A matematika sohasem volt az erőssége - mondja Dorothea Haider, a két éve elhunyt jobboldali radikális osztrák politikus édesanyja. Jörgnek az életében mégis sokszor kellett számolnia. Például pénzeket. Titkos adományokat, amelyeket állítólag hol arab diktátoroktól, hol bajor uraktól kapott. És amelyek végül egy kis alpesi országban, Liechtensteinben landolhattak.

Lassan két éve, hogy 2008. október 11-én Jörg Haider, Karintia tartományfőnöke halálos balesetet szenvedett. Ittasan, nagy sebességgel csapódott autójával a korláthoz.

Helyi pletykák tudni vélik, hogy még aznap este két úr: Haider újonnan alapított pártjának, az Ausztria Jövője Szövetségnek (BZÖ) fontos tisztségviselői keresték fel az özvegyet, Claudiát, és egy dolog izgatta őket felettébb: "Hol a pénz?"

Haider élete során nagyvonalúan kezelte a pártjának juttatott adományokat, és mivel folyamatosan belső puccsoktól félt, a pártvagyon egy részét a politikus eleve saját számláin tárolta. Ennek maradékaira bukkanhattak német és osztrák nyomozók nemrég Liechtensteinben.

A bécsi és müncheni hatóságok szerint 12 "fiókcég" működött Vaduzban Jörg Haider nevén. Olyan cégekről van szó, amelyek érdemi tevékenységet nem folytattak, mert valódi céljuk a máshonnan beszerzett pénzek megőrzése lehetett.

Az igencsak engedékeny liechtensteini jogszabályok nem törődnek az országban elhelyezett vagyonok eredetével - a hegyi hercegség ezért vált számos kétes ügylet végállomásává. A liechtensteini hercegi bank ugyanis mélyen tud hallgatni. Haider vonatkozásában is csak a külföld kezdett érdeklődni. Kiderült: a Haider nevén bejegyzett "fiókcégek" számláin az évek során 45 millió euró halmozódott fel. Ebből ma ötmillió maradt. Hova tűnt a pénz? És főleg: honnan jött?

Alapvetően két fő forrás sejthető: az egykori karintiai tartományi bank, a Hypo Alpe-Adria eladásából származhat a liechtensteini pénzek egy része, valamint Haider távolabbi, Irakig, Líbiáig nyúló kapcsolataiból.

A Hypo Alpe-Adria egykor Karintia büszkesége volt. Az álmos vidéki bankból a kilencvenes évek során Délkelet-Európa egyik legfontosabb pénzintézete lett, miután merészen belevágott néhány balkáni üzletbe. Persze akadtak segítők is, főleg a horvátok részéről.

A Haider barátjának számító Vladimir Zagorec egykori védelmiminiszter-helyettes például kibulizta, hogy a Hypo által olcsón felvásárolt isztriai területeket beépíthető telkekké minősítsék át - és máris indulhatott az ingatlanbiznisz a tengerparti szállodákkal.

A karintiai és a zágrábi politika is bejáratos volt a bankhoz, ha megszorult. Haider számos intézkedését vagy köztéri ünnepségét a tartományi bank révén finanszírozta. A bank pedig szállította a pénzeket - igaz, egyre veszélyesebb, kockázatosabb üzletekkel tartva fenn a sikeresség látszatát. A Hypo mindenféle, adóparadicsomokban bejelentett cégek átláthatatlan sorával a világ tőzsdéin próbált szerencsét. Kezdetben több, utóbb kevesebb sikerrel.

A kétezres évekre egyre világosabb lett, hogy a bank vagyonának nagy része elúszott a börzén. Ráadásul a zágrábi kapcsolat, Zagorec is kiesett: a politikust hűtlen kezelés miatt hétévnyi szabadságvesztésre ítélték hazájában.

Haideréknek tehát mentőövre volt szükségük, így bekopogtak a bajorokhoz. A bajor tartományi banknak (BayernLB) pedig megtetszett a balkáni terjeszkedés lehetősége. 2007-ben a BayernLB átvette a Hypo Alpe-Adriát. Ám amit a bajor kormány akkor sikerként ünnepelt, az mára átkerült a bűnügyi hírek rovatába.

 

A müncheni ügyészség szerint ugyanis amolyan foglalóként a BayernLB kenőpénzt adhatott Haideréknek. A pénzügyi szakértelmére hosszú ideig felettébb büszke müncheni kormányzat ráadásul egy veszteséges bank megszerzésének örült annyira három éve.

A 2008-as gazdasági válság be is döntötte a Hypo Alpe-Adriát, a bajor fél hasztalanul pumpálta a pénzt a karintiaiakba. Több mint három milliárd euróba került ez a pénzügyi kirándulás a bajor adófizetőknek. 2008-ban aztán tarthatatlan lett a bank helyzete, és az osztrák döntéshozók egyszerűen államosították. Haider ezt már nem érte meg. A bajor tartományi bank körüli nyomozások mostanság lódultak meg: kenőpénzekről, Edmund Stoiber volt bajor tartományi miniszterelnök esetleges felelősségéről és kétes horvát kapcsolatokról hallani.

Haider nem csak a Hypóból tölthette fel liechtensteini számláit. A bécsi Profil magazin nemrég olyan dokumentumot közölt, amely szerint ő és pártja ötmillió dollárt kapott még 2002-ben Szaddám Huszein akkori iraki elnöktől. Haider az al-Jazeera televíziónak hosszas interjúban ecsetelte akkoriban, hogy a palesztin nép "minden eszközzel" jogosult harcolni a függetlenségéért. Szaddám pedig nem volt hálátlan a sok jó szóért.

Haider, a fenegyerek sohasem hagyott ki egy-egy alkalmat arra, hogy meghökkentse, megbotránkoztassa környezetét. Talán éppen ezért barátkozott olyan nyíltan a líbiai elnökkel, Moamer al-Kadafival.

Kadafi fia, Szaif al-Iszlam egy bécsi elit egyetemen tanult, s itt évfolyamtársa volt Haider egyik tanácsadójának, Gerald Mikschának. Innen az ismeretség, majd a barátság. Haider karintiai partijain nemegyszer jelent meg Szaif, amint a karintiai politikus is élvezhette az apa vendégszeretetét Líbiában.

De nemcsak vendégeskedésről, hanem pénzről is szólt ez a kapcsolat. Az osztrák lapoknak nyilatkozó munkatársak úgy emlékeznek, hogy ha Haider megszorult, biztosan számíthatott Kadafitól pár tízezer, esetleg százezer dollárra - amit műanyag zacskókban, dobozokban juttatott el neki. Márpedig Haider gyakorta került pénzszűkébe. A politikus nagyvilági életet élt, szerette a partikat, az egzotikus utazásokat, a gyors autókat, és hatalmas ruhatárral rendelkezett. Egy hónapon belül kétszer ugyanazt az öltönyt nem vette fel. Kellett hát a pénz.

Az illegális adományok rendszerint Liechtensteinben kötnek ki

Zsebpénz a politikusoknak

Az Európai Unió legtöbb tagállamában gondot okoz az illegális pártfinanszírozás. A politikai szervezetek támogatása mindenütt két módon: államilag és adományok útján valósul meg. Az állami támogatás általában a választási eredményhez igazodik - az adományok aránya viszont nem mindig tükrözi a párt valódi népszerűségét. A jobboldali pártok például rendszerint nagyobb támogatást kapnak a magánszférából.

Az adományokat - legalábbis egy bizonyos összeghatár felett - be kell jelenteni a hatóságoknál. Egyes cégek azonban jobban szeretnének homályban maradni támogatásukkal, mert néha az adományozó valóban kér valami viszonzást pénzéért cserébe. Ilyenkor nyílnak aztán a titkos számlák. 1995-ben egy ilyen ügy miatt kellett a NATO-főtitkárságról is lemondania a belga szociáldemokrata Willy Claesnek, akit felfüggesztett szabadságvesztésre is ítéltek hazájában. A vád szerint a politikus tudott arról, hogy hatalmon lévő pártja jelentős összegekért választotta ki a győztes szállítót egy katonai helikopterbeszerzési tendernél.

Helmut Kohl német kancellár 1999-ben szintén titkos pénzek miatt vesztette el a CDU tiszteletbeli elnöki tisztségét: kiderült ugyanis, hogy elnöksége alatt a párt nem könyvelte el egy fegyverkereskedő adományait. A nyomozások során további illegális CDU-számlák kerültek elő. Kohl és pártelnökutódja, Wolfgang Schäuble végig tagadta bűnösségét, végül azonban mindketten visszalépni kényszerültek.

Persze a nyilvános adományokat is néha meghálálják törvénymódosítással a pártok. A német liberális FDP például azután javasolta idén a szállodákra kivetett adók csökkentését, hogy korábban egy gazdag szállodatulajdonostól egymillió eurót kapott.

A Franciaországban pár hónapja hömpölygő L'Oréal-botrány egyik vádpontja, hogy a dúsgazdag tulajdonos, Liliane Bettencourt - ahogy könyvelője utóbb fogalmazott - rendszeresen adott "borítékokat" Nicolas Sarkozy elnök pártjának. Az állítás azonban még nem bizonyított annyira, hogy bárki pozíciója komolyan veszélybe került volna. Igaz, a jobboldali politikus elődjét, Jacques Chiracot is csak elnöki mandátuma után érte el az igazságszolgáltatás. Chirac állítólag még párizsi polgármesterként terelt át állami pénzeket saját pártjához.