Célegyenesbe fordult a vallási közösségek bejegyzését szigorító törvénytervezet szövegezése. Az új jogszabály hatálybalépése után több tucat szervezetnek kell búcsút vennie az egyházi léttől, illetve az abból fakadó kiváltságoktól. Ennek alkalmából lajstromba szedtük azt az ötven társulatot, amely a leginkább rászolgálhat erre.
Ádáz küzdelem bontakozott ki karácsonykor az Angyalok Erdeje elnevezésű jótékonysági versenyben. A kezdeményezésben részt vevő szervezeteknek minél több szavazatot kellett begyűjteniük, hogy a végén a győztes megkaparinthassa az ötmillió forintos nyereményt.
Decemberben még úgy volt, hogy a Noé Állatotthon Alapítvány legyőzi a ferencesek Autista Segítő Központját - ám a végén utóbbiak nyertek, 25 ezer vokssal.
Kevesen tudták, hogy e kétes párbajt két felekezeti intézmény vívta. A katolikus szerzetesek ellenfele mögött ugyanis szintén egy egyházként bejegyzett csoport, a Noé az Életért Közösség áll. Már ha valóban megilleti ez az elnevezés azt a szervezetet, melynek vallási tevékenysége kétséges, és bizonyára a felekezeti létből fakadó adókedvezmények és más előnyök miatt választotta a működés eme formáját. Annál könnyebben tehette ezt, mivel a vallási közösségekről szóló 1990. évi IV. törvény szerint már száz ember is egyházat alapíthat, anélkül, hogy a társulás hitéletét bárki firtatná.
Az utóbbi évek megannyi visszaélése után az állatimádók esete újabb példa arra, hogy a jogszabály megérett a módosításra. A kormány dolgozik is a bejegyzés szigorításán, s bár a törvénytervezet áprilisban kerül a parlament elé, már most körvonalazódik a reform iránya. Erősen tartja magát az az elképzelés, mely több kategóriába rendezné - s más-más kedvezményekkel ruházná fel - az eddig egy kalap alá vett szervezeteket. A legszélesebb jogkört nyújtó csoportba a magyar történelemben kiemelkedő szerepet játszó egyházak kerülnének. A második kategória az ilyen múlttal nem rendelkező, de hitéleti tevékenységet végző közösségeké lenne. A harmadikat a vallási jellegű csoportosulásoknak tartanák fenn: azon társulatoknak, amelyek még éppen megütik az elismerés szintjét.
Hazánkban több mint háromszáz egyház jegyeztette be magát a Legfelsőbb Bíróságon, és felük igényelt adószámot az APEH-től a felekezeteknek felajánlható egy százalékok fogadására. "Az új törvény alapjaiban fogja átrendezni a képet, és nem mindegy, hogy a bíróságok milyen felkészültséggel fognak dönteni a bejegyzésekről. Itt volna az ideje, hogy igazságügyi vallásszakértők támogassák az egyházi kérdésekben sokszor járatlan bírák munkáját" - mondja Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszékének vezetője.
Addig is, amíg megszületik az új törvény, a bejegyzett egyházak megvizsgálásával összeállítottuk az 50 legkétesebb csoportosulás listáját. Azokét a szervezetekét, amelyek státusa - mert nem, vagy nem főként hitéleti tevékenységet végeznek, illetve tanaik túlmutatnak a józan ész legtágabban értelmezett határán is - leginkább rászolgál a felülvizsgálatra.
Bár válogatásunk szükségképpen tartalmaz szubjektív szempontokat is, azon voltunk, hogy az egyértelmű eseteket tüntessük fel. Ezért nem szerepeltetjük a mégoly egzaltált - ám kétségtelenül a transzcendenst fürkésző - keresztény szektákat, illetve a jelentős hagyományokra visszatekintő, letisztult, illetve ártalmatlan keleti spiritualitások követőit. Itt vannak viszont azon kétes tevékenységű természetgyógyászok, akik ma már egyházi keretek között működnek. Ezoterikus felebarátaink nagy része feltehetőleg azért folyamodott e megoldáshoz, mert néhány éve szigorították a rájuk vonatkozó törvényeket, s mivel sokuk nem rendelkezik a megfelelő végzettséggel, amúgy elestek volna a praktizálás lehetőségétől. Bár nem feltétlenül megtévesztés a céljuk, felsoroljuk azon intézmények fenntartóit is, akik vallásalapítói küldetést észleltek magukban. Ennek az a prózai oka, hogy a törvények szerint előnyösebb anyagi feltételekkel lehet működtetni az egyházi idősotthonokat, hajléktalanszállókat, iskolákat.
Listánkat a legutóbbi egyszázalékos adófelajánlók mennyisége alapján rendeztük sorrendbe, és feltüntetjük az összegyűlt összeget is. Noha ez nem feltétlenül tükrözi a szervezetek valóságos jelentőségét - az egy százalékért nem folyamodó Kovács András természetgyógyász Ősmagyar Táltos Egyháza például meghatározó tényező -, ez az egyetlen kézzelfogható mérőszám a támogatottság megítélésére. A lajstrom összesen mintegy 20 ezer adófizető ötven szervezetét tartalmazza. Ha a családtagokat, a nem adózó egyháztagokat és azon csoportosulásokat is beleszámítjuk, amelyekről nem állt módunkban kellő információt szerezni, arra kell következtetnünk, hogy az egyházi névvel visszaélők száma megközelíti a százezret.
KI KICSODA?
adófelajánlók száma/ felajánlott összeg
Noé az Életért Közösség - A gyülekezet állítólag az indiai dzsainizmus tanításait követi, és spirituális jelentőséget tulajdonít az állatok védelmének. Pedig csak a budapesti Noé Állatotthon fedőszerve. 6100 fő/35 millió Ft
Közösség a Születés Méltóságáért - A szülést misztifikáló, a köznyelvben "méhlepényimádónak" nevezett szervezet. Hitvallásuk lényege kimerül annyiban, hogy "a szülés és születés megszenteli önnön helyét és napját". 3236 fő/12,3 millió Ft
Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza - Ezoterikus társulat reikivel, angyalkommunikációval, ördögűzéssel. Beavatottságát az egyházalapító Villás Béla (jobbra) állítólag annak köszönheti, hogy gyerekkorában gömbvillámot látott, illetve a Közel-Keleten átesett egy szertartáson, amióta nem fogja a méreg. 1166 fő/5,9 millió Ft
Magyarországi Szcientológia Egyház - Hazánkban a legtöbbet bírált szervezet. A főbb vádak között agymosás, kuruzslás, a gazdasági hatalom illegitim megszerzésére való törekvés szerepel. Nem annyira hitéleti tevékenységükről, mint inkább személyiségfejlesztő és vállalati szervezetépítő tanfolyamokról ismertek. 1116 fő/5,4 millió Ft
Az Univerzum Egyháza - Kisfaludy György társulata. Az "időfizikus" Istent egy Végső Egyenlettel azonosítja, a Szentlelket pedig térenergiának tartja, ezért Szentlélek-erőművek megépítését sürgeti, hogy ne a Föld véges energiakészleteit kelljen kizsákmányolni. Huniversitas néven "egyetemet" működtetnek teremtéstudományi tanszékkel, és nemrég a hunok etnikai kisebbségként való bejegyzését szorgalmazták. 970 fő/2 millió Ft
Ősmagyar Egyház - "1972 márciusában Los Angelesben (az angyalok városában) felébredt a magyar lélek, és talpra állt az Ősmagyar Egyház" - olvasható a szervezet honlapján. Krédójuk középpontjában a közismert "házi áldás", illetve a "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában" kezdetű "magyar hitvallás" áll. Szerintük az emberi lét kezdetekor a Földön öt édenkert volt: Atlantisz, a Kaukázus, a Mu és a Góbi vidéke - és persze a Kárpátmedence. 965 fő/6,2 millió Ft
Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház - Egy vezető ezoterikus házaspár, Fuferenda Pál és felesége, Ágnes szervezete. Mindketten bíborosnak nevezik magukat, egyházukban püspökök és papok szolgálnak, s ruházatukban a megtévesztésig hasonlítanak katolikus "kollégáikhoz". Az esszénusok néven ismert őskeresztény közösség utódainak tartják magukat, szertartásaiknak Budapesten az ezoterikus Édesvíz Könyvesbolt ad otthont. 799 fő/4 millió Ft
Ezoterikus Tanok Egyháza - "Mi vagyunk az egyedüli nem földi egyház. Minket az Öregisten, a Magyarok Istene küldött a Föld nevű bolygóra" - vallják honlapjukon, ennek megfelelően foglalkoznak rovásírással, horoszkópkészítéssel, számmisztikával és jóslással. Vezetőjük, Bodor Ernő 1995-ben végzett az Orosz Parapszichológiai Akadémián. A szervezet égisze alatt működik az Ód Ezoterikus-Teológiai és Parapszichológiai Akadémia. 483 fő/2,7 millió Ft
De La Salle Szent János Egyház - A Baranya megyei Magyarhertelenden középiskolát működtetnek hátrányos helyzetű fiataloknak. Kérdésünkre elismerik, hogy gyülekezetüket kizárólag az oktatási intézmény fenntartására hozták létre. Amint azonban hangsúlyozzák, hetente meditációs órát tartanak a tanulókkal, ahol "pozitív gondolatok kerülnek elő", sőt vallástörténet tantárgyuk is van. 481 fő/280 ezer Ft
Kelta Wicca Hagyományőrzők Egyháza - A kelta druidák hagyományainak ezoterikus őrzői. Hitvallásuk: "Tégy, amit akarsz, de ne árts." Vallásuk dogmákat nem tartalmaz, sőt az egyes ágazatoknak más a meghatározása arra, hogy ki a Wicca. Az újpogány vallás középpontjában egy isten és egy istennő áll - azon irányzat tagjai között, akik utóbbit különös tisztelettel veszik körül, gyakran találunk feministákat, leszbikusokat. 431 fő/2,1 millió Ft
A Tevékeny Szeretet Közössége - Érdemben nem létező egyház - a valóságban szociális segítségnyújtó, szenvedélybetegeket ellátó, házi segítségnyújtásra szakosodott kelet-magyarországi intézményekkel. 422 fő/873 ezer Ft
Csend Hangja Egyház - A Mantra - Alternatív Természettudományi Szabadegyetem (ATSZ) hallgatóinak ezoterikus szervezete. Az ATSZ-en oktat parapszichológiát a kereskedelmi tévékből ismert Joshi Bharat. Az indiai férfi számmisztikát is tanít, és - mint hirdeti - családjában az utolsó 7-8 nemzedékben mindenki jövendőmondó volt. 321 fő/1,9 millió Ft
Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház - Ősmagyar életérzés. "Az erőszakos, kívülről jövő krisztianizáció" előtti magyar hiedelemvilág képviselői. "A napfordulókor fellobogó tűz, a legyőzhetetlen Nap fénye, az élet örök körforgása, a tavaszi vetés, a nyári aratás, az arany búzakalász, a harsány kacagás, a tölgyesek illata, régi regék, vér és föld, termékenység, igazi férfiasság, igazi nőiség, becsület, az élet növekedése... E hívószavakra ugye Benned is megdobban valami?" - olvasni honlapjukon "hitvallásukat". 307 fő/1,5 millió Ft
A Metafizikai Hagyomány Egyháza - Baranyi Tibor Imre társulata. A tudományos alapon antiszemita szervezet honlapján holokauszttagadó, judeokráciát emlegető, s a magyarság minden felettiségét, az árja létért lelkendező írásokat találni. 297 fő/1,5 millió Ft
Usui Szellemi Iskola Közösség - A reikit népszerűsítő szervezet. A reiki korántsem vallás, hanem spirituális gyakorlat, melyet Mikao Usui japán szerzetes fejlesztett ki. Szerepel benne energiaátvitel, kézrátétellel való gyógyítás. Klinikai vizsgálatok ugyanakkor nem támasztják alá a módszer hatékonyságát. 290 fő/2,2 millió Ft
Derű Egyház - A Magyar Optimista Klubot vezető Rózsahegyi Márk adományok gyűjtésére szakosodott, transzcendens program nélküli gittegylete. Két éve meggyűlt a bajuk a hatóságokkal, mert adománykérő e-mailjeikkel hozzájárulás nélkül zaklatták a címlistájukra felvett személyeket. 287 fő/2 millió Ft
Sri Sathya Sai Baba Székesegyháza - Hívei szerint a világ ura, Isten és egy korábbi indiai guru reinkarnációja. Bírái szerint középszerű illuzionista, aki máig nem gyógyult ki egy skorpiócsípés következményeiből. Előszeretettel varázsol elő tárgyakat a levegőből, lebeg a föld felett, szakterülete a bilokáció, az ételszaporítás. Honlapok tucatjain fogalmazzák meg vele szemben a szexuális visszaélés, a pedofília vádját. 239 fő/1,2 millió Ft
Dzsai Bhím Közösség - Nem annyira egyház, mint inkább cigány érdekvédő szervezet buddhista köntösben. Sajókazán iskolát, más településeken tanodákat tartanak fenn romáknak. A cigányokat az indiai érinthetetlen kasztba tartozókkal párhuzamba állító közösség elnöke Orsós János, az iskola igazgatója Derdák Tibor szociológus. 213 fő/2,3 millió Ft
Nagyboldogasszony Szeretet Egyház - A magukat a "mi anyánk és mi atyánk" teremtő akaratára visszavezető ősmagyar lelkesedés hívei reinkarnációval, táltosokkal, hun imával. Honlapjukon ismertetik Erich von Däniken elméletét, mely szerint a régi egyiptomi obeliszkek történelem előtti rakéták kőbe formált alakjai is lehetnek. 211 fő/1,4 millió Ft
Ankh - Az Örök Élet Egyháza - Az ingatlanfejlesztő Nagy János társasága. Egy követ fújnak a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségével (az igazi máltaiakhoz kísértetiesen hasonlító lovagokkal). Eszményük az ókor városépítő embere, aki szerintük nem más, mint a földönkívüliek leszármazottja. Állást foglalnak az élet égető kérdéseiben a folyadékbeviteltől az ártalmas városi levegőig, az egyneműek - pártolandó - házasságától a prostitúcióig; utóbbi tevékenységet üdvözlik, amennyiben az a szexuális terápiát célozza. 194 fő/1,3 millió Ft
Szent Erzsébet Hívei Egyház - Miskolcon és környékén, illetve Sátoraljaújhelyen és körzetében szociális támogató szolgálatokat működtetnek. Vallási tevékenységük szóra sem érdemes. 188 fő/780 ezer Ft
A Fény Lovagjainak és Testvériségének Egyháza - Mindenféle ezoterikus bűbájosság központja. Vezetője Horváth Zoltán, akinek Amerikában állítólag a NASA módszereivel tesztelték a képességeit, és "megállapítást nyert, hogy rajta kívül mindösszesen hét embert tartanak nyilván, akinek hasonló adottságai vannak". Praktikáik között szerepel a vénuszterápia; az ezt megtapasztaló hölgyeknek a honlapjukon olvasható beszámolói szerint kéjjel vegyes örömérzetet okozott Horváth kézrátételes - és ki tudja, még mi módon alkalmazott - módszere. 172 fő/1,6 millió Ft
Szivárvány Gyülekezet - Idősotthon fenntartója Dabason és Tápiógyörgyén. Az egyház illetékessége nemigen terjeszkedik túl a két intézmény küszöbén. 133 fő/502 ezer Ft
Magyarországi Gó Egyház - A japán eredetű társasjáték híveinek szabadidőklubja. 117 fő/1,7 millió Ft
Boldog Teréz Anya Keresztény Egyház - "Bár szertartásaiban, irataiban, tanításában hasonló, de nem a katolikus egyházhoz tartozó közösség. A plébánosként szereplő Dulai Roland nevű személy nem katolikus pap. Nincs semmiféle engedélye vagy megbízása liturgikus cselekmények végzésére" - határolódott el a szervezettől tavaly az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye. Dulai a rabbiképző elvégzése után 2007-ben a - névadója alapján Mikulásegyháznak is nevezett - Myrai Szent Miklós Keresztény Egyházban tűnt fel, majd megalapította mostani társulatát. 117 fő/850 ezer Ft
Az Út Gyermekei Egyház - A budapesti Computer School Szakképző Iskola fenntartója. Egyéb egyházi tevékenysége kimutathatatlan. 108 fő/701 ezer Ft
Mária Temploma Egyház - Ezoterikus, természetgyógyászatra szakosodott szervezet. Foglalkoznak egészséges életmód-tanfolyamokkal, különleges tornákkal, de kézrátételes gyógyítással is. 101 fő/552 ezer Ft
Boldog Évek Közösség - A házi segítségnyújtásban szolgálatot és egyben üzletet látó, a legkevésbé sem virtigli egyházi tevékenységet folytató szervezet debreceni, miskolci, nyíregyházi, szegedi, pécsi és győri kirendeltségekkel. Napjainkig a bezárásra váró, luxusellátást nyújtó gálosfai idősotthon fenntartója. 93 fő/1,1 millió Ft
Egyesítő Egyház - Vezetője a "harmadik Ádám", Jézus Krisztus "reinkarnációja", a koreai Sun Myung Moon. A magát az emberiség "Igaz Szülőjének" megkoronáztató férfi kétes hírű üzletember. Vállalkozásai között találunk focicsapatot, luxusingatlanokat, mostanában pedig alagúttal hidalná át az Egyesült Államokat Oroszországgal összekötő Beringszorost. Tömeges esküvőkről is ismertek. 92 fő/520 ezer Ft
Issihia Misztikus Központ - Ezoterikus, természetgyógyászatra, párkapcsolati és egyéb tréningekre szakosodott csoportosulás. Kebelükön belül működik a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet. Nemrég spermaháború - Hűtlenség, szexuális konfliktus és egyéb hálószobai csaták címmel adtak ki könyvet. 81 fő/647 ezer
Tiszta Lelkű Emberek Egyháza - Ezoterikus tevékenységek központja. Hitéletük jobbára meditációból áll, a különleges képességgel rendelkezőknek azt ígérik, hogy segítik őket a kézrátétellel való gyógyításban, az energiaátadásban, a káros földsugárzások kiszűrésében, csakrák nyitásában, "akár az Úr, vagy valamelyik isteni inkarnáció segítségével mulasztja el a fájdalmat". 81 fő/269 ezer Ft
Gondviselés Közösség Egyháza - Országszerte több szociális intézmény fenntartója. "Újabb ok arra, hogy egyházat alakítottunk, hogy bizony az állami finanszírozás az egyházakat privilegizálja" - vallotta be a szervezet elnöke, Csige József 2008-ban a Tiszacsege önkormányzatának tartott beszámolójában. 76 fő/137 ezer Ft
Egyetemes Szeretet Egyháza - Gyurcsok József szervezete. A közismert, évek óta televíziós karriert is befutó távgyógyító állítása szerint ötéves korában meghalt, amikor belefulladt a Dunába - akkor találkozott először a "teremtő fénnyel". 1990-ben aztán elvégezte a Beatles együttes kétes hírű guruja, Maharishi Mahesh transzcendentális meditációs tanfolyamát, majd a másik hírhedt indiai mester, Sri Sathya Sai Baba hatása alá kerülve folytatta pályafutását. 74 fő/390 ezer Ft
Atma - A Szeretet Egyháza - Az ezoterikus szervezet Alternatív Pszichológiai Intézete meditációkat, légzéskontrollt, energiaszint-emelést, reikit, jógát oktat, de vannak ötletei arra is, hogyan szabaduljunk meg a szemüvegünktől. 67 fő/600 ezer Ft
Magyar Vallás Közössége - "A Magyar Fajnak megvan a saját vallása és saját Istene" - vallják magukról. Szerintük ők az egyetlen olyan hazai, idegen befolyástól mentes vallási közösség, mely az ősi magyar hagyományokra épül. "Hitéletük" elsősorban a kereszténység előtti magyarság utáni nosztalgia kiélésében merül ki. 55 fő/269 ezer Ft
Akia Egyház - Az Akia filozófiát bizonyos Tudós Zsa Zsa "vezérmagos" hozta létre. A felekezet eredete i. e. 20 488-ra nyúlik vissza, amikor a földlakók első csoportja megérkezett Atlantiszra. Célkitűzésük a 2003. február 23-án elkezdődött Új Kor kikényszerítette feladatok ellátása: öngyógyító, reiki-, sámán-, boszorkány- és jóstanfolyamok szervezése. Egyik tagjuk a boszorkányságait internetszerte kínáló Lady Scarlet. 45 fő/311 ezer Ft
Szent Kamill Szeretet Egyház - Hajdúböszörményben és Sümegen idősotthont tartanak fenn. A jelek szerint ebben ki is merül egyházi tevékenységük. 44 fő/327 ezer Ft
Igaz Béke Egyház - A Zselici Rózsakert Idősek Otthonának fenntartója. És ezzel mindent elmondtunk. 42 fő/214 ezer Ft
Kozmosz Univerzális Szeretet Egyház - Harasztosi László szervezete. A Magyarországon széles körben ismert parafenomén arról vált híressé, hogy testéről nagy súlyú fémtárgyak sem esnek le. Egyházában ezért mindenféle gyógyító érmék is nagy szerepet kapnak, melyeket állítólag különleges energiaadagokkal töltöttek fel. Emberünk csodadoktornak tartja magát, a ráktól a pikkelysömörig mindenféle nyavalya kezelését vállalja. 42 fő/132 ezer Ft
Silencio Hitközösség - Bács-Kiskun megyében hajléktalanszállót, idősek otthonát működtető szociális szervezet. Se kevesebb, se több. 34 fő/85 ezer Ft
Nap Szíve Lovagrend, Sophia Perennis Egyház, Szív Szeme Kontemplatív Rend, Lángoló Női Rend - Az érpataki polgármester, Orosz Mihály ( jobbra) érdekeltségei. A szélsőjobboldali kapcsolatairól ismert politikus, mint egyik interjújában elismeri, főként lovagi passziójának kiélésére hozta létre a szervezeteket. A Kuruc.infón mindazonáltal egyszer oda nyilatkozott, miszerint a "cigánybűnözőket" szibériai börtönökbe száműzné, "amíg amerikai mintára a halálbüntetést ezekre a személyekre vissza nem vezetjük". 33 fő/94 ezer Ft
Emberi Lehetőség Független Szellemi Rend - A legkevésbé sem vallás, hanem a hatvanas években világszerte elterjedt mozgalom, a minden emberben szunnyadó különleges képességek felszínre hozására. Hitelveik nemigen vannak, jelszavaik annál inkább: boldogság, kreativitás, megelégedettség. 32/219 ezer Ft
Lélek Egyház - A szlovákiai táltos-fehérmágus, a reikiben is utazó Csontos Vilmos által terjesztett pszichotronika, vagyis szellemsebészet fő otthona. Emberünk a Szellemsebész Egyetemen oktatja tudományát, és fizikai beavatkozás nélküli gyógyulással kecsegtet. Egyik sajátos tanítása szerint "nem szabad sokáig sóvárogva gondolni valaki másra, mert az mellrákot és prosztatarákot okoz. Tehát házasságot lehet törni, de sokáig várni vele nem." 31 fő/225 ezer Ft
Út és Erény Közössége Egyház - Cégére kung fu- és egyéb harcművészeti iskolát, masszázs- és jógatanfolyamot, országszerte tucatnyi szociális intézményt takar. 30 fő/182 ezer Ft
Idegen, Fejlettebb Intelligenciában Hívők Közössége Egyház - A földönkívüli lények létében, a velük felvehető kapcsolatban, a belső hangon, médiumon keresztüli vagy személyesen tőlük kapott üzenetekben hisznek. 0 fő/0 Ft
Közösség Misszió - Kelet-Magyarországon szociális intézményeket fenntartó vállalkozás. Vallási tevékenysége kimutathatatlan. 0 fő/0 Ft
Magyar Boszorkányszövetség - Az egyház honlapjának nyitó közleménye: "Keressük ezt a nőt! Nevei: Dr. Magyar Éva, Dr. Zádori Erika, Dr. Elbana Erzsébet, Dr. Mag Veronika, stb. Olyan üzletekbe látogat be szívesen, ahol általában egyedül tartózkodik valaki... ha megfelelő alanyt talál, megvizsgálja egy ezoterikus kütyüvel, és közli, hogy nemsokára nagyon beteg lesz vagy nagy baleset éri, és ezért leveszi róla az átkot... Ezek után fals telefonszámokat és címet ad meg, és eltűnik. A nyomravezetőnek egy ingyenes szerencse-mágiát ajánlunk fel, és ráadásként részt vehet egy rontási rituálénkon mint megfigyelő, amikor az elkapott hölgyet móresra tanítjuk." 0 fő/0 Ft
Magyar Jövőbelátók Egyháza - A főpap, Binger Vilmos több évet töltött a Magyar Boszorkányszövetségnél, majd 2006-ban saját ezoterikus egyházat alapított. Van itt szellemidézés, mágia, sámánizmus, de a fő tevékenység a jóslás. Mint Binder mondja, a jövendölések elvárt teljesülési aránya 78 százalék. 0 fő/0 Ft
Ősmagyar Táltos Egyház - Kovács András szervezete. Foglalkoznak szelleműzéssel, a káros földsugárzások elleni védelemmel. Szerintük istenanya és istenatya gyermekei között ugyanúgy megtaláljuk Jézust, mint Attilát és Emesét. 0 fő/0 Ft
Magyarországi Pantholokatholikus Tradicionális Egyház - A szélsőjobboldali nézetekkel kacérkodó László András szervezete. Az "egyházfő" Szálasi Ferencet, "Magyarország mártírhalált halt Nemzetvezetőjét" a kimagasló történelmi személyek közé sorolja, és vallásos tisztelettel beszél a hungarizmusról mint "magyar-birodalmizmusról". 0 fő/0 Ft
- cikk értékelése /itthon/isten-allatkertje-35171/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 82
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #110
- qqch29
- 2011.02.26. - 22:15
Van egy kis hiányérzetem: Katolikus egyház, Református egyház, Evangélikus egyház, Zsidó egyház stb... -
- #109
- Akitlosz
- 2011.02.26. - 19:37
Van a listában olyan, amelyiknek már ajánlottam fel.
Nem tudom mitől "kétes".
Szerintem itt csupán arról van szó, hogy a nagyobb maffiacsoportosulások, elnézést, szóval a nagyobb egyházak csökkenteni akarják a konkurenciát így növelve meg bevételeiket. Mindezt állami segédlettel, mivel az állam és az egyházak szétválasztásának szép elve soha nem ültetődött még át a gyakorlatba és úgy tűnik egyhamar nem is fog.
A "történelmi" egyházak mindent megtesznek, hogy állam az államban módjára megőrizhessék, bővíthessék kiváltságaikat.
Nem állami támogatás nem járna nekik, de adót is illene fizetniük, ahogy a tisztességes emberek teszik. -
- #108
- BigLebo
- 2011.02.23. - 22:43
Nem kis munka lehetett 50 egyháznak utána nézni,, megismerni őket, hogy felelősen lehessen írni róluk, hogy ők azok akik KÉTESEK. Ezt pedig publikálni, hogy jó esetben annyian olvassák mint ahány embert - gondolok itt a felsorolt egyházak létszámának összességére - gyakorlatilag sikerül megsérteni. Lehet, hogy rosszul látom, de nem lehet, hogy ez így nem korrekt? Bevallom én nem merném vállalni ennek a felelősségét. Nekem hónapokba telne egy ilyen cikknek a háttérmunkája amíg le merném írni a véleményemet. A cikk írója valószínüleg sokkal bölcsebb és felkészültebb nálam, valószínüleg sokkal bátrabb is....
Nem vagyok nagyon vallásos, de ISTEN ÁLLATKERTJÉN belül vagyunk mindannyian.
-
- #107
- némo-3
- 2011.02.18. - 14:54
Előzmény:
#106 jackonodo
"mikor visszajön a II.eljövetel Ura, talál e hitet a Földön?"
biztosan talál hívőt.Ha hitet keres, akkor már sajnos egyházat is kell, hogy keressen, pedig Jézus törvényeit-szerintem mindkét parancsolatát, de egyiket biztosan-, az egyházak nem bír(t)ják betartani, legfeljebb a szavak szintjén, és nagyon kimérve az érvényesség határait, s akkor is a betű, s nem a törvény szelleme szerint.
-
- #106
- jackonodo
- 2011.02.18. - 14:06
Előzmény:
#105 némo-3
Keresztelő János Illés próféta egyfajta reinkarnációja volt. (nem buddhista értelemben). Az ő szelleme és ereje dolgozott vele. Jézus kimondta:Ő, tehát János, maga Illés.(Mt 11:14). A tanítványok, akik azzal jöttek vissza Jézushoz, hogy az emberek azt mondják, nem lehetsz te a Messiás, mert előbb Illésnek kell eljönnie (Mt.17:10). Ő , Keresztelő János sem értette, hogy ő lenne Illés, és tagadta ezt. (Jn 1:21). A baj nemcsak ez volt., hanem hogy Jézust sem követte. Mennyi ellentmondás nem? Ő Illés - Nem én vagyok. Mintha Jézussal vitatkozna. Azt hiszem saját feladatának meg nem értése miatt bukott el. Az a kijelentés, hogy "Ő emelkedik, nekem süllyednem kell" azt mutatja, hogy alapjaiban nem értette meg, miért ő a legnagyobb próféta, és mit kell tennie a legnagyobb prófétának. Hinnie kell benne és szolgálnia kell őt egész élete folyamán. Ehelyett Keresztelő hitetlenné vált: "Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?"(Mt 11:3). Ezt lefordítva: én nem is tudom ki vagy te, te vagy e a Messiás, vagy valaki más? Szegény Jézus mit mondhatott erre, felhozta a számtalan csodát, amit tett, a számtalan egyszerű embert, aki elfogadta és követte őt, csak a legnagyobb próféta nem tette ezt:"Boldog, aki nem botránkozik rajtam.(Mt 11:16).Jánosnak ez a tévedése is hozzájárult ahhoz a gyilkossághoz, amit Jézus ellen elkövettek. De nyilván, a katolikus teológia mást tanít. Ugyanabban a korban vagyunk, mint a farizeusok idejében, akik fehérre meszelt sírok voltak, akik csak a törvény betűjét látták, annak szellemét nem. "Sok minden van, amit még elmondhatnék, de nem vagytok rá elég erősek." Most van az a kor, amikor színről színre láthatunk,amikor lehullik a homályosság. De a kérdés az, hogy mikor visszajön a II.eljövetel Ura, talál e hitet a Földön? -
- #105
- némo-3
- 2011.02.15. - 10:14
Előzmény:
#104 határeset
Tisztelt Határeset!
Egyszer, más témában, még visszatérünk, erre ami így hangzik:"meg van írva"!
Bővebb kifejtés szükséges, és pontosan azért, mert elég gyakran hivatkozik Jézus is erre (a Bibliában, a Biblia szerint).
Ön már olvasott, néhány megírt dolgot(Thaly Kálmán "összegyűjtött" kuruc kesergőit, Ossziánról Arany Jánosnál) amelyeket természetesen nem hasolítok a Bibliához, csak annyiban, hogy meg voltak írva.
Jó, és tartalmas elfoglaltságot kívánok, és hitében a bizonyosságot!
Üdvözlettel: Némó -
- #104
- határeset
- 2011.02.13. - 20:54
Előzmény:
#103 némo-3
Tisztelt Némó!
Mivel holnapi, illetve holnaputáni határidővel annyi leadandó dokumentumon kotlok, amennyi még éppen a tűréshatáron belül van, rövid leszek most is.
""János úgy beszélt Jézusról, mint akinek a saruja szíját nem méltó megoldani", így van írva, a Bibliában, de lehet, hogy ő(János), volt a várt Üdvözítő(?) ".
Ebben a kérdésben Péter apostollal fújok egy követ, aki a Jn 6,69-ben azt mondja: "És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia." Ezt ő Jézusnak és nem Jánosnak mondta, és aztán Jézus nevében lett hatalmas szavú igehirdető Pünkösdkor, Jézus nevében és hatalmával tett csodákat és Jézus nevéért lett mártír.
Ez a Jézus élő személyként ma is belép emberek életébe és megváltoztatja azt. Nálam ennek az ideje 17 évvel ezelőtt jött el, és azóta csak nő a bizalmam és a csodálatom az iránt a személy iránt, aki tökéletesen elegendő kijelentést adott Magáról a Bibliában. Annyira elegendőt, hogy nemcsak átélője, de tanúja is lehettem annak, amit mások életében/-vel művelt alapvető eszközként használva azt, ami meg van írva. (Nem tudom, feltűnt-e, Jézus szájából is milyen gyakran hangzott el: meg van írva.)
Az a nagy fekete könyv a tartalmát illetően van annyira megbízható, hogy számomra semmiképpen nem szorul Biblián kívüli megerősítésre az, hogy a tanítványok áramlása Jánostól Jézushoz, és nem fordított irányban történt.
Egészséges kételkedésének, keresgélésének, kívánom, Ő maga hozza el a végét azzal a boldogító bizonyossággal, amit a Benne hívőknek ígér.
Üdvözlettel:
határeset (adminisztrátor üzemmódban) -
- #103
- némo-3
- 2011.02.13. - 15:34
Tisztelt Határeset!
Elnézését kérem, hogy belekotyogok Babatündérrel folytatott beszélgetésébe, de mivel nekem nagyon kedves bibliai szereplőt említett meg, hadd szóljak hozzá, és mondjak balgaságokat.
"János úgy beszélt Jézusról, mint akinek a saruja szíját nem méltó megoldani", így van írva, a Bibliában, de lehet, hogy ő(János), volt a várt Üdvözítő(?)
"Beszédes, hogy Keresztelő János a tanítványait Jézushoz küldte, és nem Jézus csatlakozott az esszénusokhoz."Ezt honnan tudjuk, a Bibliában leírtakon kivűl?
Még mindig azt gondolom, hogy a felirat a falusi kereszteken, nem a véletlen műve, a temetőkben a síremlékeken látható fejábrázolás, sem lehet a véletlen műve.Az egyik nem utal a Krisztusra, a másik pedig Jézusra.
A hit tekintetében, osztom Babatündér véleményét: ember, és az ő Istene közötti kapcsolatról van szó, áttételek nélkül.
Üdvözlettel: Némó -
- #102
- határeset
- 2011.02.13. - 12:33
Előzmény:
#99 Babatündér
Kedves Babatündér!
Hadd legyek most ellenszenves pozitivista, ha már a tényekhez ennyire igyekszünk ragaszkodni.
Az általad evangélikus-református szóhasználatnak nevezett "keresztyén" titulus nem az, hanem régi bibliai szó. Lukács evangélista Pál apostol útitársaként az első század derekán írta meg a művét. Megkockáztatom: a keresztyén vs. keresztény szavak etimológiai vizsgálata esetén az előbbi régebbinek találtatna, mint az utóbbi.
Beszédes, hogy Keresztelő János a tanítványait Jézushoz küldte, és nem Jézus csatlakozott az esszénusokhoz. János úgy beszélt Jézusról, mint akinek a saruja szíját nem méltó megoldani.
2-es bekezdés: "A Jézusi-életművel (Újszövetség) kiegészített Ószövetség (Tóra?), - amit keresztény Bibliának nevezünk - jóval Jézus halála után íródott." Ez a mondat kissé félreérthető. Mert ha azt akarod sugallani, hogy még az Ószövetséget is Jézus halála után jóval írták, akkor a cimbalomhúrnak annyira melléversz, hogy a fa koppan. De ha csak az újtestamentumi iratokra célzol, akkor is komoly szövegtörténeti-szövegkritikai hiányosságokra tudok következtetni. Póriasan szólva: egyszerűen nem igaz.
A 3-as igazából nem old fel semmit abból, amit korábban írtam.
Az utolsóhoz pedig: újra javaslom a Mt 16,18 olvasását.
Összességében a 87-es hsz részemről továbbra is aktuális, amit csak megerősít, hogy még a "Hogy az átalakítgatásokról kiveszem-beteszem-hozzáteszem-átírom kedvem szerinti változtatgatásokról már ne is beszéljünk." mondat is meg tudott születni. Kár volt érte. -
- #101
- Babatündér
- 2011.02.13. - 11:15
Előzmény:
#100 némo-3
Kedves Némó!
A nézeteimet nem egyetlen könyvből alakítom ki. Ha egyetlen könyv irányítaná a nézeteimet, akkor akár ne is nézzek utána a Bibliában foglaltaknak.
Én Isten hívő vagyok. Ha úgy tetszik deista, ha már mindenképpen valamilyen izmus-hoz kéne sorolnom magam.
Isten létezik, bár fogalmam nincs milyen formában, alakban. De ezt nem is találgatom, mert nálam az már istenkáromlás lenne, ha fehér ruhás bácsikának vagy háromszögben mindent látó szemnek gondolnám vagy képzelném. Nekem annyi elég, hogy Isten van, és Isten nem csak ennek a kis sárgömböcnek (amit mi Földnek hívunk) az Istene, hanem a világmindenségnek. És Istennek tökmindegy, hogy díszes templomban, dzsámiban, zsinagógában mindenféle papi hókuszpókusz közepette gondol-e rá valaki, vagy csak úgy otthon, magában a kanapén elmélyedve a gondolataiba. Ennyi az én hitem.
A többiről pedig amit a különböző vallások és azok szent könyveit író emberek elképzeltek, másoktól hallottak vagy csak úgy gondoltak, mondákat továbbadtak stb., szóval ezekről már más a véleményem. Ezek ember alkotta művek, amiket tisztelni kell, mint a régi korok akkori tudásának a rögzítését, de azért józan emberi ésszel is kell gondolkodni, és az ezekben a könyvekben olvasottakhoz kalkuláljuk hozzá az akkor érdekviszonyokat és népköltészetet is.
Nincs EGYETLEN igaz hit. vagy vallás. Legyen mindenki becsületes és jószívű, és akkor máris a Föld lesz a világmindenség legszuperebb bolygója.
(Az arab (muszlim) hitet illeti, nos még a négy kő sem kell, elég ha csak egy négyzetet rajzol a hívő a homokba, máris elválasztotta a szent helyet a profántól, és együtt lehet az Istennel. És az ő Istenük a MI Istenünk is.) -
- #100
- némo-3
- 2011.02.13. - 10:37
Előzmény:
#99 Babatündér
Tisztelt Babatündér!
Ismerem a könyvet, amelyből a nézeteit veszi (tisztelem, mert a témában néhány dolognak utánajárt, ezért megkövetem, hogy elhamarkodottan minősítettem), de van itt néhány más írásos anyag is, ami ebben a témában fontos.Sajnos az írók, úgy mint ma is,elvárásoknak feleltek meg, a saját korukban, s mivel modern médiatörvény nem volt, keveredtek a nézetek, a jobb kommunikációval rendelkező személyek kedvezőbb helyzetbe kerültek.Zsinati döntések bizonyos, a mai kor emberének idegen(fel nem fogható) dogmákat dekraláltak, amelyeket, bár reformálva, megosztva, részben, vagy egészben elfogadnak egyházak, és a felépített hitstrukturák.
Mondok egy más dolgot:
Az arab ember temploma, a sivatagban, négy lerakott kő, ahol közvetítő nélkül, együtt lehet a hite szerinti Istenével. -
- #99
- Babatündér
- 2011.02.13. - 10:10
Előzmény:
#82 határeset
Akkor maradjunk a történelmi tényeknél, amit a régészet is alátámaszt.
1./ Az első keresztények (és nem a magyar reformátusok-evangélikusok által "keresztyén"-nek nevezettek) esszénusok voltak.
2./ A Jézusi-életművel (Újszövetség) kiegészített Ószövetség (Tóra?), - amit keresztény Bibliának nevezünk - jóval Jézus halála után íródott. Azt, hogy mennyi belőle a valóság és mennyi a legendárium, azt mindenki döntse el a hite és a tudomány összevetésével, vagy ahogy akarja. Hogy az átalakítgatásokról kiveszem-beteszem-hozzáteszem-átírom kedvem szerinti változtatgatásokról már ne is beszéljünk.
3./ Azt mindenki tudja, hogy a keresztre feszítéses kivégzés a rómaiak kedvelt kivégzési formája volt, és nem egyedül Jézust végezték így ki. Azt is mindenki tudja, hogy a görög Krisztosz szó a héber Messiás görögre fordítása.
4./ Maradjunk a történelmi tényeknél: Jézus élő, történelmi személy volt ez tény. Forradalmár, tanító, Megváltó, ez viszont kinek-kinek hite szerint. DE: vallásalapító nem volt, egyházalapító meg pláne nem. -
- #98
- némo-3
- 2011.02.13. - 08:54
Előzmény:
#92 némo-3
Kicsit távolabb megyek, mondjuk 400 kilométerrel ( a mai világbn, nem is kell elmenni sehova), és már más a hitem, akár 4 feleségem is lehet, de újraszülethetek más "formában" is , mert ott ez a hagyományos felfogás, a többség hite. -
- #96
- orcaoc
- 2011.02.12. - 15:36
Előzmény:
#91 szt.laci
én csak egy fajta energiát ismerek.amivel megállítom a több száz kilométeres sebeséggel érkező labdákat:)))
bevallom én sem a részeget, sem a táltost nem tisztelem.
a szelleműzők viszont jók. felhívja őket a delikvens, és a szellemember tuti talál rajta szellemet. egyébként minap megállapítottuk, hogy az emeleti szoba egy vízér felett helyezkedik el. Ugyanis alatta van a fürdőszoba. -
- #95
- orcaoc
- 2011.02.12. - 15:31
végignéztem ezeket az egyházakat. ennyi hülyeséget ritkán lát az ember gyermeke. -
- #94
- orcaoc
- 2011.02.12. - 12:18
Előzmény:
#93 határeset
lám lám nem vagy büszke. látod én az vagyok, és az is leszek. -
- #93
- határeset
- 2011.02.12. - 12:02
Előzmény:
#0 turulmadar66
Az a helyzet, csip-csip-csóka, vak varjúcska, hogy annyira kiszámíthatóan primitív vagy, hogy a tegnap esti prognózisom pontos beteljesedésére még csak büszke sem lehetek...
Hajrá, Pittsburgh Steelers! -
- #92
- némo-3
- 2011.02.12. - 09:30
Előzmény:
#91 szt.laci
Az emberben, az embert kell(ene) tisztelni, nem a születését, hitét, állapotát, státuszát, hovatartozását, mert ezek már következmények. -
- #91
- szt.laci
- 2011.02.12. - 08:02
Bűnös életem közepe tálján jártam olyan gyülekezetbe, ahol kézrátétes energiaátvitellel gyógyították a hülye beszólásokat.
Az a műintézet a Kék Egér volt, a gyülekezet pedig az úri törzsközönség.
Egy-egy terápia után a gyógykezelt pont úgy elvágódott, mint most a hitgyüliben.
Sajnos bennünket lenéztek a hitetlenek, és nem kaptunk állami támogatást.
Kénytelenek voltunk egymást támogatni.
Ma is többre becsülök egy részeget, mint egy táltost.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Ma: 06:28
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
-
Új szerelme szerint rossz bőrben van a szemétválogató Damu
- Időpont
- Tegnap: 16:50
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
