Egyoldalas fotóval illusztrált tudósítást közölt a Libération című francia baloldali napilap "Magyarország: kiűzik a romákat" címmel a gyöngyöspatai közmunkaprogram miatt Kanadába távozó magyar állampolgárokról.

Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom vezetője a Libération újságírójának úgy nyilatkozott, hogy két hónap alatt már féltucat család hagyta el a települést, s néhány nappal ezelőtt egy, a közmunkaprogramból kizárt férfi a családjával együtt Kanadába indult.
Azoknak, akiknek nincs pénzük repülőjegyre, elképzelhető, hogy hajléktalanok lesznek Budapesten - tette hozzá. A tudósító szerint a polgármestert adó Jobbik a "cigánybűnözés" elleni laboratóriumnak szánta Gyöngyöspatát. Ladányi János szociológus szerint a szélsőjobboldal politikája - a tavaszi megfélemlítő járőrözésektől kezdve az önkormányzat jelenlegi magatartásáig - a távozás felé tolja a romákat, s "az etnikai tisztogatás egy formája" történik Gyöngyöspatán.
A francia lap a Sun News kanadai csatornájára hivatkozva úgy tájékoztatott, hogy néhány hete naponta legalább ötven magyar roma érkezik a torontói repülőtérre. Felidézi a kanadai lapot, miszerint a Magyarországról érkező roma családok arra hivatkozva folyamodnak menekültstátuszért, hogy hazájukban üldözik őket a "szkinhedek vagy a neonácik". A lap idézte Juhász Oszkár polgármestert, aki egy svájci televíziónak azt mondta, hogy a települést uzsorások hagyták el.
"Ki az ördögi körből!" címmel egész oldalas cikket közölt a roma fiatalok képzését zászlajára tűző pécsi Gandhi Gimnáziumról szerdán a Der Standard osztrák napilap, amely az intézmény bemutatása mellett kitért arra, hogy a jobboldali konzervatív kormány alatt - bár az EU elnökség során Magyarország terjesztette be az európai roma stratégiát - sem javult a cigányság helyzete Magyarországon.
A Neue Zürcher Zeitung svájci napilap szerdai számában terjedelmes cikkben mutatta be Pécset "Kitörés egy turbulens múltból" címmel, a népek és kultúrák olvasztótégelyének nevezve a várost. Az újság szerint mérföldkőnek tekinthető, hogy a városban - Magyarországon egyedülálló módon - a roma kisebbség tagjai számára fenntartott gimnázium működik, továbbá hogy a helyi egyetemen romológia tanszéket hoztak létre.
- cikk értékelése /vilag/ki-az-ordogi-korbol-42804/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 51
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
A Fico-kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Ma: 06:28
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
-
Új szerelme szerint rossz bőrben van a szemétválogató Damu
- Időpont
- Tegnap: 16:50
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
