- 1990. március 19-én a Marosvásárhelyre szállított, bunkósbotos román parasztok önt, Sütő Andrást, Király Károlyt és Bolyait, vagy is a Bolyai Farkas gimnázium névadóját keresték, hogy ellássák a bajukat.

- Ezeket a falusi embereket olyan hazugságokkal bőszítették fel, hogy a vásárhelyi magyarok a falhoz verik a román csecsemőket. Az ő nemzetféltő gondolataikat használták ki, akik az etnikai konfliktust szították. Ők, szegények, annyira nem tudták, miről van szó, hogy a 150 éve halott Bolyait is elverték volna.

- Bolyainak könnyű volt megúszni. De ön hogy menekült meg?

- A megyeházán egy román nő bújtatott el egy belső irodába. Aztán az utca nyomására lemondtam a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöki tisztségéről. Néhány nappal később pedig Magyarországra menekültem. Mint kiderült, időben. Két nappal később már szerepelt a nevem a román határőrök füzetében, akkor már elfogtak volna. Eredetileg népirtásra való felbujtás, később pedig gyilkosságra való felbujtás miatt kerestek. Azt gondoltam, ha bejutok a szenátusba, a mentelmi jogom birtokában hazajöhetek, de nevemet töröltették a jelöltlistáról, az RMDSZ pedig nem óvta meg ezt a határozatot. Helyettem Markó Béla került a szenátusba. Így a magyarországi menekülés öt és fél évet tartott. Csak 1995 nyarán jöhettem haza.

- Ön úgy tartja, a román-magyar összecsapásokat megrendezték. Ki állhatott a háttérben?

- Ion Iliescu államfő, Petre Roman miniszterelnök, Victor Athanasie Stănculescu hadügyminiszter, Mihai Chiţac belügyminiszter és a régi rendszer haszonélvezői. Stănculescut és Chiţacot azóta a forradalmárok elleni temesvári sortüzek miatt el is ítélték. Számukra életbevágó volt, hogy a közvélemény ne azt firtassa, ki lövetett decemberben Temesváron vagy Bukarestben, hanem a magyarveszéllyel foglalkozzon. De az is ösztönözhette őket, hogy akkor járt le a Securitate állományának három hónapos fizetett szabadsága. Okot kellett szolgáltatni a Román Hírszerző Szolgálat létrehozására.

- Miért Marosvásárhely lett az összecsapás helyszíne?

- Két olyan város volt Romániában, ahol nagyjából fele-fele arányban voltak a magyarok és a románok: Szatmárnémeti és Marosvásárhely. Március 15-én Szatmárnémetiben próbáltak magyar-román összecsapást szítani azzal, hogy lemondatták a két legmagasabb rangú magyar tisztségviselőt, Pécsi Ferencet és Formanek Ferencet. A szatmárnémeti magyarság viszont nem vonult az utcára, így az avasi román parasztokat sem szállították már be a városba, és az összecsapás elmaradt.

Kincses Előd

- De miért nem Kolozsváron szítottak összecsapást, ahol húsz százalék körüli a magyarok aránya?

- Különbség van a verés és a verekedés között. Ha csak verik a magyarokat, az pogrom, és nemzetközi tiltásokba ütközik. Ha viszont verekedés van, az értelmezhető, magyarázható. Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön a magyarok lettek volna fölényben, és az sem lett volna számukra kívánatos, mert románverés lett volna belőle.

- A bunkósbotos civilekkel történő rendteremtés szinte megszokott volt akkoriban Romániában. 1989 decemberében krajovai munkásokat vittek Temesvárra, majd a bányászokkal verették szét a bukaresti ellenzéket.

- A rendezők kommunista recept szerint jártak el, és még nagyobb etnikai összecsapásban gondolkodtak. Arra számítottak, hogy Székelyföldről tömegesen jönnek majd Marosvásárhelyre az emberek megvédeni a magyarságot. Ezek ellensúlyozására a bányászokat már le is utaztatták Székelykocsárdig, és a zalatnai mócok is autóbuszokon ültek, de visszafordították őket. A sepsiszentgyörgyieket Király Károly, a székelyudvarhelyieket, csíkszeredaiakat pedig én győztem meg, hogy maradjanak otthon. Úgy gondoltuk, ilyen forgatókönyvben nem játszhatjuk el azt a szerepet, amelyet a diktatúra hívei ránk osztottak.

- A Bukarestet feldúló bányászok vezéreit elítélték, le is töltötték a büntetésüket. Vannak-e jogi következményei a marosvásárhelyi fekete márciusnak?

- Marosvásárhelyen sem a '89. decemberi gyilkos sortüzek felelőseit, sem a fekete március felelőseit nem vonták felelősségre. Ráadásul az áldozatból csináltak agresszort, csak magyarokra és cigányokra róttak ki börtönbüntetéseket. A retorziók következtében defenzívvé vált a marosvásárhelyi magyarság. A közhangulatot ma az jellemzi: ne szólj szám, nem fáj fejem.

- Az RMDSZ több mint 12 éve van hatalmon. Hogyan lehetséges, hogy ezeket a sérelmeket ennek ellenére sem sikerült rendezni?

- Az RMDSZ jelenlegi vezetősége elsősorban marosvásárhelyiekből áll, akik a román politikai elittel való együttműködésért elárulták a fekete márciust. Amikor hazajöhettem, az RMDSZ egyik marosvásárhelyi korifeusa azt tanácsolta: "Ha politikai karriert akarsz, hallgass a fekete márciusról."

- Elsősorban a román elemzők szokták hangoztatni, hogy 1990 márciusában könnyen koszovóira fordulhatott volna Románia története.

- A fekete március után százezer magyar települt át Magyarországra. Ha az eredeti forgatókönyv érvényesül, jóval nagyobb lett volna a kivándorlók száma. Ahogy Koszovót szerbtelenítették, úgy ürült volna ki Erdély is.

- Ön Koszovó szerb vonatkozásait említi, de hát ott az albánok lázadtak fel, mert nem kapták meg az őket megillető jogokat. Nem vezethetett volna itt is a koszovói forgatókönyv a Székelyföld autonómiájához?

- Attól tartok, ha itt a koszovóihoz hasonló konfliktus alakul ki, mi abban nem albánok lettünk volna, hanem elüldözött szerbek.

- Marosvásárhelyen 1989 után többségbe került a románság, 2000 óta pedig már a választásokon is rendre alulmarad a magyar polgármesterjelölt. Mintha Ceauşescu álma teljesült volna.

- A demográfiai törvényszerűségek is a románokat segítik; jelentősen különbözik a marosvásárhelyi magyar és román közösség korfája. Míg a magyar közösség elöregedőben, a betelepített románok általában fiatalok voltak, akik azóta gyerekeket szültek. Ráadásul afféle kolonizációs tudattal látták el őket. Úgy érezték, azért költöznek ide, hogy ez a föld örökre román és ortodox legyen. Ugyanakkor a betelepítés olyan káderek megjelenésével járt, akik más városokban nem tudtak sikerrel haladni a szamárlétrán. Ők képezték a nacionalista Vatra Românească holdudvarát. Attól féltek, hogy szabad versenyben a román identitásukból származó előjogaikat már nem tudják megőrizni.

- Ma is alig hallani a józan marosvásárhelyi románok hangját. Azt is mintha csak a magyarok elleneznék, hogy Ceauşescu vezérkari főnökének szobrot állítsanak a városban.

- Van egy olyan hangulat, hogy ha valamit a magyarok elleneznek, az csak jó lehet. Pedig hát Ştefan Guşă tábornok a hadsereget arra használta, hogy a románokba lövetett Temesváron. Az áldozatok 90 százaléka román volt. A fekete márciusnak van egy máig ható következménye. Megszűnt a román-magyar barátkozás. Párhuzamos világokban élünk, protokollkapcsolatokat tartunk fenn egymással. Én Bukarestben végeztem a jogi tanulmányaimat, az ottani román barátommal most is nyíltan meg tudok beszélni mindent.

- Találkozik még a fekete március román főszereplőivel?

- Miután hazajöhettem, Radu Ceonteával, a Vatra Românească alapító elnökével futottam össze. Azzal az emberrel, aki a bukaresti parlamentben arról szónokolt, hogy a magyarok mindig kötelet hordanak a zsebükben, hogy legyen mivel felhúzniuk a románokat. A nyakamba ugrott, azzal a felkiáltással, hogy lám, milyen régen látott. Judea ezredessel, a város akkori vezetőjével ahányszor találkozom, mindig hív kávézni, de mindhiába. A mi gondolkodásunkkal ez nem fér össze.