Kabulban szerdán egy lányiskola több mint félszáz diákját szállították kórházba, miután a tanintézetük ellen feltehetően gáztámadást hajtottak végre a szélsőséges iszlamista tálibok.
Az afgán egészségügyi miniszter szerint a sérültek mind stabil állapotban vannak azt követően, hogy iskolájukban rosszul lettek, és elájultak. A Független Hírügynökség információi szerint Kabulban idén ez volt az 5. hasonló eset, szerte Afganisztánban pedig már 11 lányiskolában történt feltételezett gáztámadás.
Bár az incidensek okát egyelőre nem tudják a hatóságok, a feltételezések szerint a tálibok így akarják meg elrettenteni a lányokat attól, hogy iskolákban tanuljanak. Elemzők szerint az is lehetséges, hogy az eseteket csupán a tömeghisztéria okozza.
Az afgán hatóságok szerint szerdán 46 diáklányt, és 9 tanárt szállítottak kórházba mérgezéses tünetekkel a kabuli tanintézetből. Az egészségügyi hatóságok szerint támadás hasonlónak tűnik az Afganisztán 10 másik iskolájában idén elkövetett gáztámadásokkal. De a korábbi esetekben kórházba szállított áldozatoknál végzett vérvizsgálatok eredménye állítólag még nem készült el, ezért nem tudni, hogy van-e összefüggés az incidensek közt.
"Ez nem baleset volt. Hasonló esetek történtek már korábban is lányiskolákban. Szerintünk az akciókért azok okolhatóak, akik ellenzik a fejlődést, vagyis azt, hogy a lányok is iskolába járhassanak" - mondta az afgán egészségügyi minisztérium szóvivője az AFP francia hírügynökségnek.
Afganisztánban a tálibok 1996-tól 2001-ig tartó rémuralma idején tiltották, hogy a lányokat, és nőket tanítsák, illetve, hogy azok munkát vállaljanak. A szélsőséges iszlamisták hatalmát megdöntő, Egyesült Államok vezette invázió óta Afganisztánban több millió lány térhetett vissza az iskolákba, a nők pedig újra munkát vállalhatnak otthonaikon kívül is.
- cikk értékelése /vilag/brutalis-tamadas-az-iskola-ellen-kislanyok-voltak-a-celpontok-31468/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 305
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #6
- gondolatom
- 2010.08.27. - 00:37
Fel kellene ismerni a világnak,hogy bizonyos esetekben nem a könyörgés és a szép beszéd a legjobb megoldás,hanem a kemény,határozott fellépés. Az ilyen állatokat le kell lőni! Én sem értem,hogy Amerika a nagy fegyvereivel meg erős hadseregével +a szövetséges hadierők miért nem tudták ezeket kiírtani még? Nemsokára farkukat behúzva kvonulnak,de mit értek el?
Ezeket nem kellene sajnálni,hanem már régen ki kellett volna végezni őket! -
- #5
- parketta
- 2010.08.26. - 22:02
Előzmény:
#3 surgyelantimot
A tálibokat nem akarták és soha nem is fogják felszámolni. -
- #3
- surgyelantimot
- 2010.08.26. - 16:07
Előzmény:
#2 emilke
Egyetértünk, le kell sz@rni azok emberi jogait, akik nem veszik figyelembe a másokét. Addig tököl ott a NATO, míg ki nem verik onnan őket. Hihetetlen, hogy 10 év alatt nem tudták felszámolni a tálibokat. Egy Sztálin vagy Hitler szintű politikus már rég megtette volna. Mindegy milyen áron, ezek nem emberek, nem érdemelnek kegyelmet. -
- #2
- emilke
- 2010.08.26. - 12:02
Ez az eredménye a liberális tökölődésnek . A háború célja
az ellenség megsemmisítése. / Clausewitz/
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Újfent hazánk elleni súlyos EU-s büntetésre buzdítanak a külföldi sajtóban
- Időpont
- Ma: 18:08
-
Alig hisszük: Ezt írták a Malév-csődről a külföldi sajtóban - kemény szavak
- Időpont
- Ma: 17:44
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Financial Times: A Malév tette jó regionális üzleti bázissá Budapestet
- Időpont
- Ma: 17:44
-
Hogyan lehetne növelni a szervátültetések számát?
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
