Liechtensteinben most bukkantak rá a két éve elhunyt Jörg Haider titkos számláira, ahová pártjának vagyonát rejtette. Az eredetileg elhelyezett, kétes forrásokból származó hatalmas összegnek azonban már csak a töredéke van meg.
A matematika sohasem volt az erőssége - mondja Dorothea Haider, a két éve elhunyt jobboldali radikális osztrák politikus édesanyja. Jörgnek az életében mégis sokszor kellett számolnia. Például pénzeket. Titkos adományokat, amelyeket állítólag hol arab diktátoroktól, hol bajor uraktól kapott. És amelyek végül egy kis alpesi országban, Liechtensteinben landolhattak.
Lassan két éve, hogy 2008. október 11-én Jörg Haider, Karintia tartományfőnöke halálos balesetet szenvedett. Ittasan, nagy sebességgel csapódott autójával a korláthoz.
Helyi pletykák tudni vélik, hogy még aznap este két úr: Haider újonnan alapított pártjának, az Ausztria Jövője Szövetségnek (BZÖ) fontos tisztségviselői keresték fel az özvegyet, Claudiát, és egy dolog izgatta őket felettébb: "Hol a pénz?"
Haider élete során nagyvonalúan kezelte a pártjának juttatott adományokat, és mivel folyamatosan belső puccsoktól félt, a pártvagyon egy részét a politikus eleve saját számláin tárolta. Ennek maradékaira bukkanhattak német és osztrák nyomozók nemrég Liechtensteinben.
A bécsi és müncheni hatóságok szerint 12 "fiókcég" működött Vaduzban Jörg Haider nevén. Olyan cégekről van szó, amelyek érdemi tevékenységet nem folytattak, mert valódi céljuk a máshonnan beszerzett pénzek megőrzése lehetett.
Az igencsak engedékeny liechtensteini jogszabályok nem törődnek az országban elhelyezett vagyonok eredetével - a hegyi hercegség ezért vált számos kétes ügylet végállomásává. A liechtensteini hercegi bank ugyanis mélyen tud hallgatni. Haider vonatkozásában is csak a külföld kezdett érdeklődni. Kiderült: a Haider nevén bejegyzett "fiókcégek" számláin az évek során 45 millió euró halmozódott fel. Ebből ma ötmillió maradt. Hova tűnt a pénz? És főleg: honnan jött?
Alapvetően két fő forrás sejthető: az egykori karintiai tartományi bank, a Hypo Alpe-Adria eladásából származhat a liechtensteini pénzek egy része, valamint Haider távolabbi, Irakig, Líbiáig nyúló kapcsolataiból.
A Hypo Alpe-Adria egykor Karintia büszkesége volt. Az álmos vidéki bankból a kilencvenes évek során Délkelet-Európa egyik legfontosabb pénzintézete lett, miután merészen belevágott néhány balkáni üzletbe. Persze akadtak segítők is, főleg a horvátok részéről.
A Haider barátjának számító Vladimir Zagorec egykori védelmiminiszter-helyettes például kibulizta, hogy a Hypo által olcsón felvásárolt isztriai területeket beépíthető telkekké minősítsék át - és máris indulhatott az ingatlanbiznisz a tengerparti szállodákkal.
A karintiai és a zágrábi politika is bejáratos volt a bankhoz, ha megszorult. Haider számos intézkedését vagy köztéri ünnepségét a tartományi bank révén finanszírozta. A bank pedig szállította a pénzeket - igaz, egyre veszélyesebb, kockázatosabb üzletekkel tartva fenn a sikeresség látszatát. A Hypo mindenféle, adóparadicsomokban bejelentett cégek átláthatatlan sorával a világ tőzsdéin próbált szerencsét. Kezdetben több, utóbb kevesebb sikerrel.
A kétezres évekre egyre világosabb lett, hogy a bank vagyonának nagy része elúszott a börzén. Ráadásul a zágrábi kapcsolat, Zagorec is kiesett: a politikust hűtlen kezelés miatt hétévnyi szabadságvesztésre ítélték hazájában.
Haideréknek tehát mentőövre volt szükségük, így bekopogtak a bajorokhoz. A bajor tartományi banknak (BayernLB) pedig megtetszett a balkáni terjeszkedés lehetősége. 2007-ben a BayernLB átvette a Hypo Alpe-Adriát. Ám amit a bajor kormány akkor sikerként ünnepelt, az mára átkerült a bűnügyi hírek rovatába.

A müncheni ügyészség szerint ugyanis amolyan foglalóként a BayernLB kenőpénzt adhatott Haideréknek. A pénzügyi szakértelmére hosszú ideig felettébb büszke müncheni kormányzat ráadásul egy veszteséges bank megszerzésének örült annyira három éve.
A 2008-as gazdasági válság be is döntötte a Hypo Alpe-Adriát, a bajor fél hasztalanul pumpálta a pénzt a karintiaiakba. Több mint három milliárd euróba került ez a pénzügyi kirándulás a bajor adófizetőknek. 2008-ban aztán tarthatatlan lett a bank helyzete, és az osztrák döntéshozók egyszerűen államosították. Haider ezt már nem érte meg. A bajor tartományi bank körüli nyomozások mostanság lódultak meg: kenőpénzekről, Edmund Stoiber volt bajor tartományi miniszterelnök esetleges felelősségéről és kétes horvát kapcsolatokról hallani.
Haider nem csak a Hypóból tölthette fel liechtensteini számláit. A bécsi Profil magazin nemrég olyan dokumentumot közölt, amely szerint ő és pártja ötmillió dollárt kapott még 2002-ben Szaddám Huszein akkori iraki elnöktől. Haider az al-Jazeera televíziónak hosszas interjúban ecsetelte akkoriban, hogy a palesztin nép "minden eszközzel" jogosult harcolni a függetlenségéért. Szaddám pedig nem volt hálátlan a sok jó szóért.
Haider, a fenegyerek sohasem hagyott ki egy-egy alkalmat arra, hogy meghökkentse, megbotránkoztassa környezetét. Talán éppen ezért barátkozott olyan nyíltan a líbiai elnökkel, Moamer al-Kadafival.
Kadafi fia, Szaif al-Iszlam egy bécsi elit egyetemen tanult, s itt évfolyamtársa volt Haider egyik tanácsadójának, Gerald Mikschának. Innen az ismeretség, majd a barátság. Haider karintiai partijain nemegyszer jelent meg Szaif, amint a karintiai politikus is élvezhette az apa vendégszeretetét Líbiában.
De nemcsak vendégeskedésről, hanem pénzről is szólt ez a kapcsolat. Az osztrák lapoknak nyilatkozó munkatársak úgy emlékeznek, hogy ha Haider megszorult, biztosan számíthatott Kadafitól pár tízezer, esetleg százezer dollárra - amit műanyag zacskókban, dobozokban juttatott el neki. Márpedig Haider gyakorta került pénzszűkébe. A politikus nagyvilági életet élt, szerette a partikat, az egzotikus utazásokat, a gyors autókat, és hatalmas ruhatárral rendelkezett. Egy hónapon belül kétszer ugyanazt az öltönyt nem vette fel. Kellett hát a pénz.
Az illegális adományok rendszerint Liechtensteinben kötnek ki
Zsebpénz a politikusoknak
Az Európai Unió legtöbb tagállamában gondot okoz az illegális pártfinanszírozás. A politikai szervezetek támogatása mindenütt két módon: államilag és adományok útján valósul meg. Az állami támogatás általában a választási eredményhez igazodik - az adományok aránya viszont nem mindig tükrözi a párt valódi népszerűségét. A jobboldali pártok például rendszerint nagyobb támogatást kapnak a magánszférából.
Az adományokat - legalábbis egy bizonyos összeghatár felett - be kell jelenteni a hatóságoknál. Egyes cégek azonban jobban szeretnének homályban maradni támogatásukkal, mert néha az adományozó valóban kér valami viszonzást pénzéért cserébe. Ilyenkor nyílnak aztán a titkos számlák. 1995-ben egy ilyen ügy miatt kellett a NATO-főtitkárságról is lemondania a belga szociáldemokrata Willy Claesnek, akit felfüggesztett szabadságvesztésre is ítéltek hazájában. A vád szerint a politikus tudott arról, hogy hatalmon lévő pártja jelentős összegekért választotta ki a győztes szállítót egy katonai helikopterbeszerzési tendernél.
Helmut Kohl német kancellár 1999-ben szintén titkos pénzek miatt vesztette el a CDU tiszteletbeli elnöki tisztségét: kiderült ugyanis, hogy elnöksége alatt a párt nem könyvelte el egy fegyverkereskedő adományait. A nyomozások során további illegális CDU-számlák kerültek elő. Kohl és pártelnökutódja, Wolfgang Schäuble végig tagadta bűnösségét, végül azonban mindketten visszalépni kényszerültek.
Persze a nyilvános adományokat is néha meghálálják törvénymódosítással a pártok. A német liberális FDP például azután javasolta idén a szállodákra kivetett adók csökkentését, hogy korábban egy gazdag szállodatulajdonostól egymillió eurót kapott.
A Franciaországban pár hónapja hömpölygő L'Oréal-botrány egyik vádpontja, hogy a dúsgazdag tulajdonos, Liliane Bettencourt - ahogy könyvelője utóbb fogalmazott - rendszeresen adott "borítékokat" Nicolas Sarkozy elnök pártjának. Az állítás azonban még nem bizonyított annyira, hogy bárki pozíciója komolyan veszélybe került volna. Igaz, a jobboldali politikus elődjét, Jacques Chiracot is csak elnöki mandátuma után érte el az igazságszolgáltatás. Chirac állítólag még párizsi polgármesterként terelt át állami pénzeket saját pártjához.
- cikk értékelése /vilag/haider-titkos-hagyateka-31336/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 386
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #8
- PuPyAl
- 2010.08.20. - 10:56
Tisztelt "feketeöves"!
Mint írja: A sírjában is forogjon a mocsokja.1988-89-ben a magyarokat ki akarta írtani
Ausztriában.Igaz az osztrákok nagy része idegengyűlőlő és vevő az ilyen politikusra.
Elképzelni se tudom, hogy minek alapján írja ezen igaztalan véleményét? Ausztria egy gyönyörű, toleráns ország!! Polgárai szorgalmasak, becsületesek, nagylelkűek, tiszták, rendszeretőek! Több mint húsz éve élek már Ausztriában, nekem soha nem volt ez a benyomásom. Igaz, nekem mindég volt munkahelyem, dolgoztam becsülettel. A naplopók, különböző segélyekért spekuláló, ingyenélők azok, akikkel az átlag polgár - teljes joggal! - nemtetszését fejezte ki. Gondolom Magyarországon sem veszi (veszik) jó néven a szorgos, dolgos többség, az őket kihasználó "idegenek" visszaélését. Én, mint Ausztriában élő "idegen", igenis jól érzem magam! Nem kell úgy viselkedni, olyan társaságba járni, ahol ilyen "megkülönböztetés" megtörténhet! -
- #6
- peter8811
- 2010.08.20. - 06:41
Előzmény:
#0 feketeöves
Kedves Feketeöves! Megkérlek csak olyan témához szóljál hozzá amihez értesz is mert így, úgy néz ki mintha teljesítménybérben dolgoznál. Pedig nálatok is megkövetelik a minőséget.Csak azért szólok mert öreg vagyok és már fáraszt a hozzá nemértés, de azért nincs harag?:) -
- #5
- spider
- 2010.08.19. - 17:08
Ha nem tévedek, nálunk Király B Izabella(ha még emlékszik valaki rá) üzletelt Szaddammal. -
- #3
- narancsvirág
- 2010.08.19. - 15:10
Előzmény:
#2 rasztoka.katalin
Toller balesetét előidézték? Szerintem ő maga volt, aki előidézte saját magának. Nem volt bekötve és a sofőrjének gyorshajtásra adott parancsot.
A z utolsó mondattal egyetértek. Soha nem lesz meg a pénzünk! -
- #2
- rasztoka.katalin
- 2010.08.19. - 14:56
Szerintem Haider nem balesetben halt meg,pl Toller László balesetét is előidézték.Ne foglalkozzanak az elhunyt osztrák politikussal.Van helyben elég élő,Kóka,Veres,Gyurcsány,Bajnai,soroljam még, hol a pénz, magyarok verejtéke? -
- #1
- narancsvirág
- 2010.08.19. - 14:53
Előzmény:
#0 heki11
Könnyen jött pénz könnyen megy:-))
Mint olvastuk, nem csak az ő bulija volt. Többen lehettek benne, legfeljebb őket is átverte a fickó.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
