A mogorva skót! A rendszerint udvarias britek ezzel a nem túl hízelgő kifejezéssel illetik miniszterelnöküket, a munkáspárti Gordon Brownt. A gúnynevek sora valószínűleg még gyarapodni fog, miután Andrew Rawnsley, az Observer című lap újságírója könyvében azt állítja, hogy a kormányfő gyakran goromba munkatársaival, sőt nemegyszer tettleg is bántalmazta őket. Brown sokat követel magától, és ugyanezt várja el kollégáitól is. Ha valami nem sikerül, állítólag dühbe gurul.

A közvéleményt nem érte meglepetésként az újságíró közlése. Mindenki tudta, hogy a volt pénzügyminiszter még fiatal korában sem volt kedvesnek nevezhető, és befelé forduló, mogorva természete egyre inkább előjött, miután egy sportbaleset következtében fél szemére megvakult.

A pártja által is majdnem kiutált Brown népszerűsége viszont az elmúlt időszakban egyre nőtt; sőt nemcsak az övé, hanem a Munkáspárté is, mely már majdnem biztos vesztesnek látszott a nyár elején esedékes parlamenti választásokon, és úgy tűnt, hogy 12 év után kénytelen lesz átadni a kormányrudat a konzervatívoknak. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint viszont a korábban 20 százalékponttal vezető konzervatívok előnye két pontra csökkent. Ma a választók 37 százaléka voksolna rájuk, 35 a baloldalra, 17 pedig a liberálisokat támogatná.

David Cameron és neje

Brown, aki a hírek szerint elődjével, Tony Blairrel is kiabált - mert az a kettejük közötti megállapodást megszegve nem adta át helyét pénzügyminiszterének a második munkáspárti ciklus félidejében - a gazdasági válság kirobbanása óta elemében érzi magát. A krízis kezdetén pénzt pumpált a gazdaságba, kézi vezérléssel megakadályozta a jelentősebb bankok tönkremenetelét, mentőövet dobott a legveszélyeztetettebb adósoknak. A válság Nagy-Britanniát sem kímélte, de a következmények nem voltak olyan súlyosak, mint az Egyesült Államokban vagy Írországban. Erre az időszakra tehető Brown csillagának emelkedése.

Ehhez azonban az is kellett, hogy a konzervatívok elbízzák magukat. Elnökük, David Cameron még most is az iraki háborúban való részvétel vitatott körülményeit firtatja. Ráadásul a konzervatívok nem sok újat tudnak mondani a szavazóknak. Kampányindító beszédében Cameron felelőtlen gazdaságpolitikával és "régi vágású, balos, osztályharcos törekvésekkel" vádolta a labourkormányt. A politikus a The Sun - a legnagyobb példányszámú brit tömeglap - idei első számában azt írta: nem tesz olyan ígéreteket, amelyeket nem tud teljesíteni. A brit választók "a Munkáspárttól kaptak ilyen ígéreteket, és szét is foszlottak" - jelentette ki.

Cameron valószínűleg tévedett, mert a jelek szerint a szavazók az ő kampányukba untak bele. A konzervatívok most azért ostorozzák magukat, mert nem voltak elég karakteresek, a választók nem tudják, mit is várhatnak tőlük. Ezért aztán maradtak a szokott hívószavak: a Munkáspárt csődbe juttatta az országot, a konzervatívok megmentik a nemzetet. A jelszavak mellé azért a fogadkozások tömege is párosul: mindenkinek adócsökkentést, az iskolák, az egészségügy és a családok megmentését ígérik.

Nick Clegg és neje

A "változás" kulcsszót Barack Obama amerikai elnöktől kölcsönözték. A beidegződések azonban elaltatták a konzervatívok éberségét, és nem vették észre a lopakodó veszélyt. Mostanra feleszméltek, de kérdés, nem túl későn-e. Cameronék azt hitték, egyedül vannak a jobboldalon, így kisajátíthatják maguknak a brit konzervativizmust. Csakhogy közben a liberális demokraták elkezdtek jobbra húzni. Magukévá tették a toryk érvrendszerét, de ezt közérthetőbben tették. Például a bevándorlási problémát nem a statisztika szintjén kezelték, hanem az átlagember napi életének nézőpontjából. Ugyanez vonatkozik a környezetvédelemre, ahol nemcsak az egészségkárosításról ejtettek szót, de rámutattak a közszolgálat hiányosságaira is, melynek feladata lenne a helyzet orvoslása.

Január közepén a liberálisok vezetője, Nick Clegg a BBC-nek nyilatkozott. A riporter azt a kérdést feszegette, hogy szándékosan visel-e hasonló frizurát és ugyanolyan stílusú öltönyt, nyakkendőt, mint David Cameron. A liberális vezér életkori sajátossággal magyarázta az egybeeséseket, mondván, mindketten negyvenesek, így fiatal politikusnak számítanak. Politikai téren azonban már a különbségeket hangsúlyozta. Clegg kijelentette, hogy számára elfogadhatatlan Margaret Thatcher volt konzervatív miniszterelnök lélektelen eszmerendszere, amely még ma is a toryk filozófiájának alapja. A Vaslady ugyanis nemigen törődött döntéseinek társadalmi következményeivel, és ez szerinte elfogadhatatlan.

A liberálisok kezére játszott az a botrány, amely Lord Ashcroft, Cameron helyettesének nevéhez fűződik. Kiderült ugyanis, hogy a multimilliomos konzervatív politikus - merthogy jövedelmét adóparadicsomokba rejtette el - életében még egyetlen font adót sem fizetett Nagy-Britanniában. Cameron most azt ígéri, hogy hatalomra kerülése esetén megtiltja az ilyen tranzakciókat, és mindenkinek otthon kell adóznia.

A választások kimenetelét korai lenne találgatni, hiszen még annak időpontját sem tűzték ki. Gordon Brown valószínűleg nem akarja megvárni az első negyedév gazdasági mutatóinak közzétételét, amelyek várhatóan még mindig lehangolóak. Az angol választási rendszerben csak egyéni képviselőjelöltek indulnak, és a győztes mindent visz, vagyis a vesztesre leadott szavazatok elvesznek. Ez, illetve a politikai hagyományok szinte teljesen kizárják a többpárti kormányzást a szigetországban. Ahogy Winston Churchill fogalmazott: a koalíciós kormányzást nem nekünk találták fel.