„Óvatosságra" van szükség, ha a baloldal vádol egy kormányt jobboldali diktatúrával - írja a német anarcho-kapitalista magazin szerzője.

Az Eigentümlich Frei című havilap sajátos színfont a német politikai sajtópiacon: gazdaságpolitikában keményen liberális, államellenes nézeteket vall, de más kérdésekben közel áll a radikális jobboldali, iszlámellenes fórumokhoz is. Önmeghatározása szerint libertariánus és anarchokapitalista, amely elutasítja az állami beavatkozás és a baloldali egalitarizmus minden formáját.
Az újságban ezúttal Lion Edler áll ki Orbán Viktor mellett. Szerinte a német újságírás nagyon egyszínű, ugyanis a német újságírók nyolcvan százaléka a szocdemeket vagy a zöldeket támogatja. Szerinte a kisebbségi véleményeknek nem jut elég terep: főleg az éghajlat-változás témáját emeli, amit az Eigentümlich Frei szerkesztősége tagad.
Szerinte nagyon fontos, hogy mindezek fényében - azaz az állítólagos baloldali elfogultság figyelembe vételével - olvassuk a német sajtót. Éppen ezért egy olyan sajátos forráskritikát javasol, hogy mindig azt kell elfogadni igaznak, aminek az ellenkezőjét állítja a német sajtó többsége.
„Éppen ezért kezdettől fogva egy szemernyi kétségem nem volt afelől, hogy a magyarországi, állítólag fenyegető konzervatív diktatúráról szóló hisztéria valójában konstruált vád csak", írja Edler. Hozzáteszi: „anélkül hogy ismerném a vitatott médiatörvényt, nem késlekedem kifejezni nagyrabecsülésemet Orbán Viktor iránt".
Persze kijelenti, hogy libertariánus emberként egyáltalán nem támogatna egy autoriter rezsimet, de szerinte „óvatosságra" van szükség, ha a baloldal vádol egy kormányt jobboldali diktatúrával. A „politikai ösztöne" gyanakodik, amikor a baloldal magyarországi tudósításait - például, ahogy a kormánypárti tüntetést „agyonhallgatták" - nézi.
Bármennyire kritikus a forrásokkal Edler, kettőt mégis megnevez: Jan Mainkat, a Budapester Zeitung főszerkesztőjét, aki a konzervatív Junge Freiheit hetilapban szokta megvédeni a budapesti kormányt, valamint hivatkozik többször Orbán Bild-interjúira. Edler szerint azért is kizárt, hogy Orbán „hirtelen" diktátorrá vált, mert a magyar kormányfő szerinte eddig „konzervatív és anti-autoriter" volt. Szerinte Orbánnak semmi érdeke nem fűződik egy autoriter rezsimhez, mert anélkül is élvezi a lakosság támogatását.
Orbán megnyilatkozásait „hitelesnek és megvilágító erejűnek" nevezi a liberális publicista. „Napnál világosabb, mi a politikai felháborodottság oka, ami egy éve húzódik már: Ezek a magyarok voltak olyan pimaszok, hogy nem egy baloldali, politikailag korrekt kormányt választottak maguknak, hanem egy egyértelműen konzervatívat", összegzi véleményét Edler. „És ezt a baloldali-fasiszta véleménydiktatúra nem tudja tolerálni". Ugyanis „Orbánnak a patriotizmus és a kereszténység fontosabb, mint a németek korszakos terve a homoszexuálisok házasságáról".
Szerinte az lehet a baj Orbánnal, hogy ő bizonyosan nem ünnepli győzelemként a második világháború végét, és nem lenne hajlandó felvonulni a Christopher Street Dayen.
Úgy véli, csak külföldi újságokból - például a magyar Budapester Zeitungból - kell tájékozódnia egy németnek a magyar helyzet kapcsán, mert „a német média siralmas és egyoldalú". (Valójában a német médiában is különféle vélemények olvashatóak a magyar helyzetről, ám mivel az Eigentümlich Frei olvasótábora jelentősem csökken, a szerkesztőség minden cikkében dühzuhatagot zúdít a német médiára.)
Edler szerint azonban a németek véleménye egészen más a magyar helyzetről, mint a német médiáé. „Kedves magyarok, ha cikkemet olvassátok, kérlek, ne keverjétek össze
országom szerencsétlen baloldali média- és véleménymaffiáját a német nép véleményével!". Mindazonáltal azt is jelzi a magyarok felé, hogy amennyiben egy német átlagember mégis kritizálni merné a magyar kormányt, akkor bizonyosan „agymosott". Ő azonban nem tartja magát annak, így kijelenti: „Kedves magyarok, országotok nekem nagyon szimpatikus, és az Orbán melletti hatalmas tüntetésetek egy történelmi cezúra: a világtörténelemben még sehol sem volt ekkora népfelkelés a baloldali média ellen". (Igaz, a magyar helyzetet nem csak baloldali lapok kritizálják, éppen nemrég a keményen jobboldali Focus közölt egy Orbán-ellenes riportot.)
„Büszkék lehettek az országotokra, ne hagyjatok bármit bemagyarázni magatoknak, és a német szerkesztőségek baloldali hazugjaira meg szarjatok. Isten áldja a magyar népet!", fejezi be cikkét Edler, akinek lapja Németországban amúgy a magánnyugdíj-pénztárak legnagyobb támogatója.
- cikk értékelése /vilag/isten-aldja-a-magyar-nepet-45592/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 98
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Ma: 06:28
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
-
Új szerelme szerint rossz bőrben van a szemétválogató Damu
- Időpont
- Tegnap: 16:50
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
