Kairóban két ember megfulladt a könnygáztól a belügyminisztériumnál pénteken kirobbant újabb tüntetésben, és belehalt a sérüléseibe egy katona is - közölték kórházi források.
A katonai hatalom felszámolását követelő többezres tömeg kővel dobálta meg a belügyminisztériumot védő rendőröket, akik könnygázgránátokkal válaszoltak. Orvosi források szerint a déli ima óta több mint száz sérültet szállítottak kórházba és más ellátó központokba.
A MENA állami hírügynökség viszont azt közölte, hogy csütörtök este óta a rendőrség 138 embere vált harcképtelenné sérülések miatt. A katonát egy tolató rendőrautó gázolta el, és a kórházban már nem tudták megmenteni.
Pénteken kora reggel összecsapások voltak Szuezben is, ahol egy rendőrőrsöt próbáltak meg elfoglalni a tüntetők, de kettőt agyonlőttek közülük. A tömegek azért lázonganak a rendőrök és az őket irányító belügyminisztérium ellen, mert őket teszik felelőssé a szerda esti tömegverekedésért Port Szaíd stadionjában. A szurkolók szerint a biztonsági erők hanyagsága miatt törhetett ki a verekedés, egyesek ráadásul szándékos mulasztásra gyanakszanak.
A végső felelősség az országot irányító legfelső katonai tanácsra hárul, amelyet sokan azzal vádolnak, hogy eltéríti útjáról a forradalmat, ezért a lemondását követelik. A tanácsot vezető Mohamed Tantávi tábornok egy televíziós beszédben erre azt válaszolta, hogy „a hatalom átadásának megvan a maga útiterve".
- cikk értékelése /vilag/hanyagsagra-hivatkoznak-45602/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 5
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Ma: 06:28
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
-
Új szerelme szerint rossz bőrben van a szemétválogató Damu
- Időpont
- Tegnap: 16:50
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
