegen népek -szlávok- lakták volna nehezebben ment volna a honfoglalás egy kb.félmillió fős nemzetnek.
A lengyelek, csehek, szlávok teljesen jól megértik egymást, mert ugyan az a nyelv -más kérdés, hogy megpróbálják egyedibbé tenni nyelvüket. De pl. a belgiumi flamandok hollandul beszélnek még sem valják magukat hollandnak, sőt a belgiumi vallonok töbsége sem tartja magát franciának habár franciául beszélnek, és a szicíliaiak sem tartják magukat olasznak stb., stb..
És pl. attól hogy a Macedónok macedónnak nevezik magukat és a Makedón zászlót használják attól még tény marad, hogy nem a makedónok az őseik.
Továbbá Mátyás király idejében a Kárpát medecének a magyar lakossága több mint 80% volt -a fenmaradót a kunok, jászok, székelyek és persze a szlávok tették ki. Ez az arány a török uralom után változott a mostanira (kb. 50%- a Kárpát medencében).
-
- #23
- olvaso9
- 2010.03.13. - 13:43
Még valami: "... pozsonyi tudósítójuk rendszeresen a magyar kisebbség védelmére kell."
Itt, helyesen: kel. -
- #22
- olvaso9
- 2010.03.13. - 13:39
Kell, hogy egyszer eljöjjön egy jobb kor, egy megbékélés, ami mindkét félnek (jelen esetben szlováknak és magyarnak) csak előnyére válna, csak haszna lenne belőle - én hiszek ebben.
A mostani szlovák nyelvtörvény és hazfiassági törvény azonban sajnálatosan nem ebbe az irányba mutat, sőt, kimondatlan célja éppen az asszimiláció, a magyarok hátraszorítása (ahogyan ez Romániában is történt a diktátor idejében; ugye, senki nem vitatja ma már, hogy az erőszakos betelepítések az egykor magyar többségű városokba iparfejlesztés címén, a falurombolás, a megyehatárok változtatása stb milyen ki nem mondott célt szolgáltak?).
A szomorú az hogy a szlovák álláspont megjelenik egy osztrák lapban, a magyar nem.
A magyar külügyi szakemberek hangját nem lehet hallani.
Ezerrel nayobb hangerővel kellene képviselni az érdekeinket, az igazságot.
Gyenge a hangunk, mert gyenge Magyarország. -
- #21
- szemike
- 2010.03.13. - 13:38
Európa legnagyobb vesztese Magyarország.
Németeket összetolták, a magyarokat jól meg osztották.
Románoktól, Lengyelektől, stb., mit lehetett elvenni?
Semmit, csak nyertek a bulin.
És mind ehhez jól bohóckodtak a Hornék.
(Kádár hűtlen katonái, csak azért mert még jobban akartak élni.)
-
- #20
- kulakman
- 2010.03.13. - 12:58
Nekünk itt az ujságban csak annyit kellene tennünk ,hogy pl így írjuk Ficó Róbert , Slota János és így tovább,,,,,na ez lenne a méreg ,nekik, meg persze minden Tót városnak van Magyar neve , most nem írnám tele a posztot velük, mindenki tud 2-3 példát mondani!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce

